Néztem, ahogy lesétált a feljárón és beszállt a nagy, fekete Mercedesbe. Nem nézett vissza. Bezártam az ajtót, és reménytelenül álldogáltam annak a lakásnak a nappali szobájában, ahol már csak két éjszakát fogok eltölteni. Egy hely, ahol majdnem négy boldog évet töltöttem… egészen máig, amikor is először éreztem magam magányosan és kényelmetlenül, boldogtalanul a magam társaságában. Mennyire tértem el attól, aki vagyok? Tudtam, hogy egy nagy sírás ott leselkedik a nyugodt külsőm alatt nem is olyan mélyen… Mi van velem? Ironikus volt, hogy nem igen tudtam a fenekemre leülni, és egy jót sírni… Állnom kellett.
Tudtam, hogy késő van, de úgy döntöttem, felhívom anyámat.
„Kicsim, hogy vagy? Milyen volt a diplomaosztó? – lelkesedett a telefonban. Hangja nyugtató balzsamként hatott…
„Bocs, hogy ilyen későn hívlak.”
Elhallgatott.
„Bella? Mi a baj?” – lett teljesen komoly.
„Semmi, anya, csak hallani akartam a hangodat.”
Egy pillanatra lehallgatott.
„Bella, mi van? Mondd el nekem” – hangja lágy és nyugtató és tudtam, hogy aggódik.
Hívatlan könnyek potyogtak a szememből. Az utóbbi napokban elég sokat sírtam.
„Kérlek Bella” – mondta és hallottam a gyötrődést a hangjában, ahogy reagált az én hangulatomra.
„Oh, anya…csak egy férfi.”
„Mit tett veled?” – tapintható volt a riadalma.
„Nem arról van szó.” Végül is de, igen… a szarba… nem akartam megijeszteni. Csak valaki olyanra volt szükségem, aki ebben a pillanatban erősebb nálam.
„Bella, kérlek… megijesztesz.”
Nagy levegőt vettem
„Beleestem ebbe a pasasba, és ő… annyira különbözik tőlem, és nem tudom, hogy együtt maradunk-e…”
„Oh, drágám. Bár veled lehetnék. Sajnálom, hogy kihagytam a diplomaosztódat. Szóval, végül beleestél valakibe… oh, baby. A férfiak… olyan bonyolultak. Ők egy külön faj… édesem. Mióta ismered?”
Edward tényleg egy különleges fajtába tartozik… egy másik planétára.
„Oh… közel három hete, vagy hogy is.”
„Oh, Bella, drágám, ez még nem idő… hogy ismerhetnél meg bárkit ennyi idő alatt? Csak vedd könnyedén és tartsd kartávolságban addig, amíg eldöntöd, hogy megérdemel-e téged.”
Wow… elég idegesítő, amikor az anyám ilyen éles elméjű, de most egy kicsit elkésett… Hogy megérdemel-e engem… Ez egy érdekes szempont. Mindig is érdekelt, hogy én megérdemlem-e őt…
„Baby, boldogtalannak hallak. Gyere haza – látogass meg bennünket… hiányzol drágám. Phil örülne neked. Kissé távolabb kerülsz a dolgoktól, ez talán segít a tisztán látásban. Egy kis szünetre van szükséged. Keményen dolgoztál az utóbbi időben.”
Oh, apám… ez csábítóan hangzott. Elszaladni. Le Floridába. Magamba szívni egy kis napsütést, meginni néhány koktélt… anyám fura főztje… kit akarok becsapni – én fogok főzni.
„Nos… állásinterjúra megyek hétfőn, Seattle-ben.”
„Igazán, drágám? Ez csodálatos.”
Az ajtó kinyílt és Rose jött be, vigyorogva. Elborult az arca, amikor meglátta, hogy sírok.
„Anya… mennem kell. Gondolkodom az utazáson. Köszönöm.”
„Baby, kérlek… ne engedd, hogy nagyon közel kerüljön hozzád egy férfi. Túl fiatal vagy még. Élvezd inkább az életet.”
„Igen, anya… szeretlek.”
„Oh, Bella… én is nagyon szeretlek. Légy óvatos, baby.” Letettem a telefont és szembe fordultam Rose-al,a ki mereven nézett rám.
„Az az undorítóan gazdag balfék megint felzaklatott?”
„Nem… egy kissé… ööö... igen.”
„Csak küld el a francba, Bella. Mióta találkoztál vele, teljesen kifordultál magadból. Soha nem láttalak ilyennek.”
Rosalie Hale világa egyértelmű, vagy fekete, vagy fehér. Nem az a felfoghatatlan misztikus, bizonytalan szürke árnyalatú, mint az én világom… Isten hozott a világomban.
„Ülj le, beszélgessünk. Igyunk egy kis bort. Oh, pezsgőt ittatok.” – vizsgálta az üveget.
„Na, egy jó márka.”
Kifejezéstelenül mosolyogtam rá, és aggódva néztem a kanapéra. Óvatosan közelítettem… hmmmm… leülni.
„Jól vagy?”
„Felbukfenceztem és a seggemre estem.”
És természetesen nem kérdezte meg, hogy mire is gondolok… merthogy én vagyok Washington állam legbénább teremtése. Soha nem gondoltam, hogy ez még áldás lesz egyszer. Óvatosan leültem és kellemesen meglepődtem, hogy nem fáj annyira. Megpróbáltam teljes figyelmemet Rose-ra irányítani… de gondolataim elkalandoztak a Heatman-ban elhangzottak felé – ’Nos, ha az enyém volnál, nem tudnál leülni egy hétig azután, amit tegnap műveltél.’- mondta akkor Edward… És ettől kezdve csak arra tudtam koncentrálni, hogy minden figyelmeztető jelet megkaptam a kezdetektől, csak figyelmetlen voltam és túlságosan szerelmes, hogy észre vegyem azokat.
Rose visszajött a nappaliba egy üveg borral és az elmosogatott teás csészékkel.
„Itt is vagyunk” – és egy csésze bort nyújtott felém… nem volt olyan finom, mint a pezsgő.
„Bella, ha ennek a balfasznak kapcsolati problémái vannak, dobd ki. Bár nem igazán értem meg ha problémái vannak. A szemét le sem tudta venni rólad a sátorban… úgy nézett rád, mint egy héja. Azt mondanám, hogy teljesen megigézted, de elég érdekes módon mutatja ki.”
Megigéztem! Edwardot! Érdekes módon mutatja ki… Tudnék róla mesélni.
„Rose, ez bonyolult. Milyen volt a te estéd?” – kérdeztem. Nem tudok beszélni Rose-val a dolgokról, anélkül, hogy túl sokat ne mondanék el, de egy kérdés a napjáról, és Rose békén hagy… milyen megnyugtató csak ülni és hallgatni Rose mindennapi csacsogását.. a jó hír, hogy Jasper egy rövid ideig valószínűleg velünk fog lakni a szünidő után, amíg nem talál saját lakást magának. Vidám dolog lesz – Jasper jópofa srác. Elkomorodtam – nem hiszem, hogy Edwardnak tetszene. Nos… nehéz ügy. Végül is… le kell nyelnie. Jó pár csésze bort ittam, amikor azt mondtam, ideje ágyba menni… ezután a nagyon hosszú nap után. Rose megölelt, aztán fogta a telefont és felhívta Emmettet.
Miután megmostam a fogamat, megnéztem az leveleimet. Edwardtól érkezett egy.
Feladó: Edward Cullen
Tárgy: Te
Dátum: 2009. május 28 23:14
Címzett: Isabella Swan
Drága Miss Swan
Egyszerűen tökéletes vagy. A leggyönyörűbb, legintelligensebb, legszellemesebb és legbátrabb nő, akivel valaha is találkoztam.
Vegyél be Advilt – ez nem kérés.
És ne ülj be a furgonodba még egyszer. Meg fogom tudni, ha megteszed.
Edward Cullen
CEO, Cullen Enterprises Holdings Inc
Ohó… ne vezessem a furgonomat többé… már gépeltem is a választ.
Feladó: Isabella Swan
Tárgy: Hízelgés
Dátum: 2009. május 28 23:20
Címzett: Edward Cullen
Kedves Mr Cullen
Tudod, hogy a hízelkedéssel nem mész semmire, és mivel te már mindenhol voltál, vitatkoznék veled. Vezetnem kell a furgont, el kell vigyem egy autókereskedőhöz, hogy eladjam – így nem fogadok el semmilyen képtelenséget ezzel kapcsolatban.
A vörösbor jobb, mint az Advil.
Bella
Ui: A lovaglópálca a nagy súlyosságú határtevékenység kategóriába tartozik nálam.
… és megnyomtam a ’küld’ gombot.
Feladó: Edward Cullen
Tárgy: Frusztrált nők, akik nem értik a bókot
Dátum: 2009. május 28 23:26
Címzett: Isabella Swan
Nem hízelegtem neked.
Ágyban lenne már a helyed.
Elfogadom az újabb adalékot a nagy súlyosságú határtevékenységekhez.
Ne igyál túl sokat.
Taylor elviszi a furgonodat, és jó árat fog kialkudni érte.
Edward Cullen
CEO, Cullen Enterprises Holdings Inc
Feladó: Isabella Swan
Tárgy: Taylor – Ő a megfelelő ember a feladatra?
Dátum: 2009. május 28 23:40
Címzett: Edward Cullen
Tisztelt Uram,
El vagyok bűvölve, hogy boldogan kockáztatja legjobb emberének életét a furgonom vezetésével – és nem valami nőét akit alkalmilag megdug.
Hogy lehet biztos abban, hogy Taylor a legjobb árat kapja meg a fent említett furgonért? Régebben, valószínűleg mielőtt önnel találkoztam, arról voltam híres, hogy jól tudok alkudozni.
Bella
Feladó: Edward Cullen
Tárgy: Óvatosan!
Dátum: 2009. május 28 23:44
Címzett: Isabella Swan
Kedves Miss Swan
Feltételezem, a vörösbor beszél önből és az, hogy hosszú napja volt. Bár csábító a gondolat, hogy visszamenjek önhöz, és gondoskodjak arról, hogy inkább egy hétig ne tudjon a fenekére ülni, mint csak egy estén át.
Taylor egy volt-katona, mindent képes vezetni, motorbiciklitől a Sherman tankig. Az ön furgonja nem okoz számára gondot.
És most arra kérem, ne nevezze magát ’ egy nőnek, akit alkalmilag megdugok’, mert ez tényleg nagyon bosszússá tesz, és úgy gondolom, nem igazán akarja, hogy az legyek.
Edward Cullen
CEO, Cullen Enterprises Holdings Inc
Feladó: Isabella Swan
Tárgy: Vigyázz magadra
Dátum: 2009. május 28 23:57
Címzett: Edward Cullen
Kedves Mr Cullen
Nem vagyok biztos abban, hogy kedvelem Önt, főleg ebben a pillanatban nem.
Miss Swan
Feladó: Edward Cullen
Tárgy: Vigyázz magadra
Dátum: 2009. május 29 00:03
Címzett: Isabella Swan
Miért nem kedvelsz?
Edward Cullen
CEO, Cullen Enterprises Holdings Inc
Feladó: Isabella Swan
Tárgy: Vigyázz magadra
Dátum: 2009. május 29 00:09
Címzett: Edward Cullen
Mert soha nem maradsz velem.
Nos, ezzel adtam neki egy kis gondolkodni valót. Egy fintor kíséretében kikapcsoltam a gépet, nem igazán volt kedvem ágyba menni. Lekapcsoltam a kislámpát és vakon bámultam a mennyezetet. Hosszú nap volt… egyik érzelmi zűr a másikat követte. Charlie… jó volt vele találkozni. Jól nézett ki.. és fura de jól fogadta Edwardot. Jeez, Rose és az ő rettenetesen nagy szája. Istenem, és az autó… Nem is beszéltem Rose-nak az új autóról. Mégis, mire gondolt Edward? És aztán a ma este… tényleg megütött… engem soha nem ütöttek még meg életemben. Mi a fenébe ártottam magam? És lassan, könnyeim, amiket megállított Rose érkezése, újra csorogni kezdtek, és lefolytak az arcomon. Beleszerettem egy olyan valakibe, aki érzelmileg bezárkózott, és ezt én is meg fogom szenvedni – tudtam ezt valahol a lelkem mélyén. Egy olyan valakibe, aki saját beismerése szerint is teljesen elátkozott alak. Miért érzi magát átkozottnak? Valami borzalmasnak kell lennie, amennyire érinti a dolog… és a gondolat, hogy mint kis totyogós valami kibírhatatlan szörnyűségen ment keresztül, még inkább sírásra késztetett. Talán, ha normális lenne, nem is akarna téged, járult hozzá kisördögöm aljas módon az elmélkedésemhez… és szívem mélyén tudtam, hogy igaza van. Beletemettem arcomat a párnámba, és a könnycsatornák kinyíltak… és évek óta először megállíthatatlanul zokogtam a párnámba.
Rose kiabálása hirtelen kizökkentett komor éjszakai lelkiállapotomból.
Mit gondolsz, mi a faszt csinálsz te itt?
Nos, nem mehetsz!
Mi a faszt csináltál vele?
Mióta veled találkozott, állandóan sír…
Nem jöhetsz be ide!
Edward berontott a hálószobámba és ceremónia nélkül felkapcsolta a villanyt, hunyorgásra kényszerítve ezzel.
„Jézusom, Bella,” – mormolta. Lekapcsolta a villanyt és egy pillanat alatt mellettem termett.
„Mit keresel itt?” – kapkodtam levegőért sírás közben… a francba… nem tudom abbahagyni a sírást.
Most a kislámpát kapcsolta fel, megint hunyorogtam. Rose benyitott és megállt az ajtóban.
„Akarod, hogy kidobjam ezt a szemetet?” – kérdezte, és sugárzott belőle a ellenségesség.
Edward felemelte a szemöldökét, nem kétséges, hogy meglepte Rose ’kitüntető’ jelzője és vad ellenségessége.
Megráztam a fejem, Rose a szemeit forgatta. Oh.. ezt nem tenném ilyen közel Mr C-hez….
„Kiálts, ha szükséged van rám” - mondta nekem, sokkal gyengédebben.
„Cullen – megjegyeztelek” – vágott Edward felé. Edward bólintott, és Rose megfordult, behúzta az ajtót, de nem zárta kilincsre.
Edward meredten nézett rám… arca komoly, hamuszürke volt. A hajszálcsíkos zakója volt rajta, annak belső zsebéből előhúzott egy zsebkendőt és odanyújtotta nekem. Azt hiszem, még a másik is valahol nálam volt…
„Mi folyik itt?”- kérdezte csendesen.
„Miért vagy itt?” – kérdeztem, figyelmen kívül hagyva a kérdését. Könnyeim csodálatos módon elálltak, de száraz öklendezés fogott el… egész testemet rázva.
„Szerepem egyik része, hogy figyeljem a kívánságaidat… azt mondtad, szeretted volna, ha maradok… így itt vagyok. És így talállak.” – pislogott rám igazán elképedve.
„Biztos vagyok benne, én vagyok a felelős… bár fogalmam sincs róla, miért. Azért van, mert megütöttelek?”
Felemeltem magam, megrezzentem fájó fenekem miatt, és szemtől szembe ültem vele.
„Vettél be Advilt?”
Megráztam a fejem. Éles pillantást vetett rám, felállt és kiment a szobából. Hallottam, hogy beszél Rose-al, de azt nem értettem, mit mondanak. Pár pillanat múlva visszajött egy csésze vízzel és néhány tablettával.
„Vedd be ezeket” – vezényelt gyengéden és leült az ágyra mellém.
Tettem, amit mondott.
„Beszélj hozzám” – suttogta.
„Azt mondtad, jól vagy. Nem hagytalak volna itt, ha tudom, hogy ilyen állapotban vagy.”
A kezeimet bámultam. Mit mondhatnék, amit még nem mondtam el? Hogy többet szeretnék… akarom, hogy maradjon, ha ő akar maradni, nem azért, mert egy bőgő elveszett lélek vagyok, és nem akarom, hogy megüssön… ezek olyan érthetetlen dolgok?
„Értem, hogy amikor azt mondtad, hogy jól vagy… nem volt igaz.”
Elpirultam.
„Azt gondoltam, rendben vagyok…”
„Isabella, ne azt mondd, amit úgy gondolsz, hogy hallani akarok. Ez nem tisztességes dolog.” – dorgált meg - „Hogy bízhatnék bármiben, amit mondtál nekem?”
Felsandítottam rá, láttam, hogy morcos… barátságtalan volt a tekintete. Mindkét kezével beletúrt a hajába.
„Mit éreztél, amikor megütöttelek… és utána?”
„Nem szerettem… jobban szeretném, ha nem tennéd többé.”
„Nem kellett hogy szeresd.”
„Te miért szereted?” – néztem rá.
A kérdésem meglepte.
„Tényleg tudni akarod?”
„Oh, higgy nekem. El vagyok bűvölve.” – és nem tudtam visszafojtani a szarkazmust a hangomban.
Szúrós szemmel nézett rám megint.
„Vigyázz” – figyelmeztetett.
Elvörösödtem.
„Megint megversz?” – kockáztattam.
„Nem... ma este nem.”
Hú… kisördögöm és én egyszerre sóhajtottunk fel csendes megkönnyebbüléssel.
„Nos...” – sürgettem.
„Szeretem az irányítást, amit ad számomra Isabella. Szeretném, ha megfelelő módon viselkednél… és ha nem, akkor meg foglak büntetni, és te meg fogod tanulni, hogy úgy viselkedj, ahogy én óhajtom. Élvezem, ha megbüntethetlek. Azóta el akartalak verni, mióta megkérdezted tőlem, hogy homokos vagyok-e.”
Elpirultam az emlék hatására… Jesszus, el szerettem volna magamat is fenekelni a kérdés miatt…Szóval, Rosalie Hale tehet mindenről… ha ő ment volna arra az interjúra és ő teszi fel azt a homokos kérdést, ő ülne itt sajgó fenékkel… nem igazán tetszett ez a gondolat. Milyen zavarba ejtő dolog ez így?
„Szóval, nem tetszik, hogy ilyen vagyok?”
Megint csodálkozva nézett rám.
„Azt gondolom, úgy szeretlek, amilyen vagy.”
„Akkor miért akarsz megváltoztatni?”
„Nem akarlak megváltoztatni... azt szeretném, ha belátó lennél és követnéd a szabályokat, amiket felállítottam neked, és ne ellenkezz velem. Egyszerű.” - mondta.
„És meg akarsz büntetni?”
„Igen.”
„Ez az, amit nem értek.”
Sóhajtott, és újból belekotort a hajába a kezeivel.
„Visszatértünk az ötvenszeres elátkozottságomra, Isabella. Szükségem van arra, hogy ellenőrizzelek. Azt akarom, hogy meghatározott módon viselkedj... és ha nem... szeretem nézni gyönyörű alabástrom bőrödet, ahogy pirosodik és felmelegedik a kezem alatt... felizgat.”
Szent szar... csak eljutunk valahova.
„Szóval nem fájdalmat akarsz nekem okozni?”
„Egy kicsit, csak hogy lássam, el tudod viselni... de nem ez az igazi oka... a tény, hogy az enyém vagy, teszi azt, hogy azt akarom látni, hogy beleillesz - a teljes kontrollba, amit más felett gyakorolhatok. Nézd, nem tudom pontosan kifejteni a gondolataimat... soha nem kellett eddig. Ilyen mélyen még soha nem kellett belegondolnom. Mindig... velem hasonlóan gondolkodó emberekkel volt dolgom.” - vont vállat bocsánatkérően.
„És még mindig nem válaszoltál a kérdésemre – hogy éreztél azok után?”
„Összezavartan.”
„Szexuálisan felizgultál tőle, Isabella” - csukta be a szemét... és amikor újból kinyitotta, parázsló zöld szemekkel nézett rám. Tekintete a sötét oldalamat hozta felszínre, ami a hasamban mélyen volt eltemetve – a libidóm.. felébresztette és engedelmességre kényszerítette, és most... kielégítetlen volt.
„Ne nézz így rám...” - mormolta.
Összehúztam a szemöldökömet. Jesszus... most mit csináltam?
„Nincs több condom nálam, Isabella, és tudod... most mérges vagy. Ellentétben azzal, amit a lakótársad gondol, nem vagyok szexuális szörny. Szóval... összezavarodtál.”
Fészkelődtem a tekintete alatt.
„Nem okoz problémát, hogy őszinte legyél velem írásban. Az e-mailjeid mindig pontosan rávilágítanak, hogy éppen hogy érzel. Miért nem tudjuk ezt megvalósítani beszélgetés közben? Ennyire zavarba hozlak?”
Egy képzelt morzsát szedtem fel az anyám által készített kék-bézs takaróról.
„Elkápráztatsz, Edward. Teljesen megsemmisítesz. Úgy érzem magam, mint Ikarosz, amikor a naphoz közel repült” - suttogtam.
Elakadt a lélegzete.
„Nos, azt hiszem, rosszul látod a dolgokat...”
„Mi...?”
„Oh Isabella, te elbűvöltél engem. Nem egyértelmű?”
Nem... nekem nem. Elbűvöltem... benső istennőm tátott szájjal bámult. Még ő sem hitte el, amit hallott.
„Még mindig nem válaszoltál a kérdésemre. Írj egy e-mailt, kérlek. De most, inkább aludnék. Maradhatok?”
„Maradni akarsz?” - nem tudtam elrejteni a reményt a hangomból.
„Te akartad, hogy itt legyek.”
„Nem válaszoltál a kérdésemre.”
„Írok e-mailt” - motyogta sértődötten.
Felállt és kiürítette a farmer zsebeit. A telefonját, kulcsot, tárcát és pénzt vett ki belőle. Szent tehén, a férfiak mennyi kacatot tartanak a zsebükben. Lecsatolta az óráját, lehúzta a cipőjét, zokniját, farmerját levette a kabátját és a székem hátára terítette.
„Feküdj le” - utasított.
Lassan besiklottam a takaró alá, egy kicsit reszketve... őt bámulva. Jézusom... marad. Azt hiszem, megbénultam a mámortól.
Könyökére támaszkodva bámult le rám.
„Ha sírni akarsz, sírj előttem. Tudni akarom.”
„Akarod, hogy sírjak?”
„Nem igazán. Csak azt akarom tudni, hogy érzel. Nem akarom, hogy kicsússz a kezeim közül. Kapcsold le a villanyt... késő van, és holnap mindkettőnknek dolgozni kell.”
Na itt vagyunk... megint parancsolgat, de nem tudtam vitatkozni... az ágyamban volt. Nem teljesen értettem, hogy miért... lehet, többet kellene sírnom előtte. Lekapcsoltam a kislámpát.
„Feküdj az oldaladra, háttal nekem”- mormolta a sötétben. Megforgattam a szemeimet, tudván-tudva hogy nem láthatja, de tettem, amit mondott. Óvatosan felém mozdult, karját körém fonta és a melléhez vont... oh, istenem.
„Aludj, kicsim...” -suttogta, és éreztem, hogy orrát a hajamba fúrta, mélyen beleszuszogott.
Szent isten... Edward Cullen velem alszik...és karja védelmében és nyugalmában mély álomba merültem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése