„Van valami konkrét ötleted?” - mormolta Edward, szinte keresztüldöfött merész, zöld tekintétevel. Megrázkódtam és elvörösödtem, és nem tudtam, hogy az üldözés, az adrenalin, vagy a korábbi rossz hangulatom miatt, de akartam... kegyetlenül. Láttam, hogy Edward arcán egy pillanatra zavart kifejezés ült.
„Egy kis perverzitás?” - kérdezte lágyan.
Bólintottam, érezve, hogy az arcom lángba borult. Miért szégyellem magam emiatt? Már túl vagyok mindenféle perverz kefélésen ezzel az emberrel. Hiszen a férjem, a fene vigye el! Azért váltam szégyellőssé, mert akarom, csak félek bevallani? A kisördögöm rám bámult: ne komplikáld túl ezt.
„Tiszta lappal?” - suttogta a kérdést, közben tűnődve nézett. Úgy éreztem, mintha éppen a gondolataimat próbálta volna olvasni.
Tiszta lappal? Mi a fasz, ezzel vajon mi jár?
„Igen” - suttogtam idegesen, tudatában annak, hogy harapdáltam az alsó ajkamat. Lassan, szexin elmosolyodott.
„Gyere” - mondta, és a lépcsők felé vonszolt A szándéka világossá vált. A játékszoba! Benső istennőm felébredt az R8-as-szex utáni szunyókálásból, kitágult szemekkel és égve a vágytól, hogy menjünk.
A lépcső tetején Edward elengedte a kezemet és kinyitotta a játékszoba ajtaját. A kulcs azon a Yes Seattle-kulcstartón lógott, amelyet még én adtam neki nemrég.
„Csak ön után, Mrs. Cullen” - mondta lágyan, és kitárta az ajtót.
A játékszobának ismerős volt az illata, bőr, fa és friss bútorfény. Elvörösödtem, belegondolva, hogy Mrs. Cope egész biztosan bejött takarítani, amíg távol jártunk. Ahogy beléptünk, Edward felkapcsolta a fényeket, és a sötétvörös falakat diffúz, puha fény borította el. Őt bámultam, és a várakozás sűrűn és nehezen vágtatott ereimben. Mit fog tenni velem? Bezárta az ajtót és felém fordult. A fejét félrebillentve elgondolkodón nézett végig rajtam, aztán megrázta magát, kissé szórakozottan.
„Mire vágysz, Isabella?” - kérdezte kedvesen.
„Rád” - leheltem válaszul.
Elvigyorodott.
„A tiéd vagyok. A tiéd vagyok azóta, hogy beestél az irodámba, Mrs. Cullen.”
„Akkor lepjen meg, Mr. Cullen.”
A szája megrázkódott az elfojtott nevetéstől és az érzéki ígérettől.
„Ahogy óhajtja, Mrs. Cullen” - keresztbe tette a karjait és mutatóujját az ajka elé tartotta, ahogy felbecsült engem.
„Azt hiszem, először is meg kell szabadítani a ruháidtól” - felém lépett. Megragadta a rövid farmerkabátom elejét, kigombolta és egyszerűen lelökte a vállamról, hogy leessen a padlóra.
Megragadta a fekete fűző fazonú pólóm szegélyét.
„Emeld fel a kezedet.”
Engedelmeskedtem, mire áthúzta a ruhadarabot a fejemen. Ahogy lehajolt hozzám, lágy csókot nyomott a számra, zöld szemei a vágy és a szerelem csábító keverékével ragyogtak. A póló csatlakozott a kabáthoz a padlón.
„Tessék” - suttogtam idegesen, ahogy lehúztam a hajgumit a csuklómról. Odatartottam neki. Megtorpant, szemei kitágultak, kifürkészhetetlenül nézett rám. Végül elvette a kis hajba valót.
„Fordulj meg” - utasított csendesen.
Fellélegeztem, mosolyogtam egyet magamban és egyből engedelmeskedtem. Úgy tűnik, túlléptünk ezen a kis akadályon. Összefogta a hajamat, majd gyorsan és hatékonyan szorosra húzta a copfomat, mielőtt megfogta volna a hajgumival. Aztán a copfnál fogva enyhén hátrahúzta a fejemet.
„Helyes előrelátás, Mrs. Cullen” - lehelte a fülembe, majd fogával belecsípett fülcimpámba.
„Most pedig fordulj meg és vedd le a szoknyádat. Engedd leesni azt is a padlóra” - engedett el, és én felé fordultam. Nem vettem le a szemeimet róla, úgy gomboltam ki szoknyám övén a gombot és úgy húztam le a cipzárt. A szoknya elengedte magát és lehullott a padlóra, a bokám körül hullámosan összegyűrődve.
„Lépj ki a szoknyádból” - mormolta. Ahogy felé léptem, gyorsan elém térdelt és megragadta a jobb bokámat. Fürgén kicsatolta a szandálomat, egyiket a másik után, közben én előredőltem, magamat a kezemmel a falnak támasztva, a sok akasztó alatt, amelyeken az ostorai, a pálcái és a botjai lógtak. Ezek közül a korbács és a lovaglóostor maradtak hátra. Kíváncsian nézegettem őket. Ezeket fogja használni? Miután eltávolította a lábbelimet, Edward leguggolt előttem és felnézett rám.
„Szép látvány vagy, Mrs. Cullen” - dörmögte, és én őt bámultam, egy szál csipkés melltartóban és bugyiban. Hirtelen feltérdelt, megragadta a csípőmet és maga felé húzott, belefúrta az orrát a lábaim közötti résbe.
„Szexillatod van, és az én illatomat is érzem” - lihegte, szaporán lélegezve. „Ez mérgező” - megcsókolt a bugyim csipkéjén keresztül, én elvörösödtem és a lélegzetért kapkodtam, miközben a bensőm elolvadt. Egyszerűen olyan... pajkos. Mint egy atléta, egyetlen kecses mozdulattal felállt és közben felkapta az összes ruhámat és a cipőmet is.
„Menj és állj az asztal mellé” - mondta nyugodtan, az állával mutatva az irányt. Aztán megfordult, és odalépett a múzeumbéli csodaládájához.
Mit tesz velem? Visszanézett és rám vigyorgott.
„Fordulj meg, a fal felé” - intett. „Úgy nem fogod megsejteni, mit tervezek. A célunk a gyönyörszerzés, Mrs. Cullen, és ön vágyott meglepetésre.”
Ahogy mondta, a fal felé fordultam, hallgatóztam, a hallásom hirtelen érzékeny lett a legcsekélyebb zajra is. Ebben nagyon jó – felkeltette az érdeklődésemet, a vágyamat... várakozásra kényszerített. Hallottam, ahogy letette a szandálomat a padlóra, a ruháimat pedig a ládára... ezt a cipője talányos kopogása követte, ahogy azok is a padlóra kerültek egymás után. Hmmm... imádom a mezítlábas Edwardot. Egy pillanat múlva hallottam, hogy kihúz egy fiókot.
Játékok! Mi a pokolra készül? Oh, imádom, imádom, imádom ezt a várakozást! A fiók visszasiklott a helyére és a lélegzetem felgyorsult. Hogyan lehet képes egy fiók hangja arra, hogy reszkető idegvégződéssé változtasson... semmi okom nem volt rá. A hangrendszer finom sziszegéséből arra a következtetésre jutottam, hogy zenei aláfestés is várható. Lágy zongoraszó csendült fel, tompított és gyenge, gyászos akkordjai betöltötték a szobát. Ezt a dallamot nem ismertem. A zongorához elektromos gitár csatlakozott. Mi ez?
Egy férfihang szólalt meg, de éppen, hogy ki tudtam venni a szöveget.
És én nem ijedek meg a haláltól
Edward lazán hozzám lépkedett, meztelen talpa puhán érintette a fapadlót. Éreztem, hogy mögöttem állt, amikor egy női hang kezdett énekelni... jajgatni... énekelni?
„Keményen, Mrs. Cullen, azt mondja, keményen?” - suttogta a bal fülembe.
„Hmmm.”
„Azonnal parancsolj rám, hogy álljak le, ha túl soknak érzed. Ha azt mondod, állj, megállok egyből. Érted?”
„Igen.”
„Ígérd meg nekem.”
Levegő után kapok. Francba, mire készül?
„Megígérem” - suttogom, felidézve a korábbi szavait: Nem akarlak bántani, de rendkívül boldog vagyok, ha játszhatunk.
„Jó kislány.”
Lehajolt és megcsókolta a meztelen vállamat.
„Azt hiszem, ezt most fenthagyjuk” - egy ujjával benyúlt a melltartóm pántja alá, és végigsimított azon a csíkon, amelyet a pánt elfedett. Fel akartam nyögni. Hogy teheti a legegyszerűbb érintést is ilyen erotikussá? Elhúzta az ujját, aztán mindkét hülvelykjével megragadta a bugyimat és lecsúsztatta a lábaimon.
„Lépj” - parancsolta. Ismét úgy tettem, ahogy mondta és kiléptem a bugyimból. Megcsókolta a fenekemet és felegyenesedett.
„Be fogom kötni a szemedet, annál hatásosabb lesz minden” - egy keskeny szemkötőt csúsztatott a szemem elé, és a világ elsötétült előttem. A női jajveszékelés egyre összefüggéstelenebbé vált... kísértő, szívszaggató melódiává.
„Hajolj le és feküdj az asztalra” - a szavai lágyak voltak.
„Most.”
Gondolkodás nélkül az asztalra feküdtem és felsőtestemet a fényesre polírozott fára engedtem, arcom a kemény felületnek nyomódott. Hidegnek találtam, az illata pedig méhviaszra emlékeztetett, enyhe citromos beütéssel.
„Nyúlj előre a karoddal és kapaszkodj az asztal szélébe.”
Oké... Előrenyúltam és megragadtam az asztal túlsó peremét. Elég széles egy bútor volt, a karjaimmal teljesen előre kellett nyúlnom.
„Ha elengeded, el kell, hogy fenekeljelek. Érted?”
„Igen.”
„Akarod, hogy elfenekeljelek, Isabella?”
A csípőmtől délre mindenem ínycsiklandóan összehúzódik. Rájöttem, hogy erre azóta vágytam, hogy ebédnél megfenyegetett, és sem az autós üldözés, sem az azt követő intim közelségünk nem elégítette ki a vágyaimat.
„Igen” - a hangom csak rekedt suttogásként tört elő.
„Miért?” - kérdezte.
Oh... kell ehhez ok? Jézusom. Megrázkódtam.
„Mondd meg” - csábított.
„Ömmm...”
A semmiből érkezett ütése.
„Áh!” - kiáltottam fel.
„Csendesen.”
Gyengéden megsimogatta a fenekemet, ahol megütött. Aztán felém hajolt, a dereka belenyomódott a hátsó felembe, megcsókolt a lapockáim között és végigcsókolt a gerincem mentén. Levette az ingét, a mellszőre csiklandozta a hátamat, és éreztem, ahogy az erekciója nekem nyomódik.
„Tárd szét a lábaid” - morogta.
Terpeszbe álltam.
„Szélesebben.”
Felnyögtem és azonnal tágabb terpeszállást vettem fel.
„Jó kislány” - susogta. Végigsimított egy ujjával a hátamon, a fenekem vágatán és az ánuszomon, amely önkéntelenül összehúzódott az érintéstől.
„Most pedig eljátszunk egy kicsit ezzel” - suttogta.
Micsoda? Basszus!
Az ujja folytatta útját a gáton keresztül, és lassan belémcsúszott.
„Nagyon nedves vagy, Isabella. Most lettél az, vagy ez még a korábbi?”
Felnyögtem, és ő lassan fel-le kezdte mozgatni bennem az ujját. Belenyomtam magam a kezébe, élvezve a behatolást.
„Oh, Bella, szerintem ez mindkettő. Szerintem te nagyon szeretsz itt lenni, így. Az enyémként.”
Imádok – oh, mennyire imádok!
Visszahúzta az ujját és újra keményem rámsózott.
„Mondd ki!” - suttogta, de hangja rekedt és sürgető volt.
„Igen, szeretek itt lenni” - nyögtem ki.
Megint megütött, aztán két ujját belémnyomta. Azonnal ki is húzta őket, elkenve a nedvességet fölfelé, az ánuszom köré.
„Mit fogsz most csinálni?” - kérdeztem, elhaló hangon.
Egek... meg akarja baszni a seggemet?
„Ez nem az, amire gondolsz” - mormolta megnyugtatóan. „Már mondtam, hogy ezzel csak lépésenként lehet előre haladni, baby.”
Hallottam, ahogy valami folyadék kicsordult, talán egy tubusból, aztán az ujjai megint ott masszíroztak. Nedvessé tett... ott! Vergődtem... a félelmem ütközött össze az ismeretlen felett érzett izgalmammal. Megint megütött, lentebb, így egyenesen eltalálta a puncimat. Felnyögtem. Ez annyira... jó érzés.
„Maradj nyugton” - mondta. „És ne engedd el!”
„Ah...”
„Ez síkosító.”
Még valamennyit elkent rajtam. Próbáltam nem fickándozni alatta, de a szívem vadul kalapált, a pulzusom összevissza ugrált, ahogy a vágy és az idegesség egyre nőtt bennem.
„Ezt már egy ideje meg akarom tenni veled, Bella.”
Felnyögtem. Valami jeges, fémes hideg futott végig a gerincem mentén.
„Van itt egy kis ajándék neked” - suttogta Edward.
Mi lehet ez? Egy kép beugrott a mondjam-vagy-mutassam játékból. Szent szar. Egy anális dugó. Edward végigsimított vele rajtam, egészen a fenekem szétválásáig.
Ó, egek.
„Ezt most beléd fogom nyomni, nagyon lassan.”
Lélegzetért kaptam... a várakozás és az izgalom dübörgött bennem.
„Fájni fog?”
„Nem, baby. Ez kicsi. Amint benned van, nagyon keményen meg foglak baszni.”
Valósággal megrázkódtam. Rámhajolt és megint megcsókolt a lapockáim között.
„Kész vagy?” - suttogta.
Kész? Kész vagyok erre?
„Igen” - motyogtam száraz szájjal. Egyik ujját lehúzta a fenekemről és belém csúsztatta. Basszus, ez a hüvelykujja. Megfogott, és a többi ujjával gyengéden masszírozni kezdte a csiklómat. Nyögdécseltem... ez mennyei. És ő gyöngéden, amíg hüvelykjével és a többi ujjával a varázslatot végezte, lassan belém nyomta a hideg dugót.
„Ah!” - sikítottam fel az ismeretlen szenzációtól, miközben az izmaim ellenkeztek a behatolással szemben. A hüvelykujjával lassan körözni kezdett bennem, és mélyebbre nyomta a dugót, és az könnyedén felcsúszott. Nem tudom, azért, mert annyira be voltam indulva, vagy azért, mert annyira elvonták a figyelmemet azok a csodálatos ujjai, de a testem úgy tűnt, elfogadta. Kemény... és furcsa... ott!
„Oh, baby” - nyögte.
És én éreztem... ahol az ujja kavargott bennem... és a dugó nekifeszült... oh ah...
Lassan elforgatta a dugót, kicsalva belőlem egy hosszú nyögést.
„Edward” - nyekegtem a nevét, egyfajta kifordított mantraként, ahogy hozzászoktam az új élményhez.
„Jó kislány” - lehelte. Szabad kezével végigsimított az oldalamon, le a csípőmig. Lassan kihúzta az ujját belőlem, és meghallottam a cipzár árulkodó hangját. Megragadta a másik oldalt is a csípőmet, hátrébb húzódott, még jobban szétrakta a lábaimat, miközben lábaival nekem támaszkodott.
„El ne engedd azt az asztalt, Bella” - figyelmeztetett.
„Nem” - nyögtem fel.
„Valami keményet? Mondd, ha túl kemény vagyok. Érted?”
„Igen” - suttogtam, mire belémvágta magát és maga felé emelt egyszerre, közben mélyebben nyomva belém azt a dugót...
„Baszd meg!” - kiáltottam fel.
Megállt, a légzése erőteljesebb lett, a lihegésünk egy ritmust vett fel. Próbáltam alkalmazkodni minden eseményhez egyszerre: az édes telítettséghez, a kínzó érzéshez, hogy valami tiltottat tettem, az erotikus gyönyörhöz, ami mélyen kavargott belőlem. Enyhén kintebb húzta a dugót.
Ó egek... nyögtem fel, ahogy hallottam a szaggatott légzését, egy-egy korty tiszta, zabolázatlan gyönyört. Forrt a vérem. Éreztem már valaha ilyen bujaságot? Ilyen...
„Megint?” - suttogta.
„Igen.”
„Maradj fekve” - utasított. Kihúzta magát belőlem és újra belém nyomakodott.
Oh... mennyire akartam ezt.
„Igen” - sziszegtem.
És gyorsított a ritmuson, a légzése egyre erőltetettebbé vált, igazodott az enyémhez, ahogy belém fúrta magát.
„Oh Bella” - kapott levegő után. Egyik kezével elengedte a csípőmet és újra csavart egyet a dugón, enyhén megtolva azt, majd kihúzta és újra benyomta. Az érzés leírhatatlannak tűnt, és úgy éreztem, el fogok ájulni az asztalon. Nem hagyott ki egyetlen taktust sem, ahogy megragadott, újra és újra, közben erősen és keményen mozgott bennem. Éreztem, ahogy a belsőm összeszűkült és remegett...
„Óh, baszd meg” - nyögtem. Szét fogok szakadni.
„Igen, baby” - sziszegett vissza.
„Kérlek” - könyörögtem, de nem tudtam, miért – hogy megálljon? Hogy soha ne hagyja abba? Hogy csavarjon még egyet a dugón? Éreztem, ahogy összeszűkülök körülötte és a dugó körül...
„Jól van” - suttogta és ráhúzott egyet a jobb fenekemre... és jöttem... megint és megint, zuhantam, zuhantam, forogtam, lüktettem körülötte újra és újra... és Edward gyengéden kihúzta a dugót.
„BASZD MEG!” - sikítottam fel, Edward megmarkolta a csípőmet és hangosan elélvezett, erősen tartva engem.
A nő még mindig énekelt. Edward mindig ismétlésre állítja a lejátszót itt... különös. Összegömbölyödve feküdtem a karjai között az ölében, a fejemmel a mellkasának támaszkodtam. Az asztalnak dőlve feküdtünk a játékszobában, a padlón.
„Üdvözöllek újra itt” - mondta, ahogy lebontotta a szememről a kötést. Pislogtam, amíg a szemem hozzá nem szokott az átállított világításhoz. Felemelte az államat és lágyan megcsókolt, a szemével izgatottan kereste az én tekintetemet. Felnyúltam, hogy megsimogassam az arcát. Elmosolyodott.
„Nos, megfeleltem az elvárásoknak?” - kérdezte vidáman.
Megreszkettem.
„Elvárások?”
„Valami keményet akartál” - mondta gyengéden.
Elmosolyodtam, nem tudtam megállni.
„Ne mondd, hogy lámpalázas vagy, Edward.”
Felvonta a szemöldökét és visszavigyorgott rám.
„Nem, Mrs. Cullen, nem vagyok lámpalázas. Nos, most épp nem. Kellőképpen megbaszott és gyönyörű vagy ebben a pillanatban” - megsimogatott, hosszú ujjai az arcomat kényeztették.
„Érzem” - doromboltam.
Lenyúlt és gyengéden megcsókolt, ajkai lágyak és forrók voltak, megadták magukat az én ajkaimnak.
„Soha nem csalódok benned” - mormolta. Hátradőlt és engem bámult. „Hogy érzed magad?” - nem tudta elrejteni az aggodalmat a hangjából.
„Jól” - mormoltam, érezve, hogy az arcom elvörösödött. „Kellőképpen meg vagyok baszva” - mosolyogtam szégyellősen.
„Miért van olyan nagyon piszkos szád, Mrs. Cullen. Ez megrázó, én mondom, megrázó” - Edward megbántott arcot igyekezett vágni, de hallottam a hangjából a boldogságot.
„Azért, mert hozzámentem egy nagyon-nagyon piszkos férfihoz, Mr. Cullen.”
Elképesztően hülye vigyor ült ki az arcára, ami ráadásul ragadós volt.
„Örülök, hogy hozzámentél” - gyengéden megfogta a copfomat, az ajkához emelte és egy puha csókot nyomott rá, a szemei zölden világítottak a szerelemtől. Édes Istenem... volt valaha is egyáltalán lehetőségem ellenállni ennek az embernek? A bal keze után nyúltam és megcsókoltam a jegygyűrűjét, egy sima platinagyűrűt, amely illett az enyémhez.
„Az enyém” - suttogtam.
„A tiéd” - válaszolta. Szorosan átölelt hátulról és az orrát belenyomta a hajamba.
„Megfürdesselek?”
„Hmmm... Csak akkor, ha csatlakozol is hozzám.”
„Oké” - mondta. A lábamra emelt és mellém állt. Még mindig rajta volt a farmer.
„Fel fogod venni majd a... öö... másik farmeredet is?”
Kérdőn nézett rám.
„Másik farmert?”
„Amit itt szoktál viselni.”
Rámpislogott.
„Azt a farmert?” - kérdezte meghökkenten a meglepetéstől.
„Nagyon csábítóan nézel ki benne.”
„Igazán?”
„Igen... komolyan, nagyon kemény.”
Szégyellősen elmosolyodott.
„Nos... az ön kedvéért, Mrs. Cullen, lehet, hogy felveszem” - hajolt le, és megcsókolt, aztán megfogott egy kis tálat az asztalról, amelyben benne volt az anális dugó, a síkosító és a bugyim.
„Ki tisztítja ezeket a játékokat?” - kérdeztem, ahogy követtem a láda felé menet.
Kérdően nézett rám, mint aki nem érti a kérdést.
„Én. Mrs. Cope.”
„Micsoda?”
Bólintott, lenyűgözve... és talán elszégyellve magát. Megállította a zenét.
„Nos... hát...”
„Az alárendeltjeid csinálták régen?” - fejeztem be helyette a mondatot. Bocsánatkérően vonta meg a vállát.
„Tessék” - nyújtotta felém az ingét. Felvettem és magam köré tekertem. Edward-illata volt, és ettől a dugómosás felett érzett keserűségem el is szállt. A tálat és tartalmát a ládán hagyta. Megfogta a kezemet, kinyitotta a játékszoba ajtaját és kivezetett, le a lépcsőn. Alázatosan követtem. Minden idegesség, a rosszkedv, a borzalom, a félelem és az izgatottság, ami az üldözés miatt nyomott, mind elmúlt. Nem egyszerűen nyugodt voltam – hanem a végsőkig kielégült és békés. Ahogy beléptünk a fürdőbe, hangosan ásítottam és kinyújtóztam... a változatosság kedvéért ki voltam békülve magammal.
„Mi az?” - kérdezte Edward, ahogy megnyitotta a csapot.
Megráztam a fejemet.
„Mondd el” - kérte kedvesen. Jázminillatú fürdőolajat öntött a vízbe, az édes, érzéki illat betöltötte a szobát.
Kicsit elpirultam.
„Egyszerűen jobban érzem magam.”
Elmosolyodott.
„Különös hangulatban volt ma, Mrs. Cullen” - magához ölelt. „Tudom, hogy aggódsz a nemrég történt dolgok miatt. Sajnálom, hogy belekeveredtél. Nem tudom, hogy ez most egy bosszú lehet-e, egy kirúgott dolgozó, vagy egy üzleti rivális. Ha bármi történne veled miattam...” - a hangja fájdalmas suttogássá halkult. Én is átöleltem őt.
„És mi történik, ha veled történik valami, Edward?” - végre sikerül kimondanom a saját félelmemet. Rámbámult.
„Ezt még kitaláljuk. Most bújj ki ebből az ingből és be a kádba.”
„Nem kellene Stuarttal beszélnünk?”
„Ő még várhat” - keményedtek meg a vonásai, és hirtelen megsajnáltam Stuartot. Mit tett, hogy annyira felbosszantotta Edwardot?
Edward segített kibújni az ingből, kigombolta a melltartómat és levette rólam. Megremegett, ahogy felé fordultam. A melleimen még mindig voltak halvány nyomai azoknak a harapásoknak, amelyek a nászúton kerültek rájuk. Most azonban nem akartam ezzel idegesíteni.
„Kíváncsi vagyok, hogy Ryan utolérte-e a Dodge-ot” - mondtam kíváncsian.
„Meglátjuk, a fürdés után. Szállj be” - kinyújtotta felém a kezét. Bemásztam a forró, illatos vízbe, és várakozón néztem rá.
„Au” - a fenekem most érzékeny volt, és a forró víztől megrándult az arcom.
„Nyugi, baby” - csitított Edward, de ahogy kimondta, a kényelmetlen érzés el is tűnt.
Edward levetkőzött és bemászott mellém, a mellkasára vonva a testemet. Elhelyezkedtem a lábai között, tétlenül és elégedetten feküdtünk a forró vízben. Végigsimítottam a lábán, ő pedig a copfommal játszott.
„Át kell néznünk az új ház terveit. Esetleg este, később?”
„Persze.”
Az a nő megint vissza fog jönni. A kisördögöm felpillantott Charles Dickens Összes műveinek harmadik kötetéből és fenyegető pillantást vetett rám. Felsóhajtottam... sajnos Tanya Denali tervei lélegzetelállítóan jók.
„Elő kell készítenem a dolgaimat a munkához” - suttogtam.
Megmerevedett.
„Tudod, ugye, hogy nem muszáj visszamenned dolgozni” - mormolta.
Oh ne... ne megint.
„Edward, ezt már megbeszéltük egyszer. Kérlek, ne akarj újra ezen veszekedni.”
Meghúzta a copfomat, csak annyira, hogy a fejem hátrébbhajlott.
„Csak úgy mondtam...” - lágyan megcsókolt.
Felhúztam egy pulóvert és egy nadrágot, aztán kitaláltam, hogy visszamegyek a játékszobába a többi ruhámért. Ahogy végigmentem az előszobán, meghallottam Edward felemelt hangját a dolgozószobából. A vér megfagyott az ereimben.
„Hol a faszban voltál?”
Oh, a szarba. Stuarttal kiabál. Belül megroskadva fölfelé osontam, a játékszoba felé. Egyáltalán nem akartam hallani, mit akar mondani neki – a kiabáló Edwardot nagyon félelmetesnek találtam. Szegény Stuart. Nekem legalább van lehetőségem visszakiabálni.
Összeszedtem a ruháimat és Edward cipőjét, aztán észrevettem a kis porcelántálkát az anális dugóval, ami még mindig a muzeális láda tetején hevert. Nos... talán nekem kellene megtisztítanom. Rátettem a ruhakupacra és elindultam lefelé. Idegesen, lopva sandítottam a nagy iroda felé, de minden csendes maradt... köszönöm, Istenem. Taylor valamikor másnap kellett, hogy visszajöjjön, és Edward általában sokkal nyugodtabb volt az ő jelenlétében. Taylor aznap és másnap a lányával töltötte a szabadidejét. Kíváncsi voltam, eljutok-e valaha addig, hogy találkozzam a lánnyal.
Mrs. Cope lépett ki a háztartási helyiségből hirtelen, ezzel jól ráijesztettünk egymásra.
„Elnézést, Mrs. Cullen, nem vettem észre” - Oh, én már Mrs. Cullen vagyok!
„Helló, Mrs. Cope.”
„Üdvözlöm itthon” - enyhén meghajolt felém.
„Kérem, szólítson csak Bellának.”
„Elnézést, Mrs. Cullen, az nagyon kényelmetlen volna számomra.”
Miért kell mindennek megváltoznia, csak mert van egy gyűrű az ujjamon?
„Szeretné áttekinteni a heti étlapját?” - kérdezte, várakozó tekintettel figyelve engem.
Étlapot?
„Ööö...” - ez nem olyan kérdés volt, amire valaha felkészültem volna, hogy felteszik nekem.
Elmosolyodott.
„Amikor elkezdtem Mr. Cullennél dolgozni, minden vasárnap este végignéztük a következő heti étrendet, és feljegyeztem mindent, amire szüksége lehetett a boltból.”
„Értem.”
„Elvegyem öntől ezeket?”
És a ruhákért nyúlt.
„Ööö... még ezek kelleni fognak” - és alattuk rejtegetem a tálat a dugóval! Éreztem, ahogy vérvörössé vált az arcom. Kész csoda, hogy szembe tudtam nézni Mrs. Cope-pal. Tudta, miket csináltunk – hiszen ő takarította a szobát. Jesszusom, hozzá fogok ehhez szokni?
„Ha elkészült, Mrs. Cullen, örömmel nézném át önnel a jövő heti listát.”
„Köszönöm” - rebegtem. Egy hamuszürke arcú Stuart szakított minket félbe, aki éppen kisurrant Edward irodájából, és sietve ment végig a hallon. Egy kurta biccentéssel vette tudomásul ottlétünket, de egyikőnk szemébe sem mert nézni, majd becsusszant Taylor dolgozószobájába. Hálás voltam ezért a kis közjátékért, mert abban a pillanatban nem akartam sem a menüről, sem a seggdugókról társalogni Mrs. Cope-pal. Inkább rávillantottam egy kedves mosolyt és visszavonultam a hálószobába. Hozzá fogok valaha szokni ahhoz, hogy a személyzet állandóan ott áll fölöttem, ugrásra készen? Megráztam a fejem... egy nap, talán igen.
Leejtettem Edward cipőjét a földre, a ruháimat az ágyra, megfogtam a tálkát és a fürdő felé mentem. Gyanakvóan néztem az eszközt. Egész ártalmatlannak tűnt, és meglepően tisztának is. Nem akartam sokáig meditálni efölött, gyorsan lemostam vízzel és szappannal. Elég lesz ez? Meg kellett még kérdeznem Mr. Szexakértőt, hogy nem lenne-e szükség fertőtlenítésre, vagy valamire. Megborzongtam a gondolattól.
Örültem, hogy Edward a rendelkezésemre bocsátotta a könyvtárát. Volt benne egy vonzó, fehér íróasztal, ahol dolgozhattam. A nászút során elolvasott négy kéziratot a táskámba tettem, és végignéztem az asztalon. Igen, tényleg volt minden, amire csak szükségem lehetett. Egy részem rettegett, hogy vissza kellett mennem oda, de ezt soha nem mondhattam volna el Edwardnak – megragadhatta volna a lehetőséget, hogy rávegyen a munkahely elhagyására. A férjem mindenkinek a főnöke ott, az enyém is. Emlékeztem Roach gutaütés-szerű reakciójára, amikor ezt elmondtam... és arra, hogy ezután milyen gyorsan elfogadták a pozíciómat. Most jöttem csak rá, hogy mindez csak a házastársam miatt történt így, és ezt a gondolatot nem láttam szívesen. Ám már nem a kinevezett szerkesztő helyettese voltam – hanem Isabella Swan, kinevezett szerkesztő.
Még nem szedtem össze a bátorságomat, hogy elmondjam Edwardnak, nem állt szándékomban megváltoztatni a nevemet. Úgy éreztem, az érveim elég erősek – valamennyi távolságot meg kellett tartanom tőle – de tudtam, hogy még lesz abból veszekedés, ha erre rájön. Lehet, jobb, ha várok addig.
Hátradőltem a székemben és nekiláttam a napra rendelt utolsó feladatomnak. A laptop órája szerint este hét volt. Edward még nem bukkant fel az irodájából, tehát volt még időm. Kivettem a Nikon memóriakártyáját, és elkezdtem feltölteni róla a fényképeket a számítógépre. Visszajött már vajon Ryan? Vagy még úton volt Portland felé? Utolérte vajon a rejtélyes nőt? Edward hallotta már, hogy mi történt? Válaszokat akartam. Nem érdekelt, hogy elfoglalt, tudni akartam, mi történik, és hirtelen kis kölyöknek éreztem magam, akit tudatosan tart tudatlanságban. Felkeltem, azzal a szándékkal, hogy megyek és megkérdezem őt az irodájában, de éppen, ahogy erre elszántam magam, a képernyőn felsorakoztak a nászutunk utolsó néhány napján készült képek.
Szent Ég!
Kép kép után, és mind rólam. Én, ahogy alszom, rengeteg kép rólam alvás közben, a hajam az egyiken az arcomba hull, a másikon elnyúlok a párnán, tátott szájjal... a szarba – az ujjamat szopom. Évek óta nem szoptam az ujjamat! Annyi kép volt... elképzelni sem tudtam, hogy ennyit készített. Néhány elfogulatlan távoli plán, az egyiken áthajolok a jacht korlátja felett és a messzeségbe bámulok. Hogy nem vettem észre, ahogy ezeket készítette? Elmosolyodtam azokat a képeket nézve, amelyeken nevettem a csiklandozástól, a hajam össze-vissza repkedett, harcoltam a csiklandozó ujjaival. És ott a kép, amelyet kartávolságból készített rólunk, a kabinban. A mellkasát öleltem át rajta, ő az objektívbe nézett, fiatalon, tágra nyílt szemekkel... szerelmesen. A másik kezével az én fejemet fogja, és én egy szerelmes bolondként nézek... de igazából Edwardról nem tudtam levenni a tekintetem. Oh, egek! Az én gyönyörű férjem, akit nem lehetett megcsiklandozni, aki nemrég még azt sem hagyta, hogy megérintse bárki... és most már elviselte az én érintésemet. Meg kellett kérdeznem, hogy tetszik-e neki ez, vagy csak inkább az én kedvemért engedi meg.
Megremegtem, ahogy a képet néztem, és ahogy elárasztottak ez iránt a férfi iránti érzéseim. Valaki bántani akarja – először az Echo Charlie, aztán a tűz a CEH-nél, majd az az átkozott autós dolog... felsóhajtottam, a kezemet a szám elé kaptam, mintegy önkéntelenül elfojtva a feltörni készülő zokogást. Elhagytam a számítógépet, felugrottam, hogy megkeressem Edwardot – már nem azért, hogy megütközzek vele, hanem csak azért, hogy megnézzem, biztonságban van-e.
Nem törődve a kopogtatással, berontottam a dolgozószobájába. Edward az asztalánál ült, telefonált. Meglepetten, idegesen nézett fel, de a bosszankodás eltűnt az arcáról, amikor észrevette, hogy én vagyok az.
„Tehát nem lehet már erősíteni?” - mondta a kagylóba, a szemeit le sem véve rólam. Gondolkodás nélkül megkerültem az asztalt és megálltam felette, ő felém fordult, arcán kérdő tekintettel. Meg tudtam volna mondani, mire gondol: most mit akar? Amikor bebújtam az ölébe, a szemöldökét kérdőn vonta fel. Átkaroltam a nyakát és hozzábújtam. Óvatosan átkarolt.
„Öm... igen, Barney. Tudnád tartani egy pillanatra?” - a telefont a vállának támasztotta.
„Mi a baj, Bella?”
Megráztam a fejemet. Felemelte az államnál fogva és mélyen a szemembe nézett. Kiszabadítottam magam a fixírozásából, és még apróbbra gömbölyödtem össze az ölében. Isteni illata van... olyan megnyugtató. Szabad kezével még jobban átkarolt és megpuszilta a fejem búbját. Mondhatom, sikerült elbűvölnöm.
„Oké, Barney, hol is tartottunk?” - folytatta. A telefont a füle és a válla közé szorította, és a kezével lenyomott egy gombot a laptopján. Egy szemcsés fekete-fehér kép jelent meg a képernyőn, biztonsági kamera felvétele... egy sötét hajú férfi volt rajta, halvány öltözékben. Edward lenyomott még egy billentyűt, a képen a férfi már a kamera felé sétált, lehajtott fejjel. Amikor közelebb ért a kamerához, Edward gombnyomására a kép kimerevedett. Az alak egy fényes, fehér teremben állt, ahol a fal mellett fekete szekrények hosszú sora látszott. Ez biztosan a CEH szerverterme.
„Oké, Barney, még egyszer.”
A képernyő életre kelt. Egy négyszög jelent meg a férfi feje körül a CCTV képén és hirtelen ráközelítettünk. Felültem, érdeklődően.
„Ezt Barney csinálja?” - kérdeztem csendesen.
„Igen” - válaszolta Edward. „Ki tudod élesíteni a képet?” - szólt immár Barney-hoz a telefonba.
A kép elmosódott, aztán újrafókuszált, sokkal élesebben. A férfi tudatosan lefelé nézett, elkerülve a kamerát. Ahogy néztem, a hideg futott végig rajtam. Volt valami ismerős az álla vonalában... vagy valami ilyesmi. Borzas, rövid fekete haja volt, ami furcsán és durván hatott... és a kiélesített képen észrevettem, hogy fülbevalót viselt, egy kis gyűrűnyit. Szent szar! Tudtam, ki az a férfi!
„Edward” - suttogtam. „Az ott James Smith.”
Jegyzet: Az életbenenm gondoltam volna, hogy Pink Floydra akár szexelni is lehet.... Bevallom, ez az ötlet megragadta a fantáziámat. Amúgy a kedvenc Pink Floydok közül is a legkedvencebb lemezem a Dark Side of the Moon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése