Hetvenkilencedik fejezet

„És meghallgathatod figyelmesen, amit mondani akarok.”

James szemei mélykéken villogtak. Jézusom, nagyon mérges… miért? Félelem fojtogatott… majdnem elállt a lélegzetem. De valahonnan mélyről, annak ellenére hogy a szám teljesen kiszáradt, találtam magamban annyi eltökéltséget és bátorságot, hogy kipréseljek magamból néhány szót, miközben apám ’beszéltesd-őket’ mantrája járt körbe-körbe a fejemben.

„James, lehet ez nem a megfelelő időpont erre. A taxid tíz percen belül itt lesz, és át kell adjam neked az összes papírodat.” – mondtam csendes, rekedt  hangon, ami elárulta félelmemet.

Mosolygott, zsarnoki, megbaszlak-mosollyal, ami most megjelent a szemében is. A szemei csillogtak az éles, neon ragyogásban ami a felettünk lógó lámpákból áradt a szürke, ablaktalan szobában. Egy lépést tett felém, meredten bámult rám, pillantását le nem vette volna rólam. Pupillái kitágultak – a fekete elnyomta a kéket …oh, ne… félelmem egyre nőtt.

„Tudod, meg kellett küzdenem Viktóriával, hogy a tied legyen az állás” - hangja elhalkult, ahogy még egy lépést tett felém. Én meg hátráltam a faliszekrény felé. Beszéltesd, beszéltesd, beszéltesd…

„James, pontosan mi is a problémád? Ha hangot akarsz adni a sérelmeidnek, akkor talán Viktória jelenlétében kellene folytatnunk ezt a beszélgetést – mivel ő a Személyzeti osztály vezetője – sokkal formálisabb keretek között.”

Hol vannak a biztonságiak? Egyáltalán még az épületben vannak?

„Nincs a személyzetisre szükségünk ahhoz, hogy túljussunk ezen a helyzeten, Bella” – gúnyolódott.

„Amikor felvettelek, úgy gondoltam, hogy egy keményen dolgozó munkatárs leszel. Azt gondoltam, meg van benned a lehetőség. De most… nem tudom. Zavart lettél és felületes. És elmélkedtem róla… a te vagyonos barátod az, aki rossz irányba vezet? Így fogtam, és ellenőriztem az e-mail fiókodat, hogy vajon találok-e valami nyomravezető jelet. És tudod, mit találtam, Bella? Ami igazán furcsa volt? Az e-mail fiókodban az összes magánleveled a beképzelt barátodnak  ment” –és itt szünetet tartott, vizslatva reakciómat.

„És ekkor elgondolkodtam... hol vannak az ő levelei? Egy sem volt. Nulla. Semmi. Szóval, mi ez az egész, Bella? Honnan jönnek az levelei, és miért nincsenek a rendszerünkben? Egy kém vagy, akit a Cullen-konzorcium telepített ide? Erről van szó?”

Szent szar.. az e-mailek. Oh, ne – mit írtam bennük?

„James... miről beszélsz?” – próbáltam őszintén meglepettnek látszani, és teljesen tisztában voltam vele – ez a beszélgetés nem úgy halad, ahogy én vártam. És még egyáltalán nem bíztam benne, a legkevésbé sem. Valamiféle James által kibocsátott feromon veszélyt jelzett számomra. Ez az ember mérges volt, fürge észjárású és teljesen kiszámíthatatlan.

Megpróbálkoztam egy kis zavarkeltéssel.

„Éppen most mondtad, hogy meg kellett győznöd Viktóriát, hogy engem válasszatok. Akkor hogy lehetnék kém? Gondolkodj, James.”

„De Cullen fúrta meg a New York-i utat, nem?”

Oh, a szarba...

„Hogy tudta ezt megtenni Bella? Mit csinált a milliomosod?”

Éreztem, hogy az a kevés vér is távozik az arcomból, ami még volt benne, úgy éreztem, rögtön elájulok.

„Nem tudom, miről beszélsz James” – suttogtam.

„A taxid rövidesen itt lesz. Összepakolhatom cuccodat?” – oh, kérlek, engedj el... hagyd ezt abba...

James azonban folytatta, szemmel láthatóan élvezte a helyzetemet.

„És azt gondolja, hogy kikezdenék veled?” – vigyorgott, és szemei égettek.

„Nos, szeretném, ha elgondolkodnál valamin, amíg én New Yorkban leszek. Én neked adtam ezt a munkát, és azt várom, hogy némi hálát mutassál. Sőt, elvárom. Küzdenem kellett, hogy téged kapjalak meg. Viktória valaki gyakorlottabbat szeretett volna, de én – láttam valamit benned. Tehát – meg kell állapodnunk valamiben. Egy megállapodást kell kötnünk arról, hogy boldoggá teszel. Tekintsd úgy, mint a munkaköri leírásod frissítését, ha úgy tetszik. Értesz, Bella? És ha boldoggá teszel, nem fogok jobban utána nézni, hogy használja ki a barátod a befolyását, használja ki összeköttetéseit, vagy kasszíroz be némi szívességet az Ivy League-beli baráti talpnyalói egyikétől.”

Eltátottam a szám. Megzsarol? Engem? Szexért?! És mit mondhatnék? Elújságoljam neki, hogy még három hétig hírembargót rendelt el Edward? Alig hittem el ezt az egészet  Szex – velem? James közelebb jött, addig, amíg pontosan előttem nem állt, és mereven nézett a szemembe. Éreztem émelyítően édes parfümjének illatát – undorító volt – és ha nem tévedek, a lélegzetén némi kesernyés alkohol illatot. Basza meg, ivott... mikor?

„Te egy feszes fenekű, kihívó, fasz-izgató vagy, ugye tudod, Bella?” – suttogta összeszorított fogain keresztül.

Mi? Fasz-izgató... én?

„James, fogalmam nincs, hogy miről beszélsz” – suttogtam, és éreztem, hogy az adrenalin elönti a testemet. Még közelebb jött... vártam, hogy mozdulhassak. Charlie büszke lenne rám... megtanított arra, hogy mit kell tennem, ha James megérint – egyáltalán csak közel vesz levegőt hozzám. Lélegzésem felszínessé vált... nem szabad elájulnom, nem szabad elájulnom.

„Csak nézz magadba. Nagyon fel vagy izgulva, meg tudom állapítani. Te tényleg elcsábítottál. Mélyen magadban te is kívánsz engem... tudom. Mint ahogy én is.”

Szent baszás. Ez a fazon teljesen eltévedt az erdőben... félelmem az egekbe szökött, fenyegetése teljesen eluralkodott rajtam.

„Nem James. Én soha nem csábítottalak téged.”

„De, igen. Tudok olvasni a jelekben.”

Felemelte a kezét, és nagyon gyengéden megsimogatta az arcomat a kézfejével, le az államig... mutatóujja a torkomon járt... a szívem a toromban dobogott, és le kellett küzdenem a hányingeremet. Majd elérte a nyakam tövén levő kis mélyedést, ahol a blúzom felső gombja nyitva volt, és kezét a mellkasomra nyomta.

„Kívánsz engem. Ismerd el, Bella.”

Határozottan a szemén tartottam a tekintetemet, és arra koncentráltam amit tennem kellett – inkább, mint gyorsan növő ellenérzésemre és félelmemre – és rátettem kezem az övére, mintegy cirógatóan. Némileg elmosolyodott...  és megragadtam kisujját, hátracsavartam, és erősen lehúztam kezét a csípőjéhez.

„Arrgh!” – kiáltott fel fájdalmában és meglepetésében, és előrehajolt. Felhúztam a térdemet, gyorsan és erősen, fel az ágyékáig, pontosan eltalálva célomat. Fürgén félreugrottam bal felé. Ahogy térdei megbicsaklottak, nyögve lerogyott a konyha padlójára, lábai között megmarkolva magát.

„Ne merj még egyszer megérinteni” – förmedtem rá. „Az útiterved és a brosúráid az asztalomon vannak. Most hazamegyek. Utazz jól. És a jövőre nézve – csináld magadnak az  átkozott kávédat.”

„Kibaszott boszorkány!” – félig kiabált, félig morgott rám – de én már ajtón kívül voltam.

Teljes erőmből futottam az asztalomhoz, felkaptam a kabátomat és a táskámat, kirobogtam a portára, figyelmen kívül hagyva a nyögéseket és káromkodásokat, amik a még mindig a konyha kövén fekvő gazfickóból áradtak. Kirobbantam a főbejáraton és egy pillanatra megtorpantam, ahogy a hűvös levegő megérintette arcomat… nagy levegőt vettem és összeszedtem magam. Mivel egész nap nem ettem, és a kellemetlen adrenalin-roham elmúlt, lábaim feladták a szolgálatot, összecsuklottak alattam. És néztem, enyhe közömbösséggel, mintha moziban néznék egy lassított jelenetet: Edward és Taylor, sötét öltönyben és fehér ingben mindketten, kiugrottak a várakozó autóból és felém futottak… Edward térdre ereszkedett mellettem… és, tudatom valamilyen eldugott szintjén csak egyre tudtam gondolni – hogy ő itt van… a szerelmem itt van.

„Bella, Bella! Mi a baj?” – húzott az ölébe, kezei fel alá jártak a karomon, valamilyen sérülést keresve rajtuk. Fejemet két keze közé fogva, tágra nyílt, rémült szemekkel nézett rám. Besüppedtem az ölébe, hirtelen elöntött a megkönnyebbülés és a fáradtság. Oh, Edward karjai. Sehol máshol nem akarok lenni.

„Bella” – rázott meg –„mi a baj? Beteg vagy?”

Megráztam a fejem. Rájöttem, hogy el kell kezdenem beszélni.

„James…” – suttogtam, és inkább éreztem, mint láttam, hogy Edward egy gyors pillantást vet Taylorra, aki azon nyomban eltűnt az épületben.

„Oh, basszus” – ölelt szorosabban magához Edward. „Mit tett az a szemét állat veled?”

És valahonnan minden őrület ellenére, vihogás tört fel a torkomból… visszaidéztem teljes megrökönyödését, amikor megmarkoltam az ujját…

„Inkább, hogy én mit csináltam vele” – vihogtam megállíthatatlanul.

„Bella!” – rázott meg Edward újból. Erre a vihogásom végre alább hagyott.

„Hozzád ért?”

„Csak egyszer.”

Éreztem, hogy Edward izmai pattanásig feszültek, ahogy a düh elöntötte. Szélsebesen állt fel, úgy, hogy engem erős karjaiban tartott. Őrjöngött. Ne!

„Hol az a lóbaszó?!”

Az épületből fojtott kiáltások hangzottak. Edward a lábamra állított.

„Tudsz állni?”

Bólintottam.

„Ne menj be… ne, Edward!” –  félelmem egyből visszatért – féltem attól, hogy mit fog tenni Edward James-el.

„Szállj be a kocsiba” – kiáltott rám.

„Edward, ne!” – kapaszkodtam a karjába.

„Szállj be abba az átkozott kocsiba, Bella!” – rázott le magáról.

„Ne, Edward! Kérlek!” – könyörögtem hozzá.

„Maradj. Ne hagyj egyedül!” – vettem elő végső fegyveremet.

Edward magában forrva beletúrt a hajába, lenézett rám , nyilvánvalóan habozott és ettől szenvedett. Az épületben hangosabb lett a kiabálás – majd hirtelen megszűnt.

Oh, ne... mit tett Taylor?

Edward előhúzta a telefonját.

„Edward... megszerezte az e-mailjeimet.”

„Mi?”

„Az e-mailek, amiket neked írtam. Tudni akarta, hogy hol vannak az e-mailek, amiket te írtál nekem.... megpróbált zsarolni.

Edward gyilkos tekintettel nézett... oh a szarba.

„Baszd meg!” – fröcsögte és haragosan nézett rám. Számokat nyomkodott a telefonján. Oh, ne... bajban voltam.

Kit hív?

„Barney. Itt Cullen. Azt akarom, hogy bejuss a SIP szerverébe és törölj minden e-mailt, amit Isabella Swan írt nekem. Aztán lépj be James Smith személyes tárhelyére és ellenőrizd, hogy az előbbi e-maileket lementette-e oda. Ha igen, töröld onnan is... Igen. Mindet. Most. És értesíts, amikor végzel.”

És azonnal egy másik számot tárcsázott.

„Roach. Itt Cullen. Smithről van szó. Azt akarom, hogy kirúgd. Most, ebben a percben. Hívd a biztonságiakat, takarítsák ki az asztalát most rögtön, vagy holnap reggel az lesz az első dolgom, hogy likvidálom a céget. Érti?” – egy percig hallgatta a választ, majd láthatóan elégedetten letette a telefont.

„Telefon” – sziszegett rám összeszorított fogakkal.

„Kérlek, ne légy rám mérges” – pislogtam rá.

„Én most... nagyon mérges vagyok rád” – hallgatott el, és megint beletúrt a hajába.

„Szállj a kocsiba.”

„Edward, kérlek...”

„Szállj be abba a kibaszott kocsiba Isabella, vagy isten engem úgy segéljen, én raklak be”- fenyegetett meg, szemei dühtől lángoltak. Oh a szarba...

„Ne csinálj semmi hülyeséget – kérlek” – könyörögtem.

„HÜLYESÉGET?!”  -robbant ki.

„Mondtam, hogy használd azt  a kibaszott telefonodat, Isabella. Ne te beszélj nekem hülyeségekről. Szállj be  abba a baszott autóba Isabella – MOST!”- vicsorgatta a fogát rám. A félelemtől borzongás futott át rajtam.Ez egy Nagyon Mérges Edward volt. Ezelőtt nem láttam ilyen mérgesnek... alig tudott uralkodni magán.

„Rendben” – mormoltam, engesztelően. „De kérlek... légy óvatos.”

Szorosan összeszorította ajkait, mérgesen az autóra mutatott rám meredve. Jézusom – rendben, felfogtam a mozdulat értelmét.

„Kérlek, legyél óvatos. Nem szeretném, ha bármi történne veled. Ez megölne engem” – mormoltam. Gyorsan rám pillantott, majd megmeredt, leengedte a karját, majd nagy levegőt vett.

„Óvatos leszek” – mondta, kissé enyhébb hangulatban.

Oh... hála az úrnak. Éreztem, ahogy Edward szemei égetnek, amíg az autó felé tartottam, kinyitottam az első ajtót és beszálltam. Ahogy biztonságban voltam a Mercedesben, Edward eltűnt az épületben. Szívem újból a torkomban lüktetett. Mit tervez?

Ültem és vártam. És vártam... és vártam.... öt végtelen percig.

James taxija beállt a Mercedes elé. Tíz perc. Tizenöt. Jesszusom – mit csinálnak odabent – és mi van Taylorral? A várakozás gyötrelmes volt.

Huszonöt perccel később James bukkant fel az épületből egy papírdobozt magához szorítva. Mögötte egy biztonsági őr... vajh hol volt előzőleg? És őket követve Edward és Taylor. James betegnek tűnt. Egyenesen a taxi felé tartott. Hálás voltam a Mercedes sötétített üvegeiért, így nem láthatott. A taxi elhajtott, feltehetően nem a Seatac felé, amikor Edward és Taylor a Mercedeshez ért. Edward a vezetőülés ajtaját kinyitva simán besiklott az ülésre, valószínűleg azért ide, mert én elöl ültem. Taylor mögém telepedett. Egyikőjük sem szólt egy szót sem. Edward indított és behajtott a forgalomba. Megkockáztattam egy oldalpillantást Fifty-re. Száját összeszorította, de szórakozottnak tűnt. Megszólalt az autóba épített telefon.

„Cullen” – csattant Edward.

„Mr Cullen, itt Barney.”

„Barney, kihangosítva beszélünk és mások is vannak az autóban” – figyelmeztette Edward.

„Uram, mindent elrendeztem. De beszélnünk kellene arról, hogy mit találtunk még Mr Smith számítógépén.”

„Visszahívom, ha hazaértem. És Barney, köszönöm.”

„Nincs mit, Mr Cullen” – ezzel letette. Sokkal fiatalabb volt a hangja, mint ahogy elképzeltem.

Mi lehet még James számítógépén?

„Szóba állsz velem?”” – kérdeztem csendesen.

Edward rám pillantott, majd az útra szegezte tekintetét. Mondhatom, nagyon dühös volt.

„Nem” – dörmögte konokul.

Oh, na, megint itt vagyunk… mennyire gyerekes. Magam köré fontam a karomat, és vakon bámultam az ablakon túl. Talán egyszerűen azt kellene mondanom neki, hogy tegyen ki a lakásomnál… akkor nem kellene beszélgetnie velem az Escala védettségében, és mindkettőnket megkímélném a civakodástól. De, már amíg csak gondoltam erre, már akkor tudtam, hogy nem akarom hagyni, hogy ezen tépelődjön.

Végül bekanyarodtunk az Escala elé és Edward kiszállt az autóból. Könnyed kecsességgel megkerülte a autót és kinyitotta az ajtómat.

„Gyere” – vezényelt. Taylor előremászott a vezetőülésbe.

Belekapaszkodtam felajánlott kezébe és követtem a előcsarnokon át a lifthez. El nem engedte  a kezem.

„Edward, miért vagy ennyire mérges rám?” – suttogtam, ahogy várakoztunk.

„Tudod jól, hogy miért” – morogta, a hogy beléptünk a liftbe és benyomkodta az emeleti kódot.

„Jó ég, ha valami történt volna veled… halott lenne mostanra” – Edward hangja csontig hatoló volt.

A liftajtó bezárult.

„Akárhogy is, tönkreteszem a karrierjét, így többé nem tud fiatal nőket molesztálni… szánalmas büntetés egy olyan embernek, mint amilyen ő” – rázta meg a fejét.

„Jézusom, Bella!” – hirtelen a sarokba nyomott, szinte foglyul ejtett, arcomat maga felé emelte, szája a számon volt… nem igazán tudom, ez miért lepett meg, de meglepett. És csókjában benne rejlett a szenvedélyes kétségbeesés. Éreztem megkönnyebbülését, vágyát és még meglévő mérgességét, ahogy nyelve birtokba vette számat. Megállt csók közben, lebámult rám, teljes súlyával nekem dőlt, hogy nem tudtam mozdulni… és elakadt a lélegzetem, belekapaszkodtam, és felnéztem gyönyörű arcába, amibe belemaródott az elhatározottság, nyoma sem volt humornak.

„Ha bármi történt volna veled… ha bántott volna…” – éreztem, ahogy egész teste megremeg. „Telefon” – parancsolt rám csendesen –„Mostantól. Érted?”

Bólintottam és nagyot nyeltem. Szememet nem tudtam levenni félelmetes, hipnotizáló tekintetéről. Ahogy a lift megállt, kiegyenesedett és elengedett.

„Tökön rúgtad, azt mondta” – Edward hangja könnyedebbé vált… úgy gondoltam, megbocsátott.

„Igen” – suttogtam, még mindig bódultan csókja intenzitásától és szenvedélyes parancsától.

„Jó.”

„Apám lánya vagyok, Edward.”

„És én nagyon örülök, hogy az vagy” – lehelte és gúnyosan hozzátette „ És nekem csak észben kell tartanom ezt.”

Megfogta a kezem, kihúzott a liftből, megkönnyebbülten követtem. Azt gondoltam, hogy ennél már nem lesz talán rosszabb hangulatban.

„Fel kell hívnom Barney-t. Nem fog sokáig tartani” – tűnt el a dolgozószobában, ott hagyva a mérhetetlenül nagy nappaliban, hajótöröttként.

Mrs Cope az utolsó simításokat végezte a vacsoránkon. Rádöbbentem, mennyire éhes vagyok… de valamit tennem kellett.

„Segíthetek?” – kérdeztem.

Felnevetett.

„Nem, Bella. Készíthetek neked valami italt? Összetörtnek látszol.”

„Egy pohár bor jól esne.”

„Fehér legyen?”

„Igen, köszönöm.”

Leereszkedtem az egyik bárszékre. Mrs Cope egy pohár hűvös bort adott a kezembe. Nem ismertem fel, miféle bor, de nagyon ízletes volt, könnyedén siklott le a torkomon, csitította zaklatott idegeimet. Min is gondolkodtam a mai nap folyamán? Hogy mennyire élővé váltam, mióta Edwarddal találkoztam, hogy mennyire érdekes lett az életem azóta. Te jó ég, lehetne néhány unalmas napom?

Mi lenne, ha soha nem találkoztam volna Edwarddal? Bezárkóznék a lakásomba, beszélgetnék Jasperrel, teljesen ki lennék akadva a Jamesszel való összetűzésen... tudva azt, hogy újból szemtől szembe kellene vele állnom pénteken. Hát, ez az, minden esélyem meg van arra, hogy soha többé ne találkozzak vele. De akkor hol fogok dolgozni ezek után? Elkomorodtam. Erre eddig nem gondoltam... a szarba – van még egyáltalán munkahelyem?

„’estét, Gail” – mondta Edward ahogy visszatért a nappaliba, kiragadva ezzel gondolataimból. Egyenesen a borhűtőhöz ment és töltött magának is egy pohár bort.

„Jó estét Mr Cullen. A vacsora tíz percen belül kész, uram.”

„Jól hangzik.”

Edward felemelte a poharát.

„A rendőrfőnökök lányaira” – mondta, gyengéden pillantott rám.

„Cheers” – mormoltam, szintén felemelve poharamat.

„Mi a baj?”

„Nem tudom, van-e még munkahelyem.”

Oldalra döntötte a fejét.

„Még mindig szükséged van rá?”

„Természetesen.”

„Akkor még van.”

Egyszerűen. Látod? Ő az Univerzum Ura.

Szememet forgatva néztem rá, ő mosolygott.

Mrs Cope nagyon finom halpástétomot készített. Otthagyott bennünket, hogy élvezzük áldásos tevékenysége gyümölcsét. Jobban éreztem magam, így, hogy végre ettem valamit. Csak ültünk az étkező asztalnál és minden latba vetett hízelkedésem ellenére Edward nem árulta el, mit talált Barney James számítógépén. Végül ejtettem a témát, és úgy döntöttem, helyette megbirkózok Jake közelgő látogatása miatti bonyodalmakkal.

„Jake hívott” – mondtam hanyagul.

„Oh?” – fordult felém Edward teljes figyelemmel.

„Pénteken akarja szállítani a fényképeket.”

„Személyes fuvar. Milyen kedves tőle” – morogta Edward.

„El akar menni valahova. Egy italra... velem.”

„Értem.”

„És Rose és Emmett is valószínűleg visszaérkeznek” – mondtam gyorsan.

Edward letette a villáját, kérdően nézett rám.

„Pontosan mit is kérsz?”

„Nem kérek semmit. Közlöm veled a pénteki terveimet” – gurultam dühbe.

„Nézd, szeretnék találkozni Jake-el, és itt szeretne aludni. Akár itt alhat, akár nálam marad... de én is vele leszek.”

Edward szája kissé elnyílt. Elképedve nézett.

„Kikezdett veled.”

„Edward, az rég elmúlt. Részeg volt, én is az voltam, és te megmentetted a napot – nem fog újra megtörténni. Az ég szerelmére, ő nem James!”

„Jasper itt van. Vele elmehet.”

„Velem akar találkozni. Nem Jasperrel.”

Edward savanyúan nézett rám.

„Ő csak egy barát” – mondtam nyomatékosan.

„Nem tetszik ez nekem.”

Mi? Nos, habár... és nem tudtam uralkodni ingerültségemen.

„Csak mert neked nincs barátod. Azon az istenverte nőn kívül, aki a szart is kiverte belőled, az egyetlen, akit annyiféle módon basztál meg, amit én elképzelni sem tudok... és én nem jajveszékeltem, ha találkoztál vele!” – csattantam fel.

Edward meglepetten pislogott rám.

„Találkozni. Akarok. Vele.”

Kisördögöm riadót fújt. Toporzékolsz az apró lábaddal? Nyugodj meg....

A zöld szemek lángot vetettek.

„Ezt gondolod?” – sóhajtotta.

„Miről gondolok, mit?”

„Irináról. Azt szeretnéd, ha nem találkoznék vele?”

Szent varjú...

„Pontosan. Jobban szeretném, ha nem találkoznál vele.”

„Oh. Miért nem mondtad?”

„Mert itt nincs jogom ezt mondani. Te azt hiszed, ő az egyetlen barátod.”

Elkeseredetten vállat vontam... tényleg nem érti. Hogy a fenébe fordult a beszélgetés őrá? Én egyáltalán nem akartam gondolni sem rá.  Megpróbáltam visszatérni az eredeti témára:

„És nincs helye annak sem, hogy te mondd meg, találkozhatok-e vagy sem Jake-el. Nem érted?”

Edward csak nézett rám – zavartan, azt hiszem... Oh, vajon mire gondol?

„Itt maradhat, úgy gondolom” – mondta végül , de nem tudta elrejteni a hangjában rejlő húzódozást.

Halleluja!

„Köszönöm! Tudod, ha itt fogok lakni...” – hagytam abba hirtelen.

Edward bólintott. Értette, mint akarok mondani.

„Nem mintha nem lenne hely itt nálad” – vigyorogtam.

Lassan felfelé kunkorodott a szája sarka..

„Vigyorog rám, Miss Swan?”

„A leghatározottabban, Mr Cullen.”

Felálltam, letakarítottam a tányérainkat és bepakoltam a mosogatógépbe.

„Gail megtette volna.”

„Most én tettem meg” – néztem vissza rá. Mereven bámult rám.

„Dolgoznom kell” – mondta aztán bocsánatkérően.

„Szuper. Majd találok valamit.”

„Gyere ide” – rendelkezett, de hangja lágy és csábító volt, szemei égtek. Nem haboztam, a karjaiba sétáltam, átöleltem a nyakát. Körém fonta a karját, magához szorított és csak tartott. Elgyengültem... éreztem, hogy biztonságban vagyok vele, hogy kényeztet, szeret, mindezt együtt. Boldog voltam. Becsuktam a szemem és élveztem az érzést, ahogy magához ölelt. Szeretem bódító illatát, erejét... kiszámíthatatlanságát... az én Fifty-met

„Ne veszekedjünk” – suttogta. Belecsókolta hajamba és mélyet lélegzett.

„Mennyei illatod van,mint mindig, Bella.”

„Neked is” – suttogtam és megcsókoltam a nyakát.

És túl hamar elengedett.

„Rövid ideig fog tartani.”

Kedvetlenül barangoltam a lakásban. Edward még mindig dolgozott. Zuhanyoztam, átöltöztem a saját tréningruhámba és pólómba… és unatkoztam. Nem volt kedvem olvasni. Ha nyugodtan ülnék, szinte magamon érezném újra James ujjait…

Benyitottam régi hálószobámba, a szolgálók szobájába. Jake alhatna itt… tetszene neki a kilátás. Este negyed kilenc körül volt, a nap éppen eltűnt a látóhatáron, és a város fényei villódzni kezdtek alattam… fenséges látvány volt. Igen, Jake kedvelni fogja ezt a helyet. Lustán eltűnődtem rajta, vajon hova függeszti Edward a képeket. Jobb lenne, ha nem tenné őket sehova. Nem szeretem magamat nézni.

Ahogy visszafelé bandukoltam a folyosón, a játékszoba előtt találtam magam, és gondolkodás nélkül megnyitottam a kilincset. Edward általában zárva tartja ezt az ajtót, de meglepetésemre az ajtó kinyílt. Különös. Úgy éreztem magam, mint a gyerek, aki tudja, hogy tilosban jár, de besétáltam. Sötét volt bent. Felbillentettem a kapcsolót, a karnis alatti fény halványan derengett… pontosan, ahogy emlékeztem rá. Az utolsó ittlétem emlékei végigfutottak előttem. Az öv… megrezzentem. Most ártatlanul lógott, felsorakoztatva a többiek mellett az ajtó fogasán. Óvatosan végigfuttattam az ujjaimat rajtuk. A korbácsok,, ostorok. Huh… Ez az, amiről tárgyalni akarok Dr Bannerrel. Abba tudja valaki egyszerűen hagyni ezt az életmódot? Valószínűtlennek tűnik. Az ágyhoz ballagtam, leültem a lágy tapintású vörös selyemlepedőre, körbenéztem az egész… felszerelésen.

Mellettem a pad, fölötte a lovaglóostorok regimentje… rengeteg! Tényleg nem elég egy? Nos, minél kevesebbet beszélünk róla, annál jobb… aztán a nagy asztal. Azt még nem próbáltuk ki – akármit is csinál rajta. Szemem a Chesterfield kanapéra tévedt, és átültem arra. Ez is csak egy kanapé… semmi különös nincs benne – semmit nem lehet hozzákötni, legalábbis nem látok rajta olyant. Magam mögé néztem és megláttam a múzeumba való utazó ládát. Kíváncsiságom feléledt.

Mit tarthat benne Edward?

Ahogy felemeltem a tetejét, rádöbbentem hogy vérem a fülemben dobol. Miért vagyok ideges? Azért, mert ez olyan… tiltott dolog – mintha vétkeznék – mint ahogy azt is tettem. De ha feleségül akar venni, nos…

Szent baszás, mi ez… ?  Egy sor ez-az és bizarr eszközök, amikről fogalmam nem volt arról, hogy mik, vagy mire valók, óvatos rendben feküdtek a fiókban. Felvettem egyet. Puskagolyó formájú egy csomó kütyüvel. Hmmm… mi a poklot lehet ezzel kezdeni? Elmém visszariadt – nem mintha valami elképzelésem lett volna – jesszus, négy különböző méretben! Hajam égnek állt. Feltekintettem.

Edward az ajtóban állt engem nézett, arca kifejezéstelen. Mióta áll ott? Úgy éreztem magam, mint akit rajtakaptak a mézes bödön előtt.

„Helló” – mosolyogtam idegesen. Tudtam, hogy halálosan sápadt vagyok és a szemeim tagra nyíltak.

„Mit csinálsz itt?” – kérdezte halkan, de éreztem a hangsúlyából a megrovást.

Oh, a szarba… megint dühös? Elvörösödtem.

„Ööö… unatkoztam és kíváncsi voltam” – motyogtam, zavartan attól, hogy rajtakapott.

Azt mondta, legalább két órát dolgozni fog…

„Ez egy nagyon veszélyes kombináció.”

Hosszú mutatóujját végighúzta alsó ajkán, csendesen szemlélődve, szemét le nem véve rólam.

Szám kiszáradt. Nagyot nyeltem.

Edward lassan belépett a szobába, csendesen becsukta maga mögött az ajtót, szemei zölden égtek… szent tehén. Áthajolt a láda felett megtévesztően közömbösen. Benső istennőm nem tudta, hogy most a veszekedés vagy a szerelmeskedés ideje jött el.

„Szóval, pontosan mire is kíváncsi, Miss Swan? Talán ki tudom elégíteni kíváncsiságát.”