Már nem lesz új fejezet

HA SZÜRKE 50 ÁRNYALATÁT KERESED, EZ ANNAK A KÖNYVNEK AZ ALAPTÖRTÉNETE!
NE REKLAMÁLD, HOGY A TWILIGHTBÓL ISMERTEK A NEVEK, MERT AZ ÍRÓJA EREDETILEG TWILIGHT FANFICTIONKÉNT ÍRTA MEG, TEHÁT Ő HASZNÁLTA AZ EDWARD ÉS BELLA NEVEKET, VALAMINT AZ EREDETI KARAKTEREK FIZIKA JELLEMZŐIT. HA GONDOLOD, OLVASD EL AZ ISMERTETŐT. AZÉRT VAN.

A MOTU fordítása 2013-ban befejeződött :)
2014 végén egy másik történetet kezdtünk fordítani, csak mert nekem tetszik, és mivel tetszik, úgy gondoltam, megosztom itt a történetet azzal, aki kíváncsi rá. Meg, hogy legyen élet a blogon.

2010. október 29., péntek

Tizennegyedik fezet

Az első, amit észrevettem, az illat volt; bőr, fa, bútorfény citrus illattal, igazán nagyon kellemes… a világítás lágy, finom…igazság szerint nem láttam a forrását, de párkány vezetett körben a szobán, izzó fényt kibocsátva magából. A falak és a plafon mély, sötét burgundi vörös színűek… a mégoly nagy szobának egy anyaméh-jelleget adva, a padló öreg, vagy öregre fényezett fa. Egy nagy fakereszt olyan volt, mintha egy nagy X-et rögzítettek volna az ajtóval szembeni falra. Magas fényű mahagóniból volt, és minden sarkán egy-egy bilincs volt. Ez felett terjedelmes vas rácsozat volt a plafonon, legalább nyolc láb széles négyzet, és erről egy csomó kötél, lánc és csillogó bilincs lógott le. Az ajtó mellett polírozott, gazdagon díszített, faragott faoszlop, mintha kerítésből lennének kicsavarva, csak hosszabbak,  úgy lógtak le mintha a függönykarnisok lennének. Ezekről lógtak vesszők, korbácsok, lovaglópálcák, furcsán kinéző lebegő dolgok.
Az ajtó mellett állt egy szilárd mahagóniból készült fiókos komód… minden fiókja nagyon lapos volt, mintha egy öreg múzeum mintadarabjainak tárolására tervezték volna. Igazán kíváncsi voltam, vajon mi is van ténylegesen a fiókokban. Tényleg akarom tudni? A távolabbi sarokban egy ökörbőrrel bevont lóca állt a falhoz rögzítve, és ez mellett egy a cizellált fa állvány volt, ami úgy nézett ki mint egy biliárd dákó-tartó. Közelebbi vizsgálat után kiderült, hogy különféle hosszúságú és vastagságú vesszőt tartott. Még egy hat láb hosszú szilárd asztal is volt a szemközti sarokban… polírozott fa komplikáltan faragott lábakkal… és két hozzáillő szék volt az asztal alatt.
De ami a szobát uralta, az az ágy volt. Nagyobb volt, mint a dupla méretű ágy, díszesen faragott rokokó baldachinos ágy, lapos tetővel. Mintha a XIX. századból származott volna. A baldachin alatt még több csillogó láncot és bilincset láttam… Nem volt ágynemű… csak a matrac, vörös bőrrel bevonva… és vörös szatén díszpárna halom volt az ágy végében.
Az ágy lábánál néhány lábra tőle egy széles ökörbőr támlás dívány állt… öntelten a szoba közepén… az ágy felé fordítva. Milyen furcsa elrendezés… dívány az ággyal szemben… és mosolyogtam magamban – kiszúrtam a díványt, mint furcsaságot, pedig ez volt a legközönségesebb darab volt a szobában. Felnéztem és bámultam a plafont. Karabinerek az egész plafonon érdekes elrendezésben… Bizonytalanul azon tűnődtem, vajon mire valók… hmm…
Hátborzongató, de az összes fa, sötét fal, szomorú világítás és az ökörbőr bevonat a szobát lággyá és romantikussá varázsolta.. de tudtam ez minden, csak nem az… ez Edward elképzelése a finomságról és romantikáról.
Megfordultam s amint számítottam rá, Edward  megfeszítetten nézett rám, arca teljesen merev volt. Tovább sétáltam a szobába és ő követett. A lebegő valamik érdekeltek. Habozva megérintettem. Szarvasbőr volt, olyan mint a kilencágú korbács, de bozontosabb… és nagyon kicsi plasztik gyöngyök voltak a végein.
„Lovaglóostornak hívják” – Edward hangja csendes és puha volt.
Egy lovaglóostor… hmm. Azt hiszem, sokkot kaptam. Kisördögöm megszökött, vagy megütötte a guta, vagy egyszerűen feldobta a talpát. Egyszerűen… érzéketlenné váltam. Észleltem, befogadtam de nem tudtam megfogalmazni, mit érzek mindezek láttára… mert nem tudtam, hogy mik az érzéseim egyáltalán ezek iránt a dolgok iránt. Mi a megfelelő reagálás arra a felfedezésre, hogy a reménybeli kedves egy teljesen különös szadista vagy mazochista. Félelem… igen… ez lehetett az átfutó érzés. Most konstatáltam magamban. De különös módon nem tőle… nem gondoltam, hogy bánthat… legalábbis nem a beleegyezésem nélkül. Sok kérdés merült fel bennem. Miért… hogyan… mikor… milyen gyakran… kivel…?
Az ágyhoz sétáltam és végighúztam a kezemet az egyik bonyolultan faragott oszlopán. Az oszlop nagyon masszív volt, a szakmai tudás tükröződött rajta…
„Mondj valamit,” – kért Edward csendesen.
„Te csinálod az emberekkel, vagy ők csinálják veled…?
Szája halvány mosolyra húzódott.
„Emberekkel?” – pislogott néhányat ahogy válaszát fontolgatta.
„Én csinálom azokkal a nőkkel, akik akarják, hogy csináljam.”
Nem értettem.
„Ha vannak olyanok, akik önként jönnének, miért vagyok itt én?”
„Mert én veled akarom csinálni… nagyon.”
„Oh…” – kaptam levegőért. Miért?
Elsétáltam a szoba sarkába és meglapogattam a jól kitömött lóca közepét, ujjaimat végigfuttattam a bőrborításon. Szereti a nőket bántani… a gondolat lesújtott.
„Szadista vagy?”


„Nem Isabella. Nem vagyok. Én vagyok az uralkodó egyed.” – Szemei zölden, vadul izzottak…
„Mit jelent az?” – suttogtam.
„Azt jelenti, hogy készségesen és önként aláveted magad a kívánságaimnak… mindenben…”
Összehúzott szemöldökkel néztem rá és megpróbáltam magamévá tenni ezt az elgondolást.
„Miért tenném?”
„Hogy örömet szerezz nekem…” – suttogta, fejét oldalra hajtotta és mosoly árnyéka tűnt fel az arcán.
Örömet szerezzek neki! Azt akarja, hogy örömet szerezzek neki! Azt hiszem, leesett az állam. Örömet szerezni Edward Cullennek… És ebben a pillanatban ráébredtem, igen, ez az amit igazán akarok… azt akarom, hogy fenemód elégedett legyen velem…  Meglepetés volt számomra is.
„Nagyon egyszerűen kifejezve, szeretném, ha szeretnél nekem örömet okozni…” – mondta lágyan. Hangja hipnotikus volt.
„Hogy tudom megtenni?” – szám kiszáradt és azt kívántam, bár több borom lenne… Oké, egy kicsit értem az örömszerzést, de teljesen megzavarodtam ettől a lágy- Viktoriánus női szalon-kínzó felszereléstől… Akarom tudni a választ? 


„Vannak szabályok és szeretném, ha engedelmeskednél nekik. A szabályok a te előnyödre és az én megelégedésemre szolgálnak. Ha megelégedésemre szolgál, ahogy a szabályokat követed, megjutalmazlak… ha nem, akkor meg foglak büntetni… és te megtanulod, hogy…” –suttogta. A botokat tartó állványra néztem, ahogy ezt mondta…
„És mindez hogyan illik mindehhez?” – intettem körbe a szobában.
„Ez a része az ösztönzésnek… mind a jutalmazásnak, mind a büntetésnek.”
„Szóval abból nyersz energiát, hogy kiéled a vágyaidat rajtam?”
„Ez arról szól, hogy elnyerjem a bizalmadat és a figyelmedet, és így megengeded, hogy kiéljem a vágyaimat rajtad. Nekem a lehető legnagyobb örömömre, sőt, gyönyörömre telik majd a te engedelmességedben. Minél engedelmesebb vagy, nekem annál nagyobb lesz a gyönyöröm – ez teljesen egyszerű egyenlet.”
„Oké… és mit nyerek ezzel én…?”
Vállat vont és majdnem bocsánatkérően nézett rám.
„Engem” – mondta egyszerűen.
Oh, istenem
Edward végigszántott haján a kezével és rám bámult.
„Nem tudom, mire gondolsz. Ez megőrjít. Menjünk le, ott jobban tudok koncentrálni…Ez nagyon… zavar, hogy itt vagy ebben a szobában.”
Kinyújtotta a kezét és most haboztam elfogadni azt. Rose azt mondta, hogy Edward  veszélyes, és lám, igaza volt. Honnan tudta? Veszélyes az egészségemre… mert tudtam, igent fogok mondani. Pedig egy részem nem akarta, inkább elfutott volna sikoltozva, el ebből a szobából, el  mindattól amit ez jelentett. Teljesen öntudatomon kívül éreztem magam.
„Nem foglak bántan, Isabella.” – zöld szemei könyörögtek és tudtam, igazat mond. Megfogtam a kezét és kivezetett az ajtón.
„Ha benne vagy… hadd mutassam meg neked.” –és ahelyett, hogy leindultunk volna, jobbra fordult a játékszobánál, ahogy nevezte, tovább a folyosón. Elmentünk több ajtó mellett amíg  a folyosó végén levőt el nem értük. Ez mögött egy hálószoba volt, széles dupla ággyal, teljesen fehérbe… minden, a bútor,  falak, az ágynemű… steril… hideg… de a legnagyszerűbb kilátással Seattle-re az üvegfalon keresztül.
„Ez lesz a te szobád. Úgy díszíted, ahogy akarod… bármit hozhatsz ide, amit csak akarsz.”
„Az én szobám? Elvárod, hogy beköltözzek?” – nem tudtam elrejteni a borzadályt a hangomból.
„Nem teljesen… csak, mondjuk… péntek estétől vasárnap estéig. Beszélnünk kell erről, tárgyalnunk…Ha te is akarod ezt” – tette hozzá, és hangja csendes, habozó volt.
„Itt fogok aludni?”
„Igen.”
„Nem veled.”
„Nem… Mondtam már neked, nem alszom senkivel… kivéve veled, amikor kábult vagy az italtól.” – tekintete rendreutasító volt. Éreztem, hogy szorosan összeszorítom a számat. Ez az amit nem tudok összeegyeztetni… egy védelmező Edward, aki megóv az ittasságtól és gyengéden tart, amíg hányok az azáleák közé, és egy szörny, aki láncokat és bilincseket tart egy speciális szobában…
„Te hol alszol?”
„Az én szobám lent van. Gyere… éhes lehetsz.”
„Elég sokat láttam ahhoz, hogy elveszítsem az étvágyamat…” – morogtam sértődötten.
„Enned kell, Isabella” – dorgált meg és kezemet fogva levezetett.
Ahogy visszaértünk a valószínűtlenül nagy szobába, éreztem, hogy egész bensőm remeg. Egy szakadék szélén voltam, és döntenem kellett, ugorjak-e, vagy sem.
„Attól félek, hogy ez egy sötét út, amerre viszlek, Isabella… Épp ezért igazán szeretném, ha átgondolnád… Biztos van néhány kérdésed” – mondta kedvesen, elengedte a kezemet és átballagott a konyhába. Van… De hol kezdjem?
„Aláírtad a Titoktartási nyilatkozatot… bármit kérdezhetsz amit csak akarsz, válaszolni fogok.”
Csak álltam a reggeliző pultnál néztem, ahogy kinyitja a hűtőt és egy sajttálat vesz elő és két nagy fürt szőlőt, fehéret és pirosat. Tányért tett a munkalapra és felszeletelt bagettet tett rá.
„Ülj le.”- mutatott az egyik bárszékre a pultnál és én engedelmeskedtem a parancsának… ha belemegyek ebbe az egészbe, szoknom kell… és rájöttem, ilyen parancsoló volt, mióta csak találkoztam vele.
„Papírmunkát emlegettél.”
„Igen.”
„Milyen papírmunka?”
„Nos, függetlenül a Titoktartási nyilatkozattól, egy szerződés – ami megmondja, hogy mit akarunk és mit nem fogunk megtenni. Ismernem kell a határaidat és neked is ismerned kell az enyémeket. Ez megegyezés kérdése, Isabella.”
„És ha nem akarom ezt az egészet?”
„Az is jó…” mondta óvatosan.
„De nem lesz semmilyen kapcsolatunk?”
„Nem.”
„Miért?”
„Ez az egyetlen formája a kapcsolatnak amit elviselek.”
„Miért?”
Vállat vont.
„Ilyen vagyok.”
„Hogy lettél ilyen?”
„Miért olyan valaki, amilyen…? Erre nehéz válaszolni. Miért szeretik egyesek a sajtot és mások miért utálják…? Mellesleg, szereted a sajtot? Mrs Cope – a házvezetőnőm  - készítette ezt vacsorára.” Néhány nagy fehér tányért vett elő a szekrényből és tette elém egyet.Sajtról beszélünk… szent tehén…
„Mik a szabályaid, amiket be kell tartanom?”
„Írásba foglaltam. Átbeszéljük őket evés után.” 
Étel. Hogy is tudnék enni most?
„Igazán nem vagyok éhes” – suttogtam.
„Enni fogsz,” – mondta egyszerűen. Uralkodó Edward, minden világossá vált.
„Kérsz még egy pohár bort?”
„Igen, kérek.”
Töltött még bort a poharamba és leült mellém. Sietősen kortyoltam a borból.
„Szolgáld ki magad, Isabella.”
Csíptem egy kis fürtöt a szőlőből… ennyivel elbírok. Gyilkos pillantást vetett rám.
„Már egy jó ideje ilyen vagy?” – kérdeztem.
„Igen.
„Könnyű… olyan nőket találni, akik ezt akarják csinálni?”
Felhúzta a szemöldökét.
„Meglepődnél” – mondta szárazan.
„Akkor miért engem…? Tényleg nem értem.”
„Isabella, mondtam már. Odáig vagyok érted...” – vigyorgott ironikusan. 


”Mint a moly a fényért.” – hangja sötétebbé vált.
 „Őrülten kívánlak… kimondottan most, amikor megint harapdálod a szád szélét”- nagy levegőt vett és nyelt egyet.
A gyomrom bukfencet vetett… kíván… engem… furcsa módon, igaz… de ez a gyönyörű, erős, perverz férfi kíván… engem.
„Azt gondolom, rosszul alkalmazod ezt a közhelyet.” – zsémbeltem. Én vagyok a moly és ő a láng… és el fogok égni. Tudom.
„Egyél.”
„Nem… Még nem írtam alá semmit, tehát úgy gondolom, még egy kicsit szabad akaratomból cselekszem, ha ez megfelel számodra.”
Szemei ellágyultak, szája mosolyra húzódott….
„Ahogy óhajtja, Miss Swan.”
„Hány nő …?”- tört ki belőlem a kérdés… de tényleg nagyon kíváncsi voltam.
„Tizenöt.”
Oh… nem olyan sok, mint ahogy gondoltam…
„Hosszú ideig tartottak?”
„Néhány, igen…”
„Bántottal valaha is valakit?”
„Igen.” 
Szent szar…
„Nagyon?”
„Nem.”
„És engem fogsz bántani…?”
„Mire gondolsz?”
„Fizikálisan, fogsz bántani?”
„Megbüntetlek, ha megérdemled és az fájni fog.”
Azt hiszem egy kissé elbátortalanodtam. Ittam egy kortyot a borból.. alkohol – majd ez bátorrá tesz.
„Ütöttek meg valaha?”
„Igen.”
Oh… ez meglepett, és még mielőtt további kérdést tehettem volna fel ezzel a kijelentéssel kapcsolatban, félbeszakította gondolataim menetét.
„Beszélgessünk erről a dolgozószobámban. Mutatni akarok valamit.”
Ezt nehéz feldolgozni. Itt voltam bolond módon azt gondolva, hogy az éjszakát példátlan szenvedéllyel fogom tölteni ennek a férfinak az ágyában, ehhez képest tárgyalást folytatunk valami furcsa megállapodásról.
Követtem a dolgozószobájába, egy másik tágas szoba padlótól-plafonig érő ablakkal ami a teraszra nyílt. Leült az íróasztalához, mutatva, hogy üljek az előtte levő bőrszékbe, majd néhány papírt adott a kezembe.
„Ezek a szabályok… lehet benne változtatni. A szerződéshez tartoznak, amit szintén megkapsz. Olvasd el a szabályokat és beszéljük meg.”

SZABÁLYOK
Szófogadás:  Az Alárendelt köteles teljesíteni minden utasítást, amit az Irányító ad, azonnal, habozás és fenntartás nélkül, és gyorsan. Az Alárendelt egyetért minden szexuális tevékenységgel, amit megfelelőnek és élvezetesnek ítél meg az Irányító és megteszi azokat buzgón és gondolkodás nélkül, kivéve azokat a dolgokat, amik a túllépik a Tiltott cselekedetek határát (2. számú Függelék).
Alvás: Az Alárendelt mindent megtesz annak érdekében, hogy  minimum nyolc órát aludjon éjjelenként, amikor nincs az Irányítóval.
Étkezés: Az Alárendelt rendszeresen étkezik az előírt ételek listája szerint, hogy megőrizze egészségét és erőnlétét (4. számú Függelék). Az Alárendelt nem nassol étkezések között, kivételt képeznek ez alól a gyümölcsök.
Ruházat: Amíg a megegyezés szerinti idő tart, az Alárendelt csak azokat a ruhákat viseli, amiket az Irányító  jóváhagy. Az Irányító ruházkodási költségkeretet biztosít az Alárendelt számára, amit az Alárendelt kihasznál. Az Irányító elkíséri az Alárendeltet a ruházat beszerzésére tetszőleges helyre. Ha az Irányító azt kívánja hogy az Alárendelt bármilyen ékszert viseljen az Irányító jelenlétében vagy bármikor máskor, azt az Irányító biztosítja.
Edzés: Az Irányító személyi edzőről gondoskodik az Alárendelt számára, heti négy alkalommal egy-egy órára, abban az időpontban, amiben az Alárendelt és a személyi edző megállapodik. A személyi edző beszámol az Irányítónak az Alárendelt haladásáról
Személyi higiénia/Szépészet: Az Alárendelt minden időben tisztán, borotváltan vagy gyantázottan jelenik meg. Az Alárendelt azt a Szépségszalont látogatja, amit az Irányító választ, abban az időben, amit az Irányító határoz meg, és aláveti magát bármely kezelésnek, amit az Irányító megfelelőnek ítél.
Személyi biztonság: Az Alárendelt nem iszik, nem dohányzik, nem használ kábítószereket vagy nem teszi ki magát szükségtelen veszélynek.
Személyes kívánalmak: Az Alárendelt nem lép senki mással szexuális kapcsolatba, csak az Irányítóval. Az Alárendelt mindenkor tiszteletteljes és szerény magatartást tanúsít. Meg kell értenie, hogy a viselkedése visszatükröződik az Irányítóban. Felelős lesz minden bűntettért, helytelen tettért és illetlen viselkedésért, akkor is, ha az Irányító nincs jelen.
Bármelyik fenti szabály teljesítésének elmulasztása azonnali büntetést von maga után, a büntetés mibenlétét az Irányító szabja meg .
Szent Szar.
„Tiltott cselekedetek?” – kérdeztem.
„Igen… amiket te nem teszel meg, amiket én nem teszek meg… ezeket meg kell határoznunk a megállapodásunkban.”
 „Nem hiszem, hogy elfogadhatok pénzt a ruhákra. Kellemetlenül érint.” – kényelmetlenül éreztem magam… a szó ’állj’ zsongott a fejemben.
„Pénzt akarok költeni rád, pazarlóan… engedd meg, hogy néhány ruhát vegyek neked. Szükségem lehet rád összejöveteleken és szeretném, ha jól öltözött lennél. Biztos vagyok benne, hogy a fizetésed, már amikor lesz állásod, nem lesz elég olyan ruhákra, amiket szeretnék, hogy viseljél.”
„Tehát nem kell olyankor hordanom őket, ha nem vagyok veled?”
„Nem…”
„Rendben…” Gondolj úgy rájuk, mint egyenruhára
„Nem akarok heti négy alkalommal edzeni.”
„Isabella, szeretném, ha hajlékony, erős és kitartó lennél. Higgy nekem… Szükséged van az edzésekre.”
„De nem heti négyszer. Mi a véleményed heti három alkalomról?”
„Szeretném, ha négyszer mennél.”
„Jól gondolom, hogy ez egy tárgyalás?”
Elbiggyesztette a száját…
„Rendben Miss Swan, újabb pontot szerzett. Mi a véleménye heti háromszor egy óra és egy napon fél óráról?”
„Három nap, három óra. Az a benyomásom, hogy edzésben tartasz majd, amikor itt leszek…”
Gonoszul mosolygott.
„Igen,… foglak. Rendben, megegyeztünk. Biztos vagy benne, hogy nem akarsz a cégemnél dolgozni? Nagyon jó tárgyaló fél vagy.”
„Nem. Nem hinném, hogy ez jó ötlet lenne.” – lenéztem a szabályok gyűjteményére. Gyantázás…mit gyantázni? Mindent ? Uhh…
„Szóval. A határok. Ezek az enyémek” – és egy másik papírt nyújtott felém.

Tiltott cselekedetek
Nem csinálunk olyan dolgot amiben tűz szerepel.
Nem csinálunk olyan dolgot, amiben vizelet, széklet vagy ezekből eredő termék szerepel.
Nem csinálunk olyan dolgot, amiben tű, kés, bármilyen éles eszköz, vagy vér szerepel.
Nem csinálunk olyan dolgot amiben gyermek vagy állat vesz részt.
Nem csinálunk olyan dolgot, ami bármilyen maradandó nyomot hagy a bőrön.
Nem csinálunk olyan dolgot, ami a légzésszabályozással összefügg.

Uhh… és ezeket le kellett írnia!  Persze – ez mind nagyon ésszerű és őszinte, szükséges… bármelyik normális ember nem akarna ezekben a dolgokban részt venni, nem? Egy kissé hányingerem lett.
„Van valami, amit hozzátennél?” – kérdezte kedvesen.
Szent szar. Lövésem sem volt. Teljesen zavarban voltam. Rám nézett, szemöldökét ráncolta.
„Van valami amit nem akarsz megtenni?”
„Nem tudom.”
„Hogy érted azt, hogy nem tudod?”
Kényelmetlenül fészkelődtem és beharaptam a szám szélét.
„Még soha nem csináltam ilyent…”
„Nos, amikor lefeküdtél valakivel, volt valami olyan, amit nem szívesen csináltál?”
És időtlen-idők óta először, elpirultam.
„Elmondhatod, Isabella. Őszintének kell lennünk egymáshoz, máskülönben ez az egész nem fog működni.”
Megint kényelmetlenül izegtem-mozogtam és összekulcsolt ujjaimat bámultam.
„Mondd el” – vezényelt.
„Nos… Én még nem feküdtem le senkivel… szóval, nem tudom.”
Felpislantottam rá, ő engem bámult, szájtátva, lefagyva és sápadtan… nagyon sápadtan.
„Soha?” – suttogta.
A fejemet ráztam.
„Szűz vagy?” – sóhajtotta.
Bólintottam… újra elpirulva.
Becsukta a szemét, látszott rajta, hogy tízig számol magában. Amikor újra kinyitotta a szemeit, mérges volt. Ellenségesen nézett rám.
„Mi a faszért nem mondtad ezt eddig el nekem?” – morgott.

Nincsenek megjegyzések: