Már nem lesz új fejezet

HA SZÜRKE 50 ÁRNYALATÁT KERESED, EZ ANNAK A KÖNYVNEK AZ ALAPTÖRTÉNETE!
NE REKLAMÁLD, HOGY A TWILIGHTBÓL ISMERTEK A NEVEK, MERT AZ ÍRÓJA EREDETILEG TWILIGHT FANFICTIONKÉNT ÍRTA MEG, TEHÁT Ő HASZNÁLTA AZ EDWARD ÉS BELLA NEVEKET, VALAMINT AZ EREDETI KARAKTEREK FIZIKA JELLEMZŐIT. HA GONDOLOD, OLVASD EL AZ ISMERTETŐT. AZÉRT VAN.

A MOTU fordítása 2013-ban befejeződött :)
2014 végén egy másik történetet kezdtünk fordítani, csak mert nekem tetszik, és mivel tetszik, úgy gondoltam, megosztom itt a történetet azzal, aki kíváncsi rá. Meg, hogy legyen élet a blogon.

2010. október 15., péntek

Tizedik fejezet


Nagyon nagy a csend. A fény tompa. Minden képzeletet felülmúlóan kényelmesen és melegen érzem magam, ebben az…ágyban. Hmm…Kinyitottam a szememet de csak egy pillanatra, hogy zavartalanul, békésen élvezzem a különös ismeretlen környezetet. Fogalmam nem volt róla, hogy hol vagyok. A fejtámla mögöttem masszív, nap alakú…várjunk csak, ez valahonnan furcsán ismerős. A szoba hatalmas és tágas, plüss bútoros, barna, arany és bézs színekben. Ezt már láttam valamikor. Hol? Alkoholtól mámoros agyam végigküzdött a mostanában keletkezett képi emlékein. Szent szar…a Heathmann-ban vagyok…egy lakosztályban. Hasonló szobában voltunk Rose-al. Ez nagyobbnak néz ki. Oh, a francba…Edward Cullen lakosztályában vagyok. Hogy kerültem ide?  Töredezett emlékeim az előző estéről lassan, kísértetiesen visszatértek. Az ivás - oh ne az ivászat-, a telefonhívás – óh, ne, a hányás – Jake…Edward…jaj, ne! Görcs állt a gyomromba. Nem emlékszem, hogy kerültem ide. Rajtam van a pólóm, a melltartóm, a bugyim…nincs zokni…farmer…Szent szar!
Az éjjeli szekrényre néztem. Egy pohár narancs dzsúsz és két fehér tabletta volt rajta. Advil. Amilyen kontroll mániás, mindenre gondol. Felültem és bevettem a pirulákat. Nos, most éppen nem vagyok túl rosszul…valószínűleg sokkal jobban vagyok, mint ahogy megérdemlem. A narancs dzsúsz isteni, szomjoltó, frissítő, életre keltő…semmi nem győzi le jobban a madárkalitka-alja-szájízt, mint egy frissen facsart narancslé.
Kopogtattak. Oh, ne…visszajött, akárhol is volt. Nem találtam hangomat. Végül is kinyitotta az ajtót és besétált…
Szent szar, edzeni volt…szürke melegítő alsóban jött be…ahogy az…a csípőjéről…lóg lefelé…és a szürke atléta…ami sötét az izzadtságtól, akár a haja…Edward Cullen izzad. Mély lélegzetet vettem és becsuktam a szemeimet. Mint egy két éves…ha becsukom a szememet, nem vagyok itt.
„Jó reggel Isabella. Hogy érzi magát ma reggel?”
Oh, jaj. Próbáljak meg bűnbánó lenni? Vagy szidjam magam, minthogy legjobb védekezés a támadás?
„Jobban, mint ahogy megérdemlem.” – motyogtam.
Felpillantottam rá. Egy nagy bevásárló szatyrot tett a székre és a nyakában lógó törölköző két végét megragadta. Rám nézett, zöld szemei sötétek, és mint általában, fogalmam sem volt róla, mire gondol…nagyon jól el tudja rejteni mind a gondolatait, mind az érzéseit.
„Hogy kerültem ide?” – hangom halk, bűnbánó.
Az ágy végéhez jött és leült. Elég közel volt ahhoz, hogy megérinthessem…hogy megszagolhassam…o, istenem…izzadtság és fürdőhab és Edward…fejbevágó koktél – sokkal jobb, mint a  margarita…és ezt mostmár tapasztalatból mondhatom.
„Nos, miután elalélt, nem akartam kockáztatni a kocsim bőrkárpitozását az önök apartmanjáig. Ezért idehoztam” – mondta flegmán.
„Ön fektetett az ágyba?”
„Igen” – mondta közömbös arccal.
„Hánytam még?” – a hangom még halkabb volt.
„Nem.”
„Ön vetkőztetett le?” – suttogtam.
„Igen…” – felhúzta a szemöldökét, ahogy zavaromban elpirultam.
„Mi ugye nem…” – suttogtam és a szám kiszáradt a rémülettől és nem tudtam befejezni a kérdést. Inkább a kezeimet bámultam.
„Isabella, ön szinte kómában volt. A nekrofília nem a kedvenc sportom. A nőket úgy szeretem, ha érzékiek és reagálnak…higgyen nekem” – mondta szárazon.
„Nagyon sajnálom” – hebegtem.
Szája száraz mosolyra húzódott.
„Szórakoztató este volt. Senki nem felejtené el egyhamar.”
Én sem – ohó, kinevet engem…a gazember. Nem kértem hogy jöjjön és hozzon el. Valahogy mégis úgy éreztem én voltam a cselszövő ebben a darabban.
„Nem kellett volna kinyomoznia hol vagyok, attól, hogy maga a legnagyobb befektetője a James Bond féle kütyüknek…” ripakodtam rá.
Meglepetten rám nézett, és ha nem tévedek, egy kicsit meg is sértődött.
„Először is, a mobiltelefonok követő rendszere elérhető az interneten. Másodszor a társaságom nem fektet be és nem gyárt semmiféle felügyelő eszközt, és harmadszor, ha nem megyek önért…valószínűleg a fotós ágyában ébredt volna fel…és ahogy emlékszem, ön nem rajongott az ötletért, hogy ’kivasalja a ruháját’…” – mondta vitriolosan.
Kivasalni Jake ruháját! Felpillantottam Edwardra, ő engem bámult, zöld szemei lángoltak a bosszúságtól. Megpróbáltam beharapni a szám szélét, de nem sikerült visszafojtani a nevetésemet.
„Melyik középkori történetből szökött ki?” – csuklottam. „Úgy beszél, mint egy udvari lovag.”
Mereven nézett rám…és láthatóan engedett a hangulata. Szemei ellágyultak, arca kisimult és gyönyörűen formált ajkain igazi mosoly tűnt fel.
„Oh, Isabella. Nem gondolnám. Fekete lovag, talán…”  mosolygott kajánul és megrázta a fejét.
„Evett tegnap este?” – hangja most vádlón hangzott.
Fejemet ráztam. És most milyen főbűnt követtem el ? Álla megfeszült, de arca egykedvű maradt.
„Ennie kell. Azért volt olyan beteg. Őszintén Isabella, ez az ivás első szabálya.”
Kezével beletúrt a hajába, és most már tudtam, hogy ilyenkor ingerült.
„Folytatja a megrovásomat?”
„Azt teszem?”
„Úgy gondolom…”
„Szerencséje van, hogy csak szidom.”
„Mire gondol?”
„Nos, ha hozzám tartozna, egy hétig nem tudna leülni az után a bemutató után, amit tegnap produkált. Nem evett, berúgott, veszélynek tette ki magát…” Becsukta a szemét, feszültség öntötte el szép arcát, és finoman felvonta vállát. Amikor kinyitotta a szemét, rám meredt.
„Iszonyodom arra gondolni, mi történhetett volna magával.”
Savanyúan néztem vissza rá. Mi a problémája? Mi köze hozzá? Ha az övé lennék…nos, nem vagyok…bár…talán…egy részem szeretné, ha az övé lennék. A gondolat átfurakodott öntelt szavai felett érzett haragomon. Elpirultam kisördögöm merészségén - élénkvörös hula-szoknyájában boldog táncát járta…az övének lenni…
„Nem lett volna semmi bajom. Rose-al voltam.”
„És a fotográfus?” – reccsent rám.
Hmm…a fiatal Jacob. Szembe kell néznem vele valahogy. Vállat vontam.
„Jacob átlépett egy határt…”
„Nos, amikor legközelebb átlépi, lehet, valaki meg kell tanítsa, hogyan is kell viselkednie.”
„Ön nagyon szigorú.”- sziszegtem rá.
„Oh Isabella…fogalma sincs róla.” Rám vigyorgott és ez lefegyverzett. Egyik pillanatban tanácstalan és mérges voltam, a másikban bámultam elbűvölő mosolyát. Wow…tökéletesen elbűvölt és csak azért, mert olyan ritkán mosolyog…Teljesen elfelejtettem, miről is beszélt.
„Megyek zuhanyozni. Már, ha nem akar elsőként menni. Félrebillentette a fejét, és még mindig vigyorgott. A szívverésem felgyorsult, és az agyam elfelejtette kiadni a parancsot , hogy lélegezzek. Vigyora szélesebb lett, felém nyújtotta kezét és hüvelykujjával végigsimította az arcomat és az alsó ajkamat.
„Lélegezz, Isabella.” – suttogta és felállt. „A reggeli itt lesz tizenöt perc múlva.. Biztos éhes vagy.” És ezzel bevonult a fürdőszobába és magára zárta az ajtót.
Szent szar…miért ilyen vérlázítóan megnyerő? Most rögtön menni akartam, hogy csatlakozzak hozzá a zuhany alatt. Még soha, senki iránt nem éreztem így. Hormonjaim száguldottak. Az arcomon és az alsó ajkamon , ahol végigsimított ujja, még mindig éreztem a rezgést. Olyan volt mint egy szükségtelen, fájó…kellemetlenség. Nem értettem a reakciómat.
Vágy…ez a vágyakozás…pontosan ez az az érzés.
Visszafeküdtem a lágy, tollal töltött párnára. ’Ha hozzám tartoznál’ . Oh – mit tegyek, hogy az övé legyek? Ő az egyetlen férfi, aki képes volt a véremet felforralni…És egyben olyan ellenkezésre késztető is; nagyon nehéz megközelíteni, bonyolult és elbátortalanít. Először elutasít, aztán 14.000 dollárt érő könyveket küld, majd nyomoz utánam, mint egy leskelődő. És mindennek a tetejébe, a  lakosztályában töltöttem az éjszakát…és biztonságban érzem magam. Védelmezettnek. Érdeklem annyira, hogy jöjjön és megvédjen valamilyen tévesen feltételezett veszélytől. Nem is olyan sötét lovag, inkább fehér lovag, ragyogó, elbűvölő páncélban – egy klasszikus romantikus hős – Sir Gawain Lancelot…hmm.
Kimásztam az ágyából, veszettül kutatva a farmerom után. Ő kijött a fürdőszobából nedvesen csillogva a zuhanyozástól, még mindig borotválatlanul, egy törölközővel a csípője körül –és itt voltam én pucér lábbal és kínos ügyetlenségemmel. Meglepődött, hogy ágyon kívül talál.
„Ha a farmerját keresi…elküldtem a mosodába.” Tekintete sötét jáde színű. „Csupa kosz volt a hányástól.”
„Oh…” –és skarlátvörös lettem. Miért, ó miért kell neki mindig felemlegetnie?
„Elküldtem Taylort egy másik nadrágért és valami cipőért. Abban a szatyorban vannak a széken.”
Ohó, tiszta ruha. Milyen váratlan ráadás.
„Ööö…Megyek megzuhanyozom” – motyogtam. „Kösz….”
Mi egyebet mondhatnék? Megragadtam a szatyrot és besurrantam a fürdőszobába, el a pucér Edwardtól…o jaj nekem. Michelangelo Dávidja közel sem jöhet hozzá. Edward közelsége nyugtalanító. A fürdőszobában minden forró és gőzölgő volt, persze, ő már zuhanyozott. Türelmetlenül kibújtam a ruháimból, hogy végre már a vízsugár alatt lehessek. A víz végigfolyt rajtam. Feltartottam arcomat a zuhogó víz felé. Kívánom Edward Cullen-t. Nagyon kívánom. Egyszerű tény. Életemben először le akartam feküdni egy férfival. Érezni akarom a kezét és a száját magamon. Azt mondta szereti az érzéki nőket…Akkor valószínűleg nem fogadott szüzességet…de nem közeledett felém…nem úgy, mint Jacob. Nem értem. Akar engem? Nem akart megcsókolni a múlt héten…Visszataszító vagyok számára? És mégis, itt vagyok és ő volt az, aki idehozott …Nem értem, mire megy ki ez az egész. Mire gondol? Egész éjjel az ágyában aludtál és még csak hozzád sem ért Bella…ezt add össze. A kisördög a fejemben felemelte undok, rosszindulatú fejét. Elküldtem a fenébe. A víz olyan jó meleg…nyugtató. Hmm…Örökké itt tudnék állni a zuhany alatt, a fürdőszobájában…hmm. Elővettem a fürdőhabot. ’Ő’ illata volt. Csodás illat. Végigdörzsöltem magam…az képzelve, hogy ő az – ő dörgöli a mennyei illatú fürdőhabot a testembe, a mellemen keresztül, a hasamon át, a combon között…hosszú kezű ujjaival. Oh, istenem…A szívverésem újból felgyorsult…ez olyan nagyon…jó érzés.
„A reggeli megérkezett.” Kopogott az ajtón, halálra ijesztve.
„Oké…” – hebegtem és kegyetlenül kirángattam magam erotikus álmodozásomból.
Kimásztam a zuhany alól és gyorsan megtörölköztem. Bebugyoláltam a hajamat a törölközőbe Carmen Miranda stílusban. Megkukkantottam a farmeros szatyrot. Taylor nem csak farmert és cipőt hozott nekem, hanem egy tengerék blúzt, zoknit és – alsóruhát is. Szent szar. Tiszta melltartó és bugyi…valójában nem lehet leírni őket csak olyan hétköznapi módon, ez nem fedné az igazságot. Ezek a holmik valamelyik európai női fehérnemű divatház tökéletes darabjai voltak. Csupa halványkék csipke és cicoma…wow…Elbűvölt voltam és kissé rémült is ettől az alsóneműtől, ami mindenek tetejébe…még teljesen jó is volt rám. Hát persze, hogy jó volt…elpirultam, hogy a Jól Fésült egy alsónemű boltban nekem vásárolt. Kíváncsi voltam, mi lehet még a munkaköri leírásában.
Gyorsan felöltöztem. Az összes ruha passzolt rám. Áttöröltem a törölközővel a hajamat és elszántan megpróbáltam rendbe tenni. De megint ellenállt ebbéli törekvésemnek, így egyetlen lehetőségem az volt, hogy valami hajgumit kerítsek…de egy sem volt nálam…talán a kistáskámban, ami persze nem volt idebenn. Nagy levegőt vettem. Ideje szembenézni Mr. Zavarba Ejtővel.
Nem volt a hálószobában. Gyorsan körülnéztem a táskámért, de az itt sem volt. Átsétáltam a hálón és kiléptem a nappaliba.
Szent isten…ez marha nagy. Ott egy fényűző ülőalkalmatosság, csupa plüss, párna , egy nagy kávézóasztal, telepakolva könyvekkel, amott a dolgozószoba rész egy csúcstechnikás Mac-al, egy óriás plazma tv a falon…és a szoba másik oldalán Edward az étkezőasztalnál ült és újságot olvasott. Az étkezőasztal akkora volt mint egy teniszpálya…nem mintha én teniszeznék…bár Rose-t láttam párszor játszani. Rose!
„Szent isten..Rose”  - károgtam. Edward felpillantott rám.
„Tudja hogy itt vagy, és életben vagy. Sms-eztem Emmettnek.” – mondta egy kis humorral a hangjában. Oh, ne…emlékeztem Rose tegnap esti heves lelkesedésére. Ahogy táncolt…Edward bátyjával…az nem semmi volt! Vajon mit gondol arról, hogy itt vagyok? Még soha nem maradtam ki ezelőtt. Még mindig Emmettel van. Ezt eddig csak kétszer csinálta, és mindkétszer a rózsaszín pizsamában végezte, körülbelül egy hét után. Azt fogja hinni, hogy nekem is egy egyéjszakás kalandom volt…
Edward ellentmondást nem tűrően nézett rám. Fehér vászon ing volt rajta gallérja, kézelője kigombolva.
„Üljön le” – kommandírozott az asztalnál levő egyik helyre mutatva.
Elmentem mellette és szembeültem vele, ahogy elrendelte. Az asztal tele volt étellel.
„Nem tudtam mit szeret, ezért megrendeltem mindent a reggeli menüből.” – bocsánatkérően mosolygott rám.
„Nos ez nagyon bőkezű öntől…” – mormoltam, meghökkenten a választéktól…bár éhes voltam. Palacsintát, juharszirupot, rántottát és sonkát választottam. Edward megpróbálta elrejteni mosolyát és visszatért tojásfehérje omlettjéhez, vagy bármi volt is, ami evett. Az étel fenséges volt.
„Teát?” – kérdezte.
„Igen, kérek.” Átnyújtotta a kis teás kancsót és egy csészealjon egy Twining’s English Breakfast tea zacskót. Jeee, emlékszik, hogyan szeretem a teámat.
„Nagyon nedves a haja.” – rótt meg.
„Ööö…nem találtam a hajszárítót.” – mondtam zavartan. Nem mintha kerestem volna.
Edward erősen összeszorította száját és nem mondott semmit.
„Köszönöm a ruhabeszerzést.”
„Örömömre szolgált Isabella. Jól áll önnek a kék.”
Úgy gondolom, elpirultam és inkább a kezemet bámultam.
„Tudja, igazán meg kell tanulnia, hogyan kell fogadni egy bókot.” – a hangja kioktató volt.
„Majd adok értük pénzt önnek…kifizetem.”
Rám meredt, mintha valamilyen formában rátámadtam volna. Előre menekültem…
„Már így is nekem adta a könyveket, amiket természetesen nem fogadhatok el. De ezeket a ruhákat, kérem, hadd fizessem ki önnek”- mosolyogtam rá óvatosan.
„Isabella, higgyen nekem, módomban áll önnek adni ezeket a dolgokat.”
„Nem ez a szempont…miért venné ezeket meg nekem?”
„Mert meg tudom tenni” – a szeme ravasz fénnyel villant meg.
„Csak azért, mert megteheti, nem jelenti azt, hogy meg is kell tennie” válaszoltam csendesen és ő felemelte a szemöldökét, pislogott és hirtelen úgy éreztem, valami egész másról beszélünk…de nem tudom, hogy miről…ami arra emlékeztetett engem…
„Miért küldte a könyveket nekem, Edward?”  a hangom lágy volt.
Letette az evőeszközét, megfeszítetten figyelt rám, zöld szemében mérhetetlen mély érzelem égett…Szent szar…a szám kiszáradt.
„Nos, mikor az a biciklis majdnem elütött téged –  a karjaimban tartottalak, és te felnéztél rám – azzal a csókolj meg, csókolj meg Edward nézéssel…” – megállt és vállat vont – „Úgy éreztem, tartozom neked egy bocsánatkéréssel, és egy figyelmeztetéssel.”
Beletúrt a hajába.
„Isabella, én nem az fajta férfi vagyok aki csupa ’szív és virág’, nem vagyok romantikus. A hajlamaim elég szokatlanok. Jobban teszed, ha távol maradsz tőlem…” – becsukta a szemeit, mintha legyőzte volna valami.
„Tanácstalan vagyok veled. Valójában, lehetetlennek találom, hogy távol maradjak tőled, de gondolom, ezt már kitaláltad.”
„Akkor ne tedd” – mormoltam. Az étvágyam tovaillant. „Ne maradj távol tőlem.”
Levegőért kapott, szemeit tágra nyitotta.
„Nem tudod, mit mondasz.”
„Világosíts fel akkor…” – suttogtam.

Nincsenek megjegyzések: