Már nem lesz új fejezet

HA SZÜRKE 50 ÁRNYALATÁT KERESED, EZ ANNAK A KÖNYVNEK AZ ALAPTÖRTÉNETE!
NE REKLAMÁLD, HOGY A TWILIGHTBÓL ISMERTEK A NEVEK, MERT AZ ÍRÓJA EREDETILEG TWILIGHT FANFICTIONKÉNT ÍRTA MEG, TEHÁT Ő HASZNÁLTA AZ EDWARD ÉS BELLA NEVEKET, VALAMINT AZ EREDETI KARAKTEREK FIZIKA JELLEMZŐIT.

A MOTU fordítása 2013-ban befejeződött :)
2014 végén egy másik történetet kezdtünk fordítani, csak mert nekem tetszik, és mivel tetszik, úgy gondoltam, megosztom itt a történetet azzal, aki kíváncsi rá. Meg, hogy legyen élet a blogon.

2012. március 18., vasárnap

Hatvankilencedik fejezet



Felnéztem rá, és hagytam, hogy a halkan elhangzott tisztelet beismerése átitassa elmémet. Most első alkalommal vált nyilvánvalóvá számomra, hogy szereti az anyját. Akkor mitől van az a furcsa, feszült ambivalens érzése iránta?
„Fel akarsz jönni a fedélzetre?” – kérdezte, szemei izgatottan ragyogtak.
„Igen, szaeretnék” – mosolyogtam vissza rá. Elragadtatottnak és elragadónak nézett ki egyszerre. Megragadta a kezemet és fellépkedett a keskeny pallóhídon és felvezetett a fedélzetre, és ott álltunk egy szilárd tető alatt. Egyik oldalon egy asztal és egy U alakú halványkék bőrbevonatú padka, amin legalább nyolc ember ülhetett. A tolóajtón keresztül benéztem a kabin belsejébe és ijedten ugrottam egyet, amikor megláttam, hogy van odabent valaki. A magas, szőke férfi aki kinyitotta a tolóajtót és kijött. Lebarnult bőrű, göndör hajú, kék szemű volt, fakó piros rövid ujjú pólót, rövid nadrágot és hajós cipőt viselt. Harmincas évei elején járhatott.
„Mac” – üdvözölte Edward.
„Mr Cullen! Isten hozta újra!”
Kezet fogtak.
„Isabella, ez itt Liam McConnell. Liam, a barátnőm, Isabella Swan.”
Barátnő!  Benső istennőm gyors arabeszket mutatott be… még mindig a lenyitható tetejű autón vigyorgott. Azt hiszem, hozzá kell szoknom – nem az első alkalom, hogy ezt mondta Edward, dehallani, még mindig lelkesítő.
„Üdvözlöm.”
Liam és én kezet fogtunk.
„Szólítson Mac-nek” – mondta kedvesen. Nem tudtam hová tenni az akcentusát.
„Isten hozta a fedélzeten, Miss Swan.”
„Csak Bella, kérem” – motyogtam elpirulva. Nagyon kék szemei voltak.
„Hogy muzsikál, Mac?” – avatkozott közbe gyorsan Edward, és egy pillanatra azt hittem, róla beszél.
„Kész a táncra, uram” – ragyogott Mac. Oh… a hajó. Az Esme… de bolond vagyok.
„Akkor gyerünk, útra fel.”
„Kihajózik vele, uram?”
„Ja” – villantott egy gonosz vigyort Edward Mac-re – „Egy gyors körbetekintés, Isabella?”
„Igen, szeretném.”
Követtem a kabin belsejébe. Egy L alakú kanapé volt pontosan előttünk, fölötte egy nagy hajlított ablak kínált kilátást a kikötőre. Balra volt a konyha – nagyon jól elkülönülten, világos fával burkolva.
„Ez a főszalon. Azonkívül hajókonyha.” – mondta, kezével a konyha felé intve. Megfogta a kezem és keresztül vezetett  szalonon. Meglepően tágas volt. A padló ugyanolyan világos fa volt, mint a konyha. Modern és fényes volt, tágas, levegős hatással, de nagyon is hivatalosan nézett ki – úgy tűnt, nem sok időt tölt itt Edward.
„Fürdőszoba mindkét oldalon” – mutatott két ajtóra majd kinyitotta az előttünk álló fura alakú ajtót és beléptünk rajta. Egy bársonyos hálószobában voltunk. Oh… egy dupla ágy, világoskék ágynemű, világos fa… mint az Escala-beli hálószobájában. Nyilvánvaló, hogy Edward ha kiválaszt egy motívumot, akkor ragaszkodik hozzá.
„Ez a fő kabin” – nézett le rám ragyogó zöld szemekkel.
„Te vagy az első lány itt… kivéve a családomat” – fintorgott – „ők nem számítanak.”
Elpirultam izzó pillantása alatt, és éreztem, hogy pulzusom felgyorsul… igazán? Egy újabb első alkalom. A karjaiba vont, ujjai a hajamban matattak, és megcsókolt, hosszan, keményen. Mindketten levegőért kapkodtunk, amikor eltolt magától.
„Fel kellene avatnunk az ágyat” – suttogta a számba…
Oh… a tengeren!
„De nem most. Gyere – Mac kihajózik.”
A csalódottság belém nyilallt ahogy megfogta a kezem és visszavezetett a szalonon keresztül. Egy másik ajtót mutatott közben.
„Itt az iroda van és előtte még két kabin.”
„Akkor hányan alhatnak a hajón?”
„Hatágyas a hajó. Bár csak egyszer volt a családom a hajón. Egyedül szeretek vitorlázni. De nem akkor, amikor itt vagy… Rajtad kell tartanom a szemem.”
Ezzel beletúrt egy ládába és előhúzott egy fénylő-vörös mentőmellényt.
„Tessék” – húzta át a fejemen és meghúzta az összes hevedert, és alig érzékelhető mosoly játszott az ajkain.
„Szeretsz összeszíjazni, ugye?”
„Minden formában” – mondta hevesen, de tudtam, hogy tréfál.
„Perverz vagy.”
„Tudom” –  húzta fel a szemöldökét és vigyorgott.
„Én perverzem” – suttogtam.
„Igen, a tiéd vagyok.”
Amikor biztonságban tudott, mindkét oldalán megragadta a mellényt és megcsókolt.
Mindig” – lehelte és elengedett, mielőtt alkalmam lett volna reagálni… 
Mindig! Szent tehén…
„Gyere” – fogott megint kézen és kivezetett, fel néhány lépcsőn a felső fedélzetre, egy apró fülkébe, amiben egy nagy kormány és egy magas szék volt. Láthattam belőle a hajóorrot, ahol Mac művelt valamit a kötelekkel.
„Itt tanultad  a kötözési trükköket?” – kérdeztem ártatlan képpel.
„A csomókötés mindig hasznos” – mondta kutatóan nézve rám.
„Miss Swan, kíváncsinak tűnsz. Szeretem, ha kíváncsi vagy, baby. Mindennél boldogabb lennék, ha bemutathatnám, mit tudok tenni egy kötéllel” – vigyorgott rám.
Érzéktelenül néztem rá, mintha felbosszantott volna. Arca elkomorodott. Elvigyorodtam.
„Megvagy!”
Szája megremegett és szúrós szemmel meredt rám.
„Később majd leszámolok veled, de most vezetnem kell a hajómat” – ült le az irányító pulthoz, megnyomott egy gombot és a motor életre kelt. Mac rohanva jött le a hajó oldalán, felvigyorgott rám és leugrott az alattunk levő fedélzetre, ahol elkezdett egy kötelet gyorsan kioldani. Lehet ő is tud egy-két köteles trükköt… ütötte fel a nem kívánt ötlet fel a fejét gondolataimban és elpirultam. Kisördögöm rám bámult, én gondolatban megrántottam a vállamat, és Edwardra bámultam… Fifty-t okoltam. Felkapta a kagylót és rádiózott a parti őrségnek amíg Mac felkiabált, hogy kész vagyunk az indulásra.
Újból elbűvölt Edward szakértelme. Olyan hozzáértő… Van valami, amit ez az ember nem tud? Ekkor eszembe jutott a pénteki elszánt kísérlete, hogy felaprítson és daraboljon egy paprikát a lakásomban. A gondolat mosolyra késztetett.
Edward nagyon lassan kivezette az Esmét a helyéről a kikötő kijárata felé. Mögöttünk egy kisebb tömeg verődött össze a parton, hogy megnézzék az indulásunkat. Apró gyerekek integettek, én visszaintegettem.  Edward átnézett a válla felett, majd a lábai közé húzott és a különféle órákra és bigyókra mutatott az irányító fülkében.
„Fogd meg a kormányt” – vezényelt, parancsolgat, mint mindig, de tettem, amit mondott…
Ahoy, ahoy Kapitány! 
Kényelmesen rátette a kezét az enyémre és folytatta a hajó kikormányzását a kikötőből és néhány percen belül kint voltunk a nyílt vízen, egyenesen a Puget Sound hideg, kék vízén. A kikötő védett falainak menedéke mögül kiérve a szél erősebb lett, és  a tenger hullámzott alattunk. Nem bírtam magammal, vigyorogtam. Éreztem Edward izgatottságát – ez az egész jó móka volt. Egy nagy görbét írtunk le, mielőtt nyugatra fordultunk volna az Olimpic-félsziget felé. Hátszélben haladtunk.
„Itt az idő vitorlázni” – mondta Edward izgatottan – „tessék – vezesd. Tartsd ebben az irányban.”
Mi?  
Elvigyorodott, látva az arcomon a rémületet.
„Baby, ez tényleg könnyű. Fogd a kormányt és tartsd a szemed a horizonton a hajó orra fölött – és menni fog. Neked minden sikerül. Amikor a vitorlákat felhúzzuk, érezni fogod az ellenállást. Csak tartsd egyenesben. Majd jelet adok, mondjuk így” – és vágó mozdulatot tett a torka előtt – „ekkor ki kell kapcsolnod a motort. Ezzel a gombbal.”
És egy nagy fekete gombra mutatott.
„Érted?”
„Igen” – bólintottam hevesen, és pánikoltam… jesszus – nem számítottam arra, hogy bármit is kell tennem!
Gyorsan megcsókolt és elhagyta a kapitányi széket, majd felugrott a hajó elejére, csatlakozva ezzel Mac-hez. Ott elkezdte felhúzni a vitorlát, kibogozta a hajóköteleket, és csörlőkkel, csigákkal vacakolt. Nagyon jól együtt dolgoztak, egy csapat voltak, különféle tengerészeti szakszavakat kiáltottak egymásnak. Nagyon jó volt látni Fifty-t, ahogy könnyedén beszélgetett valaki mással. Talán Mac volt Fifty barátja. Nincs túl sok barátja, már amennyire meg tudtam állapítani… de, nekem sincs túl sok… nos, nem itt Seattle-ben. Az egyetlen barátom napozik St Jamesben, Barbados nyugati partján. Kínzó fájdalmat éreztem… hiányzott Rose, jobban, mint gondoltam volna, amikor elment. Reméltem, meggondolja magát és inkább hazajön Jasperrel, mint ott maradjon Emmettel.
Edward és Mac felhúzták a fővitorlát. Megfeszült és kiduzzadt, ahogy a szél éhesen belekapott. Éreztem a kormányon keresztül, hogy a hajó húzni kezd… Whoa!  A csúcsvitorlát kezdték bontani, én megbűvölten néztem, ahogy elrepül az árbocra, és a szél belekap, kifeszíti azt.
„Tartsd erősen, baby, és kapcsold ki a motort!” – kiabálta túl a szelet Edward, közben a kezével is mutatva a jelet. Csak azt hallottam, hogy kiabál, de hevesen bólogattam, bámultam a férfit, akit szeretek, aki szélfútt volt, vidám és szembeszállt a hajó dőlésével és irányváltásával. Megnyomtam a gombot, a motor dorombolása elhallgatott, és az Esme  szárnyalt az Olimpic félsziget felé, alig érintve a vizet, mintha tényleg repülne. Szerettem volna kiabálni, sikítani és éljenezni – ez volt az egyik legüdítőbb élményem életemben. Kivéve talán a vitorlázórepülést… és talán a fájdalmak vörös szobáját… hmmm.
Szent ég, ez a hajó aztán tud repülni! Határozottan álltam és kapaszkodtam a kormányba, küzdöttem vele. Edward újból mögöttem állt, keze az enyémen.
„Mit gondolsz?” – kiabálta túl a szél és a tenger hangját.
„Edward…! Ez fantasztikus.”
Rám ragyogott, fültől fülig ért a vigyora.
„Várj, amíg a hátszélvitorla is felkerül!” – bökött állával Mac felé, aki az említett vitorlát tekerte ki – egy vitorlát, ami sötét mélyvörös volt… a játékszoba falára emlékeztetett.
„Érdekes színválasztás” – kiabáltam.
Farkasvigyorral nézett rám és kacsintott. Oh… ez szándékos választás. A vitorla kidagadt – egy hatalmas ellipszis formában – és most az Esme száguldott, megemelte az orrát, és keresztülrepült a Sound-on.
„Aszimmetrikus vitorla. A sebesség miatt.” – felelt Edward kimondatlan kérdésemre.
„Ez csodálatos” – nem tudtam jobbat kitalálni, mit mondhattam volna?
Nevetséges vigyor ült az arcomon, ahogy fürgén haladtunk a vízen, a felséges Olympic hegység és a Bainbridge-sziget felé tartva. Visszapillantva láttam, hogy Seattle egyre kisebb lesz, a Mount Rainier a messzeségbe távolodik.
Nem igazán tudtam felbecsülni, hogy mennyire gyönyörű és csipkézett a Seattle-t körülvevő táj – zöldellő, buja, magas örökzöldekkel, amik közül mindenfelől sziklák kandikáltak ki… vad, de mégis nyugodt látványt nyújtva ezen a ragyogó napsütötte délutánon, de a lélegzetem elállt a látványtól. A mozdulatlanság, összehasonlítva a sebességünkkel, ahogy átszeltük az öblöt…
„Milyen gyorsan megyünk?”
„Tizenöt csomóval.”
„Fogalmam nincs arról, hogy ez mennyit jelent.”
„Körülbelül 17 mérföld/óra.”
„Csak ennyi…?! Sokkal többnek érzem…”
Megszorította a kezem…. Elmosolyodott.
„Nagyon szép vagy, Isabella.  Jó látni az arcodon egy kis színt… ami nem pirulás. Most úgy nézel ki, mint Jake fotóin.”
Megfordultam és megcsókoltam.
„Igazán jól el tud szórakoztatni egy lányt, Mr Cullen.”
„Célunk az örömszerzés, Miss Swan.”
Félretolta a hajamat az útból és megcsókolta a nyakszirtemet, kellemesen megbizsergetve ezzel a gerincemet.
„Szeretlek boldognak látni” – lehelte és szorosabbra fonta a karját körülöttem.
Kibámultam a hatalmas kék víztükör fölé azon tűnődve, hogy előző életemben tettem valami olyant, amiért a szerencse rám mosolygott ebben az életemben és leszállította nekem ezt a gyönyörű férfit. Igen, egy szerencsés kurva vagy – förmedt rám kisördögöm – de van min dolgoznod vele kapcsolatban, nem mindig fog megelégedni ezzel a szokvány-szex marhasággal… kompromisszumra kell vele jutnod. Gondolatban rábámultam mogorva, szemtelen arcára, de fejemet Edward mellére hajtottam. Mélyen valahol tudtam, hogy kisördögömnek igaza van, de száműztem a gondolatot… nem akartam elrontani a napomat.

Egy órával később egy kis elzárt öbölben kötöttünk ki a Bainbridge-szigeten. Mac kihajózott a partra a felfújható csónakon – hogy minek, fogalmam nem volt róla, de volt némi elképzelésem róla, mert ahogy Mac beindította a csónak motorját, Edward megfogta a kezem és szó szerint bevonszolt a kabinjába… egy férfi volt, akinek célja van.
És előttem állt, csak úgy sugárzott belőle a mámorító érzékiség, ahogy gyakorlott ujjai gyorsan kicsatolták a mentőmellény csatjait. Ledobta a mellényt és meredten nézett le rám, szemei sötétek voltak… tágra nyitottak. Már ettől elvesztem, pedig alig ért hozzám. Felemelte kezét az arcomhoz, ujjaival simítva perzselte államat, nyakamat, szegycsontomat, egészen a blúzom első gombjáig.
„Látni akarlak” – lehelte és ügyesen kigombolta azt.
Előrehajolt és lágy csókot nyomott félig nyitott ajkamra. Türelmetlenül kapkodtam levegő után - vágytam a testére -  elbűvölő szépsége és nyers szexualitásának hatásos elegyétől amit keretbe foglalt a kabinja és a hajó gyengéd ringása.
Hátra lépett.
„Vetkőzz nekem” – suttogta és fejét félrebiccentette. Szemei égtek.
Oh... istenem. Boldogan engedelmeskedtem. Szemébe nézve lassan kigomboltam a gombokat, kiélvezve égő tekintetét. Oh…részegítő érzés. Láttam a vágyakozását – kiviláglott a tekintetéből… és másfelől is.
Hagytam, hogy a blúzom a padlóra essen, és farmergombom után nyúltam.
„Állj” – parancsolt rám lágyan – „Ülj le.”
Leültem az ágy szélére. Egy szemvillanás alatt előttem térdelt. Kikötötte először az egyik, majd  a másik cipőmet, lehúzta azokat, majd a zoknik következtek. Felemelte a bal lábamat és lágy csókot nyomott a nagylábujjam hegyére, majd fogával finoman megérintette azt.
„Ah – nyögtem fel a érezve a hatást mélyen a hasamban.  Egyetlen elegáns mozdulattal felállt, kinyújtotta  a kezét értem és felállított az ágyról.
„Folytasd” – mondta és újra hátralépett, hogy lásson.
Lassan lehúztam a cipzárt és beakasztottam a hüvelykujjamat az övpántba,  és lépkedve letoltam  a nadrágot. Lágy mosoly ömlött le ajkán, de szemei sötétek maradtak. És nem tudtam, hogy azért-e, mert ma reggel igazán szeretkezett velem… úgy értem, tényleg szeretett, lágyan, édesen… vagy szenvedélyes kinyilatkoztatása miatt-e – igen…  akarom – de nem éreztem magam zavarban. Szexi akartam lenni ennek a férfinek… megérdemli, hogy az legyek – szexivé tesz ő maga. Oké, ez teljesen új dolog számomra,  de tanulékony vagyok a z ő gyakorlott felügyelete alatt. Ugyanakkor neki is sok minden újdonság. Ez olyan, mint egy libikóka közöttünk, azt hiszem.
Az egyik új fehérneműm volt rajtam – fehér csipketanga hozzá illő melltartóval, márkajelzéssel, ami felért egy árcédulával. Kiléptem a farmeromból… csak neki, aki fizetett a fehérneműért… de nem éreztem magam ettől olcsónak. Az övének éreztem magam. Hátranyúltam, kikapcsoltam  a melltartómat, lecsúsztattam a pántokat a karomon, majd a blúzomra dobtam. Lassan, nagyon lassan letoltam  a bugyimat, hagytam, hogy lehulljon a bokámhoz, majd kiléptem belőle, magam is meglepődve a kecsességemen.  Meztelenül, szégyenkezés nélkül álltam előtte, mert tudtam, hogy szeret engem. Nem kell tovább elrejtőznöm előle. Nem mondott semmit, csak bámult rám… láttam vágyakozását, sőt, csodálatát, és még valami mást… azt, hogy szüksége van rám – szerelme melegét.
Leengedte kezét, megfogta pulóvere szélét és áthúzta a fején… ezt követte a pólója, feltárva mellkasát, eközben szemét le sem vette rólam. A felső ruhákat követe a cipő, a zokni, majd megfogta a farmerja gombját… de megfogtam a kezét.
„Hadd én…”  - suttogtam.
Ajka hang nélküli ’oh’-ra nyílt, majd elmosolyodott.
„Légy a vendégem” – sóhajtotta és én felé léptem, rettenhetetlen ujjaimat a derékpántjába akasztottam, és meghúztam, ezzel közelebb kényszerítettem magamhoz…
Önkéntelenül elállt a lélegzete váratlan arcátlanságom, majd lemosolygott rám. Majd kigomboltam a nadrágját, mielőtt lehúztam a cipzárját, hagytam, hogy kezem elkalandozzon… átrajzoltam erekcióját a lágy vásznon.
Éreztem, hogy megfeszül a csípője, és benyomja magát a kezembe, egy pillanatra becsukta a szemét, láthatóan élvezte érintésemet.
„Kezdesz nagyon bátor lenni, Bella… nagyon bátor” – suttogta, arcomat kezei közé fogta, lehajolt, hogy erősen megcsókoljon, ahogy kezemet a csípőjére fontam… kezem félig hideg bőrét érintette, félig a lecsúszó derékpántján volt.
„Mint ahogy te is” – mormoltam a szájába, ahogy hüvelykujjam lassú köröket írt a bőrére. Elmosolyodott.
„Elérted a célodat.”
A farmerja elejéhez nyúltam, lehúztam a cipzárját.
Merész ujjaim beletúrtak fanszőrzetébe, egészen erekciójáig, és szorosan megmarkoltam.
Lágyan belemordult a számba, édes lehelete elárasztott, majd újból kedvesen megcsókolt. Ahogy  a kezem mozgott rajta, körülötte, simogattam, erősen megszorítottam, karjait körém fonta, jobb keze ujjait szétterpesztve a hátam közepére simult… bal keze a hajamban volt, szájához húzott vele…
„Oh, nagyon vágyom rád, baby” – lehelte, hirtelen hátralépett, egy, erőteljes mozdulattal letolva a farmerját és boxeralsóját.
Nagyon, nagyon vonzó látvány volt így ruhátlanul… minden egyes centije. Tökéletes – kivéve a sebhelyeit, gondoltam szomorúan… és azok sokkal mélyebb sérüléseket okoztak neki, mit ami a bőrén látszik.
„Mi  a baj, Bella?” – kérdezte halkan, és gyengéden megsimította államat a csuklójával.
„Semmi… csak szeress most.”
Karjába húzott, megcsókolt, keze a hajamban játszott. Nyelvünk egymásba fonódott ahogy visszasétált velem az ágyhoz  és gyengéden lefektetett rá, majd követett, mellém feküdt  a matracra.
Orrát végigfuttatta az állcsontomon ahogy kezeim a hajába túrtak.
„Van fogalmad róla, hogy milyen tökéletes az illatod, Bella? Ellenállhatatlan…”
Szavai megtették a hatást, mint mindig – vérem fellángolt, pulzusom felgyorsult, és ahogy orra végigvándorolt a nyakamon, le a mellemig, végigcsókolva, ahogy haladt lefelé.
„Nagyon gyönyörű vagy, Bella…” – mormolta, ahogy egyik mellbimbómat a szájába vette és gyengéden megszívta.
Felnyögtem ahogy a testem felemelkedett az ágyról.
„Igen, csak nyögj, baby.”
Keze levándorolt a derekamhoz, érintése nyomán fellángoltam… test a testhez… éhes szája a mellemen, hosszú, gyakorlott ujjai simogattak, cirógattak… dédelgettek. Végigsimított a csípőmön, a fenekemen, le a lábamon… a térdemig és egész idő alatt puszilgatta és szívogatta  a mellemet – oh… istenem. Megmarkolta a térdemet és hirtelen felhúzta a lábamat és átemelte a csípőjén. Elakadt a lélegzetem, és inkább éreztem, mint láttam válaszvigyorát a bőrömön. Hanyatt fordult, így most én kerültem lovaglóülésben fölé. Egy fóliazacskót nyújtott felém.  Hátrébb ültem, kezembe vettem, és képtelen voltam ellenállni elém táruló látványnak… lehajoltam és megcsókoltam, majd a számba vettem… körbenyaltam… majd erősen megszívtam. Felnyögött és megemelte csípőjét, mélyebbre nyomta magát a számba… hmmm, jó íze volt. Azt akartam, hogy bennem legyen. Felültem és rábámultam – izgatott volt, szája nyitva, mereven nézett rám. Sietősen feltéptem a condom zacskóját és lassan felgöngyöltem rá. Kinyújtotta a kezét. Egyiket megfogtam a másikkal magam alá igazítottam, majd lassan… magaménak követeltem.
Halkan felmordult, torokból, behunyta a szemét… és éreztem, hogy bennem van… szétfeszít… megtölt… lágyan morogtam… isteni volt. A csípőmre tette a kezét mozgatott- fel, le – és belém nyomta magát… oh, ez nagyon jó volt.
„Oh, baby” – suttogta. Hirtelen felült, szemtől szembe voltunk, az érzés szenzációs volt – nagyon ’teli’. Levegő után kaptam, megragadtam felső karját,ő két keze közé fogta arcomat és egyenesen a szemembe nézett… beható, jáde zöld, égő szemeivel.
„Oh Bella. Amit éreztetsz velem…” – mormolta és szenvedélyesen megcsókolt. Éreztem heves rajongását, visszacsókoltam, szédülten az érzéstől, ahogy mélyen belém temetkezett.
„Oh… szeretlek” – mormoltam.
Újból felnyögött, mintha fájna neki hallania elsuttogott szavaimat, majd megfordult, magával fordítva engem is, így alá kerültem. Lábaimat a csípője köré fontam.  Lenézett rám, rajongó csodálattal, biztos voltam benne, hogy arcom visszatükrözte ugyanazt az érzést., ahogy felnyúlt, és megsimogattam szép arcát. Lassan elkezdett mozogni, behunyta a szemét, ahogy mozgott… és lágyan morgott. A hajó lágy ringása, a kabin békés és csendes nyugalma, amit csak a mi légvételünk zavart meg, ahogy lassan mozgott bennem, ki és be, nagyon fegyelmezetten… és ez nagyon jó… mennyei volt. Karját a fejem köré fonta, egyik keze a hajamon volt, a másikkal arcomat simogatta ahogy lehajolt és megcsókolt. Mintha magába burkolt volna, ahogy szeretkezett velem… lassan mozgott bennem, élvezte az ízemet. Megérintettem… végighaladva a határok mentén – a karjait, a haját, a háta alsó részét… gyönyörű fenekét – és lélegzetem felgyorsult, ahogy egyenletes ritmusa egyre gyorsabbra, gyorsabbra váltott. Megcsókolta a számat, az államat, majd foga közé vette a fülcimpámat… hallottam szaggatott lélegzetét, minden egyes gyengéd lökéshez párosult egy légvétel.
Testem remegni kezdett – oh… ezt az érzést nagyon jól ismertem.. nagyon közel voltam... oh…
„Oh… ez az, baby…. Add nekem… kérlek… Bella” – mormolta és szavai elegek voltak ahhoz, hogy elélvezzek.
„És te is nekem…” – sikoltottam, ő felnyögött és együtt elélveztünk.


„Mac nemsokára visszaér” – mormolta.
„Hmmm.”
Felrebbenő szemeim puha zöld pillantásával találkoztak. Istenem, a szemei csodálatos színűek voltak – főleg, itt kint a tengeren – a kabin kis ablakából látható bukdácsoló hullámokon megtörő fény csillogott bennük.
„Bármennyire is szeretnék egész délután itt feküdni veled, Mac-nek szüksége van segítségre a csónak kiemeléséhez” – mosolygott Edward és fölém hajolva gyengéden megcsókolt.
„Oh, Bella, most nagyon gyönyörű vagy… összekócolva és szexin. Még kívánatosabb vagy így.”
Felkelt az ágyból, felvette a boxerét. Felültem és a kilátást csodáltam.
„Te sem vagy rossz, Kapitány” – cuppantottam elismerően. Visszavigyorgott rám. Néztem, ahogy kecsesen kifele indult a kabinból. Közben öltözködött. Igazán olyan… istenien gyönyörű, és az enyém, és csak most szeretkezett velem… megint. Igazán szerencsés voltam. Visszajött, leült mellém és felhúzta a cipőjét.
„Kapitány, mi?” – mondta szárazon. „Nos, inkább a gazdája vagyok ennek a hajónak.”
„A szívem gazdája Mr Cullen.” – hajtottam a fejem félre.
És a testemnek… és a lelkemnek.
Kétkedve nézett rám, majd lehajolt, hogy megcsókoljon.
„A fedélzeten leszek. A kabinhoz tartozik fürdőszoba is, ha lezuhanyoznál. Van még szükséged valamire? Egy italt?” – kérdezte aggódva. Nem tudtam, csak vigyorogni… Ez ugyanaz az ember? Ugyanaz a Fifty?
„Mi van?” – kérdezte, hülye vigyoromra reagálva.
„Te.”
„Mi van velem?”
„Ki vagy te és mit tettél Edwarddal?”
Száján szomorú mosoly rándult.
„Oh, nincs ő nagyon messze, baby” – mondta lágyan, melankólia hallatszott  a hangjából, egyből megbántam, amit mondtam.  De lerázta magáról
„Hamarosan látni fogod” – vigyorgott rám – „kiváltképp akkor, ha nem kelsz fel.” Átnyúlt és alaposan rávágott a fenekemre. Felkiáltottam és felnevettem egyszerre.
„Megijesztettél.”
„Most? Ez nagyon érdekes, Mis Swan” – Edward összehúzta a szemöldökét –„adtál néhány zavaró jelet, Isabella. Hogy tudna egy férfi lépést tartani veled?” – hajolt előre megint, hogy megcsókoljon.
„Később, baby” – és elbűvölő mosollyal felállt és otthagyott szerteszaladt gondolataim között.

Amikor felbukkantam a fedélzeten, Mac is ott volt, de eltűnt a felső fedélzeten, amikor kinyitottam a szalon ajtaját. Edward telefonált – kíváncsi voltam, vajon kivel beszélt. Felém sétált, magához húzott és megpuszilta  a hajamat.
„Jó hírek.. rendben. Igen… Tényleg…? A lépcsőházban? Hét és nyolc között.”
Befejezte a telefonálást. A felbődülő motor hangja megijesztett. Mac valószínűleg  a vezetőfülkében volt, odafent.
„Ideje visszamennünk” – mondta Edward, megint megpuszilt, majd összekapcsolta a mentőmellény csatjait.

A nap alacsonyan volt mögöttünk a visszaúton és én a csodálatos délután eseményein elmélkedtem. Edward körültekintő, türelmes irányítása  alatt összetekertem a fővitorlát, az elővitorlát és a hátszélvitorlát, megtanultam reffcsomót, szorító nyolcast és rövidítő csomót kötni. Száját egész idő alatt húzkodta.
„Lehet, egy napon majd megkötözlek” – motyogtam konokul.
Szája vidáman rándult meg.
„Először el kell kapnod, Miss Swan.”
Szavai emlékezetembe idézték, ahogy az asztal körül kergetett a lakásában, és az izalmat, amit éreztem… és ami azután történt. Elkomorodtam és megrázkódtam. Azután elhagytam őt. Megint el fogom hagyni? Felnéztem ragyogó zöld szemeibe. Már sokkal nyíltabb volt, mint akkor…. El fogom tudni hagyni valaha is – mindegy, hogy mit tesz majd velem? Cserbenhagyom-e úgy, mint akkor? Nem hittem, hogy meg tudnám tenni…
Még többet mutatott meg ebből a csodálatos hajóból, bemutatta az összes fejlesztést és új technikát és azokat a legjobb minőségű anyagokat, amiket felhasználtak az építés során. Visszaemlékeztem, hogy mit mondott, amikor először találkoztam vele… már akkor felfigyeltem, milyen lelkesedéssel beszélt a hajókról. Azt gondoltam, szeretete csak az cége által épített óceánjáró teherhajók felé irányul – nem a szuper, szexi, suhanó katamaránok felé is.
És, persze, velem is szeretkezett megint, sietség nélkül. Megráztam a fejem. Eszembe jutott, hogy testem megadta magát és vágyakozott, gyakorlott kezei között. Tényleg kivételes szerető, ebben biztos voltam – bár nem volt összehasonlítási alapom. Erről Rose lelkesebben tudna áradozni, hogy mindig ilyen-e… nemigen szokta eltitkolni a részleteket. De mennyi ideig lesz neki ez elegendő…: Nem tudtam, és a gondolat nyugtalanító volt.
Most itt ült, és én karjai védelmében álltam, kellemes, barátságos csendben, úgy tűnt, az örökkévalóság óta… ahogy az Esme egyre közelebb és közelebb került Seattle-ez. Én fogam a kormányt, Edward gyakori irányítása és tanácsa alapján.
„A világgal egyidős vitorlázásban van valamiféle költészet” – mormolta a fülembe.
„Úgy hangzik, mint egy idézet.”
Éreztem, hogy vigyorog.
„Az is. Antoine de Saint-Exupery.”
„Oh… kedvelem a Kis Herceget.”
„Én is.”

Kora este volt, ahogy Edward, akinek a keze még mindig az enyémen volt, bekormányozta a hajót a kikötőbe. A hajólámpák fénye visszatükröződött a sötét vízben, bár még világos volt – nyugodt, világos este… nyitánya egy látványos naplementének.
Kisebb tömeg verődött össze a parton, ahogy Edward lassan, de biztosan állt be a hajóval a relatíve kis helyre. Könnyedén és simán hátrált ugyanarra a kikötőhelyre, ahonnan elindultunk korábban. Mac kiugrott a pontonra és biztonságosan hozzákötötte az Esmét egy cölöphöz.
„Újra itt” – mormolta Edward csendesen a fülembe.
„Köszönöm” – mormoltam vissza tartózkodóan. „Tökéletes délután volt.”
Edward vigyorgott.
„Én is ezt gondolom. Talán beírathatnánk téged egy vitorlás iskolába, így kettesben elmehetnénk néhány napra… csak mi ketten.”
„Nekem is tetszene. Felszentelhetnénk a hálót újra és újra…”
Előrehajolt és megcsókolt a fülem alatt.
„Hmmm… már most türelmetlenül várom Isabella” – suttogta a fülembe csábítóan, ezzel felborzolva minden egyes szőrszálat a testemen – hogy teheti ezt?
Gyere, a lakás tiszta, visszamehetünk.”
„Mi lesz a hotelben levő holminkkal?”
„Taylor már elvitte őket.”
Oh!…mikor…hogy?
„Ma, korábban, miután átnézte az Esmét a csoportjával.” – válaszolt Edward kimondatlan kérdésemre.
„Alszik valamikor az a szegény ember?”
„Alszik.” – húzta fel a szemöldökét emglepetten Edward – „csak a munkáját vágzi, Isabella. És abban nagyon jó. Ben egy igazi kincs.”
„Ben?”
„Ben Taylor.”
Eszembe jutott, hogy azt hittem, Taylor a keresztneve. Ben…
Illett hozzá… egyszerű, megbízható… valami oknál fogva megmosolyogtatott.
Edward tűnődően nézett rám.
„Kedveled Taylort.”
„Nos, igen… azt hiszem, kedvelem.”
Elmélyedten nézett rám.
„Nem vonzódom hozzá, ha emiatt nézel rám így. Hagyd abba.”
Edward majdnem elfintorodott – duzzogva. Oh, jesszusom, néha olyan gyerek tud lenni.
„Úgy gondolom, Taylor igazán törődik veled. Ezért kedvelem őt. Kedvesnek tűnik, megbízhatónak és lojálisnak. Olyan öregurasnak tűnik számomra.”
„Öreguras?”
„Igen.”
„Oké… öreguras” – ízlelgette a szót és jelentését Edward.
Elnevettem magam.
„Oh Edward az isten szerelmére, nőlj fel.”
Álla leesett, meglepődött  kitörésemen, majd elmélyedt magában, mintegy fontolóra véve a kijelentésemet.
„Próbálok” – mondta végül.
„Az vagy. Nagyon” – mondtam halkan… de meg is forgattam a szemeimet.
„Milyen emlékek ébrednek benned, amikor így forgatod a szemeidet rám, Isabella?”
Fintorogtam rá.
„Nos, ha jól viseled magad, talán újra átélhetünk néhányat azok közük az emlékek közül.”
Szája vidáman megrándult, és felhúzta a szemöldökét.
„Viselkedjek? Igazán Miss Swan – miből gondolod, hogy újra át akarom élni azokat?”
„Valószínűleg abból, hogy a szemed felcsillant, mintha karácsony lenne, amikor ezt mondtam.”
„Túl jól ismersz már” – mondta szárazon.
„Szeretnélek jobban megismerni.”
Lágyan mosolygott rám.
„Én is téged, Isabella.”

Nincsenek megjegyzések: