Hatvanhetedik fejezet

Edward kibújt a cipőjéből és lerángatta a zokniját előttem. Az Armagnac ízletes volt, kellemes égő érzést hagyott maga után, ahogy lesiklott a torkomon. Amikor felpillantottam Edwardra, éppen a brandy-jét kortyolta, és engem nézett. Szemei sötétek… éhesek voltak.
„Soha nem mulasztod el, hogy ámulatba ejts, Isabella. Egy ilyen nap után, minta a mai – vagyis inkább tegnapi – nem nyafogsz, és nem futsz el tőlem világgá. Lenyűgözöl. Nagyon erős vagy.”
„Nagyon jó ok vagy arra, hogy maradjak. Mondtam már neked, Edward, nem megyek sehová… nem számít, mit tettél. Tudod, hogy mit érzek irántad.”
Szája kissé megrándult, mintha kétségbe akarta volna vonni szavaimat. Szemöldökét összehúzta, mintha fájt volna neki a hangomat hallani. Oh Edward… Mit tegyek, hogy megértsed, mit érzek irántad? Engedd, hogy megüssön… gúnyolódott kisördögöm.  Megszidtam magamban. „Hova szándékozod kitenni Jake rólam készített képeit?” – próbáltam enyhíteni a hangulaton.
„Attól függ.” – remegett meg szája… láthatólag a számára sokkal kellemesebb téma hatására.
„Mitől?”
„A körülményektől” – mondta rejtélyesen – „a kiállítás két hét múlva ér véget, úgyhogy még nem kell döntenem.”
Félrebiccentettem a fejem és szúrósan nézem rá.
„Nézhet olyan szigorúan, amilyen szigorúan csak akar Mrs Taylor, nem árulok le semmit” –kötekedett.
„Megkínozhatlak, hogy kiszedjem belőled.”
Felhúzta a szemöldökét.
„Igazán, Isabella, nem hiszem, hogy olyat kellene ígérned, amit nem tudsz teljesíteni.”
Oh istenem… ez az, amire gondol? Letettem a poharam kandallópárkányra és előrenyúlva, Edward legnagyobb meglepetésére, elvettem az övét is és letettem az enyém mellé.
„Nos, ezt alaposan meg kell vizsgálnunk” – mormoltam.
Nagyon bátran – tagadhatatlanul a konyak hatására – megfogtam Edward kezét és a hálószoba felé húztam. Az ágy végénél megálltam. Edward megpróbálta elrejteni élvezetét.
„Nos, és hogy most itt vagyok, mit fogsz velem kezdeni?” – motyogta ingerkedve.
„Elkezdelek levetkőztetni. Be akarom fejezni, amit korábban elkezdtem…”
Zakója hajtókájáért nyúltam, óvatosan, hogy hozzá ne érjek. Nem hátrált el tőlem, de tudtam, hogy visszatartja a lélegzetét. Gyengéden lehúztam a zakóját a válláról. Szemei szemembe fúródtak… minden vidámság eltűnt, csak az óvatos égő zöld szemek… telve vággyal… tekintetében nagyon sokféle érzelem tükröződött. Oh… mire gondolhat? Zakóját letettem a szófára.
„Most az ingedet” – suttogtam, és megemeltem az ingét az aljánál. Segített, felemelte a kezeit és elhátrált, hogy könnyebb legyen lehúzni róla. Amikor lekerült róla az ing, feszülten nézett rám. Csak a farmer volt rajta, ami nagyon provokatív módon lógott le csípőjén… kilátszott a boxerja gumírozása. Felfelé tekintve feszes hasán odaérkeztem a rúzsvonalhoz, ami elhalványult, elmaszatolódott, majd a mellkasa következett… és semmi mást nem akartam, mint nyelvemet végigfuttatni mellkasszőrzetén… hogy érezzem az ízét.
„És most?” – suttogta, szemei lángoltak.
„Meg akarlak csókolni itt…” – húztam végig ujjamat csípőcsonttól csípőcsontig, keresztül a hasán.
Szája elnyílt, élesen szívta be a levegőt…
„Nem foglak megakadályozni” – lehelte.
Megfogtam a kezét.
„Akkor jobb lenne, ha lefeküdnél” – mondtam halkan és a baldachinos ágy oldalához vezettem.  Olyan… elképedten nézett rám. Felötlött bennem, hogy talán nem vezették kézen fogva, mikortól is… Ne, ne foglalkozz ezzel. Felemelte a takarót és leült az ágy szélére, várakozó, komoly, tágra nyílt szemekkel felbámult rám. Előtte álltam. Kibújtam vászon dzsekijéből, és hagytam, hogy leessen a padlóra, majd lassan kibújtam az ő szabadidőnadrágjából. Hüvelykujját végigfuttatta ujjai hegyén… viszkettek a vágytól, hogy megérintsen, de visszafojtotta vágyát. Nagy levegőt vettem, és felülmúlhatatlanul bátran megfogtam a pólóm alját és levettem. Meztelenül álltam előtte. Szeme nem engedte el az enyémet, nagyot nyelt és szája elnyílt…
„Egy Afrodité vagy, Isabella.”
Két kezem közé fogtam arcát, felemeltem fejét és lehajoltam, hogy megcsókoljam… halkan felmordult. Ahogy számat szájához érintettem, megragadta a csípőmet és mire észrevettem magam, alatta voltam, lábai szétfeszítették lábaimat, így ringatózott felettem, a lábaim között, és csókolt, feldúlta a számat, nyelvünk összegabalyodott. Keze a combomtól indulva, a  csípőmön keresztül, át a hasamon a mellemig simogattak, és azt szorongatta, gyömöszölte és ingerlően húzogatta a mellbimbómnál fogva. Felnyögtem és akaratlanul felbillentettem a csípőmet a teste felé, ahol slicce kellemes dörzsölésével és növekvő erekciójával találkoztam.
Abbahagyta a csókot és lenézett rám, kissé bódultan és lihegve, ágyékát hozzám szorította, éreztem, ahogy erekciója megnyom… pontosan ott… becsuktam a szemem, felnyögtem, erre újra megtette, majd elhúzódott, újból csókolni kezdett, megfűszerezve a saját nyögésével, és folytatta az édes kínzást… hozzám dörgölőzött, ezzel izgatva mindkettőnket. És igaza volt… kezdtem elveszni benne, részegítő volt, kizárt a környezetemből mindent… minden félelmem elpárolgott… itt voltam ebben a pillanatban, csak vele – vérem énekelt ereimben, hangosan dobolt a fülemben, összekeveredve lihegésünk hangjával. Belefúrtam kezemet a hajába… fejét számhoz húzva, felemésztettem őt, nyelvem olyan mohó volt, mint az övé… Ujjaim végigvonultak le a karján, a farmerja derekáig, és vakmerő, mohó kezeimmel benyomtam a nadrágjába, sürgettem, hogy folytassa, folytassa – felejtsen el mindent rajtunk kívül.
„Férfiatlanná teszel, Bella” – suttogta hirtelen, elszakította magát tőlem és feltérdelt. Fürgén letolta a nadrágját és kezembe nyomott egy kondomot.
„Akarsz engem baby, és pokolian kívánlak én is. Tudod, mit kell tenned.”
Türelmetlenül, de ügyesen feltéptem a fóliát és lassan felgörgettem a kondomot rá. Levigyorgott rám, szája elnyílt, szemei ködösen sötét zöldek voltak… telve érzéki ígérettel. Lehajolt, orrát orromhoz dörgölte… szemei becsukódtak, és finoman, lassan belém hatolt… Megragadtam karját, felemeltem az államat, kedvem lelve abban, hogy tökéletesen átérezzem mindent betöltő szenvedélyét. Végigfutott fogaival az államon, finoman kihúzta magát, majd újból belém siklott… nagyon lassan, nagyon szelíden, nagyon finoman… teste rám nehezedett, könyöke, keze arcom két oldalán volt.
„Elfeledtetsz velem mindent. Te vagy legjobb gyógymód nekem” – lehelte, és fájdalmasan lassan mozgott… érezve minden porcikámat.
„Kérlek, Edward – gyorsabban” – motyogtam, többre vágyva – most azonnal.
„Oh, nem, baby. Ezúttal lassan akarom.”
Hízelgően megcsókolt, gyengéden megharapta az alsó ajkamat és elnyelte lágy nyögéseimet. Oh, istenem… újból a hajába fúrtam ujjaimat, és megadtam magam az általa diktált ritmusnak, ahogy az lassan és biztosan vitte testemet egyre magasabbra és magasabbra és fennsíkokra… és lezuhantam, erősen és gyorsan, ahogy elélveztem.
„Oh, Bella” – suttogta ahogy elengedte magát, nevem áldásként hangzott ajkáról, és elélvezett.
Feje a hasamon nyugodott, karját körém fonta… ujjaim kócos hajában matattak… és így maradtunk… milyen hosszan is? Nagyon késő volt, nagyon fáradt voltam, de élvezni akartam ezt a csendes nyugodt utóizzást az Edwardal való szeretkezés után – mert az történt… gyengéd, édes szeretkezés. Hosszú utat tett meg, akkorát, mint én, nagyon rövid idő alat… majdnem túl sok ahhoz, hogy feldolgozható legyen. Mind az összes elbaszott hozadékával,  majdnem szem elől tévesztetem egyszerű, őszinte fejlődését mellettem.
„Soha nem lehet elegem belőled. Ne hagyj el” – mormolta és megcsókolta a hasamat.
„Nem megyek sehova, Edward… és úgy emlékszem, én akartam megcsókolni a hasadat” -  zsémbeltem álmosan.
Éreztem, hogy elvigyorodik.
„Semi nem fog megállítani most, baby.”
„Nem hiszem, hogy meg tudok mozdulni, nagyon fáradt vagyok.”
Edward sóhajtott és vonakodva felemelkedett majd lefeküdt mellém, fejét a könyökére hajtotta, a takarót ránk húzta. Rám nézett…  szemei melegen csillogtak… szerelmesen.
„Most aludj, baby”- megcsókolta a hajamat, magához öletlt… és álomba merültem.

Amikor felébredtem, vakító fény töltötte be a szobát, pislogásra késztetve. Fejem szédült a kialvatlanságtól. Hol vagyok? Oh – a szálloda… különböző események futottak át  a fejemen.
Micsoda nap volt!
„Helló” – mormolta  Edward,, szeretettel mosolyogva rám. Mellettem feküdt, teljesen felöltözve a takaró tetején. Mióta lehetett itt? Figyelt engem? Hirtelen hihetetlen módon elszégyelltem magam és éreztem, hogy ég az arcom fürkésző pillantása alatt.
„Helló” – mormoltam, hálát adva az égnek, hogy a hason feküdtem. „Mióta nézel?”
„Órákig tudnálak nézni, Isabella. De csak  körülbelül öt perce vagyok itt” - hajolt előre és gyengéden megcsókolt.
„Dr. Greene rövidesen itt lesz.”
„Oh…” – teljesen elfeledkeztem Edward alkalmatlan beavatkozásáról.
„Jól aludtál?”” – érdeklődött szelíden –„ a horkolásodból ítélve minden bizonnyal.”
Oh… a játékos, kötekedő Fifty.
„Nem horkolok…!” – biggyesztettem el a számat sértődötten.
„Nem. Tényleg nem” – vigyorgott rám.
Megláttam volt az elmosódott rúzsvonal a nyaka körül.
„Zuhanyoztál?”
„Nem. Rád vártam.”
„Oh… oké. Hány óra van?”
„Tíz óra tizenöt. Nem volt hozzá szívem, hogy előbb felébresszelek.”
„Azt mondtad, nincs is szíved.”
Szomorúan elmosolyodott, de nem válaszolt.
„Itt a reggeli – palacsinta és sonka. Gyerünk, felkelni. Nagyon egyedül érzem magam odakint.”
Ezzel jó nagyot vágott a fenekemre. Megugrottam és felültem az ágyban. Hmm… Edward verziója a kedves gyengédségre.
Ahogy kinyújtóztam, észrevettem, hogy sajog az egész testem… tagadhatatlanul a szex, a tánc és az eszméletlenül magas sarkú cipőben való támolygás eredményeképpen. Kitántorogtam az ágyból és elindultam a fényűzően berendezett fürdőszobába, miközben fejemben végigfuttattam a tegnapi nap eseményeit.
Amikor kijöttem felöltöttem az egyik pihe-puha bolyhos fürdőköpenyt, ami a fürdőszoba rézfogasán lógott, magamra kaptam. 
Lauren – a lány, aki olyan, mint én – volt a legzavaróbb kép, amit agyam elém idézett, hogy találgassak… és az ő hátborzongató jelenléte Edward hálószobájában. Mit akart vajon? Engem? Edwardot? Mit akart tenni…? És mi a francért tette tönkre az autómat? Edward azt mondta, hogy kapok egy másikat… egy másik Volvót… A svéd autók flottája, ami illik a szolgálók flottájához. A gondolat kellemetlen volt. Nos, végül is abból a pénzből, amit adott elég nagylelkű voltam… nincs sok lehetőségem. Beballagtam a lakosztály nappalijába. Edwardnak nyoma sem volt… végül az étkezőben találtam meg. Leültem, hálásan a előttem levő lenyűgöző terítékért. Edward a Vasárnapi Újságot olvasta, kávét ivott. A reggelizést befejezte. Rám mosolygott.
„Egyél. Szükséged lesz az erődre ma” – ugratott.
„Na és minek? Be akarsz zárni a hálószobába?” – benső istennőm hirtelen felébredt, eszméletlen kócosan, amolyan „éppen-most-dugtam” kinézettel.
„Ötletnek kellemes, de arra gondoltam, hogy kirándulni megyünk ma. A friss levegőre.”
„Biztonságos?” – kérdeztem ártatlanul, megpróbálva eltüntetni hangomból az iróniát.
Edward képe kissé megnyúlt és száját összepréselte.
„Ahova megyünk, ott igen. És ebben semmi tréfálkozni való nincs” – tette hozzá komoran, szúrós szemmel nézve rám.
Elpirultam és inkább a reggelimet bámultam. Nem tetszett, hogy megszid egy ilyen éjszaka után. Sértődött csendben ettem tovább… Kisördögöm a fejét rázta. Fifty nem tréfál a biztonságommal – már tudhatnám. Az égnek akartam emelni a tekintetemet, de megálltam.
Oké, fáradt és nyűgös voltam… Tegnap hosszú napom volt, és nem aludtam eleget. Miért, ó miért néz ki annyira frissnek és üdének? Az élet egyáltalán nem igazságos.
Kopogtattak.
„Ez a jó doktor  lesz” – morogta Edward ingerülten, nyilvánvalóan még mindig fájt neki az iróniám.
Méltóságteljesen felállt az asztaltól. Nem lehetne egy normális, nyugodt reggelünk…? Nehezet sóhajtotta, és fele reggelimet otthagyva elbandukoltam üdvözölni Doktor Fogamzásgátlót.

A hálószobában álltunk és Dr Greene tátott szájjal nézett rám. Hétköznapibban volt öltözve, mint legutóbb. Halvány rózsaszín kasmír együttes volt rajta fekete nadrággal, és szép szőke haját leeresztette.
„És egyszerűen abbahagyta a szedését, Csak úgy, ilyen egyszerűen?”
Elvörösödtem, kétésgtelenül bolondnak éreztem magam.
„Igen.” Lehetett volna ennél halkabb a hangom?
„Nos, akár terhes is lehet.” – mondta ténymegállapítóan.
Mi..? egy világ omlott össze bennem… Kisördögöm émelyegve a padlóra zuhant, és úgy éreztem én is rosszul leszek. NEM!
„Tessék – pisiljen ebbe” – egészen hivatalos volt ma, nem barátkozott.
Alázatosan elvettem a kis plasztik edényt, amit felém nyújtott, és kábultan tántorogtam ki a fürdőbe. Nem. Nem. Nem… nem létezik…nem létezik… kérlek ne. Ne.  Mit fog szólni Fifty? Elsápadtam. Ki fog borulni. Kérlek, ne…! Elsuttogtam egy egy csendes imát.
Átadtam a mintát dr Green-nek és ő egy kis fehér papírcsíkot lógatott bele.
„Mikor kezdődött az előző menzesze?”
Hogy emlékezhetnék ilyen apró részletre, amikor az egyetlen dolog amire képes voltam, hogy meredten néztem a fehér papírcsíkot.
„Ööö… szerdán? Nem a múlt héten, hanem azelőtt. Június harmadikán.”
„És mikor hagyta abba a tabletta szedését?”
„Vasárnap. Múlt vasárnap.”
Összecsücsörítette a száját.
„Lehet, hogy nincs semmi baj” – mondta élesen.
„Bár az arckifejezéséből azt állapítom meg, hogy egy nemkívánatos terhesség nem lenne jó hír. Azt gondolom a Medroxyprogesterone jó megoldás lehet, ha képtelen észben tartani, hogy be kell vennie a tablettát minden nap.”
Szigorúan nézett rám, és én csüggedten álltam parancsoló tekintetét. Kivette a papírcsíkot és megvizslatta.
„Rendben van. Még nem ovulált, és feltéve, hogy másféle védekezési módot is használtak, valószínűleg nem terhes. Nos, engedje meg, hogy beszéljünk erről az injekcióról. Elvetettük a legutóbbi beszélgetésünkkor a mellékhatások miatt, de teljesen őszintén, egy nem kívánt gyermek, mint mellékhatás, évekig tartó lesz” – mosolygott, elégedetten saját tréfálkozásával, de én képtelen voltam reagálni rá – nagyon kábult voltam. Dr Greene belevetette magát a mellékhatások részletezésébe, és én álltam bénultan a megkönnyebbüléstől, egy szót sem hallottam. Azt gondoltam, inkább eltűrném, hogy akárhány idegen nő álljon az ágyam végénél, mint azt, hogy be kelljen vallanom Edwardnak: terhes vagyok.
„Bella” – szólt rám Dr Greene.
„Legyünk túl ezen.”
Ezzel kirángatott révültségemből és én készségesen feltűrtem a köpeny ujját.

Edward becsukta az ajtót Dr Greene mögött és óvatosan rám pillantott.
„Minden rendben?” – kérdezte.
Némán bólintottam. Ő oldalra biccentette a fejét, arca aggodalomtól feszült.
„Isabella, mi a baj? Mit mondott Dr Greene?”
Megráztam a fejem.
„Hét nap múlva lehetünk újra együtt.”
„Hét nap?”
„Igen.”
„Bella, mi a baj?”
Nyeltem egyet.
„Nincs miért aggódni. Kérlek, Edward, hagyjuk ennyiben.”
Edward elém állt. Megragadta az államat és felemelte, hogy a fejem hátrabillent. Határozottan nézett a  szemembe… megpróbálta kitalálni, mi okozta a pánikomat.
„Mondd meg” – förmedt rám sürgetően.
„Nincs semmi, amit mondhatnék. Fel szeretnék öltözni” – húztam ki az államat a fogásából.
Felsóhajtott, kezével beletúrt hajába. Összehúzott szemmel nézett rám.
„Zuhanyozz meg” – mondta végül.
„Természetesen” – motyogtam zavartan. Edward szája megrándult.
„Gyere” – mondta mogorván  és határozottan megfogva kezemet a fürdőszoba felé lépkedett. Mögötte cammogtam. Úgy tűnt, nem csak nekem volt rossz kedvem.  Kinyitotta a zuhany csapját és gyorsan levetkőzött, mielőtt felém fordult volna.
„Nem tudom, mi bosszantott fel, vagy csak egyszerűen a kevés alvás miatt van rossz kedved” – mondta, amíg kikötötte a köpenyem kötőjét.
„De azt akarom, hogy megmondjad. Másképp  a képzeletem magával ragad, és ezt nem szeretem.”
Égnek fordítottam a szemem, ő rám bámult. Oké… tessék.
„Dr Greene megszidott az miatt, hogy elfelejtettem a tablettát bevenni. Azt mondta, lehet, hogy terhes vagyok.”
„Mi…?” – sápadt el, kezei megdermedtek és rám meredt, majd hamuszürke lett.
„De nem vagyok terhes. Megcsinálta a tesztet. De ijesztő volt, ez az egész. Nem tudom elhinni, hogy ilyen hülye lehetek.”
Láthatóan megkönnyebbült.
„Biztos, hogy nem vagy…?”
„Igen.”
Nagyot sóhajjal fújta ki a visszatartott levegőt.
„Jó… Igen, azt hiszem, az ilyen hírek idegesítőek lehetnek.”
Elkomorodtam… idegesítő?
„Inkább a te reagálásod aggasztott.”
Összehúzta a szemöldökét, zavartan nézett rám.
„Az én reakcióm? Nos, természetesen megkönnyebbültem… a legnagyobb fokú gondatlanság lenne és rossz modorra vallana, ha teherbe ejtenélek.”
„Akkor talán tartózkodhatnánk a …” – csattantam fel.
Egy pillanatra rám bámult, mintha megpróbált volna megérteni valamit, mintha valami tudományos kísérleti tárgy lennék.
„Tényleg rossz kedvedben vagy ma reggel.”
„Csak megijedtem, ennyi az egész” – ismételtem makacsul.
Megfogta a fürdőköpenyem gallérját magához húzott és megcsókolta a hajamat. Fejem a mellén nyugodott… és figyelmemet elvonta, hogy mellszőre az arcomat csiklandozta…oh, bárcsak belefúrhatnám orromat!
„Bella, nem vagyok ehhez hozzászokva” – mormolta.
„Velem született hajlamom szerint kiverném belőled, de nem hiszem, hogy ezt akarnád.”
Szent szar…
„Nem, én nem. De ez segít…” – öleltem meg Edwardot szorosabban, és hosszú ideig így álltunk  szoros ölelésben. Edward meztelenül én fürdőköpenybe burkolva. Őszintesége megint meglepett. Nem tud semmit a kapcsolatokról. Én is csak annyit, amennyit tőle tanultam. Nos, ő bizalmat kért és türelmet tőlem… talán én is megtehetem most ezt.
„Gyere – zuhanyozzunk” – mondta végül Edward , és elengedett. Hátralépett, kibontott a köpenyből. Követem a zuhogó víz alá, arcomat felfelé tartva. Mindkettőnknek elég hely volt a gigantikus méretű zuhanyrózsa alatt. Edward a samponért nyúlt és mosni kezdte a haját. Átadta nekem a sampont és én követtem a példáját. Oh, nagyon jó érzés volt… Szemem becsukva átadtam magam a meleg víznek. Ahogy kiöblítettem a sampont a hajamból, magamon éreztem a kezét… gyengéden szappanozta a testemet… vállamat, karomat, karjaim alatt, mellemet, hátamat… nagyon finoman megfordított és magához húzott, ahogy lefelé haladt a testemen… a derekamnál, a hasamon… gyakorlott ujjai a lábaim közé értek… hmmm… a fenekem…oh… ez nagyon jó volt – én nagyon bizalmas. Megint szembe fordított magával.
„Tessék” – mondta halkan, és átadta a fürdőhabot – „szeretném, ha lemosnád a rúzsnyomokat.”
A szemem az izgalomtól tágra nyílt és a tekintetébe fúrtam tekintetemet. Erősen bámult vissza, nedves volt és gyönyörű, de ragyogó zöld szemei semmit nem árultak el.
„Ne térj el a vonaltól nagyon… kérlek” – mormolta feszülten.
Oh… istenem.
„Rendben” – mormoltam vissza, megpróbáltam felfogni a kérésében rejlő szörnyűséget – megérintik a tiltott zóna szélén. Kevés fürdőhabot nyomtam a kezemre, összedörzsöltem, hogy habos legyen, majd a kezemet a vállára téve gyengéden lemostam a rúzsvonalat mindkét oldalról. Mereven állt, szemét becsukta, arca egykedvű volt, de nagyon gyorsan lélegzett… és tudtam, hogy nem a vágytól, hanem a félelemtől, és ez olyan hatást gyakorolt rám, mintha gyomron vágtak volna. Remegő ujjakkal óvatosan követtem a vonalat a mellkasa oldalán lefelé, lágyan szappanoztam és dörzsöltem, és ő nagyot nyelt, álla megfeszült… mintha a fogai összezárultak volna… oh…!
A szívem összeszorult, a torkom összeszűkült. Oh, nem… sírni fogok. Nem tettem több szappant a kezemre, és éreztem hogy ellazul. Nem bírtam felnézni rá… nem tudtam elviselni a fájdalmát – túl sok volt nekem. Nyeltem egyet.
„Kész vagy?” – mormoltam… hallottam a feszültséget a hangomban.
„Igen” – suttogta, hangja rekedt volt, elborította a félelem.
A kezeimet nagyon finoman a mellkasa két oldalára helyeztem, ő újból megdermedt… és ez nekem volt túl sok. Elborított a bennem való bizalma, a félelme, a sérülések, amit ezzel a gyönyörű, esendő, törékeny emberrel tettek. Könny gyűlt a szememben, és folyt végig az arcomon, összevegyülve a zuhanyból folyó vízzel. Oh, Fiftym! Ki tette ezt veled?  Rekeszizma gyorsan mozgott minden egyes felületes légvételnél, teste merev volt, a feszültség hullámokban sugárzott belőle… ahogy a kezem haladt a vonalon végig, elmosva annak nyomát… Oh, ha el tudnám tüntetni a fájdalmadat,  és bármit megtennék ezért -  és semmit sem szeretnék és akarok jobban, mint megcsókolni minden egyes sebet, amit látok, elküldeni csókjaimmal azokat a rettenetes elhagyatott éveket… de tudtam, hogy nem tudom emgteni.
„Ne. Kérlek ne sírj” – mormolta. Hangjában aggodalmat hallottam, ahogy szorosan magához ölelt.
„Kérlek, ne sírj miattam.”
És hangosan felzokogtam, arcomat nyakába fúrva, ahogy elképzeltem az apró fiút, aki elveszett a félelem és fájdalom tengerében, ijedten, elhagyatottan, elhanyagoltan… maradandóan megsebesítve.
Eltolt magától, kezei közé fogta fejemet és felemelte, majd lehajolt és megcsókolt.
„Kérlek, ne sírj Bella” – mormolta bele a számba – „ez régen volt. Vágyom arra, hogy megérints – csak egyszerűen nem bírom elviselni. Túl sok az nekem. Kérlek, kérlek, ne sírj.”
„És én meg akarlak érinteni. Sokkal jobban, mint ahogy azt te el tudod képzelni. Látni téged így – nagyon fáj és egyben rémisztő, Edward – agyon mélyen bánt… nagyon szeretlek.”
Végighúzta hüvelykujját az alsó ajkamon.
„Tudom… tudom” – suttogta.
„Téged nagyon könnyű szeretni. Tudod te ezt?”
„Nem, baby, nem tudom.”
„Pedig így van. És én szeretlek, és szeret a családod is. És Irina és Lauren – igen, elég kibaszott módon mutatják ki ezt – de szeretnek. Megérdemled.”
„Stop.” Ujját az ajkamra tette és megrázta a fejét, arca megkínzott volt.
„Nem tudom ezt tovább hallgatni. Én egy senki vagyok, Isabella. Egy emberi bőrbe bújt senki. Nekem nincs szívem.”
„De igenis, hogy van szíved – és én akarom, az egészet akarom. Te jó ember vagy, Edward, egy igazán jó ember. Ezt soha ne vond kétségbe. Csak nézd meg, mit alkottál – mire jutottál” – ziháltam
„Nézd, mit tettél értem – hogy fordítottál hátat önmagadnak, értem” – suttogtam – „tudom, hogy mit érzel irántam.”
Lebámult rám, szeme tágra nyitva és telve pánikkal. Minden, amit hallani lehetett, az a testünkre zuhogó és onnan lefolyó vízhangja volt.
„Szeretsz engem” – suttogtam.
Szemei még tágabbra nyíltak, szája kissé elnyílt. Majd nagy levegőt vett, mintha futott volna.
Megkínzottnak nézett ki – sebezhetőnek…
„Igen” – suttogta –„szeretlek.”