Letettem a tollamat. Befejeztem. A záróvizsgámnak vége. Éreztem, hogy boldog vigyor önti el arcomat. Valószínűleg ez volt az első alkalom, hogy elmosolyodtam az elmúlt héten. Péntek van, és ma éjjel bulizni fogunk, igazán bulizni. Még akár részeg is lehetek. Még soha nem voltam részeg. Átpillantottam az teremben Rose-ra, de ő még buzgón írt…még öt perc a végéig. Hát ez van…vége a főiskolai tanulmányaimnak. Már soha nem fogok itt ülni ideges, külön ültetett diákok sorában. Fejemben könnyeden cigánykerekeztem, teljesen tudva, hogy ez az egyetlen hely, ahol elegánsan tudok cigánykerekezni. Rose is abbahagyta az írást és letette a tollát. Ő is átnézett rám, és szintén boldog vigyor öntötte el arcát.
Együtt mentünk vissza az lakásunkba az én furgonommal, és nem társalogtunk a záró dolgozatról. Rose-t sokkal jobban érdekelte, hogy mit vegyen fel a ma esti bulira. Én buzgón kutattam a kulcsom után a táskámban.
„Bella, itt egy csomag, neked jött.”
Rose ott állt a lépcsőn a bejárati ajó előtt és egy barna papírdobozt tartott a kezében. Furcsa…Az utóbbi időben semmit nem rendeltem az Amazontól. Rose átadta nekem a csomagot és elvette tőlem a kulcsot, hogy az ajtót ki tudja nyitni.
Miss Isabella Swan
1114 SW Green Street
Apartment 7, Haven Heights
Vancouver
WA 9888
Nem volt rajta a feladó neve és címe. Talán apámtól jött, vagy anyámtól…természetesen.
„Valószínűleg a családomtól.”
„Nyisd ki” – Rose teljesen izgatott volt ahogy a konyhába ment a ’Vizsgánk-vége-hurrá-pezsgőért’.
Kinyitottam a csomagot és egy félbőr dobozt találtam benne, amiben három, láthatóan eredeti, öreg, szövetborítású könyv volt, eredeti állapotban, és egy egyszerű fehér kártya hullott ki a dobozból. Felcsippentettem a kártyát a padlóról és az egyik oldalán nagyon elegáns kézírással a következő állt:
„Miért nem mondtad, hogy veszély vár ott rám? Miért nem figyelmeztettél?
A hölgyek tudják, hogyan kell elővigyázatosnak lenniük, mert olvasnak történeteket, amik megtanítják őket ezekre a trükkökre”
Felismertem, hogy ez idézet a Tess-ből. Elbűvölt az iróniája a helyzetnek: három órát töltöttem el azzal, hogy a záróvizsgámon Thomas Hardy regényeiről írtam. Talán nincs benne irónia…talán inkább szándékosság. Közelről megvizsgáltam a könyveket. Három kötetben a Tess of the D’Urbervilles…Kinyitottam a fedlapot. Régi típusú betűkkel a címlapon: ’London: James R. Osgood, McIlvaine and Co., 1891.’
Szent szar – ez első kiadás. Egy vagyont érnek és most már tudtam ki küldte a csomagot…Rose a vállamon keresztül bámulta a könyveket. Felvette a kártyát.
„Első kiadás,” – suttogtam.
„Neee” – Rose szemei kikerekedtek a hitetlenségtől.
„Cullen?”
Bólintottam.
„Nem tudok másra gondolni…”
„Mit jelent ez a kártya”
„Fogalmam sincs róla…de azt gondolom, figyelmeztetés…őszintén szólva, folyamatosan figyelmeztet…nem mintha a küszöbén állnék” – húztam össze a szemöldökömet.
„Tudom, hogy nem akarsz róla beszélni, de …Bella...tényleg érdeklődik irántad. Figyelmeztetések ide vagy oda.”
Nem engedtem meg magamnak, hogy Edward Cullenről ábrándozzak az elmúlt héten. Oké…zöld szemei még mindig kísértenek álmaimban és tudom, hogy egy örökkévalóságig fog tartani amíg kitörlöm ölelő karjai érintését, és csodálatos illatát a fejemből…Miért küldte ezeket nekem? Elég egyértelműen megmondta, hogy nem kellek neki.
„Találtam egy eladó Tess első kiadást New Yorkban, 14.000,- dolcsiért. De a tied sokkal jobb állapotban van. Többe is kerülhettek.” – Rose jó barátjával, a Google-val tárgyalt.
"Ez az idézet…Tess mondja ezt az anyjának miután Alec D'Urberville bűnbe vitte őt”
„Tudom…” – mélázott Rose.
„Mit akart ezzel mondani?”
„Ne tudom, és nem is érdekel. Nem fogadhatom el ezeket tőle. Vissza fogom küldeni, egy hasonló zavarba ejtő idézettel a könyv egy ismeretlenebb részéből.”
„Azt a részt, ahol Angel Clare azt mondja, bassza meg?” – kérdezte Rose abszolút faarccal.
„Igen azt…” – vihogtam. Kedvelem Rose-t…lojális, támogató…Visszacsomagoltam a könyveket és az étkező asztalon hagytam őket. Rose egy pohár pezsgőt nyújtott felém.
„A vizsgák végére és az új életünkre, Seattle-ban” – vigyorgott.
„A vizsgák végére, új életünkre Seattle-ban és a kitűnő eredményeinkre.” – koccintottunk és ittunk.
*******
A bár zajos és mozgalmas volt, tele most végzősökkel és mindenféle egyéb néppel. Jacob csatlakozott hozzánk. Neki még van egy éve mielőtt záróvizsgázik, de bulizni volt kedve és velünk volt újonnan felfedezett szabadságunkban, vett nekünk egy kancsó margaritát…és ahogy leküldtem a harmadik pohárral, tudtam, nem a legjobb volt ezt a pezsgő tetejébe küldeni.
„És mi lesz most, Bella?” – kiabált Jake a zajon keresztül
„Rose és én Seattle-ba költözünk. Rose szülei vettek ott egy lakást neki.”
„Hey…ez a másik fele az életnek? De vissza kell jönnöd a show-mra.”
„Persze, Jake…a világért sem mulasztanám el.” – mosolyogtam rá. Erre körülölelte a vállamat, szorosan magához húzott.
„Sokat jelent nekem, ha ott leszel, Bella” – súgta a fülembe.
„Még egy margeritát?”
„Jacob Black – megpróbálsz leitatni? Mert azt hiszem működik.”- vihogtam.
„Azt hiszem, inkább sört kérek. Hozok egy korsóval…”
„Még több piát, Bella!’ – bömbölte Rose. Rose annyit bír inni, mint egy ökör. Átkarolta Eric-et, az egyik haverját az Angol tanszékről, aki szintén hivatásos fotósa volt a ’Szemtanú’-nak.
Úgy gondolom, Eric feladta, hogy fotókat készítsen a részeg bandáról, mi körül vette. Csak Rose-t bámulta. Rose-on egy apró csipkés top volt, szűk farmer, magassarkú cipő…szőke haját magasra tűzte, kis loknik lógtak lágyan az arca körül…mindig elbűvölő formáját nyújtotta…Én, inkább tornacipős-pólós lány vagyok, de most a legcsinosabb farmerom volt rajtam. Kibújtam Jacob öleléséből és kimásztam az asztal mögül – Whoa – szédülök…Meg kellett fognom a szék támláját. A Tequila alapú koktélok nem tesznek jót. Ezt biztos mindenki tudja, rajtam kívül… A bárpult felé indultam, de közben úgy döntöttem, hogy meglátogatom a női szakaszt, amíg a lábaimon állok. Jó ötlet, Bella… Átküzdöttem magam a tömegen. Természetesen sor állt az ajtó előtt, de legalább csend és hűvös volt a folyosón. Elővettem a mobilomat, amíg váram…valami motoszkált bennem. Hmm…kit hívtam utoljára? Jake-t. Az azelőtti szám nem volt ismerős…Cullen, azt hiszem, ez az a szám, vihogtam magamban. Fogalmam sincs, hány óra…lehet, felébresztem. Talán megmondhatná, minek küldte a könyveket…és a titokzatos üzenetet. Ha azt akarja, hogy maradjak tőle távol, talán békén hagyhatna. Elfojtottam egy részeg vigyort és megnyomtam a hívógombot. A második csengésre felvette.
„Isabella?” – meglepődött hogy hívtam…nos, őszintén megmondva én vagyok meglepve, hogy hívtam…és alkoholgőzös agyam megjegyezte, honnan tudja hogy én vagyok?
„Miért küldte a könyveket?” – hadartam.
„Isabella, jól vagy? Szokatlan hangod.” – hangja aggodalommal telt meg.
„Nem én vagyok a furcsa…te vagy…” - vádoltam meg. Tessék - megmondtam neki, a bátorságomat tüzelte az alkohol.
„Isabella, te ittál?”
„Miért érdekel az téged?”
„Én…kíváncsi vagyok…Hol vagy? Melyik bárban?” – izgatottnak hallatszott.
„Hogy mész haza?”
„Majd megtalálom a módját…” – ez a beszélgetés nem úgy alakult, ahogy én vártam.
„Melyik bárban vagy?”
„Miért küldted a könyveket, Edward?”
„Isabella, hol vagy? Most azonnal mondd meg!” – a hangja nagyon, nagyon parancsoló. Az örökös kontroll mániája…Elképzeltem őt, mint a régi időkben a mozi rendező, lovaglónadrágban, kezében egy régi típusú megafonnal és lovaglópálcával. A kép hangos nevetésre késztetett.
„Olyan…zsarnokoskodó vagy…” – vihogtam.
„Bella, csak segíts nekem, hol a faszban vagy?”
Edward Cullen káromkodik…újra vihorásztam egy sort
„Portladban vagyok…messze Seattle-től…”
„Hol Portlandban?”
„Jó éjt Edward.”
„Bella…!!!”
Letettem. Ha! Bár nem mondott semmit a könyvekről…hunyorogtam. Küldetés teljesítve. Valóban elég részeg vagyok – a fejem kényelmetlenül szédült, ahogy csoszogtam a sorral. Nos, a gyakorlat lényege a berúgás volt…hát ilyen érzés, hmm, valószínűleg nem egy olyan élmény, amit ismételni kellene. A sor haladt, én következtem. Bambán bámultam az ajtó belső felén levő poszterre, ami a biztonságos szex értékét ecsetelte. Szent szar, tényleg felhívtam Edward Cullent? Ó, a francba. A telefonom megszólalt, ugrásra késztetve, meglepetésemben felszűköltem.
„Hi.” – nyafogtam félénken a telefonba. Nem számítottam erre.
„Megyek érted” – mondta, és letette. Csak Edward Cullen tud egyszerre nyugodtnak és fenyegetőnek hangzani.
Szent szar. Felhúztam a farmeromat. A szívem dörömbölt. Rosszul leszek...nem…jól vagyok. Maradj nyugton. Csak összezavarta a fejemet. Nem is mondtam meg neki, hol vagyok…nem talál meg. Azonkívül órákba telik ideérni Seattle-ből…addigra elmegyünk innen. Megmostam a kezemet, ellenőriztem az arcomat a tükörben. Felhevültnek látszottam és egy kicsit szétszórtnak…hmmm, ez a Tequila hatása lehet.
Sorba álltam a bárpultnál és egy örökkévalóságnak tűnt, mire a korsó sörrel visszatérhettem az asztalhoz.
„Sokáig elvoltál” –pörölt velem Rose.„Hol voltál?”
„Sorba álltam a wc-nél.”
„Jacob és Eric izgatottan beszélgettek valami helyi baseball csapatról. Jake szünetet tartott értekezése közben, hogy sört töltsön mindenkinek, és egy nagyot kortyolt.
„Rose, azt hiszem, jobb, a kimegyek a friss levegőre…”
„Oh, Bella, olyan penye vagy.”
„Visszajövök öt perc múlva.”
Megint keresztül törtettem a tömegen. Émelyegni kezdtem, a fejem kényelmetlenül szédelgett , és egy kissé bizonytalanul álltam a lábaimon. Sokkal bizonytalanabbul, mint máskor. A parkolóban szinte ittam a hűvös esti levegőt és tudatosult bennem, hogy mennyire részeg is vagyok. A látványom kissé affektáltnak tűnhetett. És igaziból kettőt láttam…mint egy régi felújításában a Tom és Jerry-nek . Úgy éreztem, rosszul leszek. Miért kellett nekem belekeverednem ebbe a marhaságba?
„Bella, jól vagy?” – csatlakozott hozzám Jake.
„Azt hiszem,egy kicsit sokat ittam” – gyengén mosolyogtam rá.
„Én is” – morogta, és sötét szemei merően bámultak.
„Kell egy kis segítség?” – kérdezte, közelebb lépett és átkarolt.
„Jake, rendben vagyok, azt hiszem, bírom…” – és megpróbáltam eltolni magamtól…meglehetősen gyengén.
„Bella, kérlek,” – súgta és a karjaiba zárt, közel húzva magához.
„Jake, mit csinálsz?”
„Tudod, Bella, szeretlek…kérlek.” Az egyik kezét a derekamon tartva közel húzott magához, és a másik kezével az államat emelte fel. Szent Tehén…meg akar csókolni.
„Ne ,Jake, állj meg…ne.”- toltam el, de olyan volt mint a fal, tömény izom, nem tudtam elmozdítani…keze a hajamba siklott és stabilan tartotta a fejemet.
„Kérlek , Bella.”- suttogta a számba. Lélegzete forró, margarita és sör szagú. Gyengéden végigcsókolta az állam vonalát fel a szám sarkáig. Pánik fogott el, részegnek és védtelennek éreztem magam. Az érzés fullasztó volt…
„Jake, ne…” – könyörögtem.„Ezt nem akarom. A barátom vagy és az hiszem, hányni fogok.”
„Azt gondolom, a hölgy nemet mondott.”
Szent szar…Edward Cullen. Itt van. Hogyan?
Jake elengedett.
„Cullen” – mondta tömören.
Idegesen néztem fel Edwardra. Fenyegetően nézett Jake-ra, énrám egyáltalán nem, és mondhatom, ádázul dühös volt. Szent szar. A gyomrom emelkedett, meggörnyedtem, nem bírva tovább az alkoholt, és hánytam, látványosan, a parkoló közepén.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése