Már nem lesz új fejezet

HA SZÜRKE 50 ÁRNYALATÁT KERESED, EZ ANNAK A KÖNYVNEK AZ ALAPTÖRTÉNETE!
NE REKLAMÁLD, HOGY A TWILIGHTBÓL ISMERTEK A NEVEK, MERT AZ ÍRÓJA EREDETILEG TWILIGHT FANFICTIONKÉNT ÍRTA MEG, TEHÁT Ő HASZNÁLTA AZ EDWARD ÉS BELLA NEVEKET, VALAMINT AZ EREDETI KARAKTEREK FIZIKA JELLEMZŐIT. HA GONDOLOD, OLVASD EL AZ ISMERTETŐT. AZÉRT VAN.

A MOTU fordítása 2013-ban befejeződött :)
2014 végén egy másik történetet kezdtünk fordítani, csak mert nekem tetszik, és mivel tetszik, úgy gondoltam, megosztom itt a történetet azzal, aki kíváncsi rá. Meg, hogy legyen élet a blogon.

2011. szeptember 29., csütörtök

Ötvenegyedik fejezet



Ijedten ébredtem – azt hiszem, leestem álmomban valamilyen lépcsőről – vadul felültem, egy pillanatra azt sem tudtam, hol vagyok. Sötét volt, Edward ágyában voltam… egyedül. Valami felébresztett… egy gyötrő gondolat. Ránéztem az ágy melletti ébresztőórára. Hajnali 5:00… kipihentnek éreztem magam… miért is? … Oh – persze – az időeltolódás – Floridában már 8:00 lenne. Szent szar… be kell vennem a tablettát. Kimásztam az ágyból, hálás voltam, bármi is ébresztett fel. Halk hangok hallatszottak a zongora felől…. Edward játszott. Oh, istenem… ezt meg kell néznem. Pucéran felmarkoltam a fürdőköpenyemet a székről, végigosontam a folyosón. Miközben hallgattam a nappaliból szűrődő varázslatosan szomorú dallamot, belebújtam a köpenybe.
Sötét volt, de Edward egy fénykörben ült, ahogy játszott, haja barnásvörösen csillogott. Úgy nézett ki, mintha ő is meztelen lett volna, de a pizsama alsója rajta volt. Koncentrált, teljesen elveszett a zenében. Nagyon jól játszott… ahogy az árnyékból figyeltem, elbizonytalanodtam, nem akartam félbeszakítani. Olyan… elveszettnek, szomorúnak… fájdalmasan magányosnak nézett ki… szerettem volna magamhoz ölelni – de az is lehet, hogy csak a zene ennyire áthatóan fájdalmas? Edward befejezte a darabot, rövid szünetet tartott, majd újra kezdte. Óvatosan elindultam felé…

„Szóval, hat éves korodban kezdtél zongorázni…” - kezdtem.
Bólintott, tekintetében az óvatosság felerősödött. Kis idő múlva önként folytatta.
„Azért tanultam zongorázni, hogy örömet okozzak új anyámnak.”
„Hogy beilleszkedj a tökéletes családba?”
„Igen, mondhatjuk így is.” – mondta kitérően. „Miért keltél fel? Nem kellene pihenned a tegnapi… megerőltetés után?”
„Nekem most reggel 8:00 van. És be kell vennem a tablettámat.”
Meglepetten felemelte a szemöldökét.
„Jó, hogy eszedbe jutott” – mormolta, és éreztem, hogy elégedett. Száját félmosolyra húzta.
„Csak te tudod elkezdeni az antibébi tabletta szedését más időzónában. Talán várhatsz fél órát ma és egy fél órát holnap. És akkor már normális időpontban tudod bevenni…”
„Jó terv”- mormoltam.
„Szóval, mit csinálunk ebben a fél órában?” – pillogtam ártatlanul.
„Van egy-két dolog, ami eszembe jut” – vigyorgott ragyogó szemmel.
Szinte közömbösen néztem rá, de a bensőm összehúzódott majd beleolvadtam mindent tudó tekintetébe.
„Más szempontból…beszélgethetünk.” – mormoltam.
Elkomorodott.
„Jobban tetszik az, ami az én fejemben jár” – húzott az ölébe.
„Mindig több kedved van a szexhez, mint a beszélgetéshez…” – nevettem, belekapaszkodva felső karjába.
„Ez igaz. Főleg veled.” - fúrta orrát a hajamba, majd fülemtől indulva apró csókokkal haladt a torkomig.
„Talán a zongorámon…” – suttogta.
Oh istenem… egész testem megfeszült a gondolatra… zongorán… wow…
„Csak valamit tisztázni akarok…” – leheltem, ahogy a pulzusom felgyorsult és benső istennőm becsukta szemeit, élvezve Edward ajkait rajtam.
Egy pillanatra megállt, mielőtt folytatta buja ostromát.
„Mindig éhes az információra, Miss Swan. Mit kell tisztázni?” – szuszogott a nyakam tövénél, ahogy gyengéden csókolgatott tovább.
„Minket” – suttogtam, becsukva a szemem
„Hmmm… mi van velünk?” – tartott szünetet vállam csókolgatása közben.
„A szerződést.”
Felemelte a fejét, hogy rám nézhessen, rejtett élvezettel a szemében, és sóhajtott. Ujjbegyével végigsimított az arcomon.
„Azt gondolom, a szerződés megvitatás alatt van, nem?” – hangja halk és csábító, tekintete lágy.
„Vitás?”
„Vitás.” – mosolygott rám.
Számat eltátva furcsállóan néztem rá.
„De nagyon akartad azt.”
„Nos, az még azelőtt volt. Bárhogy is, a szabályok nem képezik vita tárgyát, azok még érvényben vannak.” – keményedtek meg vonásai kissé.
„Előtte? Mi előtt?”
„Mielőtt… „ – tartott szünetet és arca újból óvatos lett, - „mielőtt a ’Több’ lett.” – vont vállat.
„Oh.”
„Azonkívül már kétszer voltunk a játékszobámban és még nem rohantál el tőlem sikoltozva a hegyek közé.”
„Azt vártad, hogy megteszem?”
„Isabella, semmit nem úgy teszel, ahogy azt várom” – mondta hidegen.
„Nos, akkor csak hogy tisztán lássak… azt kívánod tőlem, hogy a szerződés szabályait mindig tartsam be… de ne az egész szerződést…?”
„Kivéve a játékszobát. Azt akarom, hogy kövesd a szerződés szellemét a játékszobában, azt akarom, hogy tartsd be a szabályokat – mindig. Akkor biztonságban tudlak, és elérhető leszel számomra akármikor, amikor akarlak.”
„És ha megszegem a szabályokat…?”
„Akkor megbüntetlek.”
„És ehhez nem kell a beleegyezésem?”
„De igen.”
„És ha nemet mondok?”
Egy pillanatig tanácstalanul nézett rám.
„Ha nemet mondasz, hát nemet mondasz. Meg fogom találni a módját, hogy meggyőzzelek.”
Eltoltam magam tőle és felálltam… távolságra volt szükségem. Helytelenítően nézett rám ahogy letekintettem rá… újból nyugtalannak, óvatosnak látszott.
„Tehát a büntetés lehetősége fennáll.”
„Igen, de csak ha megszeged a szabályokat.”
„El kell újból olvasnom” – mondtam, megpróbálva magamban felidézni.
„Hozom.”
Whoa… hirtelen komollyá vált minden. Edward felállt a zongorától és ruganyosan a dolgozószobába sétált. A fejem zsibogott. Jesszusom, kellene egy tea. Az úgynevezett kapcsolatunk jövője… megbeszélés tárgy hajnali 5:45-kor, amikor valami másra számított… bölcs dolog ez tőlem? A még mindig sötétbe burkolózó konyhába mentem. Hol van a villanykapcsoló? Megtaláltam, felkapcsoltam és vizet töltöttem egy kancsóba. És be kell vennem a tablettámat. Átkutattam a táskámat, amit a konyhapult mellett hagytam, megtaláltam, töltöttem egy pohár vizet. Mire mindent befejeztem, Edward visszatért, leült az egyik bárszékre, merően bámult rám.
„Itt van” – és egy gépelt papírt tolt felém. Néhány sort kihúzott rajta.

Szabályok

Szófogadás: Az Alárendelt köteles teljesíteni minden utasítást, amit az Irányító ad, azonnal, habozás és fenntartás nélkül, és gyorsan. Az Alárendelt egyetért minden szexuális tevékenységgel, amit megfelelőnek és élvezetesnek ítél meg az Irányító és megteszi azokat buzgón és gondolkodás nélkül, kivéve azokat a dolgokat, amik a túllépik a Tiltott cselekedetek határát (2. számú Függelék).
Alvás: Az Alárendelt mindent megtesz annak érdekében, hogy minimum nyolc órát aludjon éjjelenként, amikor nincs az Irányítóval.
--------
Ruházat: Amíg a megegyezés szerinti idő tart, az Alárendelt csak azokat a ruhákat viseli, amiket az Irányító jóváhagy. Az Irányító ruházkodási költségkeretet biztosít az Alárendelt számára, amit az Alárendelt kihasznál. Az Irányító elkíséri az Alárendeltet a ruházat beszerzésére tetszőleges helyre. Ha az Irányító azt kívánja hogy az Alárendelt bármilyen
ékszert viseljen az Irányító jelenlétében vagy bármikor máskor, azt az Irányító biztosítja.
Edzés: Az Irányító személyi edzőről gondoskodik az Alárendelt számára, heti négy három
alkalommal egy-egy órára, abban az időpontban, amiben az Alárendelt és a személyi edző megállapodik. A személyi edző beszámol az Irányítónak az Alárendelt haladásáról
Személyi higiénia/Szépészet: Az Alárendelt minden időben tisztán, borotváltan vagy gyantázottan jelenik meg. Az Alárendelt azt a Szépségszalont látogatja, amit az Irányító választ, abban az időben, amit az Irányító határoz meg, és aláveti magát bármely kezelésnek, amit az Irányító megfelelőnek ítél.
Személyi biztonság: Az Alárendelt nem iszik, nem dohányzik, nem használ kábítószereket vagy nem teszi ki magát szükségtelen veszélynek.
Személyes kívánalmak: Az Alárendelt nem lép senki mással szexuális kapcsolatba, csak az Irányítóval. Az Alárendelt mindenkor tiszteletteljes és szerény magatartást tanúsít. Meg kell értenie, hogy a viselkedése visszatükröződik az Irányítóban. Felelős lesz minden bűntettért, helytelen tettért és illetlen viselkedésért, akkor is, ha az Irányító nincs jelen.
Bármelyik fenti szabály teljesítésének elmulasztása azonnali büntetést von maga után, a büntetés mibenlétét az Irányító szabja meg .
.

„Szóval az engedelmesség kívánalma fennáll?”
„Oh, igen” – vigyorgott.
Szórakozottan megráztam a fejem és megforgattam a szememet.
 „Égnek fordítottad a szemeidet, Isabella?” – lehelte.
Oh, basszus.
„Lehet… attól függ, te hogyan reagálsz.”
„Mint mindig…” – mondta, gyengén megrázta a fejét, szemei izgatottan csillogtak.
Önkéntelenül nyeltem egyet, lelkesült borzongás futott végig rajtam.
„Akkor…”
Szent szar… mit akarok csinálni?
„Igen…?” – nyalta meg alsó ajkát
„El akarsz most fenekelni?”
„Oh, igen… és el is foglak.”
„Oh, igazán. Mr Cullen?” – incselkedtem, visszavigyorogva rá. Kettőn áll a vásár.
„Meg akarsz állítani?”
„Nos, ahhoz először el kell, hogy kapjál.”
Szemei egy fokkal tágabbra nyíltak. Vigyorgott, lassan felállt.
„Oh igazán, Miss Swan?”
A reggeliző asztal.Soha nem voltam még ennyire hálás azért, hogy ez létezik, mint ebben a pillanatban.
„És harapdálod az ajkadat… „ – sóhajtott, lassan balra mozdulva… mint ahogy én is elmozdultam.
„Nem fogsz…” – ugrattam.
„Azon kívül, te is forgatod a szemedet” – próbáltam érvelni. Eközben Edward tovább mozdult… ahogy én is.
„Igen… de te közénk állítottad barikádnak a bárpultot, hogy izgalmasabb legyen a játék…”- szemei ragyogtak és éreztem a vad vágyakozást ami sugárzott belőle.
„Tudod, elég gyors vagyok” – próbálkoztam hidegvérűnek látszani.
„Mint én is.”
Vadászott rám, a saját konyhájában.
„Idejönnél szép nyugodtan?”- kérdezte.
„Nem azt teszem mindig?”
„Miss Swan, mire gondol?” – fintorgott – „Rosszabbul jár, ha én kapom el.”
„Csak akkor, ha elkapsz, Edward. És ebben a pillanatban nincs szándékomban megengedni, hogy elkapj.”
„Isabella, eleshetsz és megütheted magad. Ami akaratlagos megszegése a hetes szabálynak.”
„Azóta veszélyben vagyok, mióta önnel találkoztam, Mr Cullen, szabályok ide vagy oda.”
„Igen, abban vagy” - tartott egy kis szünetet… kissé összehúzta a szemöldökét… és
hirtelen felém lendült. Felsikítottam és a nappaliban levő asztal felé szaladtam… sikerült meglógnom, újra magunk közé tudva az asztalt. A szívem zakatolt, adrenalin zubogott ereimben… izgalmas játék volt. Megint gyereknek éreztem magam… habár… lehet ez nem volt annyira jó… Óvatosan figyeltem, ahogy határozottan. Lassan arrébb mozdultam.
„Igazán tudod, hogy kell egy férfit figyelmét elterelni, Isabella.”
„Célunk az örömszerzés, Mr Cullen. Miről tereltem el a figyelmét?”
„Az életről… az univerzumról…” – legyintett
„Eléggé elfoglalt voltál, amikor zongoráztál.”
Megállt, karjait összefonta, arca szórakozottá vált.
„Ezt egész nap csinálhatjuk, baby, de a végén úgyis elkaplak, és rosszabb lesz neked, ha én kaplak el.”
„Nem, nem fogsz elkapni.” – ismételtem, mint valami mantrát. Nem akartam elbízni magam,. Kisördögöm megtalálta a Nike cipőit és a rajtkőre állt.
„Senki nem hinné el, nem akarod, hogy elkapjalak.”
„Én igen. És ez a mérvadó. Úgy viszonyulok a büntetéshez, mint ahogy te ahhoz, hogy hozzád érjenek.”
Teljes viselkedése egy szemvillanás alatt megváltozott. A játékos Edward eltűnt, úgy állt ott hamuszürke arccal, mintha pofon vágtam volna.
„Így érzel…?” – suttogta.
Ez a két szó, és ahogy kimondta őket, sokat kifejezett… sokkal többet mondott el róla… és ahogy érez. Elkomorodtam… nem, én nem érzem magam olyan szörnyen. Nem létezik, vagy igen?
„Nem… nem hat olyan nagyon rám, mint… de így lehet fogalmad róla” – mormoltam, aggodalmasan nézve rá.
„Oh” – mondta.
Francba… teljesen elveszettnek tűnt, mintha kihúztam volna a szőnyeget a lába alól.
Nagy levegőt vettem, megkerültem az asztalt , elé álltam és nyugtalan szemeibe néztem.
„Annyira nagyon gyűlölöd?” – Lehelte, tekintete rettegéssel telt meg.
„Nos…nem…” – nyugtattam. Jesszus… így érez, ha valaki hozzáér?
„Nem… kuszák az érzéseim ezzel kapcsolatban. Nem szeretem… de nem gyűlölöm.”
„De tegnap éjjel, a játékszobában… te…” – állt meg.
„Érted tettem, Edward, mert szükséged volt rá. Nekem nem. Végül is nem sebesítettél meg múlt éjjel. Más környezet volt és magamban össze tudom egyeztetni, valamint megbízom benned. De amikor büntetni akarsz… Félek, hogy megsebesítesz.”
Zöld szeme lángolt… az idő telt, tágult és elillant, mielőtt lágyan válaszolt.
„Bántani akarlak. De nem annyira, hogy azt ne tudd elviselni.”
„Miért?”
Belekotort a hajába és vállat vont.
„Csak, mert nekem kell” – szünetet tartott, zöld szemei gyötrelemről tanúskodtak. Becsukta őket, megrázta a fejét.
„Nem tudom szavakba önteni” – suttogta.
„Nem tudod, vagy nem akarod?”
„Nem akarom.”
„Tehát tudod az okát.”
„Igen.”
„De nem fogod elmondani.”
„Ha elmondanám, sikoltva szaladnál ki a szobából, és soha többé nem akarnál visszajönni” – nézett rám óvatosan. „Ezt nem kockáztathatom, Isabella.”
„Azt akarod, hogy maradjak.”
„Jobban, mint ahogy gondolnád. Nem tudnám elviselni, ha elveszítenélek.”
Oh, istenem…
Lenézett rám, majd karjai váratlanul körülöleltek és megcsókolt… szenvedélyesen csókolt… mélyen meglepett, hogy pánikot és elkeseredett vágyat éreztem a csókjában.
„Ne hagyj el. Azt mondtad, hogy nem hagysz el és könyörögtél, hogy én se hagyjalak el… álmodban.”- mormolta bele a számba.

Oh… alvás közbeni vallomásaim.
„Nem akarok elmenni…” – és a szívem összeszorult… mintha kifacsarták volna.
Egy férfi, aki bajban van… nyilvánvaló félelme által kiszolgáltatott, és elveszett, valahol a saját sötét gondolatainak útvesztőjében. Tágra nyílt zöld szemében rettegés ült. Meg tudom nyugtatni őt. Egy kis időre csatlakozom hozzá a sötétségbe és kihozom onnan.
„Mutasd meg.”
„Mutassam meg?”
„Mutasd meg, mennyire fájna.”
„Mi…?”
„Büntess meg. Tudni akarom, mennyire tud rossz lenni ez az egész.”
Edward elhátrált tőlem, teljesen tanácstalan volt.
„Megpróbálnád?”
„Igen. Mondtam, hogy megtenném…” – de volt egy hátsó gondolatom. Ha megteszem neki… talán megengedi, hogy megérintsem.
Rám pislogott.
„Bella… zavarba hozol.”
„Zavarban vagyok én is… kipróbálom, hogy milyen is. És te meg én, egyszer és mindenkorra, tudni fogjuk, ha meg tudom tenni. Ha ezt kibírom, talán te…” – félbeszakítottam magam, szemei még tágabbra nyíltak…. tudta, hogy a megérintéséről beszélnék. Összetörten nézett, de könyörtelen elhatározás jelent meg a vonásain, szemeit összehúzta, spekulálva nézett rám, mint aki a lehetőségeket mérlegeli. Hirtelen erős szorítással átfogta a karomat, kihúzott a nappaliból, fel a játékszobába… élvezet és fájdalom… jutalom és büntetés – Edward szavai a hangzottak fel emlékeimből.
„Megmutatom, mennyire rossz tud lenni… és leszűrheted a magad véleményét” – megállt az ajtónál.
„Felkészültél?”
Bólintottam, megpróbáltam felkészülni, és mintha spicces lettem volna… vagy ájult, ahogy a vér kifutott az arcomból.
Edward kinyitotta az ajtót, még mindig markolva a karomat, megragadott egy övnek látszó dolgot az ajtó melletti állványról. Elhúzott a piros bőrrel bevont lócához, ami a szoba távolabbi sarkában állt.
„Hajolj a lóca fölé.”
Oké… ezt meg tudom tenni… rajtam hagyta a fürdőköpenyemet. Elmém egy csendes zugában kissé meg is voltam lepve, hogy nem vetette le velem.
Szent baszás, ez valószínűleg fájni fog… tudtam. Kisördögöm elájult, benső istennőm igyekezett bátor lenni
„Azért vagyunk itt, mert igent mondtál, Isabella. És elfutottál előlem. Hatszor foglak megütni, és te velem fogsz számolni.”
Mi a pokolért nem csinálja csak…? Mindig nagy feneket kerít a megfegyelmezésemnek… És tudván tudva, hogy nem lát, megforgattam a szemeimet.
Felemelte a köpenyem szélét… és valamilyen oknál fogva ez sokkal rémisztőbb volt, mint meztelennek lenni. Gyengéden megsimogatta a fenekemet, meleg keze átfutott a faromon és a combom tövén.
„Azért teszem, hogy emlékezzél rá, nem futhatsz el előlem… és bármennyire is izgató… nem akarom, hogy bármikor is elfuss előlem” –suttogta.
A helyzet iróniája megfogott, mert ezt a helyzetet akartam elkerülni. Ha a karjait tárta volna ki felém, hozzá futottam volna, nem tőle el.
„És mert a szemedet forgattad. Tudod, mit vált ki belőlem.”
És hirtelen megszűnt… az ideges, ingerült félelem eltűnt a hangjából… Edward visszatért, bárhol is volt eddig. Éreztem a hangsúlyából, ahogy az ujjait a hátamon tartotta, ahogy fogott – éreztem, hogy a hangulat megváltozott.
Becsuktam a szememet, felkészültem az ütésre… és az jött is, keményen rácsapott a hátsómra., és amitől legjobban féltem, az öv csípésétől, bekövetkezett. Önkéntelenül felkiáltottam és nagy levegőt vettem.
„Számolj, Isabella!”
„Egy” – kiáltottam rá, úgy hangzott, mint egy káromkodás.

Újra megütött… a fájdalom lüktetett és végighaladt a nadrágszíj által ütött csíkon…. Szent szar… ez iszonyúan csíp.
„Kettő” – sikítottam… mert könnyebb volt, ha sikítottam.
Hallottam, hogy lélegzete szakadozottá, érdesebbé vált. Amíg én alig lélegeztem és kétségbeesetten kutattam a lelkemben valami belső erő után. A szíj újból lecsapott a fenekemre.
„Három…” – könnyeim kéretlenül csordultak ki. Jézusom – ez szörnyűbb, mint gondoltam – sokkal rosszabb, mint a kézzel való elfenekelés. Kicsit sem fogta magát vissza.
„Négy” – ordítottam ahogy újból lecsapott, és a könnyeim ömlöttek. Nem akartam sírni. Dühített, hogy mégis megteszem.
Megint ütött.
„Öt…” – hangom elfojtott zokogás, ebben a pillanatban azt gondolom igazán gyűlöltem őt. Már csak egy, kibírom ezt az egyet még…. A fenekem mintha lángolt volna…
„Hat” – suttogtam, ahogy az éles fájdalom újból végigvágott rajtam. Hallottam, hogy ledobja a nadrágszíjat, éreztem, hogy a karjaiba ölel, izgatottan, de kíméletesen… és én nem akartam hogy hozzám érjen.
„Engedj… ne…” erőlködtem, hogy kiszabaduljak az öleléséből… toltam magamtól el. Küzdöttem vele.
„Ne érj hozzám.” – sziszegtem. Kiegyenesedtem és ránéztem… és ő úgy nézett vissza, mintha megvadultam volna. Zöld szemei tágra nyitva, tekintete ködös. Kézfejemmel dühösen kitöröltem a könnyeket a szememből, ellenségesen néztem rá.
„Ez az, amit igazán szeretsz? Engem, így látni?” – töröltem meg az orromat a fürdőköpeny ujjában.
Érzéktelenül nézett rám.
„Nos, te egy kibaszott gazember vagy!”
„Bella…” – ijedten könyörgött.
„Ne merj engem Bellázni! Szard össze magad, Cullen!” – és ezzel kisétáltam a játékszobából, halkan becsukva magam mögött az ajtót.



Nincsenek megjegyzések: