Csak ültünk egymást nézve, egyikőnk sem érintette az ételét.
„Akkor nem fogadtál cölibátust?” – suttogtam.
Csodálkozást láttam zöld szemeiben.
„Nem Isabella, nem.” Megállt, hogy megemészthessem amit mondott, én meg elpirultam…már megint nem tudtam tartani a számat. Nem is hiszem el, hogy ezt kimondtam hangosan.
„Mik a terveid a következő napokra?” – kérdezte csendesen.
„Ma déltől dolgozom…hány óra? – fogott el a pánik.
„Éppen csak lemúlt tíz, van időd. Mi lesz holnap?” – könyökölt az asztalra és állát összefont hosszú ujjaira tette.
„Elkezdünk pakolni Rose-al. Jövő hét végén költözünk Seattle-ba, és a héten végig dolgozom Newtonéknál.”
„Van már hol laknod Seattle-ban?”
„Igen.”
„Hol?”
„Nem emlékszem a címre. Valahol a Pike Market kerületben.”
„Az nincs messze tőlem” és félmosolyra húzta a száját.
„És mit fogsz dolgozni Seattle-ban?”
Hova akar kilukadni a kérdezősködésével? Edward Cullen féle inkvizíció…legalább olyan rossz, mint Rose-é.
„Pályázatot adtam be néhány kiadóhoz…Várom a válaszukat.”
„Jelentkeztél a cégemhez, ahogy tanácsoltam?”
Zavarba jöttem…persze, hogy nem.
„Ööö…nem.”
„Van valami baj a társasággal?”
„A társaságoddal vagy a Társaságoddal?” – vigyorogtam rá.
Finoman elmosolyodott.
„Vigyorog rám, Miss Swan?”
Egyik oldalra hajtotta a fejét, úgy nézett ki, mint aki jól szórakozik, de ezt elég nehéz volt megítélni. Már megint elpirultam és lenéztem befejezetlen reggelimre. Egyszerűen nem tudok a szemébe nézni, amikor ilyen hangon beszél hozzám.
„Szeretném megharapni azt az ajkat,” –suttogta sötéten.
Oh, istenem…teljesen önkéntelen dolog, hogy az alsó ajkamat rágom. Kinyílt a szám, ahogy levegőért kaptam és nyeltem egyszerre…ez volt a legszexibb dolog életemben, amit valaha is mondtak nekem. A szívem nagyot dobbant és azt hiszem, lihegtem is…jesszusom, egyszerre remegtem, izzadtam , összezavarodtam, pedig még csak meg sem érintett. Ott feszengtem a székemen és sötét tekintetével találkoztam.
„Nos, és miért nem teszed? – kockáztattam csendesen.
„Mert nem foglak megérinteni Isabella - addig nem, amíg írásban nem adod a beleegyezésedet, hogy megtehetem.”
Ajkai mosolyra húzódtak.
Mi?
„Ez mit jelent?”
„”Pontosan azt, amit mondtam…” – sóhajtott és a fejét rázta, egyszerre szórakozva és mérgesen.
„Meg kell mutatnom neked, Isabella. Mikor végzel ma?”
„Körülbelül nyolckor.”
„Nos, vagy ma este elmegyünk Seattle-ba, vagy jövő vasárnap eljössz hozzám vacsorázni és ismertetem veled a részleteket. A választási lehetőség a tied.”
„Miért nem tudod megmondani most?” – még nekem is sértődöttnek és nyafogósnak hallatszott a hangom.
„Mert élvezem a reggelimet és a társaságodat. Ha egyszer elmondok mindent, valószínűleg soha többé nem akarsz látni majd, kezed-lábad szertehányva elrohansz tőlem”
Szent szar…mégis mire gondol ezzel? Gyerekeket tart szolgasorban valami Isten háta mögötti helyen a földön? Valami föld alatti titkos fegyveres szervezetnek a tagja?…Ez megmagyarázná, miért ilyen gazdag…Meggyőződésesen szerzetes? Impotens? Ez utóbbit most rögtön be tudná bizonyítani, hogy nem…Oh, istenem…vérvörös lettem, ahogy végiggondoltam a lehetőségeket. Hát, ez nem vezet sehová. Pedig meg szeretném fejteni Edward Cullent, inkább előbb, mint utóbb. És ha ez azt jelenti, hogy a titka nagyon durva és én nem akarom soha többé látni őt, nos, akkor ez valószínűleg nagyon felszabadító érzés lesz. Ne hazudj magadnak – kisördögöm kiabált rám – ez valószínűleg véresen komoly dolog lehet, ha el kellene menekülnöd miatta.
„Ma este.”
Felhúzta a szemöldökét.
„Mint Éva, olyan gyorsan akarsz enni a tudás fájáról.” – vigyorgott.
„Vigyorog rám, Mr Cullen?” – kérdeztem kedvesen. Nagyképű seggfej.
Összehúzott szemmel nézett rám és felvette Blackberryjét. Egyetlen számot nyomott meg.
„Taylor. Szükségem lesz a helikopterre…”
Helikopter!
„Portland-ból indulok mondjuk 20:30-kor…nem, várjon az Escalánál…Egész éjjel…”
Egész éjjel!
Letette a telefont. Semmi kérem, vagy köszönöm.
„Az emberek mindig azt csinálják, amit mondasz nekik?”
„Általában, ha meg akarják tartani a munkájukat” – mondta halál komolyan.
„És ha nem neked dolgoznak?”
„Ohó, én nagyon meggyőző tudok lenni, Isabella. Be kellene fejezned a reggelidet. Aztán hazaviszlek. Felveszlek Newtonéknál nyolckor, amikor végzel.”
Gyorsan pislogtam rá. Második randevúm lesz Edward oh-de-nagyon-titokzatos Cullennal. Kávétól a helikopteres utazásig…wow…és meg akarja harapni az ajkamat…elpirultam a gondolattól.
„Helikopterrel megyünk Seattle-ba?”
„Igen.”
„Miért?”
Gonoszul vigyorgott.
„Mert megtehetem. Fejezd be a reggelit.”
Hogy tudnék én most enni? Seattle-ba megyek Edward Cullennal, helikopteren.
„Egyél” – mondta élesebben. „Isabella, az elvesztegetett étellel kapcsolatban fenntartásaim vannak…egyél.”
„Nem tudom ezt mind megenni.”
„Edd, ami a tányérodon van. Ha rendesen ettél volna tegnap, nem lennél itt, nem kellene kijátszanom a kártyáimat ilyen hamar.” Szája fenyegetően szorult össze. Dühösnek nézett ki…Összehúztam a szemöldökömet és visszatértem a már hideg ételemhez. Túl izgatott vagyok ahhoz, hogy egyek, Edward. Nem érted?- magyarázkodtam magamban, de elég gyáva voltam ahhoz, hogy ezt ki is mondjam hangosan. Főleg ilyenkor, amikor ilyen komoran néz…hmm…Komor Cullen. Az alliteráció mosolyt csalt arcomra.
”Mi olyan érdekes?- förmedt rám.
Megráztam a fejem…nem mertem megmondani, inkább az ételemet néztem. Már majdnem elfogyott. Lenyeltem a palacsintám utolsó darabját és felsandítottam rá. Elgondolkodva nézett rám.
„Jó kislány” – mondta. „Hazaviszlek, ha megszárítottad a hajad. Nem akarom, hogy megfázz…”
És valami kimondatlan ígéret volt a szavaiban. Hogy érti ezt? Felálltam az asztaltól, elgondolkodva egy pillanatig azon, hogy engedélyt kérjek-e, de aztán elvetettem ezt az ötletet. Úgy tűnt, veszélyes példa lenne, ha megtenném. Visszamentem a szobába. Egy gondolat megállított.
„Hol aludtál múlt éjjel?” – fordultam meg és ránéztem. Még mindig az étkezőasztalnál ült. Nem láttam egy plédet egy lepedőt sem itt kint – talán már elrakta innen őket.
„Az ágyamban” – mondta egyszerűen, tekintete megint közömbös volt.
„Oh…”
„Igen, számomra is újdonság volt” – mosolygott rám.
„De nem volt…szex…”- nos, kimondtam. És elpirultam- naná.
„Nem” – rázta a fejét összehúzott szemöldökkel, mintha valami kellemetlen dologra emlékezne - „Együtt aludni valakivel...” - felvette újságát és folytatta az olvasást.
Az ég szerelmére, mit jelent ez…még nem aludt senkivel? Csak álltam ott és hitetlenül bámultam. Ő a legtitokzatosabb ember, akivel valaha is találkoztam. És most kezdett derengeni …együtt aludtam Edward Cullennel, és én ki voltam ütve – mit nem adnék, ha magamnál lettem volna…nézni, ahogy alszik. Sebezhetőnek látni őt. Valahogy elég nehéz volt elképzelni. Nos, állítólag ma este minden kiderül…Bementem a hálószobájába, végigkutattam a komód fiókjait és megtaláltam a hajszárítót. Az ujjaimat használva megszárítottam a hajamat, tőlem telhetően mindent megtéve hogy a hajam rendes legyen. Amikor befejezem, bementem a fürdőszobába. Meg akartam mosni a fogam. Néztem Edward fogkeféjét…olyan, mintha a számba venném őt. Hmm…mintha bűnös lennék, átnéztem a vállam felett az ajtóra és már éreztem is a fogkefe sörtéit. Nedves volt. Már biztos használta. Gyorsan megragadtam egy kevés fokrémet nyomtam rá és dupla sebességgel mostam fogat. Nagyon csintalannak éreztem magam. Teljesen izgató volt. Fogtam a pólómat, a melltartómat és a tegnapi bugyit, betettem őket a bevásárló szatyorba, amit Taylor hozott és visszamentem a nappaliba, hogy megkeressem a táskámat és a kabátomat. Dupla élvezet…hajgumi is volt a táskámban. Edward nézte, ahogy lófarokba fogtam a hajamat, arckifejezése kiismerhetetlen. Éreztem, ahogy a szemével követett, leültem és vártam, hogy befejezze a telefonálást.
„Kettőt akarnak?…Mennyibe fog az kerülni?…Oké, és milyen biztonsági intézkedések lesznek ott helyben?…Szuezen keresztül mennek? Milyen biztonságos Ben Sudan?…Mikor érnek Darfurba?…Oké, csak csinálják. Tájékoztassanak a haladásról.” Letette.
„Kész vagy?”
Bólintottam. Kíváncsi voltam, mi volt ez a beszélgetés…
Megmarkolta -most már láttam, hogy tengerészkék csíkos - kabátját, a kocsi kulcsot és az ajtó felé ment.
„Csak ön után, Miss Swan.” – mormolta és kinyitotta az ajtót nekem. Hétköznapian elegáns volt. Megálltam, hosszan beittam látványát…oh, istenem…vele aludtam a múlt éjjel…az egész ivás és hányás ellenére…És még mindig itt van, Seattle-be akar vinni…végképp nem értem, mit lát bennem. Kimentem az ajtón felidézve a szavait – Tanácstalan vagyok veled – Nos az érzés kölcsönös Mr Cullen, gondoltam ahogy mindketten csendben sétáltunk a folyosón a lift felé. Ahogy ott vártunk, felpillantottam rá a szempilláimon keresztül, ő a szeme sarkából vizsgált engem. Mosolyogtam és az ő szája széle is megrándult. A lift megérkezett, mi beszálltunk. Egyedül voltunk, és egy megmagyarázhatatlan okból, valószínűleg egy ilyen zárt helyen a közelség miatt, a légkör megváltozott közöttünk, feltöltődött energiával, üdítő várakozással…lélegzésem megváltozott, oh istenem…A fejét szaggatottan felém fordította, szemei sötét jade színűek voltak. Ajkamba haraptam.
„Oh, a francba a papírmunkával” – mordult fel, felém mozdult és a lift falához lapított, és mielőtt észre vettem volna, két kezemet satuba fogta egy kézzel a fejem felett, odacövekelt a falhoz a csípőjével…szent szar…A másik kezével megragadta a lófarkamat, lehúzta azt, ezzel felemelve arcomat, és ajkai az ajkamon voltak. Belenyögtem a szájába, kinyitottam a nyelve számára egy kicsit az ajkamat, és ő kihasználva előnyös helyzetét, ügyesen felfedezte a számat…Még soha nem csókoltak meg így…oh, istenem, a nyelvem óvatosan cirógatta az övét és csatlakozott annak lassú erotikus táncához, ami az érintésről, a szenzációról, ütközésről és nyomásról szólt. Kezével megfogta államat és helyben tartott. Tehetetlen voltam, kezem falhoz rögzítve, arcom a kezében, és a csípője szorosan fogva tartott…éreztem erekcióját a hasamon, oh, istenem kíván engem…Edward Cullen a görög isten, kíván…engem…és én őt, itt a liftben…
„Olyan…édes…vagy” – mormolta, szavai staccatoban szóltak.
A lift megáll, az ajtó kinyílt, és ő eltaszított magától egy szempillantás alatt…ott hagyva…befejezetlenül…oh, istenem. Három nagyon üzletember nézett ránk, ahogy vigyorogva beszálltak a liftbe. A szívem majd kiugrott a helyéről, úgy éreztem, mintha hegynek felfelé szaladtam volna. Le szerettem volna hajolni, a térdemre támaszkodni…de ez túl nyilvánvaló lett volna. Gyorsan felpillantottam rá. Nagyon nyugodtnak és összeszedettnek tűnt, mintha a Seattle Times keresztrejtvényét fejtené éppen meg…Milyen igazságtalan, teljesen közömbösen hagyja a jelenlétem? Rám nézett a szeme sarkából, és csendben egy mély lélegzetet engedett ki…óh, mégis hatással vagyok rá…és nagyon kicsi benső istennőm győzelmes szambát járt.
Az üzletemberek a második emeleten kiszálltak. Nekünk volt még egy emeletünk lefelé.
„Megmostad a fogadat” – mondta, rám bámulva.
„A fogkefédet használtam” – sóhajtottam.
Ajkai félmosolyra húzódtak
„Oh Isabella Swan…mit fogok veled tenni?”
Az ajtó kinyílt az első emeleten, megfogta a kezemet és kihúzott a liftből.
„Mi van a liftekkel?” – dörmögte, inkább magának, mint nekem. Én meg csak megpróbáltam követni, mert az értelmem teljesen elhagytam a Heathman Hotel hármas liftének padlóján és a falán.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése