Negyvenkilencedik fejezet

Anyám szorosan magához ölelt.

„Kövesd a szívedet, drágám, és kérlek, nagyon kérlek – próbáld meg ne túlgondolkodni a dolgokat. Relaxálj és élvezd az életet… nagyon fiatal vagy édes szívem, sok mindent meg kell még tanulnod, csak hagyd megtörténni a dolgokat. A legjobbat érdemled mindenből.” Szavai lágyak és megnyugtatóak voltak. Gyengéden megpuszilta a hajamat.

„Oh, anya…” – forró, hívatlan könnynek bizsergették meg a terminál légkondicionált levegőjétől száraz és fájó szemeimet, ahogy belekapaszkodtam anyámba.

„Drágám… Ismered a mondást… sok békát meg kell csókolnod, mielőtt megtalálod a hercegedet.”

Keserédes félmosolyra húztam a számat.

„Azt hiszem, a herceget csókoltam meg, anya…. és csak remélhetem, hogy nem változik békává.”

Rám mosolygott azzal a gyengéden-teljesen-és fenntartás nélkül szeretlek mosolyával, és én bámultam a szeretetet, amit éreztem ez iránt a nő iránt, és újból megöleltük egymást.

„Bella, bemondták az indulásotokat” – nyugtalankodott Phil.

„Meglátogatsz majd, anya?”

„Természetesen, drágám – hamarosan. Szeretlek.”

„Én is.”

Szemei vörösek voltak az elfojtott könnyektől, ahogy elengedett. Utáltam, hogy itt kellett hagynom. Megöleltem Philt is, és a beszálló kapu felé indultam – nem volt időm az első osztály kényelmi szolgáltatásaira ma, és nem engedtem meg magamnak, hogy visszanézzek… de mégis megtettem… Phil átölelte anyámat, akinek könnyek öntötték el arcát. Nem tudtam tovább visszatartani a saját könnyeimet, hajtottam a fejemet és folytattam utam a kapu felé, tekintetemet a foltos, csillogó fehér padlóra szegezve.

Ahogy újból az első osztály luxus körülményei között találtam magam, összekuporodtam és megpróbáltam összeszedni magamat. Mindig fájdalmas volt elszakadni anyámtól… bolondos, szétszórt de újabban éles elméjű anyámtól, aki szeretett engem. Feltétel nélküli szeretettel – mit minden gyerek megérdemel a szülőjétől… Összeszaladt a szemöldököm önkéntelen gondolatomtól, és előbányásztam a telefonomat, hogy reménytelenül rábámuljak. Mit tudhat Edward a szeretetről? Úgy tűnik, nem volt része benne korai gyerekkorában… összefacsarodott a szívem… és anyám szavai, mint a szellő száguldottak át: Igen, Bella…A pokolba is – mire van szükséged? – Hogy neonfény világítson a homlokán? Anyám azt gondolja, Edward szeret engem… de hát ő az anyám, persze, hogy ezt gondolja…Azt is gondolja, hogy mindenből a legjobbat érdemlem. És akkor megvilágosodta, hihetetlen tisztasággal. Minden nagyon egyszerű: akarom ezt a szerelmet… akarom, hogy Edward Cullen szeressen engem. Ezért vagyok ennyire zárkózott a kapcsolatunkat illetően - mert néhány alapos, sarkalatos pontot tekintve, felismertem mélyen legbelül, hogy szeretve és dédelgetve vagyok. És mert az ő egyedi, edwardi, ötvenszeresen elrejtett módján teszi ezt… én is visszafojtom magamban. A BDSM csak elterelése a valóságnak. A szex csodálatos, Edward gazdag, gyönyörű, de mindez jelentéktelen a szerelme nélkül, és az igazi szívszorító dolog az, hogy nem tudom, képes-e a szerelemre… Még önmagát sem szereti. Emlékszem az önutálatára… Irina szerelme volt az, amit el tudott… fogadni.nagyon nehéz felnőni egy tökéletes családban, ha te nem vagy tökéletes. Büntetés, verés, ütés, minden ami a kapcsolatukkal együtt járt – úgy érzi, nem érdemli meg a szerelmet. Miért érez így? Hogy érezhet így? Szavai visszatérően kísértettek:

Behunytam a szememet, elképzeltem fájdalmát… képtelen voltam azonosulni vele. Megborzongtam, ahogy visszagondoltam, talán túl sokat árultam el… Mit mondtam álmomban Edwardnak? Milyen titkot tártam fel?

Bizonytalan reménnyel bámultam a telefonomra, hátha ad valami választ… vagy inkább meg nem lepő módon, ez mégsem következik be. És mivel még nem szálltunk fel, Úgy döntöttem, írok egy e-mailt az én Ötvenszer elátkozottamnak.

Feladó : Isabella Swan

Tárgy : Útban hazafelé

Dátum: 2009. június 5 12:53 keleti parti idő szerint

Címzett: Edward Cullen

Kedves Mr Cullen

Újból első osztályon foglalok helyet, amiért önt illeti köszönet. Várom a ma esti találkozást önnel, és lehet, megkínzom önt, hogy elmondja az igazat az éjszakai fecsegésemmel kapcsolatban.

Az Ön

Bellája x

Feladó : Edward Cullen

Tárgy : Útban hazafelé

Dátum: 2009. június 5 09:58

Címzett: Isabella Swan

Isabella

Számolom a perceket.

A te

Edward Cullened

CEO, Cullen Enterprises Holdings Inc

A válasza elgondolkodtatott. Nagyon élesen és formálisan hatott… nem olyan volt mint a megszokott szellemes, tömör stílusa.

Feladó : Isabella Swan

Tárgy : Útban hazafelé

Dátum: 2009. június 5 13:01 keleti parti idő szerint

Címzett: Edward Cullen

Legkedvesebb Mr Cullen

Remélem, minden rendben van… a ’probléma’ is.

E-mailje hangvétele… aggodalomra ad okot.

Bella x

Feladó : Edward Cullen

Tárgy : Útban hazafelé

Dátum: 2009. június 5 10:04

Címzett: Isabella Swan

Isabella,

A ’probléma’ jobban is alakulhatna. Várom a találkozást veled. Még nem szálltatok fel? Ha igen, jobb lenne ha nem e-maileznél. Veszélybe sodrod magad, ami akaratlagos megszegése a személyes biztonságodra való figyelésnek. Komolyan gondoltam büntetésre vonatkozó szavaimat.

A te

Edward Cullened

CEO, Cullen Enterprises Holdings Inc

A szarba… oké. Jesszusom. Mi a baja? Lehet, hogy a ’probléma’… lehet, Taylor igazolás nélkül hiányzik, lehet, veszített pár milliót a tőzsdén – bármi lehet az oka….

Feladó : Isabella Swan

Tárgy : Túlreagálás

Dátum: 2009. június 5 13:06 keleti parti idő szerint

Címzett: Edward Cullen

Kedves Mr Zsémbes

A repülő ajtajai még nyitva állnak. Feltartóztatták a gépet – csak 10 percre. Az én jólétem és ezzel együtt a körülöttem levő utasoké is biztosított. Ez miatt visszatarthatja viszkető tenyerét.

Miss Swan

Feladó : Edward Cullen

Tárgy : Bocsántakérés

Dátum: 2009. június 5 10:08

Címzett: Isabella Swan

Hiányzol, és hiányzik az a csípős szád is. Miss Swan szeretném, ha biztonságban hazaérnél.

Edward Cullen

CEO, Cullen Enterprises Holdings Inc

Feladó : Isabella Swan

Tárgy : Bocsánatkérés elfogadva

Dátum: 2009. június 5 13:10 keleti parti idő szerint

Címzett: Edward Cullen

Becsukják az ajtókat. Nem fog most újabb ’peep’-et hallani felőlem, különös tekintettel enyhe süketségére.

Később

Bella x

Kikapcsoltam a telefont, és képtelen voltam arra, hogy levetkőzzem az idegességet, amit éreztem. Valami nincs rendben Edwarddal. Lehet, a ’probléma’ bonyolultabb, mint gondolta. Visszaültem a helyemre, és a csomagtartóra bámultam, ahová a csomagjaim voltak bezárva. Ma reggel anyám segítségével vettem egy kis ajándékot Edwardnak, hogy azzal is megköszönjem az első osztályon való utazást… és a vitorlázórepülést. Visszaemlékeztem a lebegésre – az valami ’más’ volt… nem tudom, hogy tudnám viszonozni azt neki. Lehet azt fogja gondolni, gyerekes az ajándékom – de ha éppen fura kedvében lesz… lehet, hogy nem.

Egyszerre voltam lelkes és nyugtalan a visszatérés miatt, vajon mi vár rám utazásom végén. Ahogy gondolatban végigsiklottam az összes létezhető forgatókönyvön, hogy mi lehet az a ’probléma’, újból elfogott a bizonytalan aggódás amiatt az üres hely miatt, ami mellettem volt. Megráztam a fejemet ahogy a gondolat keresztül száguldott a fejemen, lehet, Edward lefoglalta a mellettem levő helyet, hogy ne tudjak beszélgetni senkivel… aztán elutasítottam a képtelen felvetést – senki nem lehet ennyire korlátozó… biztosan… becsuktam a szemem, ahogy a gép a kifutópályán tovább gurult.

8 órával később, délután 5:35-kor szálltam ki a gépből a Sea Tac érkezési oldalán, és ott találtam Taylort, aki rám várt – feltartva egy táblát, amin a Miss I Swan felirat állt. Isten bizony! De jó volt őt újra látni.

„Helló Taylor.”

„Miss Swan” – köszöntött formálisan, de láttam a halvány mosolyt szigorú kék szemeiben. Szokásos hibátlan formáját hozta – elegáns fekete öltöny, fehér ing és fekete nyakkendő.

„Tudom, hogy néz ki Taylor, nem kellett volna az a tábla… és tényleg szeretném, ha Bellának szólítana.”

„Bella. Kérhetem a csomagjait?”

„Nem, elbírok velük. Köszönöm.”

Észrevehetően összeszorította a száját.

„De… ha jobban érzi magát, hogy viheti…” – dadogtam.

„Köszönöm, Bella.” – és megragadta a hátizsákomat és a gurulós bőröndömet.

„Erre, asszonyom.”

Felsóhajtottam… évek meggyökeresedett gyakorlata, tagadhatatlanul… és eszembe jutott, noha igen szeretném kitörölni az emlékeim közül, hogy e az ember vásárolt nekem alsóneműt. Valójában – és a gondolat felkavart – ő az egyetlen férfi, aki valaha is alsóneműt vásárolt nekem. Még Charlie-nak sem kellett átélnie ezt a megpróbáltatást. Csendben sétáltunk a külső parkolóban álló fekete Mercedes terepjáróhoz, és Taylor kinyitotta az ajtót nekem. Bemásztam és közben azon tűnődtem, jó ötlet volt-e ilyen rövid szoknyát felvennem a Seattle-be való visszatéréshez. Dögös és elfogadott volt Floridában… itt feltűnő voltam benne. Ahogy Taylor bepakolta a csomagokat a csomagtartóba, kifordultunk a 4. Avenue-ra. Az út lassú volt, pont a délutáni csúcsba csöppentünk. Taylor az úton tartotta szigorú kék tekintetét. A ’hallgatag’ nem volt a megfelelő szó rá.

Nem bírtam tovább a csendet.

„Hogy van Edward, Taylor?”

„Mr Cullen… elfoglalt, Miss Swan.”

Oh… a ’probléma’ valószínűleg. Ezzel aztán aranyat leltem…

„Elfoglalt?”

„Igen, asszonyom.”

Haragosan néztem Taylorra, ő visszapillantott rám a belső tükörben… szemeink találkoztak. Nem mondott többet. Jesszus… pont olyan szűkszavú tud lenni, mint Ő-kontroll-mániássága.

„De jól van?”

„Azt hiszem, asszonyom.”

„Jobban érzi magát, ha Miss Swannak szólít?”

„Igen, asszonyom.”

„Oh… oké.”

Nos, ez lezárta beszélgetésünket, úgyhogy csendben folytattuk az utazást. Kezdtem azt gondolni, hogy Taylor véletlen elszólása, hogy Edward hangulata pokoli volt, csak egy rendellenesség volt. Talán Taylor maga is zavarban van emiatt … úgy gondolhatja, hogy nem volt lojális Edwardhoz. A csend fojtogató volt.

„Kérem, elindítana valamilyen zenét?”

„Természetesen asszonyom. Mit szeretne hallgatni?”

„Valami megnyugtatót.”

Láttam a halvány mosolyt, ami feltűnt Taylor száján, ahogy tekintetünk újból találkozott a visszapillantó tükörben.

„Igenis, asszonyom.”

Megnyomott néhány gombot a kormányon és Pachabel kánonjának gyengéd hangjai töltötték meg az űrt körülöttünk… oh, igen… erre volt szükségem.

„Köszönöm” – suttogtam, és hátradőltem, ahogy lassan de biztosan haladtunk előre az 5-ösön Seattle felé.

Huszonöt perccel később rakott ki az Escala lenyűgöző bejáratánál.

„Fáradjon be, asszonyom” – mondta az ajtót kinyitva számomra.

„Hozom majd a hátizsákját és a csomagját” – arca lágy és kedves volt… olyan öreguras. Jézusom, Taylor nagybácsi… micsoda gondolat.

„Oké. Köszönöm, hogy kijött értem.”

„Számomra öröm, Miss Swan.” – és újból halványan elmosolyodott. Bementem az épületbe. Az ajtónálló bólintott és intett. Ahogy felfelé utaztam a hatvanadik emeletre, éreztem, hogy ezernyi pillangó verdes a szárnyaival a hasamban. Miért vagyok ilyen ideges? És tudtam, azért, mert fogalmam sem volt, milyen hangulatban találom Edwardot, amikor megérkezem.. benső istennőm reménykedett egy fajta hangulatban… kisördögöm, úgy, mint én, tele volt idegbajjal.

A lift ajtaja kinyílt és a folyosón találtam magam. Furcsa volt, hogy nem találtam ott Taylort. Persze, az autóval áll be a garázsba. Keresztül mentem a dupla ajtón, be a nappaliba. Edward halkan telefonált és közben a kora esti Seattle egét bámulta a hatalmas ablakon keresztül. Szürke öltöny volt rajta, kabátja kigombolva, keze a hajában… Láttam rajta, hogy izgatott, sőt, feszült… oh, ne – mi a baj…? De még így is elviselhetetlenül gyönyörű. Hogy tud kinézni ennyire… megragadóan? Élvezet volt csak állni és magamba inni légies látványát.

„Ne kövesse… Oké… Igen.” – megfordult és meglátott, egész viselkedése megváltozott… feszültségből megkönnyebbülésen keresztül valami másba… a nézés egyenesen benső istennőmet szólította… buja érzéki nézés, lángoló zöld szemekkel. A szám kiszáradt és a vágy felvirágzott testemben… whoa.

„Folyamatosan informáljon” – csattant fel és kikapcsolta a telefonját, ahogy céltudatosan felém közelített Megbabonázva álltam, ahogy egyre közelebb jött, felfalva szemeivel… szent szar… valami nincs rendben… álla megfeszült, szemeiben aggodalom. Kibújt a zakójából, kikötötte nyakkendőjét és mindkettőt a szófára tette, ahogy felém jött… majd karjai körbeöleltek, magához húzott, keményen, gyorsan, megragadta a lófarkamat, fejemet azzal felemelve, megcsókolt… mintha az élete függött volna ettől… mi a pokol? oh, istenem. Elhúzta a száját az enyémtől s lebámult rám… elragadva valamilyen megnevezhetetlen érzelem által. Fájdalmat okozva kihúzta a hajgumit a hajamból… de nem bántam. Elkeseredett, ősi vágy volt a csókjában. Szüksége volt rám, pontosan most, akármilyen okból is… soha nem éreztem ennyire… kívántnak… vágyottnak, és ez a sötét, érzéki és ijesztő mindenség egyszerre, és visszacsókoltam ugyanolyan szenvedéllyel, ujjaim a haját csavargatták és szorították. Nyelvünk összefonódott, szenvedélyünk és hevességünk kitörő volt. Edward íze isteni volt, dögös, szexi és az illata… fürdőhab és Edward…

„Mi a baj?” – leheltem.

„Nagyon örülök, hogy visszajöttél. Zuhanyozzál velem – most.” – nem tudtam kitalálni, hogy ez most kérés vagy parancsa volt.

„Igenis” – suttogtam, ő megragadta a kezem, kivezetett a nagyszobából be a hálójába és azon keresztül a fürdőszobájába. Ott elengedett, bekapcsolta a négyszemélyes zuhanykabint… lassan megfordult, rám nézett, szemei homályosak voltak.

„Tetszik a szoknyád. Nagyon rövid” – mondta halk hangon.

„Nagyon jó lábaid vannak.” – lépett ki a cipőjéből, lehajolt és lehúzta a zoknijait… szemét nem levéve rólam.

Elakadt a szavam a szemeiben fellángoló éhségtől. Wow… ennyire kívántnak lenni… ez által a görög istenség által… és utánoztam mozdulatait kiléptem fekete cipőmből. Hirtelen elkapott és háttal a falnak szorított. Csókolta az arcomat, a torkomat, az ajkaimat, kezével a hajamba túrt. Éreztem a hideg, sima csempét a hátamon, ahogy nekinyomott, beszorultam az ő forrósága és a hideg kerámia közé… Óvatosan a felső karjára tettem a kezemet, felnyögött ahogy megszorítottam.

„Akarlak most… itt… gyorsan, keményen” – mondta szaggatottan, és keze a combomon volt, szoknyámat feltolta.

„Még vérzel?”

„Nem”- pirultam el.

„Jó” – lehelte.

És hüvelykujjával félrehúzta fehér pamut bugyimat és hirtelen a térdre esett előttem és lehúzta rólam… a szoknyámat feltűrt, úgyhogy deréktól elfelé gyakorlatilag meztelen voltam… és lihegtem és vágyakoztam. Megfogta a csípőmet, újból a falhoz taszított és combtőnél megcsókolt… Kezei megragadták a combjaimat felül és kissé széttárták azokat… Hangosan felnyögtem és éreztem a nyelvét… oh istenem… körözött a csiklómon… fejemet akaratlanul hátrahajtottam és nyöszörögtem. Ujjaim megtalálták útjukat a hajában. Nyelve könyörtelen volt… erős, kitartó, nyalt folyamatosan, forgott körbe-körbe, újra és újra…. Megállás nélkül… tökéletes volt, az érzés intenzitása – majdnem fájdalmas volt. Éreztem, hogy felgyorsulok…és ekkor elengedett… Mi? Ne! Lélegzetem egyenetlen lett, lihegtem… és megragadta az arcomat mindkét kezével, keményen tartott, és erősen megcsókolt, nyelvét a számba nyomta, hogy érezhetem a saját vágyam ízét. Lehúzta cipzárját, kiszabadította magát, megmarkolta hátulról a combomat és felemelt.

„Karolj át a lábaddal, baby” – parancsolt rám, hangja sürgető, feszült volt.

Tettem, ahogy mondta, karomat a nyaka köré fontam, és ő gyorsan és pontosan mozgott, megtöltött… ő levegőért kapott, én sóhajtoztam. Megtámasztotta a hátamat, ujjai a húsomba mélyedtek, és ahogy elkezdett mozogni, először lassan – szinten tartva tempóját – de ahogy önuralma semmivé foszlott, felgyorsult… gyorsabban, még gyorsabban… Ahhh! Hátrafeszítettem fejemet és a megszálló, megtorló, mennyei érzésre figyeltem… belém nyomult, belém nyomul… előre, mélyebbre, fentebb… és amikor ne bírtam tovább, szinte felrobbantam körülötte, felemelkedtem egy intenzív, mindent felemésztő orgazmusba. Elengedett egy mély mordulással, és fejét a nyakamba fúrta, önmagát belém fúrta, hangosan nyögött, ahogy ő is elélvezett.

Légzése akadozott, de gyengéden csókolt meg, nem mozdulva, még mindig bennem maradva… vakon pislogtam egyenesen a szemébe… és ahogy fókuszáltam… nagyon gyengéden kisiklott belőlem, még mindig biztosan tartott, ahogy a lábaimat a padlóra engedtem. A fürdő gőzködben úszott… és meleg volt. Túlöltözöttnek éreztem magam.

„Nos, úgy tűnik, örülsz, hogy látsz” – mormogtam félénken mosolyogva.

Szája vigyorba rándult.

„Igen, Miss Swan, azt hiszem, élvezetem magáért beszél. Gyere… hadd zuhanyoztassalak meg.”

Kigombolta az ingén a következő három gombot, kiszedte a mandzsettagombokat, majd áthúzta a fején és ledobta a padlóra. Levette az öltönynadrágját, a boxerét, oldalra rúgta őket és elkezdte kigombolni a blúzomat. Én meg csak néztem közben… sóvárogva, hogy megérintsem és cirógassam a mellkasát… de türtőztettem magamat.

„Milyen volt az utad?” – kérdezte szelíden. Most sokkal higgadtabbnak tűnt… nyugtalansága elmúlt… eloszlatta a szexuális együttlét.

„Kellemes volt, köszönöm” – motyogtam, még mindig izgatottan.

„Köszönöm még egyszer az első osztályú helyet. Tényleg sokkal jobb így utazni.” –mosolyogtam szégyenlősen.

„Van néhány hírem” – tettem hozzá kissé idegesen.

„Oh?” – nézett le rám, ahogy az utolsó gombot is kigombolva lehúzta a karomon a blúzomat és a saját félredobott ruháira dobta azt is.

„Van munkahelyem.”

Mozdulatlanná vált és rám mosolygott – melegen, kedvesen nézett rám.

„Gratulálok, Miss Swan. Most már megmondod, hogy hol?” – ugratott gyengéden.

„Még nem tudod?”

Megrázta a fejét, homlokát ráncolta.

„Miért kellene tudnom?”

„Nos, a te nyomozói képességeidet tekintve, úgy gondoltam, tudni fogod...” – hagytam abba, ahogy láttam arcát elkomorulni.

„Isabella… nem szeretnék beleavatkozni a karrieredbe… kivéve, ha te kérsz meg rá, természetesen.” – megbántottnak tűnt.

„Szóval, fogalmad sincs, melyik cégnél…?”

„Nincs… tudom, hogy négy kiadó van Seattle-ban – úgy sejtem, ezek közül az egyik.”

„S.I.P”

„Oh, az a kis cég, jó. Nagyon helyes.” – hajolt előre és megcsókolta a homlokomat.

„Okos lány. Mikor kezdesz?”

„Hétfőn.”

„Olyan hamar? Jobb ha kihasználom a helyzetet, amíg lehet. Fordulj meg.”

Meglepődtem nemtörődöm utasításától, de tette, amit mondott. Kikapcsolta a melltartómat és lehúzta a szoknyám cipzárját. Lehúzta a szoknyámat, megmarkolta a fenekemet, ahogy ezt tette, és megcsókolta a vállamat. Rám hajolt, orrát a hajamba fúrta és mélyet lélegzett. Megszorította a fenekemet.

„Megrészegítesz, Miss Swan… és megnyugtatsz. Mámorító kombináció.” – gyorsan megcsókolta a hajamat, majd eltolt, megfogta a kezemet és becipelt a zuhanykabinba.

„Aú” – sikítottam. A víz kimondottan forró volt. Edward rám vigyorgott ahogy a víz rázúdult.

„Ez csak egy kis forró víz.”

És valóban igaza volt. Mennyei érzés volt lemosni a nyúlós floridai reggelt és szerelmeskedésünk ragadósságát magamról…

„Fordulj meg” – parancsolta és én engedelmeskedtem, arccal a fal felé fordultam.

„Meg akarlak mosdatni” – mormolta és láttam, hogy a fürdőhab felé nyúl és egy keveset a kezébe nyom belőle.

„Még valamit mondanom kell neked” – mormoltam, ahogy elkezdte a vállamat mosni.

„Oh, igen?” – kérdezte lágyan.

Megerősítettem magam egy mély sóhajjal

„Jake, a barátom fotókiállítása csütörtökön nyílik meg, Portland-ben.”

Megmerevedett, kezei a mellemen nyugodtak… Megnyomtam a szót, ’barátom’.

„Igen, és mi van ezzel?” – kérdezte ridegen.

„Nos, azt mondtam, elmegyek rá… akarsz velem jönni?”

Nagyon hosszú idő múlva lassan újra elkezdett mosdatni.

„Hány órakor?”

„A nyitóünnepség 7:30-kor kezdődik.”

Megcsókolta a fülemet.

„Oké.”

Kisördögöm megnyugodott… és beomlott öreg, ütött-kopott karosszékébe.

„Féltél megkérdezni ezt?”

„Igen… honnan tudod?”

„Isabella, az egész tested megnyugodott…” – mondta szárazan.

„Nos… olyan…ööö…féltékenynek tűntél.”

„Az vagyok” – mondta sötéten.

„És jobban teszed, ha emlékszel erre. De köszönöm, hogy megkérdeztél. Mehetünk Echo Charlie-val…”

Oh, a helikopter, persze…én bugyuta. Még több repülés… király! Vigyorogtam.

„Én is megmoshatlak?”

„Nem hiszem… mormolta, és gyengéden megcsókolta a nyakamat hogy elvegye az elutasítás élét.

Ráfintorogtam a falra, ahogy simogatta a habos hátamat.

„Meg fogod valaha is engedni, hogy hozzád érjek?” – kérdeztem vakmerően.

Megint megmerevedett, keze a fenekemen volt.

„Tedd a kezed a falra, Isabella… meg foglak dugni megint” – mormogta a fülembe… megragadta a csípőmet és a beszélgetésnek vége volt.

Később a reggeliző pultnál ültünk fürdőköpenyben és Mrs Cope meglehetősen kitűnő pasta alla vongole-ját ettük.

„Még egy kis bort?” – kérdezte Edward, zöld szemei ragyogtak.

„Egy kis pohárkával, igen” - a Sancerre erőteljes és ízletes volt.

Edward töltött nekem és magának is.

„Hogy alakul a …ööö…’probléma’,ami miatt vissza kellett jönnöd Seattle-be?” – kérdeztem óvatosan.

Morcos lett.

„Kicsúszott a kezemből”– morogta keserűen.

„De nincs miért aggódnod Isabella. Terveim vannak veled a estére.”

„Oh..?”

„Igen. Azt akarom, hogy készen várjál a játékszobában, tizenöt perc múlva.”