Már nem lesz új fejezet

HA SZÜRKE 50 ÁRNYALATÁT KERESED, EZ ANNAK A KÖNYVNEK AZ ALAPTÖRTÉNETE!
NE REKLAMÁLD, HOGY A TWILIGHTBÓL ISMERTEK A NEVEK, MERT AZ ÍRÓJA EREDETILEG TWILIGHT FANFICTIONKÉNT ÍRTA MEG, TEHÁT Ő HASZNÁLTA AZ EDWARD ÉS BELLA NEVEKET, VALAMINT AZ EREDETI KARAKTEREK FIZIKA JELLEMZŐIT. HA GONDOLOD, OLVASD EL AZ ISMERTETŐT. AZÉRT VAN.

A MOTU fordítása 2013-ban befejeződött :)
2014 végén egy másik történetet kezdtünk fordítani, csak mert nekem tetszik, és mivel tetszik, úgy gondoltam, megosztom itt a történetet azzal, aki kíváncsi rá. Meg, hogy legyen élet a blogon.

2012. október 7., vasárnap

Kilencvenedik fejezet ( Második történet harmadik fejezet)








Elborzadva bámultam a mellemen terjengő vörös foltokra. Szívásnyomok! Kiszívta a mellemen a bőrt… A felesége vagyok az USA egyik legtiszteltebb üzletemberének, és az kiszívta a mellemet. Hogy nem éreztem, amikor ezt tette? Elvörösödtem… igazából pontosan tudom, hogy miért nem éreztem – Mr Orgazmus éppen jól fejlett szex-gyakorlottságát mutatta meg nekem. Kisördögöm félszemüvege felett pillantott rám és csalódottan csettintett, míg benső istennőm a kanapéjára kucorodott, hogy kikerüljön a viharzónából. Tátott szájjal néztem tükörképemre. A csuklómon vörös vonal futott körbe a bilincsek miatt. Nem vitás, hogy meg fognak kékülni… megvizsgáltam a bokáimat – ott is ott voltak a csíkok. Szentséges pokol, úgy nézek ki, mintha valamilyen baleset ért volna. Csak bámultam magamra, próbáltam elfogadni a látványt, amit nyújtottam. A testem másképp néz ki mostanában. Kissé megváltoztam, mióta őt ismerem… soványabb és erősebb lettem, hajam fényes és jól vágott. Kézkörmeim, lábkörmeim manikűrben, pedikűrben részesülnek rendszeresen, szemöldököm ápolt és gyönyörűen formált. Életemben először voltam jól ápolt – persze, ezeket a förtelmes szívásnyomokat kivéve. És persze, a fanszőrzetem eltűnt… megint elöntött a pír az emlék hatására.

----








„Ez az egyetlen előre megszervezett üzleti találkozóm a nászutunk ideje alatt” – turbékolt bocsánatkérően Edward a fülembe. Visszamotyogtam, nem akartam felébredni. A Brown's Hotel görög lakosztályában voltunk, London közepén, és én fáradt voltam. Három napot sétálgattam öreg épületekben, kiállításokon, múzeumokban, és három éjjen át mulattatott, és alaposan kielégített az én buja férjem. Edward beleszuszogott a fülembe. Edward, testpermet és frissen mosott ruha illata volt – számomra az egész világ legkellemesebb illata.
„Nem fog három óránál tovább tartani.”
„Hmm…”
„Ne felejts el reggelit rendelni.”
„Hmm…”
„Ha elmész valahova, vidd magaddal Taylort.”
„Hmm…”
„Nem csókolod meg a a férjedet, Mrs Cullen?”
„Nem pihenhet az, aki éjjel csintalankodott, Mr Cullen?” – nyögtem és kelletlenül kinyitottam a szemem.
„Szeretem, ha csintalan vagy” – suttogta. Hangján érezni lehetett, hogy mosolyog és ez engem is mosolygásra késztetett. Semmi nem tesz boldogabbá, mint ha Edward mosolyog. Felé fordultam. Edward az ágy szélén ült. Rám nézett, zöld pillantása lágy és meleg volt. Frissen borotválkozott, frissen vasat fehér inget viselt sötétkék öltönnyel. Nyakkendő nélkül. Észbontóan nézett ki. Lehajolt hozzám, orrát végighúzta az orromon és puha csókot nyomott a számra.
„Később, baby, most visszaalhatsz” – mormolta. Ezzel felállt, kivonult a szobából. Halottam a mögötte becsukódó ajtó kattanását. Visszaaludni? De hát felébresztett! Elbiggyesztettem a szám a plafonra. Három óra magamban – mit csináljak?
A zuhanyzóban megmostam a hajam, és elmélkedtem a magányos délelőttömön. Edward alig tizenöt perce ment el, és már hiányzott. Nászutunk első néhány napja maga volt a boldogság, a városnézés ellenére. Edward előzékeny volt, mókás, mindenttudó… szexi… szóval Edward. Az utóbbi hónapokban messzire jutottunk. Az általa felállított szabályok kéretlenül ötlöttek fel fejemben, ahogy a hajamat szárítottam. Gondolatban kipipáltam őket: nyolc óra alvás… nos, soha nem hagyott annyi ideig aludni. Az ételek listája – csak a szemem forgattam. Igen elégedett voltam, hogy megküzdöttem ellenük. A ruhák… nos, ebben ő győzött, azt hiszem. Most a ruhatáram rivalizálhat Rose-éval.
Hozzákezdtem lábam borotválásához. Az edzések… Laurent jó móka – abszolút zsarnok, de nagyon jó abban, amit csinál. Neki és Edwardnak köszönhetően soha nem voltam ennyire fitt. A gyantázás… hmmm. Talán azt szereti Edward, ha sehol nincs szőr. A borotvára bámultam. Nos… akkor sehol nem lesz.

------

Nem akartam arra gondolni, hogy Edward hogy reagált arra, hogy leborotváltam magam, nem ebben a percben. Túl dühös voltam. Hogy merészelt ilyen módon megjelölni, mint valami tinédzser? Mióta együtt voltunk, soha nem tett ilyent. Pocsékul néztem ki. És tudtam, miért tette. Az átkozott kontroll-mániás. Rendben! Kisördögöm összefonta karját apró keble alatt – ez alkalommal túl messzire ment Edward. Kiballagtam a fürdőszobából a szemben levő gardrobba, vigyázva, hogy még csak felé se nézzek. Kibújtam a köpenyemből, felvettem a tréningnadrágomat és egy fűző fazonú inget. Kifontam a hajam és nekiláttam a fésülködőasztalról felkapott kefével kibontani a gubancokat.
„Isabella” – kiáltott Edward. Kihallottam az idegességet a hangjából. „Jól vagy?”
Nem vettem tudomást róla. Jól vagyok? Nem, nem voltam jól. Az után, amit velem tett, kétlem, hogy felvehetnék fürdőruhát, és ne is beszéljünk az őrült drága bikiniről, az egész nászutunk hátralévő ideje alatt. A gondolat váratlanul feldühített. Hogy merte, Majd adok én neki jól-vagy-ot, fortyogtam magamban, ahogy a düh belém szúrt. Én is tudok kamasz módjára viselkedni. Beléptem a hálószobába és hozzávágtam a hajkefét, megfordultam és kivonultam – bár még előtte láttam meglepett arcát és villámgyors reakcióját, ahogy felemelte a karját, hogy a fejét védje, így a kefe az alkarjának csapódott és az ágyon kötött ki.
Kirontottam a kabinból, felmentem a fedélzetre, előre a hajóorrhoz. Helyre és időre volt szükségem ahhoz, hogy megnyugodjak. Sötét volt, és a levegő illatosan nyugtató. A meleg fuvallat a hajóhoz sodorta a mediterráneum jázmin és bougainvillea illatát a partról. A Fair Lady könnyedén suhant a nyugodt kék tengeren. A fakorlátra könyököltem és a távoli partot néztem, ahonnan apró fények pislogtak és ragyogtak. Mély, nyugtató levegőt vettem és lassan megnyugodtam. És még mielőtt meghallottam volna, éreztem, hogy mögöttem van.
„Mérges vagy rám” – suttogta.
„Észrevetted?” – förmedtem rá.
„Mennyire vagy mérges?”
„Egy tizes skálán ötvenes magasságban! Megfelel?”
„Ennyire?” – meglepettnek tűnt és elbűvöltnek egyszerre.
„Igen. Veszélyesen mérges vagyok” – mondtam a fogaim között szűrve a szavakat.
Csendben volt. Felé fordultam és haragosan néztem rá. Ő nagyra nyitott szemmel, kiolvashatatlan tekintettel nézett vissza. Eltekintve attól, hogy ismertem már ezt a tekintetet. Amikor nem ért valamit, akkor néz így. Nem mozdult, nem érintett meg.
„Edward, abba kell hagynod az örökös próbálkozást arra, hogy megtörjél. Megfogalmaztad a véleményedet a parton. Nagyon hatásosan, ahogy emlékszem.”
Vállat vont.
„Nos, nem fogod többé levenni a felsődet” – mormolta sértődötten.
Mi? És ez alapot ad arra, amit velem tett? Rámeredtem.
„Nem szeretem, ha jeleket hagysz rajtam. Nos, legalábbis nem ilyen sokat! Ez elfogadhatatlan számomra!” – fröcsögtem.
„Én meg nem szeretem, ha leveszed a ruhádat a nyilvánosság előtt. Ez meg nekem elfogadhatatlan!” – morogta.
„Akkor ebben megegyezhetünk, úgy gondolom” – sziszegtem összeszorított foggal.
„Idenézz!” – húztam le a fűzőmet, feltárva mellemet. Edward az arcomat bámulta. Arca aggódást és bizonytalanságot tükrözött. Nem volt hozzászokva, hogy ilyen mérgesnek lásson. Hát nem látja be, mit tett? Nem látja be, mennyire nevetséges? Kiabálni akartam vele, de türtőztettem magam – nem akartam túlságosan messzire menni. Az ég tudja, mit tenne. Végül pislogott, és beletörődő, békéltető mozdulattal felemelte kezét.
„Oké, értem” – mondta megnyugtató hangon.
Halleluja!
„Jó!” – csattantam rá.
Beletúrt a hajába.
„Sajnálom. Kérlek, ne haragudj rám” – lehelte végül bűnbánatosan – a saját szavaimat felhasználva.
„Néha nagyon gyerekes vagy” – morogtam duzzogva, de a harag eltűnt a hangomból, és ezt tudta. Közelebb lépett, kísérletképpen felemelte kezét és hajamat a fülem mögé simította.
„Tudom. Nagyon sokat kell még tanulnom” – ismerte be halkan.
Dr Banner szavai jutottak eszembe…Edward érzelmileg kamasz. Életének ezt a szakaszát teljesen átugrotta. Minden energiáját arra fordította, hogy sikeres legyen az üzleti életben, és ezt várakozáson felül teljesítette. Érzelmi világának utol kell ezt érnie.
Szívem megenyhült.
„Mindkettőnknek kell” - sóhajtottam, és óvatosan szívére tettem a kezem. Nem hátrált el úgy, ahogy szokott, de éreztem, hogy kissé feszesebb lett. Kezét a kezemre tette és szégyenlősen mosolygott.
„És most azt tanultam meg, hogy van egy jó fegyvered és jól is célzol, Mrs Cullen. Soha nem jöttem volna rá, de folyamatosan alábecsüllek. Mindig meg tudsz lepni” – mormolta. Felhúztam a szemöldökömet.
„Apám tanított meg célozni. Dobni és lőni pontosan tudok, Mr Cullen és jobb, ha emlékszel erre.”
„Minden erőmmel ezen leszek, Mrs Cullen. Vagy biztosítom, hogy minden lehetséges lőfegyver rögzítve legyen és hogy ne jusson fegyverhez.” – fintorgott rám.
Visszafintorogtam, összehúzva szememet.
„Leleményes vagyok ám” – suttogtam.
„Az vagy” – suttogta vissza, elengedte a kezem és átölelt. Magához húzott és orrát a hajamba fúrta. Karomat köré fontam, és éreztem, hogy a feszültség feloldódik benne, ahogy beleszuszog a hajamba.
„Megbocsátást nyertem,” – suttogta.
„És én?”
Éreztem, hogy mosolyog.
„Igen” – válaszolta.
„Ditto.”
Álltunk és öleltük egymást, haragom elpárolgott. Jó illata volt, kamasz ide vagy oda. Hogy tudnék ellenállni neki?
„Éhes vagy?” – kérdezte egy kis idő múlva. Fejemet éppen mellkasán nyugtattam, szemeim csukva.
„Igen. Farkaséhes vagyok. Ez a sok… ööö… aktivitás megnöveli az étvágyamat?” – emeltem fel fejem és felpillantottam zöld szemeibe.
„De nem vagyok vacsorához öltözve.”
Biztos voltam benne, hogy a tréningnadrág és fűző együttes rosszalló tekinteteket vonna maga után az étkezőben.
„Nekem megfelelsz, Isabella. Ezen kívül a hajó erre a hétre a mienk, úgy öltözünk, ahogy akarunk. Gondolj vissza a keddi Cote d’Azur-i öltözetekre. Arra gondoltam, ehetnénk a fedélzeten.”
„Igen, az jó lenne.”
Lehajolt és megcsókolt, egy határozott, bocsáss- meg- nekem csókkal,a hogy a hajó elejébe sétáltunk kéz a kézben, ahol a gazpacho levesünk várt ránk.

-----

A pincér felszolgálta a crȇme –brulée-nkat és diszkréten visszavonult.
„Miért fonod be mindig a hajam?” – kérdeztem kíváncsiskodva Edwardot. Az asztalnál ültünk, derékszögben egymáshoz képest, lábszáram az övé köré fontam. Keze megállt út közben a desszertes kanál felé és kissé elkomorodott.
„Nem akarom, hogy beleakadjon a hajad bármibe is” – mondta csendesen, és elmerült a gondolatiban.
„Szokásból, úgy gondolom” – tette hozzá és vállat vont. Majd összébb húzta szemöldökét és tekintetét az enyémbe fúrta, pupillái ijedten kitágultak.
Szent szar – mi jutott eszébe? Valami fájdalmas, valami kora gyerekkori emlék, úgy sejtettem. Nem akarom, hogy arra emlékeztessem! Áthajoltam hozzá és ujjamat az ajkára tettem.
„Nem igazán számít. Nem kell tudnom. Csak kíváncsi voltam” – motyogtam, és megnyugtatóan mosolyogtam rá. Tekintete aggódó volt, de pár pillanat múlva szemmel láthatóan megnyugodott, megkönnyebbülése egyértelművé vált. Megcsókoltam szája sarkát.
„Szeretlek” – mormoltam, ő visszamosolygott azzal a szívfacsaróan félénk mosolyával, és én elolvadtam.
„Mindig szeretni foglak, Edward.”
„És én téged” – mondta lágyan.
„Engedetlenségem ellenére?” – húztam fel szemöldököm
„Mert engedetlen vagy, Isabella” – vigyorgott.
Belenyomtam a kanalam a desszert tetején levő égetett cukorba és megráztam a fejem. Meg fogom érteni ezt a férfit valaha is? Hmmm – ez a crȇme brulée isteni!

Creme brulée recept

-----

„És mi volt az a ne pisilj dolog? – kérdeztem, miután a pincér végre elvitte a desszertes tálakat és hallótávolságon kívülre került. Edward a borosüvegért nyúlt és újratöltötte a poharamat.
„Igazán tudni akarod?” – kérdezte félmosollyal, szemei érzékien csillogtak.
„Akarom?” – néztem leeresztett szempilláimon át és kortyoltam a borból.
„Minél telibb a hólyagod, annál intenzívebb az orgazmusod, Bella.”
Elvörösödtem.
„Oh. Értem” – szent tehén, ez elég sok mindent megmagyaráz.
Rám vigyorgott, mint aki túl sokat tud. Mindig csak kullogni fogok Mr Szextudós nyomában?
„Igen. Nos…” – elszántan próbáltam valami más témát találni. Megsajnált.
„Mit szeretnél csinálni az est hátralevő részében?” – döntötte féloldalra fejét és húzta félmosolyra száját. Bármit, amit te akarsz, Edward. Esetleg teszteljük újból a teóriádat? Megvontam a vállam.
„Én tudom” – mormolta. Megfogta a borospoharát és kinyújtotta a kezét felém.
„Gyere” – mondta. Megfogtam. A főszalonba vezetett.
Bekapcsolta a hifit 1, és választott egy számot.



„Táncolj velem” – vont karjai közé.
„Ha ragaszkodsz hozzá.”
„Ragaszkodok, Mrs Cullen.”
Amikor Edwarddal táncolok, elhiszem, hogy tudok táncolni.
Feszes ritmusú, vidám dallam csendült fel. Mi ez? Latin ritmus… Edward rám vigyorgott és mozogni kezdett, felemelt és körberagadott a szalonban.

Soha nem fogsz találni
Akármeddig élsz is
Senkit, aki szeret téged, gyengéden, ahogy én
És soha nem fogsz találni, nem számít hol keresed,
Senkit, aki úgy törődik veled, mint én

Egy férfi énekelt, meleg, olvadt karamell hangon zümmögött. Edward letett, meglepetten felkiáltottam és vihogtam. Rám mosolygott, tekintete telve volt vidámsággal. Majd újból felkapott és a karja alá fogatott.
„Nagyon jól táncolsz” – suttogtam – „Olyan, mintha én is tudnék táncolni.”
Szfinx-szerűen mosolygott, de nem mondott semmit, és én elgondolkodtam azon, hogy vajon azért-e, mert őrá gondol… Mrs Robinsonra,a nőre, aki megtanította táncolni – és baszni. Pedig már egy jó ideje nem gondoltam rá. Edward nem említette a születésnapja óta, és amennyire tudom, az üzlei kapcsolatuknak is vége. Kelletlenül gondoltam, hogy el kell ismernem – nem volt rossz tanár.

Soha nem fogsz találni – az idők végezetéig sem
Senkit, aki úgy megértene, mint én,
Nem, nem akarlak visszatartani, babe
Mert én vagyok az,a ki téged szeret
És nincs senki más.

Edward újból hátradöntött és finoman szájon csókolt.

Hiányozni fog neked a szerelmem
Hiányozni fog neked a szerelmem
Hiányozni, a szerelmem

„Hiányozna a szerelmed” – mormoltam
„Nem egyszerűen hiányozna nekem a tiéd” – mondta és újból megforgatott.

Soha nem fogsz találni egy olyan szeretőt, mint én vagyok,
Senkit, akinek annyira szüksége van rád, mint nekem

Edward halkan a fülembe énekelte a szavakat.

De én vagyok az egyetlen, aki szeret téged
És nincs senki más
Nem – egyáltalán nincs senki más
És hiányozni fog neked a szerelmem. 
És hiányozni fog nekem a te szerelmed

A számnak vége lett, Edward bámult rám, sötét szemei fénylettek. Minden vidámság eltűnt belőlük, és én hirtelen nem kaptam levegőt.
„Gyere velem az ágyba” – lehelte.
Edward, ’igen’-t mondtam neked – két és fél hete. De tudtam, hogy számára ez az útja-módja a bocsánatkérésnek, hogy biztos lehessen benne, minden rendben van közöttünk az elmúlt civakodás után.

-----


Amikor felébredtem, a nap keresztül sütött a hajóablakokon, a víz ragyogó fényjátékot vetett a kabin plafonjára. Edward sehol nem volt. Kinyújtóztam és mosolyogtam.Hmmm… Bármelyik napon elfogadok némi büntetés-dugást, amit bocsánatkérő szex követ. Elméláztam azon, hogy emnyire más ágyba bújni a két különböző férjemmel – mérges Edwarddal és az édes hadd-tegyek-a -kedvedre-mindenféleképpen Edwarddal. Nehéz eldönteni, melyiket is kedvelem jobban. Felkeltem és kivonultam a fürdőszobába. Ahogy kinyitottam az ajtót, ott találtam Edwardot. Borotválkozott, egy törölközővel a derekán. Megfordult és rám ragyogott, nem bosszantotta fel, hogy megzavartam. Felfedeztem, hogy Edward soha nem zárja be az ajtót maga után, ha egyedül van a fürdőszobában… az ok kijózanító volt, és most nem igazán akartam ezen mélázni.
„Jó reggelt, Mrs Cullen” – mondta vidáman, csak úgy sugárzott belőle a jókedv.
„Jó reggelt neked is” – vigyorogtam vissza rá, ahogy néztem borotválkozás közben. Szeretem nézni, amikor borotválkozik. Felemelte az állát, hosszú, határozott mozdulatokkal megborotválkozott alatta, és azon kaptam magam, hogy öntudatlanul is utánozom mozdulatait. Én is lefeszítettem felső ajkamat,a hogy ő tette, hogy meg tudja borotválni az orra alatt. Megfordult és rám fintorgott, fele arcát még borotvahab fedte.
„Élvezed a műsort?” – kérdezte.
Oh, Edward, órákig elnéznélek.
„Egyike kedvenc időtöltéseimnek” – mormoltam. Edward lehajolt, gyors puszit nyomott arcomra, és közben bekent borotvahabbal.
„Megtehetem újra?” – suttogta gonoszan és felemelte a borotvát.
Elpirultam és elbiggyesztetem a számat.
„Nem” – motyogtam, és úgy tettem, mint aki durcás.
„Legközelebb gyantáztatom.”

-----

„Mi a poklot tettél?” – kiáltott Edward. Nem tudta magában tartani elborzadását. Felült az ágyban a Brown Hotel-beli lakosztályunkban, felkapcsolta a lámpát az ágy mellett és bámult rám, ijed ’o’-t formálva szájával. Éjfél körül járt az idő. Körülbelül olyan színű lettem, mint a játékszobában a takaró, és próbáltam lehúzni a hálóingemet, hogy ne lássa. Megfogta a kezem, megálljt parancsolva.
„Bella!”
„Én… ööö… megborotválkoztam” – csipogtam.
„Látom! Miért?” – fültől-fülig ért a szája. Arcomat tenyerem mögé rejtettem. Miért jöttem ennyire zavarba?
„Hé” – mondta kedvesen, és elszedte a kezemet. „Ne bújj el” – harapott a szája szélébe, hogy ne nevesse el magát.
„Mondd meg. Miért?” – szemeiben vidámság táncolt. Miért találja ezt ennyire érdekesnek?
„Ne nevess ki.”
„Nem nevetlek ki. Sajnálom. Én… örülök” – mondta.
„Oh…”
„De mondd meg. Miért?”
Nagy levegőt vettem.
„Ma reggel, amikor elmentél arra a találkozóra, megzuhanyoztam, és eszembe jutottak a szabályaid.”
Pislogott. A jókedv eltűnt az arcáról és óvatosan, vizsgálódva nézett rám. Szemöldökét összevonta, de nem szakított félbe.
„És végigsoroltam őket, egyiket a másik után, és hogy hogy is érzek velük kapcsolatban, és eszembe jutott a szépségszalon, és arra gondoltam… hogy ezt szeretnéd. Nem volt elég bátorságom a gyantázáshoz” – halkult a hangom suttogásig.
Csak bámult rám, zöld szemei csillogtak – és ez alkalommal nem a butaságomon mulatva, hanem a szerelemtől.
„Oh, Bella” – lehelte. Lehajolt és finoman megcsókolt. „Elbűvölsz” – suttogta bele a számbaés újból megcsókolt, arcomat két keze közé fogva. „Soha nem voltam ennyire boldog.”
„Mert megborotválkoztam?” – akadt el a lélegzetem.
„Nem! Hanem mert itt vagy velem és az enyém vagy.”
Oh… Edward. Megöleltem és visszacsókoltam.
Egy lélegzetelállító pillanat után visszahúzódott és fél könyökre emelkedett. Jókedve visszatért.
„Azt hiszem, ellenőriznem kell a munkáját, Mrs Cullen.”
„Mi? Nem!”
Ugye csak tréfál? Betakaróztam, védelmezve az alighogy szőrtelenített területet.
„Oh, nem,ezt ne tedd, Isabella” - fogta meg kezeimet és szétfeszítette őket, majd fürgén a két lábam közé került és kezeimet mellém szegezte. Égő tekintettel nézett rám, ami lángra lobbanthatta volna a száraz gyújtóst, de mielőtt elhamvadhattam volna, lehajolt és végigfuttatta ajkát pucér hasamon a nemi szervemig. Megvonaglottam alatta, vonakodva adtam meg magam végzetemnek.
„Nos, mi is van itt?” – csókolt meg Edward ott, ahol ma reggelig a fanszőrzetem virított – majd végigdörzsölt borostás állával.
„Ah!” – kiáltottam fel. Wow… ez érzékeny volt.
Edward érzéki, vágyódó tekintetét tekintetembe fúrta.
„Azt hiszem, itt egy kicsi kimaradt” – mormolta, majd meghúzta, pontosan legalul.
„Oh… a fenébe” – morogtam, azt remélve, hogy ez véget is vet igazán zavaró vizsgálódásának.
„Van egy ötletem” – ugrott ki az ágyból és a fürdő felé vette az irányt.
Mi a bánatot csinál? Egy pillanattal később visszatért, egy pohár vízzel, egy bögrével, a borotvámmal, borotválkozó pamacsával, szappannal és törölközővel. Mindent letett az éjjeli szekrényre, kivéve a törölközőt.
Oh, ne! Kisördögöm elhajította Charels Dickens összegyűjtött műveit, felugrott a foteljából és csípőre tette két kezét.
„Ne, ne, ne” – cincogtam.
„Mrs Cullen, ha egy dolog megéri a fáradságot, akkor azt megéri jól elvégezni. Emeld fel a csípődet.”
Szemei friss zöld erdő színben ragyogtak. Szent Tehén.
„Edward – nem borotválsz meg.”
Féloldalra hajtotta fejét.
„Miért is nem?” –kérdezte lágyan.
Elpirultam… neki nem nyilvánvaló?
„Mert…ez túl…” – dadogtam.
„Intim?” – suttogta.
„Bella, már húztam ki tamponodat is – ne kezdd ezt az egész finnyásságot most. Azonkívül ezt a részét a testednek jobban ismerem, mint te.”
Eltátottam a szám – amilyen arrogáns… olyan igaz, jobban ismeri – de akkor is.
„De ez akkor sem helyes! Ez… megalázó” – nyafogtam affektálva.
„Nem akarlak megalázni, Bella. Az a legutolsó, amit akarok. Ez nem helytelen – ez gerjesztő” – suttogta. 
Gerjesztő? Tényleg?
„Felizgat?” – nem tudtam meglepetésemet palástolni.
Felhorkant.
„Mondanom kell?”
Vérvörös lettem gerjedelmének egyértelmű látványára.
„Kérlek” – suttogta – „szeretném.”
Oh, a pokolba is. Hanyatt feküdtem, karomat arcom elé emeltem, hogy ne is lássak.
„Edward, annyira perverz vagy” – morogtam, ahogy felemeltem a csípőmet és ő alám csúsztatta a törölközőt. Megcsókolta a combom belső részét.
„Oh, baby, hogy mennyire igazad van.”
Inkább hallottam, mint láttam a víz csobbanását, ahogy beledugta a borotvát a pohár vízbe, majd a pamacs lágy surranását a csészében. Az ágy kissé benyomódott ahogy letérdelt és megfogta a bal bokámat, hogy széthúzza a lábamat.
„Igazából nagyon szeretnélek kikötözni most” – mormolta.
„Ne kockáztasd a szerencsédet. Megígérem, hogy nyugton maradok.”
„Jó.”
Levegő után kaptam, ahogy a beszappanozott pamacs végigfutott a combjaim találkozásánál. Meleg volt. A pohárban levő víz forró lehetett. Kicsit fészkelődtem. Csiklandott… de kellemes módon.
„Maradj nyugton” – figyelmeztetett Edward és újból a pamaccsal tevékenykedett.
„Vagy lekötözlek” – tette hozzá sötéten, amitől kellemes borzongás futott végig a gerincemen.
„Csináltál már ilyet?” – kérdeztem óvatosan, amikor a borotváért nyúlt.
„Nem.”
„Oh. Jó” – vigyorogtam.
„Egy újabb első alkalom, Mrs Cullen.”
„Hmmm. Kedvelem az első alkalmakat.”
„Én is. Na, kezdjük.”
És meglepő gyengédséggel húzta végig a borotvát érzékeny részemen.
„Maradj nyugton” – lehelte nyugtalanul, és tudtam, hogy nagyon erősen figyel. Egy pillantig tartott az egész, majd megfogta a törölközőt és minden maradék habot letörölt rólam.
„Na, így sokkal jobb” – merengett. Ekkor felemeltem karomat és ránéztem, ahogy ő csodálta munkája eredményét.
„Boldog vagy?” – kérdeztem rekedt hangon.
„Nagyon” – vigyorgott gonoszkásan és lassan belém siklott egy ujja.
Felnyögtem.

-----
„Pedig jó móka volt” – mondta csúfolódóan nézve.
„Neked. De nekem nem.”
„Nekem úgy tűnik, hogy ami utána jött, nagyon is kielégítő volt” – tért vissza a borotválkozáshoz Edward. Gyorsan lepislantottam az ujjaimra. Igen – az volt. Fogalmam sem volt, hogy a fanszőrzet hiánya milyen más tud leni.
„Hé, csak ugratlak. Ez nem olyan, amit az olyan férjek, akik reménytelenül szerelmesek a felségükbe, meg kell, hogy tegyenek?” – érintette meg gyengéden az arcomat és nézett rám, és tekintete hirtelen megtelt aggodalommal, ahogy igyekezett kiolvasni valamit az arcomból.
Hmmm… itt a visszafizetés ideje.
„Ülj le” – mormoltam.
Értetlenül hunyorított rám. Gyengéden a fürdőszobában árválkodó fehér ülőke felé tereltem. Leült , zavartan nézett rám. Kivettem a kezéből a borotvát.
„Bella…” – figyelmeztetett, ahogy rájött, mit akarok tenni. Lehajoltam és megcsókoltam.
„Hajtsd hátra a fejed” – suttogtam.
Hezitált.
„Szemet szemért, Mr Cullen…”
Óvatosan nézett rám, hitetlenkedve.
„Tudod, mit csinálsz?” – kérdezte, halk hangon.
Bólogattam, lassan, határozottan, próbáltam olyan komoly lenni, amennyire csak tudtam. Edward becsukta a szemét, egy pillanatra megrázta, majd megadóan hátrahajtotta a fejét.
Szent szar, engedi, hogy megborotváljam. Benső istennőm megfeszítette és kinyújtóztatta a karjait, ujjait összefűzte tenyérrel kifelé és megropogtatta őket.
Én óvatosan nedves tarkójára csúsztattam kezem, szorosan megfogtam, hogy nyugodt maradjon. Összeszorította szemeit, szája elnyílt, ahogy beszívta a levegőt. Nagyon finoman húztam a pengét a nyakától az álláig, szépen feltűnt a bőr a hab alókl. Edward kifújta a levegőt.
„Azt gondoltad, elvágom a nyakad?”
„Soha nem tudom, mit fogsz tenni, Bella, de nem – legalábbis nem szándékosan.”
Újból végigfuttattam a borotvát a nyakán.
„Szándékosan soha nem foglak megbántani, Edward.”
Kinyitotta a szemét, körém fonta karját, közben én óvatosan húztam a borotvát az arcán a pajeszától lefelé.
„Tudom” – suttogta, elfordítva fejét, hogy egész arcához hozzáférjek. Két húzással végeztem.
„Kész, és egy csepp véred sem folyt” – vigyorogtam büszkén.
Kezét felfuttatta combomon, feltűrve ezzel hálóingemet, lovaglóülésben az ölébe húzott. Kezemmel felső karjára támaszkodtam. Igazán izmos karja van. Orrát az orormhoz dörgölte.
„Elvihetlek ma valahova?”
„Nem napozunk?” – húztam fel gúnyosan szemöldököm
Idegesen nyalta meg ajkát.
„Nem. Nem napozunk. Azt gondoltam a másik jobban tetszene.”
„Nos, mivel kiszívtad a mellemet, és ezzel hatásosan fedezékbe tetted őket, miért ne?”
Bölcsen figyelmen kívül hagyta hangsúlyomat.
„Menni kell egy kicsit, de megéri, ahogy olvastam. Egy kis falu, Saint Paul de Vence. Néhány kiállítóterem is van ott. Úgy gondoltam, vehetnénk néhány képet vagy szobrot az új házba, hátha megtetszik valami ott.”

saint paul de vence 

 Szent szar. Hátra hajoltam és rábámultam. Műalkotás… műalkotást akar venni. Hogy vegyek én műalkotást?
„Mi van?” – kérdezte.
„Én semmit nem tudok ezekről a dolgokról, Edward.”
Vállat vont, és engedékenyen mosolygott rám.
„Csak olyat veszünk, ami tetszik. Nem befektetni akarok.” 
Befektetés? Jézusom!
„Mi van?” – kérdezte megint.
Megráztam a fejem.
„Nézd, tudom, hogy a minap kaptuk meg a terveket – de semmi baj nem származik abból, ha körülnézünk, és a régi, középkori város is szép.”
Oh - a tervező, eszembe kellett jutnia… Emmett jó barátja, Tanya Denali. Találkozóink alkalmával teljesen odavolt Edwardért.
„Most meg mi van?” – kiáltott fel Edward. Megráztam a fejem. „Mondd meg!” – nyaggatott.
Hogy mondjam meg neki, hogy nem kedvelem Tanyát? Teljesen irracionális, amit iránta érzek.
„Nem azért vagy még mindig mérges, amit tegnap tettem?” – sóhajtott és arcát a melleim közé temette.
„Nem. Éhes vagyok” – motyogtam, jól tudván, hogy ez eltereli a figyelmét.
„Miért nem mondtad?” – csúsztatott le az öléből és felállt.

-----

Saint Paul de Vence kis, hegyi, fallal körülvett középkori város, a legfestőibb hely, amit valaha is láttam. Kart karba fonva sétáltunk körben a szűk, macskaköves utcákon, kezem Edward farzsebében. Taylor és vagy Gaston vagy Philippe – nem tudok különbséget tenni közöttük – mögöttünk őgyelgett. Egy fákkal árnyékolt téren haladtunk át, ahol három idős férfi – akik közül egy a tradicionális barrettet viselte a meleg ellenére – golyózott. A téren elé sok turista volt, de kényelmesen éreztem magam Edward ölelésében. Sok látnivaló volt: kis átjárók, sikátorok vezettek udvarokba, amikben bonyolult szökőkutak voltak, régi és modern szobrokkal, valamint elbűvölő kis butikok és boltok.
Az első kiállítóteremben Edward szórakozottan bámult egy erotikus fotókat, finoman rágva szemüvegének szárát. A képek Florence D’Elle munkái voltak – pucér nők különféle pózokban.
„Nem egészen ilyenekre gondoltam” – dörmögtem rosszallóan. A doboznyi fotóra emlékeztettek, amiket Edward gardróbjában találtam… a mi gardróbunkban. Kíváncsi vagyok, megsemmisítette-e őket.
„Én sem” – mondta Edward levigyorogva rám. Megfogta a kezem és tovább vezetett. Tétován eltűnődtem rajta, hogy meg kellene engednem, hogy rólam készítsen fotókat. Benső istennőm hevesen bólogatott egyetértése gyanánt.
A következő kiállított darab egy festőnő műve volt, aki a figurális art-ra specializálódott – gyümölcsök és zöldségek szuper közelségben és gazdagon színezve.
„Ezek tetszenek” – mutattam három bors-festményre. „Arra emlékeztetnek, ahogy zöldséget aprítottál a lakásomban” – kuncogtam.
Edward szája széle megremegett, ahogy próbálta elfojtani vidámságát, de nem sikerült neki.
„Az hittem, egész jól csináltam” – mormolta sértődötten.
„Csak egy kicsit lassú voltam” – ölelt meg – „Mert megzavartál. Hova tennénk a képeket?”
„Mi…?”
Edward a fülemhez simult.
„A képeket – hova tennénk?”
Beleharapott a fülcimpámba, az érzés az ágyékomig hatott.
„Konyhába…” – mormoltam.
„Hmmm… jó ötlet, Mrs Cullen.”
Futólag az árra pillantottam. Ötezer euró. Szent szar!
„És?” – szuszogott megint a fülembe – „Szokj hozzá, Bella.”
Elengedett és a pulthoz őgyelgett, ahol egy fiatal nő teljesen fehérbe öltözötten állt és tátott szájjal nézett rá. Meg akartam forgatni a szemem, de inkább a festmények felé fordítottam figyelmemet. Ötezer euró… jesszusom!

-----

Befejeztük az ebédet és a kávénk fölött pihentünk a Saint Paul Hotelben. A kilátás a környékre elbűvölő volt, Szőlők és napraforgómezők patchwork mintát alkottak a síkságon, közöttük elszórtan itt-ott tanyákkal. Nagyon tiszta, gyönyörű nap volt, elláttunk egészen a tengerig, ami a láthatáron csillogott. Edward félbeszakította tűnődésemet.
„Kérdezted, hogy miért fonom be a hajad” – mormolta. Hangja felriasztott. Bűntudatosnak nézett ki. A szarba.
„Igen.”
„A kokainos kurva megengedte, hogy játsszak a hajával, azt hiszem. Nem tudom, hogy igazi emlék, vagy csak álom.” 
Whoa!
Edward kifejezéstelen arccal bámult rám. A szívem a torkomban dobogott. Mit mondhatnék, amikor ezeket a dolgokat elmondja nekem?
„Szeretem, ha a hajammal játszol” – halk, bizonytalan volt a hangom, mintha egy gyerekhez beszélnék. Rám pislogott, zöld szeme tágra nyílt, telve volt félelemmel.
„Szereted?”
„Igen” – és ez igaz is volt. Átnyúltam az asztalon és megfogtam a kezét.
„Azt hiszem szeretted az édesanyádat, Edward.”
Szeme még tágabbra nyílt, érzéktelenül nézett rám, nem mondott semmit.
Szent szar. Túl messzire mentem?









1 Az eredeti szövegben az áll, hogy az iPodja az íróasztalon állt, a dokkolóban, amihez hangszóró csatlakozik. NA. Ezeken a hajókon olyan hifi van, amiről az írónő álmodni sem tud a jelek szerint. Én viszont ismerek egy-két high-end dolgot, és a nyakamat rá, hogy még annál is jobb van egy multimilliomos hajóján. Már csak kivagyiságból is, nem azért, mert értene hozzá. Szóval…<Approved. A korr.>


Nincsenek megjegyzések: