Már nem lesz új fejezet

HA SZÜRKE 50 ÁRNYALATÁT KERESED, EZ ANNAK A KÖNYVNEK AZ ALAPTÖRTÉNETE!
NE REKLAMÁLD, HOGY A TWILIGHTBÓL ISMERTEK A NEVEK, MERT AZ ÍRÓJA EREDETILEG TWILIGHT FANFICTIONKÉNT ÍRTA MEG, TEHÁT Ő HASZNÁLTA AZ EDWARD ÉS BELLA NEVEKET, VALAMINT AZ EREDETI KARAKTEREK FIZIKA JELLEMZŐIT.

A MOTU fordítása 2013-ban befejeződött :)
2014 végén egy másik történetet kezdtünk fordítani, csak mert nekem tetszik, és mivel tetszik, úgy gondoltam, megosztom itt a történetet azzal, aki kíváncsi rá. Meg, hogy legyen élet a blogon.

2010. október 30., szombat

Tizenötödik fejezet Boldog születésnapot Biri!



Edward mindkét kezével beletúrt a hajába és fel alá járkált a dolgozószobában. Két kézzel… duplán ingerült. Általános önfegyelmén úgy néz ki csorba esett.
„Nem értem, miért nem mondtad el” – fenyített tovább.
„A téma nem került szóba soha. Nem szokásom beszámolni a szexuális állapotomról mindenkinek, akivel találkozom. Úgy hiszem, ennyire nem ismerjük egymást.” – néztem továbbra is a kezeimre. Miért érzem magam bűnösnek? Miért olyan mérges? Felpislantottam rá.
„Nos, most jóval többet tudsz rólam” – vágott vissza, száját összeszorította.
„Sejtettem, hogy tapasztalatlan vagy, de hogy szűz…!” – mondta ezt úgy, mintha valami tisztátlan szót használna.
„A fenébe Bella, megmutattam neked…” – morgott.
„Talán Isten megbocsát nekem… Megcsókolt már valaha valaki rajtam kívül?”
„Természetesen” – próbáltam sértetten nézni. Oké… talán kétszer…
„És egyetlen kedves srác sem vett le a lábadról? Végképp nem értem… huszonegy éves vagy, közel huszonkettő. Gyönyörű vagy.” – túrt a hajába megint.
Gyönyörű… Elpirultam az örömtől. Edward úgy gondolja, gyönyörű vagyok. Összekulcsoltam az ujjaimat, erősen néztem őket, megpróbáltam elrejteni ostoba vigyoromat. Talán közel van hozzá – az a véleményem… kisördögöm felemelte álomkóros fejét… hol volt, amikor
szükségem volt rá?
„És te komolyan tárgyaltál arról, hogy mit akarok csinálni, amikor semmi gyakorlatod nincs…” – vonta össze szemöldökét.
„Hogy kerülted el a szexet? Kérlek, meséld el.”
Vállat vontam.
„Senki nem… tudod.” – tört ki belőlem meggondolatlanul… csak te. És belőled meg valamiféle … szörnyeteg vált.
„Miért vagy ennyire mérges rám?” – suttogtam.
„Nem rád vagyok mérges. Magamra. Csak feltételeztem…”
Metszően nézett rám aztán megrázta a fejét.
„El akarsz menni?” – kérdezte gyengéden.
„Nem… hacsak te nem akarod, hogy elmenjek” – mormoltam. Oh, ne… Nem akarok elmenni.
„Persze, hogy nem. Szeretem, hogy itt vagy.” – vonta össze szemöldökét és ahogy mondta, lenézett az órájára.
„Késő van.” – és rám nézett.
„Harapdálod a szád szélét” – hangja száraz volt és tűnődve nézett rám.
„Sajnálom…”
„Ne kérj bocsánatot… csak arról van szó, hogy én is szeretném megharapni…nagyon.”
Levegő után kaptam… oh, istenem… hogy tud ilyeneket mondani nekem hogy ilyen hatással van rám.
„Gyere…” – mormolta.
„Mi?”
„Megoldjuk a helyzetet, most rögtön.”
„Mire gondolsz? Milyen helyzetet?”
„A te helyzetedet. Bella, szeretkezni fogok veled, most.”
„Oh…” A padló hirtelen elindult… Helyzetben vagyok… Visszatartottam a levegőt.
„Feltéve ha te is szeretnéd… Úgy értem, nem akarom eltolni a szerencsémet.”
„Azt hittem, nem szeretkezel… Azt gondoltam, hogy csak keményen baszol…” – nyeltem, és a szám kiszáradt.
Gonoszul vigyorgott rám, a hatás végigszáguldott rajtam egészen… oda… le.
„Tudok kivételt tenni, vagy kombinálhatom a kettőt, meglátjuk. Tényleg szeretkezni akarok veled… kérlek, gyere velem ágyba. Szeretném, ha működne a megállapodás közöttünk… de kell, hogy legyen némi fogalmad arról, mibe is kerülsz bele. Belekezdhetünk az oktatásodba ma éjjel – az alapokkal. Ez nem azt jelenti, hogy most előjövök valamiféle romantikus dologgal, ez valaminek a végét jelenti… de olyan valami, amit szeretnék, és remélem te is.” – zöld tekintete elvarázsolt.
Elvörösödtem… oh, egek… vágyaim valóra válnak…
„De nem teljesítettem semmit abból a listából, amit előírtál” – hangom teljesen elfúlt… haboztam.
„Felejtsd el a szabályokat. Felejtsd el az egész szarságot ma éjjelre. Akarlak. Akarlak, mióta beestél az irodámba… És tudom, te is akarsz engem… nem ülnél itt nyugodtan és tárgyalnál holmi büntetésekről és tiltott dolgokról, ha nem akarnád. Tudok gyengéd lenni… és az leszek… kérlek Bella… töltsd velem az éjszakát.”
Kinyújtotta a kezét felém, zöld szemei csillogtak, izgatottak voltak… kezemet a kezébe tettem. Felhúzott magához a karjaiba zárt és éreztem testét teljes hosszamban, ez a gyors cselekedet teljesen meglepett. Végigfuttatta ujjait a nyakszirtemen, közel a hajamhoz, körültekerte a lófarkamat az öklén és gyengéden kényszerített, hogy ránézzek.
Lenézett rám…
„Te egy bátor fiatal nő vagy,” – suttogta. „Lenyűgözöl…”
Szavai úgy hatottak rám, mint egy gyújtószerkezet… vérem lángra lobbant… lehajolt és lágyan megcsókolt az ajkaimon, és beszívta alsó ajkamat.
„Szeretném megharapni ezt az ajkat” – mormolta egyenesen a számba, és nagyon gyengéden meghúzta a fogával… felnyögtem… és ő mosolygott.
„Kérlek Bella, engedd meg, hogy szeretkezzek veled.”
„Igen.” – suttogtam… mert ezért voltam itt.
Mosolya győzelmes volt, ahogy elengedett az öleléséből. Megfogta a kezemet.
Hálószobája hatalmas volt, és a kivilágított Seattle-re nézett. A bútorozás egyszerű volt. Halványkék falak, ágynemű… a szédületesen nagy ágy ultramodern. Érdes felületű szürke fából készült, mintha vízben ázott fa lenne… négy pillérrel, de nem volt teteje. A falon az ágy felett egy varázslatos festmény a tengerről. Reszkettem, mint a falevél… ez az… végül is… mindezek után, meg fogom tenni… Edward Cullennel. Kapkodva lélegeztem… és nem tudtam levenni a szemem róla. Levette az óráját és az ágyhoz illő fiókos komód tetejére tette. Megfordult, rám bámult, arca lágy. Fehér lenvászon ing volt rajta és farmer. Szívfájdítóan gyönyörű volt… Bronz haja kócos, ingje kilóg… zöld szemei arcátlanul kápráztatóak… oh, egek. Kilépett a cipőjéből és lehúzta a zokniját. Edward Cullen lábai… wow… mi olyan vonzó a meztelen lábban?
„Szeretnéd, ha leengedném a redőnyöket?”
„Mindegy,” – suttogtam. „Azt hittem, nem engedsz senkit az ágyadban aludni.”
„Ki mondta, hogy aludni fogunk?” – mormolta gyengéden.
„Oh…” Szent Isten
Lassan közelített felém. Magabiztosan, szexin, ragyogó szemekkel… oh, istenem… a szívem száguldott. Vérem zubogott… oh… a vágy a hasamban összpontosul. Mellettem állt és lefele nézett rám. Olyan őrjítően vonzó.
„Vegyük le a kabátodat, jó?” – mondta lágyan és vállamhoz nyúlva lehúzta a kabátomat. Egy közeli székre tette.
 „Van fogalmad róla, mennyire kívánlak, Bella Swan?” – suttogta.
Elakadt a lélegzetem. Nem tudtam levenni a szememet az arcáról. Felemelte kezét és gyengéden végigfuttatta ujjait az arcomon és az államon.
„Van fogalmad róla, mit fogok tenni veled?” – tette hozzá gyengéden simogatva az államat. 


Az izmok belül a legsötétebb mélyembe a legkellemesebb érzést okozták, ahogy összehúzódtak. Be akartam csukni a szememet… a fájdalom édes és éles volt de zöld szemei hipnotizáltak, ahogy erőteljesen nézett le rám. Lehajolt és megcsókolt. Ajka követelőző, erős, lassan… elolvadtam. Elkezdte kigombolni a kék blúzomat, és lassan lehámozta rólam. Hátralépett és lebámult rám. A halványkék csipkés tökéletesen álló melltartó volt rajtam… hála az égnek…
„Oh Bella…” – lehelte. „Neked van a leggyönyörűbb bőröd… sápadt és makulátlan. Mag akarom csókolni minden egyes pontját.”
Elpirultam… oh, istenem… miért mondta, hogy nem tud szeretkezni… ? Mindent megteszek, amit csak akar.
Felnyúlt, megfogta a hajgumimat, kiszedte a hajamból, és levegőért kapott, ahogy a hajam leomlott a vállamra.
„Hmm… nagyon kedvelem a barnákat…” – mormolta mindkét kezével a hajamban, megragadva a fejemet két oldalról, és magához húzott és erősen megcsókolt, nyelvével ajkaimat nyomva. Felnyögtem és nyelvem puhatolózva találkozott az övével. Karjait körém fonta és magához húzott, szorosan magához ölelt. Egyik kezét a hajamban tartva, a másikkal végigsimított a gerincemen először a derekamig, majd le a fenekemig. A keze rásimult, majd gyengéden megszorította. Még szorosabban ölelt, a csípőjéhez szorított… érezhettem erekcióját ahogy húzott egyre közelebb…oh…
A szájába nyögtem… nehezen tudtam kordában tartani vad érzéseimet, vagy ez a hormonok tombolása volt csak a testemben? Őrülten kívántam. Megszorítottam felső karját, éreztem bicepszét, erős… izmos.  Habozva emeltem kezeimet az arcához és onnan a hajába. Oh, istenem… olyan selymes, olyan rakoncátlan… Gyengéden meghúztam, ő meg felmordult. Óvatosan az ágy felé terelt, míg lábaim neki nem támaszkodtak annak. Azt hittem rá fog dönteni… de nem. Hirtelen elengedett és egy pillanat alatt előttem térdelt. Mindkét kezével megragadta a csípőmet és nyelvét körbefuttatta a köldököm körül… és gyengéden harapdálva haladt egyik csípőcsontomtól a másikig.
„Ah…” – nyöszörögtem… látni a lábaim előtt térdelve és érezni a száját magamon… A kezeim még mindig a hajában voltak, és húztam magamhoz… közben próbáltam csillapítani a zihálásomat… olyan hangos. Ooh… Felnézett rám hihetetlenül hosszú szempillái alól, szemei perzselő jáde színűek voltak. Felnyúlt és kigombolta a farmeromat és megfontoltan lehúzta a cipzáramat. Anélkül, hogy elengedte volna egymásba kapcsolódó tekintetünket, lehúzta a farmeromat…nagyon lassan, kezei a fenekemről lesiklottak… le a combjaimra. Nem tudtam levenni  szemeimet róla… Megállt, beharapta az ajkát… nem megszakítva a szemkontaktust… előre hajolt, orra  a combjaim találkozásánál. Ott…  éreztem őt.
„Jó illatod van…” – mormolta, becsukta szemeit, élvezet tükröződött az arcán és én úgyszólván beleremegtem. Finoman megnyomva az ágyra döntött.
Még mindig térdelve megfogta a lábamat, kikötötte a cipőmet… lehúzta, majd a zoknimat is levette. Feltámaszkodtam a könyökömre, hogy lássam mit csinál. Lihegtem… vágyakoztam. Megfogta a lábamat sarkamnál, hüvelykujját végigsimította a lábfejemen… majdnem fájdalmasan de a mozdulat visszhangot vert az ágyékomban… Levegőért kaptam. Le nem véve a szemeit rólam végig futtatta a nyelvét a lábfejemen aztán a fogai…  a francba… felmordultam… hogy a fenében érzem ezt…  ott… nyögve dőltem vissza az ágyra. Hallottam lágy kuncogását.
„Oh, Bella… mit tudnék tenni veled…” –suttogta.
Levette a másik cipőmet és zoknimat, felállt és lehúzta a farmeromat… az ágyán feküdtem melltartóban és bugyiban, ő pedig lebámult rám…



„Nagyon gyönyörű vagy Isabella Swan. Alig várom, hogy benned lehessek.”
Szent szar… a szavai… olyan csábítóak. Alig kaptam levegőt.
„Mutasd meg, hogy szerzel örömet magadnak.”
Mi… ? Ledermedtem.
„Ne légy szemérmes Bella.. mutasd meg” – suttogta.
A fejemet ráztam felé…
„Nem tudom mire gondolsz…” – hangom rekedt… alig vettem észre, elborított a vágyakozás.
„Hogy élvezel el egyedül…? Látni akarom.”
Megint megráztam a fejem.
”Én nem” – alig tudtam beszélni.
Csodálkozva felhúzta szemöldökét.
„Oh… nos… akkor majd meglátjuk, mit tehetünk ennek érdekében.” – hangja lágy, kihívó, a szexuális vágytól izzó.
Kigombolta a farmerjét, lassan letolta, szemei az enyémbe fúródtak egész idő alatt. Lehajolt fölém, megfogta mindkét bokámat és gyorsan szétrántotta lábaimat és bemászott az ágyra a lábaim közé. Fölém tornyosult. Vonaglottam a vágytól.
„Maradj nyugodtan” – mormolta ahogy lehajolt és megcsókolta a belső combomat, folytatta a csókokat felfelé, a bugyim vékony, selymes anyagán át…  csókolt… oh… nem bírom tovább…
„Dolgoznunk kell azon, hogy tudsz majd nyugton maradni, bébi..” – folytatta tovább a csókokat a hasamon, nyelvével a köldökömbe nyalt… majd tovább haladt felfelé… végigcsókolta a testemet… a bőröm égett… bíborszínű lettem, túl forró, túl hideg és  megragadtam a paplant magam alatt. Mellém feküdt, kezével simogatott a csípőmtől a derekamig, majd a mellemig. Rám nézett, arca megfejthetetlen volt. Gyengéden befedte markával a mellemet.
„Tökéletesen illesz a kezembe, Isabella…” – dörmögte és mutatóujját a melltartóm kosarába dugta, lehúzta kiszabadítva a mellemet, a drótmerevítés és a anyag együtt felemelte azt. Ujját a másik mellem felé vezette és megismételte a procedúrát. Melleim megduzzadtak és mellbimbóim megkeményedtek átható tekintetétől… Melleimet a saját melltartóm emelte ki.
„Nagyon szép…”-suttogta elismerően és mellbimbóim még keményebbek lettek. Nagyon gyengéden bekapta az egyiket, keze a másik mellemen, és a hüvelykujjával lassan körözött a mellbimbómon, megnyújtva azt. Nyöszörögtem… Az ágyékomig hatolt le a vágy. Nagyon nedves voltam… oh, kérlek… könyörögtem gondolatban… és ujjaim még erősebben szorították a paplant. Ajkai szorosan a másik mellbimbómon, meghúzta és én megint megremegtem.
„Nézzük, elélvezel-e így…” – suttogta. És lassú érzéki ostroma folytatódott. Mellbimbóim érezték fürge ujjai és ajkai nyomását, kapcsolódva minden egyes idegvégződésemhez a testemen, egész testem izzott az édes szenvedéstől. És nem állt meg…
„Óh… kérlek…” – könyörögtem és hátrafeszítettem fejemet, szám kinyílt ahogy nyögtem, lábaim megmerevedtek… szent szar, mi történik velem?
„Engedd el… baby” – mormolta és fogait még szorosabbra zárta a mellbimbómon, ujjai erősebben dolgoztak, és darabokra hullottam kezei között, testem  remegett és szétesett ezer darabra. És akkor megcsókolt, nyelve mélyen a számban és kiáltásaim egyenesen a szájában kötöttek ki.
Ez… olyan… rendkívüli volt… istenem… most már tudom, miről szól ez az egész.
Lenézett rám… és elégedett mosoly játszott arcán míg az enyémen biztos vagyok benne, nem volt más csak hála és áhítat.
„Nagyon érzékeny vagy” – lehelte. „Meg kell tanulnod uralkodni magadon… és ez sokkal érdekesebbé teszi a dolgokat, megtanítani téged, hogyan…” – és újra megcsókolt. Lélegzetem még akadozó volt, ahogy orgazmusom csillapodott. Keze elindult lefelé a derekam, majd a csípőm felé aztán megragadott a kezével, közvetlenül… Yeee. Ujjai behatoltak a finom anyag alá és lassan körözött … ott.
Rövid ideig becsukta a szemeit… és lélegzete elakadt.
„Nagyon kívánatosan nedves vagy. Istenem, akarlak.”
Belém nyomta az ujját és én felsikoltottam, ő meg folytatta, újra s újra. Rányomott a csiklómra és én újra felkiáltottam. Egyre keményebben hatolt belém az ujjával és én nyögtem.
Hirtelen felült, lehúzta a bugyimat és ledobta a földre, majd letolta a boxerét, erekciója kiszabadult… oh, istenem. Az éjjeli szekrényéhez nyúlt, egy kis csomagot vett magához, majd a lábaim közé került, még szélesebbre tárva azokat. Feltérdelt előttem és a kondomot felhúzta tekintélyes hosszúságára… wow… befér?… hogyan?… oh istenem…
„Ne aggódj” – lihegte… szemeit az enyémbe kapcsolva. „ Kitágulsz.”
Lehajolt, két keze a fejem mellett, teljesen felettem volt, belenézett a szemembe, álla megfeszült, szemei égtek.
„Tényleg akarod?” – kérdezte gyengéden.
„Kérlek…” – könyörögtem.
„Emeld fel a térdedet.” – parancsolt rám lágyan és én gyorsan engedelmeskedtem.
„Most megbaszlak… Miss Swan” – morogta ahogy a faszát a hüvelyem bejáratához tette. „Keményen” – suttogta, s belém siklott.
„Aargh” – sikoltottam ,amikor éreztem azt a  különös éles érzést mélyen bennem, ahogy áthatolt a szűzhártyámon. Megállt, lenézett rám…  szemei ragyogtak az elragadtatott győzelemtől. Szája félig nyitva, lélegzete érdes.
„Oh…” – nyögte. „Nagyon szűk vagy… Rendben vagy?”
Bólintottam, szemeim tágra nyitva és kezeim a karján. Olyan nagyon tele éreztem magam… tökéletes lassúsággal húzta magát vissza.
Majd becsukta a szemeit felnyögött… és újból belém nyomta magát. Másodszor is felsikoltottam, de most nem állt meg. Könyökeire ereszkedett, így érezhettem a súlyát, leszorított. Erősen folytatta…oh, egek.. irgalmatlan, könyörtelen ritmussal és én átvettem azt, találkozva a lökéseivel… Két kezével megfogta a fejemet keményen megcsókolt, fogaival megint meghúzva az ajkamat. Egy kissé eltolt magától és éreztem, hogy valami kezdődik mélyen bennem, mint előzőleg… Megmerevedtem, és ő csak mozgott tovább erősen belém hatolva… testem reszketett, hátrafeszült, és éreztem, hogy fénylő izzadság önti el … istenem… nem tudtam, hogy ez ilyen lesz… nem tudtam, hogy ennyire jó érzés lesz… gondolataim ziláltak lettek… csak a szenzációs érzés… ó, kérlek… megdermedtem.
„Élvezz el nekem, Bella” – suttogta, és én szétestem szavaira, felrobbantam körülötte ahogy elértem a csúcsot és millió szilánkra estem szét alatta. És ahogy ő is elért oda, kiáltva a nevemet, még mélyebben nyomta magát belém és elélvezett bennem.


Nincsenek megjegyzések: