Már nem lesz új fejezet

HA SZÜRKE 50 ÁRNYALATÁT KERESED, EZ ANNAK A KÖNYVNEK AZ ALAPTÖRTÉNETE!
NE REKLAMÁLD, HOGY A TWILIGHTBÓL ISMERTEK A NEVEK, MERT AZ ÍRÓJA EREDETILEG TWILIGHT FANFICTIONKÉNT ÍRTA MEG, TEHÁT Ő HASZNÁLTA AZ EDWARD ÉS BELLA NEVEKET, VALAMINT AZ EREDETI KARAKTEREK FIZIKA JELLEMZŐIT.

A MOTU fordítása 2013-ban befejeződött :)
2014 végén egy másik történetet kezdtünk fordítani, csak mert nekem tetszik, és mivel tetszik, úgy gondoltam, megosztom itt a történetet azzal, aki kíváncsi rá. Meg, hogy legyen élet a blogon.

2012. augusztus 21., kedd

Nyolcvanhatodik fejezet




Edward megállt a játékszoba ajtajában.
„Biztos vagy benne, hogy ezt akarod?” – kérdezte, tekintetét aggodalom fűtötte.
„Igen” – mormoltam, szégyenlősen mosolyogva.
Tekintete ellágyult.
„Valami, amit nem szeretnél megtenni?”
Őrületbe kergetett kérdéseivel. Felpislogtam rá és képzeletem messzire száguldott velem… valami eszembe jutott.
„Nem szeretném, ha képeket készítenél rólam.”
Megdermedt, arca kemény lett, fejét oldalra hajtva tűnődve nézett rám… a szarba!Arra gondoltam, megkérdezi, hogy miért ne, de szerencsére nem tette.
„Rendben” – mormolta. Homloka ráncba szaladt, ahogy kikulcsolta az ajtót és félreállt, hogy betessékeljen a szobába. Éreztem tekintetét magamon ahogy követett és bezárta az ajtót maga mögött.
A komódra tette az ajándékos dobozt, elővette belőle az iPod-ot, bekapcsolta, a hifi (berendezés) felé irányította. Annak sötétített ajtaja csendesen kinyílt. Edward megnyomott néhány gombot, és néhány pillanat múlva egy metró szerelvény hangja hangzott fel a szobában. Halkított rajta és a halk, hipnotikus elektronikus beat, ami a szerelvényt követte, körbefont bennünket… egy nő kezdett énekelni, nem tudom, hogy ki… hangja lágy, ugyanakkor rekedt volt… a ritmus ütemessé vált, lassult… érzéki lett. Oh, egek… egy zene, amire szeretkezni lehet…
A szoba közepén álltam. Edward szembe fordult velem. Szívem dörömbölt, vérem énekelve száguldott ereimben, lüktetett – vagy legalábbis így éreztem – ahogy a csábító ritmus a zenében. Lezseren elindult felém, megfogta az ajkamat, így nem tudtam tovább rágni a szám szélét.
„Mit szeretnél csinálni, Isabella?” – mormolta, ahogy tartózkodóan lágy csókot nyomott a szám sarkára. Ujjai még az államat markolták.
„A te születésnapod van. Amit csak akarsz” – suttogtam.
Hüvelykujját végigsimította alsó ajkamon, homlokát újból összeráncolta.
„Azért vagyunk itt, mert te azt gondolod, hogy én itt szeretnék lenni?”
Felemeltem rá tekintetemet, és találkoztam komoly, vizsgálódó tekintetével.
„Nem” – suttogtam – „én is szerettem volna ide jönni.”
Tekintete sötétebbé vált, merészebbé, ahogy megemésztette válaszomat… és annyira csábító  volt… majd hosszú idő után megszólalt.
„Oh… nagyon sok lehetőség van” – mondta halkan és egyben izgatottan.
„De kezdjük azzal, hogy vetkőztessünk le téged.”
Meghúzta a köpenyem kötőjét. A köpeny szétnyílva elé tárta selyem hálóruhámat… ennek hatására hátralépett és nemtörődöm módon leült a kanapé karfájára.
„Vegyél le mindent. Lassan.”
Az az érzéki, kihívó nézése… oh, istenem… nagyot nyeltem, és összeszorítottam a combjaimat… éreztem a nedvességet a lábaim között. Benső istennőm már ruháit szanaszét dobálva meztelenül állt  a sorban, könyörögve, hogy kapcsolódjak már be a játékba.
Lehúztam a köntöst a vállaimról, és tekintetemmel nem elengedve Edwardét, hagytam, hogy a köntös a földre hulljon. Elbűvölő zöld szemei lángoltak, mutatóujjával végigsimított ajkain és bámult…
Lecsúsztattam hálóingem spagetti pántját a vállaimról és elengedtem. Hálóruhám fodrokban siklott végig testemen, és megállapodott a bokámnál… Meztelenül álltam előtte és úgyszólván lihegtem. Jézusom… és még csak hozzám sem ért. Edward  kiesett szerepéből egy pillanatra, és én elméláztam nyílt érzéki élvezetén, ami arcán tükröződött. Majd felállt és odaballagott a komódhoz, felvette róla a halványszürke nyakkendőt… nyakkendői közül a kedvencemet. Átsiklatta ujjai között, megfordult és visszabandukolt felém… halvány mosoly játszott ajkán. Amikor elém ért, arra számítottam, hogy a kezemet kéri majd, de nem…
„Azt hiszem, alulöltözött egy kissé, Miss Swan” – mormolta. Nyakamba tette a kravátlit, bosszantó lassan, ügyesen megkötötte (perfekt pasi, tud nyakkendőt kötni), úgy sejtettem, egy szép Windsor csomóra. Ahogy szorosabbra húzta a nyakkendőt, ujjai átfutottak nyakam tövén, olyan erős bizsergés futott át rajtam, hogy levegő után kellet kapjak. A nyakkendő szélesebb részét hosszúra hagyta… hegye éppen leért a szeméremszőrömig.
„Így sokkal elbűvölőbben néz ki, Miss Swan” – mondta halkan és lehajolt, hogy gyengéd csókot adjon a számra. Gyors csók volt, és én többet akartam, a vágy féktelenül fokozódott testemben.
„És most mit is tegyünk veled?” – mondta, majd megfogta a nyakkendőt és erősen megrántotta. Karjai közé kényszerített… keze hajamba markolt, hátrahúzta a fejemet. És megcsókolt, igazán, keményen, nyelve kérlelhetetlen és irgalmatlan volt… másik keze bebarangolta a hátamat, végül belemarkolt a fenekembe. Amikor elhúzódott tőlem, ő is lihegett, ahogy lenézett rám, szemei olvadt zöldek voltak… és otthagyott engem vágyakozva, teljesen gondolkodás képtelenül, levegőért kapkodva… biztos voltam benne, hogy ajkaim megduzzadtak buja rohamától.
„Fordulj meg” – utasított finoman, és én engedelmeskedtem. Hajamat kihúzta a nyakkendőből, és befonta. Meghúzta a copfomat, a fejem hátra feszült.
„Szép hajad van Isabella” – mormolta, és megcsókolta a torkomat, aminek hatására borzongás futott a gerincemen végig.
„Csak ki kell mondanod, hogy álljak meg. Tudod, ugye?” – suttogta bele a nyakamba.
Csukott szemmel bólintottam, élvezve nyakamon ajka érintését.
Megint megfordított és felcsippentette a nyakkendő végét.
„Gyere” – mondta, finoman húzva a kraválinál fogva maga után a komódhoz, ahol a doboz további tartalma volt kiállítva.
„Isabella, ezek a tárgyak…” – felemelte a fenékdugót – „ez túl nagy. Análisan szűzként nem kezdheted ezzel. Mondjuk… ezzel kezdhetnénk.” Ezzel felemelte rózsaszínű ujját. Döbbentem kaptam levegőért.
Ujjak… ott?
Rám vigyorgott, nekem meg eszembe jutott a kellemetlen gondolat, amikor a szerződésben említett anális részletekről olvastam.
„Csak ujj – egyes számban” – mondta kedvesen, mintha meg lenne az a hátborzongató képessége, hogy olvasni tud a gondolataimban. Szememet szemébe fúrtam. Honnan tudta?
„Ezek a csipeszek erősek”  - bökött a mellbimbó csipeszekre.
„Inkább ezeket használjuk” – és egy másik pár csipeszt tett a komódra. Hatalmas fekete hajtűre hasonlítottak, kis ékkő lógott le róluk.
„Ezek állíthatóak” – mormolta, hangjából nyugtalanság hallatszott ki.
Tágra nyílt szemmel pislogtam rá. Edward, mint saját különbejáratú szexuális mentorom… apám, sokkal többet tud ezekről a dolgokról, mint én valaha is tudni fogok. Soha nem érem utol. Kissé elkomorodtam. Sok mindenről sokkal többet tud, mint én… kivéve a főzést.
„Érted?” – kérdezte.
„Igen” – suttogtam száraz szájjal – „Megmondod, hogy mit szándékozol tenni?”
„Nem. Majd ahogy adja a helyzet. Ez nem egy előre megírt forgatókönyv, Bella.”
„Hogy kell viselkednem?”
Homlokát ráncolta.
„Ahogy csak akarsz.”
Oh!
„Valamilyen átalakult énemre számítasz, Isabella? – kérdezte enyhén gúnyosan.
Hunyorogva néztem rá.
„Nos… igen” – mormoltam.
Rám villantotta egyedi mosolyát, felemelte kezét és végigsimított hüvelykujjával az orcámon.
„A kedvesed vagyok, Isabella. Szeretem hallgatni nevetésedet, lányos vihogásodat. Szeretem, ha elengeded magad és boldog vagy, mint Jake képein. Az az a lány, aki beesett az irodámba. Az az a lány, akibe beleszerettem.”
Szent tehén… azt hiszem, eltátottam a szám. Boldog melegség öntötte el szívemet… ez élvezet volt – tiszta, egyszerű élvezet.
„S miután mindezeket elmondtam – szeretek durva dolgokat is tenni önnel, Miss Swan, mint ahogy azt jómaga is kérte. Szóval, tedd, amit mondok, és fordulj meg.” Szemei gonoszul megcsillantak és az élvezet leszáguldott az alsóbb régiókba, birtokba vett, és szorosan fogva tartott mindent a derékvonalam alatt. Hallottam, hogy kinyit egy fiókot. A következő pillanatban előttem állt újból.
„Gyere” – rendelkezett gyengéden és a nyakkendőt meghúzva az asztalhoz vezetett. Ahogy elmentünk a kanapé mellett, akkor vettem észre, hogy minden lovaglópálca eltűnt. Ez összezavart. Itt voltak tegnap amikor idebent voltam? Nem emlékeztem. Edward vitte el őket? Vagy Mrs Cope? Edward megszakította gondolataim folyamát.
„Szeretném ha feltérdelnél erre” – mondta, amikor az asztalhoz értünk.
Oh...rendben. vajon mit forgat a fejében? Benső istennőm már alig bírta kivárni – ő már az asztalon volt és tűkön ülve csodálattal nézett Edwardra. Aki most gyengéden feltett az asztalra, ott addig igazgatta magam, hogy előtte térdeltem, meglepetten a saját kecsességemtől. Ezen a módon szemtől szembe kerültünk. Végigfuttatta kezét a combjaimon, megfogta a térdeimet és széjjelebb húzta a lábaimat, hogy közéjük tudjon állni. Nagyon komolyan nézett, szeme elsötétült, elhomályosította a vágy.
„Kezed a hátad mögé. Meg foglak bilincselni.”
Néhány bőr karmantyút húzott elő a hátsó sebéből és körbeölelt. Itt vagyunk... vajon mit fog csinálni ez alkalommal velem? Ahogy hozzám hajolt, közelsége megrészegített. Ez a férfi a férjem lesz... vágyhat valaki ennyire a saját férjére? Nem emlékszem, hogy olvastam volna erről valahol is... képtelen voltam ellenállni, előrehajoltam és kinyílt számat végigfuttattam állcsontján... éreztem borostáját, szédítő kombinációját a szúrós lágyságnak a nyelvem alatt. Megdermedt, becsukta szemét... lélegzete szaporább lett és hirtelen visszahúzódott.
„Állj le. Vagy sokkal gyorsabban a végére érünk, mint ahogy mindketten szeretnénk” – figyelmeztetett. Egy pillanatra azt gondoltam, mérges... de elmosolyodott, égő szemei élvezettől csillogtak.
„Ellenállhatatlan vagy” – duzzogtam.
„Tényleg?” – mondta szárazan.
Bólintottam.
„Nos – ne vond el a figyelmemet, vagy betömöm a szád.”
„Szeretlek megzavarni” – suttogtam, makacsul néztem rá. Sandán nézett vissza rám.
„Vagy elfenekellek.”
Oh!
Megpróbáltam elrejteni mosolyomat. Nem olyan régen még megrémültem volna ettől a fenyegetéstől. Soha nem merészeltem volna megcsókolni őt önszántamból ebben a szobában. És most, felfedeztem, hogy nem félek tőle már... nos, ez meglepő volt számomra is.
Pajkosan vigyorogtam rá,  viszonzásul elhúzta száját.
„Viselkedj” – utasított rendre, hátra lépett, megbámult, miközben tenyerét csapkodta a karmantyúval... és a figyelmeztetés jelen volt már a tetteiben is.
Megpróbáltam bűnbánónak látszani és azt hiszem, sikerült is. Megint közeledett felém.
„Így jobb” – lehelte és megint a hátam mögé nyúlt a bilincsekkel. Megtartóztattam magam, és nem értem hozzá, de magamba szívtam elbűvölő ’Edward’ illatát, ami még mindig friss volt a késő éjszakai zuhanyozás után. Szent varjú... palackozni kellene... hmmm.
Arra számítottam, hogy megbilincseli a csuklóimat, de a könyökeimhez rögzítette a bőröket. Így kissé megfeszült a hátam, melleim felemelkedtek, bár a könyökeim nem értek össze. Éreztem a hátamon a bőrszalagot. Amikor befejezte, újból hátralépett és megcsodált.
„Jól vagy?” – kérdezte.
Nem mondhatnám, hogy ez volt életem legkényelmesebb testhelyzete...de túlságosan felajzott a kíváncsiság, hogy hova is lyukadunk ki. Ezért aztán bólintottam, elerőtlenedve a vágytól.
„Jó” – húzta elő a maszkot a farzsebéből.
„Azt gondolom, eleget láttál” – mormolta és felhúzta  a fejemre a maszkot, eltakarva a szemem.
Lélegzetem felgyorsult. Wow... mitől olyan erotikus az, ha nem látok? Itt voltam, megkötözve és térdepelve, egy asztalon. Vártam... a várakozástól nehéz forróság öntötte el ágyékomat. Hallani hallottam, a zene melodikus egyenletes ritmusa ismétlődött. Nem is vettem eddig észre, valószínűleg ismétlésre állította. A ritmus átitatta testemet.
Éreztem, hogy Edward ellép előlem. Mit tesz?  Elindult valamerre, vissza a komódhoz, hallottam, hogy kihúz egy fiókot, és be is csukja. Egy pillanattal később visszatért. Éreztem a lábaim között őt, és egyben valamilyen új illatot is szagoltam... egy pikáns, erős, pézsmaillatot. Kellemes volt... szinte összefutott a számban a nyál.
„Nem akarom tönkre tenni a kedvenc nyakkendőmet” – mormolta lágyan. Lassan kioldozta és finoman lehúzta rólam. Felszisszentem, ahogy a nyakkendő csiklandósan végigsiklott testemen.
Tönkretenni ezt a nyakkendőt? Intenzíven hallgatóztam, hogy kitaláljam, megtudjam, mit csinál. Azt hiszem, éppen összedörzsölte kezeit. Ujjbegyei hirtelen végigsiklottak orcámon, le az államra, követve állcsontom vonalát. Testem megrándult, ahogy érintésétől borzongás futott át rajtam. Egyik keze az édesen illatozó olajtól sikamlósan a nyakam köré fonódott és finoman siklott le a torkomon, keresztül a kulcscsontomon, a vállamig. Ujjai gyengéden masszíroztak haladtukban.
Oh... megmasszíroz. Nem egészen erre számítottam.
Másik kezét a másik vállamra tette, és újabb izgató útra indult a kulcscsontomon keresztül. Halkan felnyögtem, ahogy továbbhaladt mindinkább sajgó melleim felé... érintéséért sajgó melleim felé. Kínzóan gyönyörű volt. Testemet gyakorlott ujjainak feszítettem. Kezei lecsúsztak mindkét oldalamon,lassan és kimérten, a zene ütemére... hangsúlyozottan elkerülve melleimet. Felmordultam, bár nem tudom az élvezettől, vagy a frusztrációtól.
„Nagyon gyönyörű vagy, Bella” – mormolta a fülembe. Hangja halk és rekedt volt. Orrával végighaladt államon, miközben folytatta a masszírozást... a mellem alatt... keresztül a hasamon... lefelé. Futólag megcsókolta a számat, majd orra végigsimította torkomat. Szent tehén, izzottam... a közelsége, a kezei, a szavai...
„És hamarosan a feleségem leszel... hozzád hű leszek és veled megelégszem” – suttogta.
Oh... istenem...
„Szeretetben élek veled és gondodat viselem”
Atya világ...
„Testestül lelkestül szolgállak téged.”
Hátra hajtottam a fejem és felsóhajtottam. Ujjai átfutottak szeméremszőrömön, szemérmemen, majd tenyerével dörzsölni kezdte csiklómat.
„Mrs Cullen...” – suttogta és egyik ujjával belém hatolt... és én nyögtem, hangosan, elismerően.
„Igen” – lehelte, míg ujja mozgott, körbe-körbe, ki és be... „nyisd ki a szád.”
A lihegéstől már nyitva volt a szám. Még jobban kinyitottam, és ő az ajkaim közé helyezett egy nagy, hideg fém tárgyat. Az alakja olyan volt, mint  egy túlméretes babacumi, de  kicsi barázdák, vájatok voltak rajta, és valami a végén, mintha lánc lett volna. Nagy volt...
„Szívd” – vezényelt finoman – „ezt beléd fogom rakni.”
Belém? Hova belém...? Szívem a torkomba ugrott. Edward kivette az akármit a számból és miközben tovább csókolgatta a nyakamat, belém helyezte. Legnagyobb megkönnyebbülésemre a szokásos helyre.... pótolva ezzel hiányolt ujjait. Megfogta arcomat és megcsókolt, nyelve uralma alá hajtotta nyelvemet. És ebben a pillanatban egy alig hallható csattanás hangzott fel.
Felziháltam. A valami ott bennem vibrálni kezdett- ott lent...! Levegőért kaptam megint. Az érzés – szokatlan volt... semmihez nem hasonlított, amit eddig tapasztaltam.
„Ahhh!
„Csend” – csitított Edward, elfojtva zihálásomat a szájával. Olajozott keze lejjebb siklottak és végre megmarkolták eddig mellőzött melleimet. Nagyon gyengéden sodorgatta hüvelyk és mutató ujja között mellbimbóimat. Azok megkeményedtek, megnyúltak egyszerre, az élvezet hullámait küldve ágyékom felé. Ahol az az izé... vibrált. Hangosan felkiáltottam.
„Edward, kérlek...!”
„Csitt, baby. Maradj nyugton.”
Ajkai lefelé indultak nyakamon a melleim felé, kis harapásokkal haladva a mellbimbóm irányába... és éreztem a csipesz csípését.
„AH” – az érzés tökéletes volt... minden mélyizmomat összehúzódásra késztette.
Szabadon maradt mellbimbómat nyelvével kényeztette, és miközben ezt tette, a helyére csippentette a másik csiptetőt is. A második csipesz csípése egyformán volt durva ... és édes. Hangosan nyögtem. Túl sok volt – ez a túlizgatás... minden ponton... éreztem, hogy a vágy fokozódik testemben... robbanásig fokozódik... a könyörtelen vibrálással...és megijedtem. Hogy túlságosan intenzív lesz... Ki fogom bírni?
„Jó lány” – nyugtatott Edward.
„Edward” – lihegtem, még a magam számára is túl kétségbeesett voltam.
„Cssss... csak érezz, Bella. Ne félj.”
Keze a derekamon volt, tartott... de nem tudtam figyelni rá, csak arra  ami bennem volt és a csipeszekre... Éreztem, hogy vágyam fokozódik, ahogy keze masszírozott, körözött testemen, haladt lefelé a hátamon...  a fenekemre. És hirtelen gyengéden belém nyomta olajozott ujját... ODA!  Hátulra. Furcsa volt, idegen, sok... de oh... nagyon... jó. És mozgatta ujját gyengéden, kihúzta bedugta, közben fogai horzsolták orcámat...
„Olyan gyönyörű vagy, Bella.”
És nem bírtam tovább tartóztatni magam. Mintha magasban lebegtem volna, egy mély, nagyon mély szakadék fölött, és most zuhantam volna, és sikítottam ahogy testem megremegett és elélveztem a mindent elsöprő érzéstől. Semmi más, csak az érzés – mindenhol – ahogy testem felrobbant. Edward levette előbb az egyik, majd a másik csipeszt, mellbimbóim énekeltek az édes, édes fájdalmas érzéstől...  de jó volt, de nagyon jó volt... és elérkeztem az orgazmushoz, egy újabb orgazmushoz... egyik  orgazmusomtól a másikig... míg ujját ott tartotta, ahol eddig, finoman ki-, be mozgatva azt.
„Argh” – kiáltottam fel. Edward körém fonta magát, tartott, ahogy testem folytatta belül a lüktetést, irgalmat nem ismerve.
„NE...’” – kiáltottam újra, kérlelve, és ez alkalommal kihúzta belőlem a vibrátort, majd az ujját is. Testem tovább remegett. Kioldotta a bilincseket, karjaim előre estek. Fejem vállára omlott, és elvesztem... elvesztem ebben a mindent elsöprő érzésben... lélegzetem szakadozott a kimerült vágytól, és az édes, örömmel fogadott feledéstől.
Bizonytalanul érzékeltem, hogy Edward felemelt, átvitt az ágyhoz és lefektetett a hideg selyem lepedőre. Kezeivel, amik még mindig olajosak voltak, finoman masszírozta combom hátsó felét, a térdemet, a vádlimat és a vállaimat. Éreztem, hogy az ágy enyhén megsüllyed, ahogy kinyújtózott mellettem. Levette a maszkot a szememről, de nem volt bennem annyi energia sem, hogy kinyissam a szemem. Elért a copfomig, kivette belőle a hajgumit, előre hajolt és finoman szájon csókolt. A szoba csendét csak lassan megnyugvó szabálytalan lélegzésem zavarta. Lassan visszatértem a földre. A zene elhallgatott.
„Nagyon gyönyörű vagy” – mormolta.
Amikor végre rávettem magam, hogy kinyissam legalább fél szememet, Edward engem nézett, kedvesen mosolygott le rám.
„Szia” – mondta.
Válaszul sikerült rámordulnom. Szélesebben mosolygott.
„Elég durva voltam?”
Bólintottam. Igazán... ennél több durvaság, és egyikünket el kellene fenekelnem.
„Azt hiszem, megpróbálsz kivégezni” – motyogtam.
„Halál orgazmus közben” – húzta félre a száját – „van ennél rosszabb módja a távozásnak” – válaszolta gyengéden, majd alig észrevehetően elkomorodott, ahogy egy kellemetlen gondolat futott át a fején. Elszomorodtam. Megsimogattam arcát.
„Bármikor megölhetsz ezen a módon” – suttogtam. Észre vettem, hogy tündöklően pucéran fekszik mellettem, akcióra készen. Amikor megfogta a kezem és ajkához emelte, hogy megcsókolja az ujjaimat, felültem, két kezem közé fogtam arcát és száját számhoz húztam.
Röviden megcsókolt, majd megállt.
„Ez az, amit tenni szeretnék” – mormolta és a párna alá nyúlt a hifi távirányítójáért. Megnyomott egy gombot, halk gitárzene hangzott fel a falakból körben.
„Szeretkezni akarok veled” – mondta, rám bámulva. Zöld szemei szerelmes nyíltsággal égtek. A háttérből ismerős hang énekelt..



Az első alkalom, amikor megláttam arcodat 
Azt gondoltam, a nap csillog szemeidben

És ajka megtalálta ajkamat.


Ahogy hüvelyem összehúzódott férfiassága körül és újból elélveztem, Edward kibontotta magát karomból, fejét hátra hajtotta és a nevemet kiáltotta.
Majd szorosan a melléhez húzott, ahogy szemtől szemben ültünk a hatalmas ágy közepén, én lovaglóülésben az ölén. És ebben a momentumban... ezzel az emberrel, ezt a zenét hallgatva... a ma reggel vele átélt élmények  intenzitása, és mindaz, ami a múlthéten történt, újból elborított – nem csak fizikailag, érzelmileg is. Teljesen úrrá lett rajtam az érzés. Nagyon nagyon szerelmes vagyok Edwardba. És ráébredtem, hogy mennyire kevéssé ismerjük egymást,  és egy csomó mindenen kell még átvergődnünk. De tudtam, hogy egymásért megtesszük... és van rá egy egész életünk.
Mondjuk előszörre halvány megértést mutathatok az iránt, hogy hogy érez az én biztonságommal kapcsolatban. Az, hogy milyen közel került tegnap Echo Charie-val a ... megremegtem a gondolattól. Ha valami történt volna vele... könnyek gyűltek a szememben.  Ha bármi történt volna vele – annyira szeretem őt... A könnyek végigfutottak arcomon. Edward rengeteg megnyilatkozása – édes, gyengéd személyiségét, a bárdolatlan megtehetek-amit-csak-kibaszottul-akarok-veled-csinálni-és-te-kiszolgálod-a-domináns-hajlamaimat – az ő Fiftységét – az egész ember... mindez a csodálatos valaki... teljesen az enyém.
„Hé” – lehelte, kezébe zárta arcomat, lenézve rám. Még mindig bennem volt...”Miért sírsz?” – hangja tanácstalan volt.
„Mert annyira nagyon szeretlek” – suttogtam.
Félig lehunyta szemeit, mint aki elbódult szavaimtól. Amikor kinyitotta megint, tekintete szerelemtől ragyogott.
„És én is téged, Bella. Te engem... egésszé teszel.” Csókolt meg gyengéden. Roberta Flack befejezte az éneklést.

Ez tartani fog az idők végéig szerelmem
Az első alkalom, amikor megláttam arcodat... a te arcodat.


Csak beszélgettünk, beszélgettünk beszélgettünk, együtt, az ágyon ülve a játékszobában, én az ölében ültem, lábaink egymásba fonódtak. A vörös selyem lepedőt körénk tekertük, olyan volt, mint egy királyi selyemgubó, és fogalmam sem volt, hogy mennyi idő telt el. Edward nevetett azon, ahogy ecseteltem Rosalie-t a Heathman-beli fényképezés alkalmával.
„Ha arra gondolok, hogy ő jött volna interjút készíteni. Hála az égnek a közönséges nátháért” mormolta és megpuszilta az orromat.
„Azt hiszem influenzás volt, Edward” – feddtem meg gyengéden, lustán végigfuttatva ujjaimat mellszőrén, és elméláztam azon, hogy mennyire jól tűri.
„Minden lovaglópálca eltűnt” – mormoltam, visszaidézve előző észrevételemet.
A fülem mögé igazította a hajamat, ki tudja hányadszor.
„Nem hiszem, hogy valaha is elviselnéd.”
„Nem, én sem hiszem...” – suttogtam tágra nyílt szemmel nézve rá, majd rögtön átpislogtam a szemközti falnál levő korbácsokra. Követte pillantásomat.
„Ezektől is megszabaduljunk?” – lepődött meg őszintén.
„Az ostortól ne... a barnától. Vagy attól a szarvasbőr korácstól se... tudod” – pirultam el.
Rám mosolygott.
„Oké – az ostor és a korbács. Nos, Miss Swan, igazán képes meglepetéssel szolgálni.”
„Mint ahogy ön is, Mr Cullen. Ez az egyik dolog, amit kedvelek önben” – csókoltam meg gyengéden a szája sarkán.
„És még mit szeretsz bennem?”  - kérdezte és tágabbra nyitotta szemét. Tudtam, hogy nagy tett volt ez tőle, hogy ezt így megkérdezte. Ettől megszeppentem – és csak pislogtam. Szeretek rajta mindent – még Fifty-ségét is. Tudtam, hogy az élet Edwarddal minden lesz, csak unalmas nem.
„Ezt...” – húztam végig mutatóujjamat ajkán.
„Szeretem ezt, és amit mondasz vele, és amit csinálsz vele velem. És ami itt van” – lapogattam meg homlokát
„Okos vagy, szellemes és jól informált. Sok mindenhez értesz. De minden közül... azt, ami itt van” – nyomtam tenyeremet gyengéden mellkasára, érezve nyugodt szívdobbanását.
„Te vagy a legkönyörületesebb ember, akivel találkoztam. Ami csinálsz. Ahogy dolgozol. Az bámulatra méltó” – suttogtam.
„Bámulatra méltó?” – lepődött meg. Arcán vidámság futott át... majd arckifejezése megváltozott, szégyenlős mosoly tűnt fel rajta, mintha zavarba jött volna... egyszerűen meg akartam ölelni. És meg is tettem.


Elbóbiskoltam…. A selyem és Cullen ölelésében.
Edward fészkelődése felébresztett.
„Éhes vagy?” – suttogta.
„Hmmm, éhezem.”
„Én is.”
Feltámaszkodtam és lefelé néztem rá, ahogy elterült az ágyon.
„Az ön születésnapja van, Mr Cullen.  Főzök neked valamit. Mit szeretnél?”
„Lepj meg” – húzta végig a kezét hátamon, finoman cirógatva.
„Közben megnézem, hogy milyen üzeneteket mulasztottam el tegnap.”
Sóhajtott és elkezdett kikászálódni. Tudtam, hogy kis külön időnknek ezzel vége… mostanra.
„Menjünk zuhanyozni” – mondta.
Ki vagyok én, hogy nemet mondjak egy születésnaposnak?


Edward és Taylor a dolgozószobában volt. Edward telefonált, Taylor komoran maga elé meredt. Úgy döntöttem, elfoglalom magam az ebéd készítésével. Találtam a hűtőben lazacszeletet. Bepácoltam őket citrommal, salátát kevertem és némi bébi burgonyát főztem. Rendkívül kipihentnek és boldognak éreztem magam, szó szerint lebegtem. Az ablak felé fordulva kibámultam a gyönyörű kék égre. Jézusom, visszagondoltam a beszélgetésünkre, a szexre… hmmmm. Hozzá tudna szokni egy lány mindehhez.
Taylor szakította meg tűnődésemet, ahogy kijött a dolgozószobából. Kikapcsoltam az iPod-omat és kiszedtem a fülhallgatót a fülemből.
„Helló, Taylor.”
„Bella” – bólintott.
„A lánya jól van?”
„Igen, köszönöm. A volt feleségem arra gondolt, hogy vakbélgyulladása van, de csak túlreagálta a dolgokat… mint mindig” – forgatta szemeit Taylor, meglepve ezzel.
„Sophie rendben van. Csak a szokásos hasfájás.”
„Sajnálom.”
Elmosolyodott.
„Megtalálták Echo Charlie-t?”
„Igen. A mentőcsapat úton van. Ma estére már a Sea Tac-on lesz a helikopter.”
„Jaj de jó.”
Visszafogottan mosolygott rám.
„Ennyi lesz, asszonyom?”
„Igen… igen, persze” – pirultam el. Hozzá fogok szokni valaha is, hogy Taylor asszonyomnak szólítson? Annyira öregnek éreztem magam ettől… legalább harmincnak.
Udvariasan bólintott felém és kiment a nappaliból. Edward még mindig telefonált….
Vártam, hogy a krumpli megfőljön. Eközben eszembe jutott valami. Előkaptam a táskámat és kihalásztam belőle a telefonomat. Egy üzenet csücsült benne Rose-tól.
„Gyere hozzánk ma este. Alig várom, hogy hooooossszan beszélgessünk.”
„Én is ugyanígy vagyok” – üzentem vissza. Oh, jó lesz beszélgetni egy kicsit Rose-al.
Előhívtam az e-mail programot és gyorsan írtam egy levelet Edwardnak.

Feladó: Isabella Swan
Tárgy:  villás reggeli
 Dátum : 2009. június 20 13:12
Címzett : Edward Cullen
Kedves Mr Cullen
Ez úton közlöm önnel, hogy az ennivaló majdnem kész. És hogy ma reggel észtvesztő, perverz szexben volt részem. A perverz szex kimondottan ajánlott születésnap alkalmából. Ja, és még egy… szeretlek.
B x
(Jövőbeni Mrs Cullen)


Óvatosan hallgatóztam, mit reagál, de még mindig hozzá volt ragadva a füléhez a telefon. Vállat vontam… lehet, túl elfoglalt. Egyszer csak megzörrent a telefonom.

Feladó: Edward Cullen
Tárgy:  Perverz Szex!
Dátum : 2009. június 20 13:15
Címzett : Isabella Swan
Melyik része volt észbontó?
Jegyzeteket készítek.
Edward Cullen
Éhező és sorvadó CEO, Cullen Enterprises Holdings Inc
Ui: szeretem az aláírásodat
Uui: Mi történt a beszélgetés művészetével?

Feladó: Isabella Swan
Tárgy: Éhezel?
 Dátum : 2009. június 20 13:18
Címzett : Edward Cullen
Kedves Mr Cullen
Felhívhatom szíves figyelmét az ezt megelőző levelem első sorában rejlő információra, mi szerint az étel majdnem kész? Úgyhogy szó sem essék éhezésről és sorvadásról.
És hogy válaszoljak az észbontó perverz szex-el kapcsolatos kérdésére is… őszintén? Az egész.
Szeretném elolvasni majd feljegyzéseit.
Én is szeretem a zárójeles részt.
Bx
(Jövőbeni Mrs Cullen)
Ui: Mióta ennyire szószátyár? Azon kívül éppen telefonált!

Megnyomtam a küld gombot és felnéztem… vigyorogva állt előttem. Mielőtt bármit mondhattam volna, megkerülte a középen levő főzőszigetet, felkapott és cuppanós puszit nyomott a számra.
„Ennyi, Miss Swan” – mondta, elengedett, és visszaballagott – farmerjában, mezítláb és nadrágjából kilógó ingével – visszavonult az irodájába, lélegzet elakadva hagyva ott engem.
Vízitormával, petrezselyemmel és tejszínnel összekevertem a lazacot és felterítettem. Nem szerettem félbeszakítani, miközben dolgozott, így az iroda ajtajába álltam. Még mindig telefonált, teljesen összezilált hajjal és ragyogó zöld szemmel – gyönyörködtető táplálékául a szemnek. Felnézett, amikor észrevett, majd le nem vette a szemét rólam. Összeráncolta homlokát, nem tudtam, hogy miattam, vagy az miatt, amit a telefonban hallott.
„Csak engedje be őket és hagyja őket magukra. Érti, Alice?” – sziszegte szemét forgatva.
„Jó.”
Mutattam, hogy lehet jönni enni. Elhúzta a száját és bólintott.
„Később találkozunk” – tette le a telefont.
„Még egy hívás belefér?”- kérdezte.
„Természetesen.”
„Ez a ruha nagyon rövid” – tette hozzá.
„Tetszik?” – tettem egy gyors fordulatot. A Caroline Acton féle ruhák közül volt az egyik: egy finom türkiz nyári ruha volt, inkább tengerpartra illett volna… de olyan szép nap volt… minden tekintetben.
Összehúzta a szemét, erre mosolyom eltűnt.
„Fantasztikusan nézel ki Bella. Csak nem akarom, hogy bárki más így lásson.”
„Oh” – néztem Edwardra savanyúan.
„De hát itthon vagyunk, Edward. Senki más nincs, csak a személyzet…!”
Szája megremegett, vagy azért, mert el akarta rejteni, hogy jól szórakozik, vagy azért, mert egyáltalán nem találta szórakoztatónak. De végül bólintott, belenyugvóan. Csak a fejemet ráztam felé – most ezt komolyan gondolta? – és kiindultam a konyhába.
Öt perccel később megint előttem állt és felém nyújtotta a telefonját.
„Charlie van a vonalban” – mormolta, szeme aggódóan csillogott.
Minden erőm elhagyott. Elvettem a telefont és eltakartam a beszélőt.
„Megmondtad neki!” – sziszegtem Edwardra.
Bólintott, szemei tágra nyíltak nyilvánvaló haragomtól.
A szarba! Nagy levegőt vettem.
„Szia, apa,”
„Terhes vagy?”
Égnek emeltem tekintetemet.
„Nem, apa…!”
„Alig egy hete ismered a palit, Bella. Mi folyik ott?” 
Jesszus… túlreagálja…
„Már régebb óta tart, apa” – sietősen elhagytam a konyhát, és a nappali ablakához mentem. A teraszra vezető ajtó nyitva volt. Nem igazán mertem a korlátig menni… túl magasan voltunk.
„Bella, beszélj már.”
„Apa… tudom, hogy túl hirtelen történik, de… nos, szeretem őt. Ő is szeret engem. El akar venni feleségül, és… soha más nem lesz senki akit én…” – dadogtam idegesen összevissza. Charlie mélyen hallgatott a vonal másik végén.
„Megmondtad már anyádnak?”
„Nem.”
„Bella… Úgy  hiszem… na jó… szóval, tudom, gazdag és jó parti – de házasság? Ez egy túl nagy lépés.”
„Jobban szeretnéd, ha csak együtt élnénk?”
Levegőért kapott.
„Na, most fejezzed be, fiatal hölgy…”
„Apa!” – és elhallgattam, mielőtt szónokolni kezdtem volna.
„Hadd emlékeztesselek, hogy Washington állam törvényei szerint hivatalosan is felnőttnek számítok, és csak azért mert te és anyám nem tudtátok leélni együtt boldogan az életeteket, az nem jelenti azt, hogy én sem tudom.”
„Ő a te örökig tartó szerelmed?” – kérdezte Charlie egy pillanatnyi szünet után, kedvesebb hangon.
„Apa… ő a mindenem.”
„Bella, Bella, Bella. Csak egy konok fiatal nő vagy. Remélem, tudod, mit teszel. Visszaadnád a telefont neki?”
„Igen, apu. Légy hozzá kedves. Ő nagyon fontos nekem.”
Úgy gondolom, Charlie mosolygott a vonal túlvégén… de nehéz volt megállapítani. Mindig is nehéz volt Charlie-val beszélgetni.
„Sejtem, Bells. Gyere és látogasd meg öreg apádat.. és hozd magaddal azt az Edwardot is.”
Visszamasíroztam a szobába, dühös voltam Edwardra, hogy nem figyelmeztetett – és visszaadtam neki a telefonját. Arcomon egyértelműen látszott, hogy milyen dühös vagyok.
Csodálkozva vette át a telefont és visszament a dolgozószobába.
Két perccel később újból felbukkant.
„Megszereztem apád nehezen megadott áldását” – mondta büszkén… valójában túl büszkén. Ettől elkuncogtam magam, ő visszavigyorgott. Annyira ragyogott a boldogságtól, mintha valami nagy fúziót vagy vásárlást ütött volna nyélbe… úgy gondolom számára ez a két dolog egyforma jelentőségű.

„A fenébe, jól főzöl, asszony” – nyelte le Edward az utolsó falatot és felém emelte boros poharát.
Kivirultam a dicsérettől. Ekkor ötlött fel bennem, hogy eddig csak hét végén főztem neki… elkomorodtam. Szeretek főzni. Esetleg készíthetnék neki egy tortát születésnapjára. Ellenőriztem az órámat… még van időm.
„Bella?” – szakította félbe gondolataimat.
„Miért kérted, hogy ne fényképezzelek le?
Kérdése megriasztott, főleg azért, mert hangja megtévesztően lágy volt.
Oh… francba. A képek. Belebámultam üres tányéromba, ujjaimat csavargattam az ölemben. Mit mondhatnék? Megígértem magamnak, hogy nem említem meg neki, hogy megtaláltam az olvasói feleségek ezen változatát.
„Bella” – csattant fel – „mi van?”
Ugrottam egyet ültömben, hangja hatására ráemeltem tekintetemet. Mikor is gondoltam azt, hogy nem hat rám megfélemlítően?
„Megtaláltam a fényképeket” – suttogtam.
Szeme elkerekedett, és levegő után kapott.
„Benéztél a széfbe?” – kérdezte hitetlenkedve. 
Mi?
„A széfbe? Nem. Nem is tudtam, hogy van széf a lakásban.”
Összeráncolta a homlokát.
„Akkor nem értem.”
„A gardróbodban. A dobozban. A nyakkendőt kerestem és… a doboz a farmerod alatt volt. Az alatt, amit általában a játékszobában hordasz. Kivéve ma” – pirultam el.
Eltátotta a száját, teljesen megdöbbenve. Idegesen beletúrt a hajába, ahogy feldolgozta az információt. Megdörgölte állát, elveszett gondolataiban, de nem tudta elrejteni meghökkent bosszúságát, ami megjelent arcán. Hirtelen elkeseredetten, egyben még mindig csodálkozva megrázta fejét – egy nagyon halvány mosoly jelent meg szája sarkában, némi csodálattal társulva. Össze tette ujjait maga előtt és figyelmét újból felém fordította.
„Nem arról szól, amire gondolsz. Elfeledkeztem róluk. A dobozt valaki odatette. A képek a széfemből kerültek ki… csak egyetlen egy személy tehette ezt.”
„Mire gondolsz, amikor azt mondod, hogy ’ez nem az, amire gondolsz’?”
Sóhajtott és oldalra hajtotta fejét… azt hiszem enyhén zavarban volt. Mint ahogy lennie is kell! – horkant fel kisördögöm.
„Lehet, hogy ez túl visszataszítóan hangzik, de  - biztonsági megfontolásból készültek a képek” – suttogta. Megfeszült ültében, felkészítve magát válaszomra.
„Biztonsági megfontolás?”
„Zsarolás ellen.”
Leesett a tantusz… és kellemetlenül csörgött körbe-körbe üres fejemben.
„Oh” – mormoltam, nem tudtam mit mondjak.
Behunytam a szemem. Hát itt van. Tessék, az ötvenszeresen elbaszott életű pasi, itt és most, előttem.
„Igen. Igazad van. Tényleg visszataszító” – álltam fel, hogy leszedjem a tányérokat… nem akartam többet tudni.
„Bella…”
„Tudták? A lányok… a szolgálóid?”
Felhúzta a szemöldökét.
„Persze, hogy tudták.”
Oh… nos, ez azért valami.
Edward megragadott és magához húzott.
„A fotóknak a széfben kellene lenniük. Nem szórakoztatási céllal készültek.” – szünetet tartott, majd folytatta – „bár, eredetileg, még az is lehet, amikor készültek. De…”
Megint elhallgatott. Majd esdeklően folytatta.
„Nem jelentenek semmit.”
„Ki tette a gardróbba?”
„Csak Lauren lehetett.”
„Tudja a széfed számkombinációját?”
Vállat vont.
„Nem lepne meg. Elég hosszú kombináció, és viszonylag ritkán használom a széfet, így ez az egyetlen kód amit leírtam.”
Megrázta a fejét.
„Kíváncsi vagyok, mit tudhat még. Nézd, megsemmisítem a fotókat. Most, ha akarod.”
„A te képeid, Edward. Tégy velük, amit akarsz” – morogtam halkan.
„Ne légy ilyen” – mondta, kezébe fogva fejemet és tekintetét tekintetembe fúrta.
„Nem akarom azt az életet. A mi életünket akarom, együtt. Kérlek, higgy nekem.”
Szent tehén… Honnan tudja? A fényképek miatt érzett borzadályomon túl az a valóság, hogy – paranoiás vagyok.
„Bella, azt hittem, az ezzel kapcsolatos szellemeket ma kiűztük. Én legalábbis úgy érzem. Te nem?”
Felpislogtam rá, visszaidézve a ma reggeli nagyon, nagyon élvezetes és romantikus és határozottan erkölcstelen reggelünket a játékszobában.
„Igen” – mosolyogtam – „én is így érzem.”
„Jó” – hajolt előre és karjai közé zárva megcsókolt.
„Szétszabdalom őket” – mormolta.
„Aztán dolgoznom kell. Sajnálom, baby, de egy hegynyi elintézni való vár rám délutánra.”
„Nem baj. Fel kell hívnom anyámat,” – grimaszoltam - „aztán vásárolnom kell egy-két dolgot, és sütök neked egy tortát.”
Vigyorgott és szemei kisfiúsan felcsillantak.
„Tortát?”
Bólintottam.
„Egy csokis tortát?”
„Csokis tortát kérsz?” – vigyora fertőző volt.
Bólintott.
„Meglátom, mi tehetek, Mr Cullen.”
Erre újból megcsókolt.


„Oh, Bella, végül is nem leptél meg” – áradozott Renée.
„Izgultam érted. Tudtam, hogy szereted őt… és ő is téged. Kitűztétek már az időpontot?”
A teraszon álltam és keresztül bámultam Seattle felett, döbbenten hallgattam.
„Drágám, ott vagy még?”
„Igen, anya. Én csak… meg vagyok lepődve. Azt hittem dühös leszel.”
„Rád? Drágám? Nem – elégedett vagyok veled. Édesem, soha senki nem keltette fel az érdeklődésedet. De olyan vagy, mint Charlie” – sóhajtott – „ha egyszer a fejedbe veszel valamit…már Floridában láttam, hogy valami különleges van köztetek.”
Floridában még azt akarta, hogy a szolgálója legyek – de ezt nem mondhattam meg anyámnak.
„Még nincs meg a napja. Én még, tudod, éppen csak kezdem megszokni a gondolatot.”
„Ne kapkodd el a dolgokat, drágám. Charlie már tudja?”
„Edward éppen most kért meg tőle.”
„Oh, ez annyira édes! Szívesen lettem volna légy a falon annál a beszélgetésnél.”
Elvihogtam magam.
„Ja, én is, anya.”
„Bella, drágám, nagyon szeretlek. Boldog vagyok, hogy boldog vagy. És meg kell hogy látogassatok bennünket.”
„Rendben, anya. Én is szeretlek.”
„Phil hív, mennem kell. Majd tudasd velem a napot. Meg kell terveznünk… nagy esküvőt tartotok?”
Nagy esküvő…jézusom! Még nem is gondolkodtam el ezen. Nagy esküvő… nem. Nem akarok nagy cécót.
„Nem tudom még. Amint megtudom, felhívlak.”
„Jó. Most már légy óvatos… vigyázz magadra. Túl fiatal vagyok ahhoz, hogy nagymama legyek, kettőtöknek meg szüksége van még egy kis szórakozásra.”
Hmmm, nos, megint itt tartunk – hogy túl korán lettem neki.
„Anya. Ugye nem szúrtam el nagyon az életedet, ugye nem?”
„Oh, nem Bella, sose gondolj ilyent. Te voltál életemben a legjobb, ami csak történhetett velem és Charlie-val… és velem és pont.”
Kissé megkönnyebbültem.
„Anya, most már elengedlek. Hamarosan hívlak.”
„Szeretlek, drágám.”
„Én is, anya. Viszlát.”


Edward konyhájában álom a munka. Egy férfi, aki nem is tud főzni, és mégis mindene megvan. Azt hiszem, Mrs Cope is szeret főzni. Az egyetlen dolog, amire szükségem volt, egy jó minőségű csoki a mázhoz. A torta két felét félre tettem hűlni, megfogtam a táskámat és bedugtam a fejem Edward dolgozószobájának ajtaján. A képernyőt bámulta, majd felnézett és rám mosolygott.
„Lemegyek a boltba, veszek néhány dolgot a tortához.”
„Oké…” – nézett furán rám.
„Most mi van?”
„Veszel fel valami nadrágot, nem?” 
Oh, ne már…
„Edward, ezek csak a lábaim!”
Rám bámult, egyáltalán nem úgy, mint aki viccel. Ebből veszekedés lesz. És a születésnapja van… A plafonra bámultam, úgy éreztem magam, mint egy megtévedt tinédzser.
„Mi lenne, ha a tengerparton lennénk?” – váltottam taktikát.
„De nem ott vagyunk.”
„És ha feltételezed, hogy ott vagyunk,”
Egy pillanatig eltűnődött rajta.
„Nem” – mondta egyszerűen.
Megint megforgattam a szemem. És ráfintorogtam.
„Nos, akkor képzeld el, hogy ott vagyunk. Később” – megfordultam és kivonultam a folyosóra. Elértem a liftig, mielőtt utolért. Mielőtt az ajtó bezárult, integettem neki, bájosan mosolyogtam rá, ahogy elveszetten bámult utánam – de szerencsére csak csodálkozva – összehúzott szemekkel. Bosszankodva rázta meg fejét, és ezután nem láttam.
Oh, ez izgalmas volt… adrenalin száguldott ereimben, a szívem majd kiugrott a helyéről. De ahogy a lift haladt lefelé, úgy csökkent a bátorságom is. A francba… mit tettem? Sarkamban az ellenség. Igen dühös lesz, amikor visszaérek. Kisördögöm a szemüvege fölött nézett rám, fűzfavessző a kezében… Szar. Eszembe jutott, mennyire kevés tapasztalatom van a férfiakkal. Soha nem éltem egy fedél alatt férfivel…. Már úgy értem, hogy sokáig csak anyámmal éltem együtt… Phillel éppen csak akkor házasodtak össze, mielőtt főiskolára mentem. Charlie… nos, évente két hét tizennégy éves koromig, nem hinném, hogy számít – és egyébként is ő az apám.
És most Edward. Ő sem igazán élt együtt senkivel… azt hiszem. Meg kell kérdeznem róla – már ha szóba áll még velem.
De igazán úgy éreztem, hogy azt viselek, amit akarok. Eszembe jutottak a szabályai. Igen… elég nehéz lehet neki is. Nos, egy vagyont fizetett ezért a ruháért, az tuti – ez esetben jobb eligazítást kellett volna adnia Neimannek. Semmi túl rövidet! És ez a szoknya nem is olyan rövid… ugye? Leellenőriztem az előtér nagy tükrében… hát, éppen elég rövid volt. Oh, nos… kiálltam valamiért. És nincs mese, viselnem kell a következményeket. Lustán elméláztam rajta, hogy mit fog majd csinálni – de először is pénzre volt szükségem.

Az ATM-ből kijövő nyugtára bámultam. 51.689,16 $ volt a számlámon. Ötvenezerrel több mint kellene.
Isabella, meg kell tanulnod gazdagnak lenni, ha hozzám jössz.
Hát, elkezdem… Felvettem a szükséges 50 dollárt és elindultam a boltba.


Egyenesen a konyhába mentem, amikor visszaértem. Nem tehettem róla, egy kicsit borzongtam… Edward még mindig a dolgozószobájában volt. Jézusom, már majdnem vége a délutánnak. Úgy döntöttem, a legjobb, ha egyenesen szembe nézek vele, és magam mérem fel, mekkora kárt csináltam. Óvatosan bepislogtam az ajtón… az ablakon kibámulva telefonált.
„És az EuroCopter specialistája hétfőn délutánra várható?… Jó. Tájékoztasson folyamatosan. Mondja meg nekik, hogy tudnom kell arról is, hogy mit találtak a helikopternél, akár hétfő este, akár kedd reggel lesz.” – tette le a telefont, elforgatta a székét, de mozdulatlanná vált, amikor meglátott. Arca érzéktelen volt.
„Szia” – suttogtam.
Nem válaszolt, szívem szabadesésben a gyomrom aljára száguldott. Óvatosan besétáltam az ajtón, megkerülve az asztalát odamentem hozzá. Még mindig nem mondott semmit, de szemét nem vette le rólam.
Elé álltam és ötvenszeresen hülyének éreztem magam.
„Visszajöttem. Mérges vagy rám?”
sóhajtott, kinyújtotta a kezét kezemért, az ölébe húzott, karjait körém fonta. Orrát a hajamba fúrta.
„Igen” – mondta
„Sajnálom… nem tudom, mi ütött belém.”
Felkucorodtam ölébe, beszívtam mennyei Edward illatát, teljesen biztonságban érezve magam annak ellenére, hogy haragudott rám.
„Én sem. Hordj, amit akarsz” – mormolta. Végigsimított pucér lábamon, fel a combomon.
„Azon kívül, meg vannak ennek a ruhának az előnyei is” – hajolt előre, hogy megcsókoljon. És ahogy szánk összeért, a szenvedély, vagy a vágy, vagy a mélyen gyökerező szükség, hogy pontot tegyünk a dolgok végére, átszáguldott rajtam és vágy gyújtotta fel véremet. Megfogtam fejét, ujjaimmal hajába markoltam. Felmordult, ahogy teste reagált, és éhesen elmarta ajkamat – torkomat, fülemet, nyelve elfoglalta számat, és mielőtt bármit tehettem volna, lehúzta cipzárját, lovaglóülésbe húzott, és belém hatolt. Megmarkoltam a szék háttámláját, lábam éppen csak érintette a padlót… és mozogni kezdtünk.

„Szeretem a bocsánatkérési módodat” – lehelte a hajamba.
„Én is a tiedet” – kuncogtam, a melléhez simulva.
„Végeztél?”
„Krisztusom, Bella. Még akarod?”
„Nem…! A munkával.”
„Egy fél óra kell még. Visszahallgattam az üzenetedet.”
„Tegnapról?”
„Aggódtál.”
Szorosan magamhoz öleltem.
„Igen. Nem mintha nem kellene válaszolnod.”
Megcsókolta a hajam.
„A tortának egy fél óra múlva kész kellene lennie.”
Rámosolyogtam és kimásztam az öléből.
„Alig várom. Jó illata volt. Ahogy sült, emlékek ébredtek bennem.”
Szégyenlősen elmosolyodtam, egy kicsit feszélyezetten éreztem magam. Edward arca visszatükrözte az enyémet… jesszusom, egyáltalán van különbség köztünk? Lehet, korai emlékei jöttek elő az illattól. Lehajoltam és gyors puszit nyomtam szájára, majd visszavonultam a konyhába.

Hallottam, hogy kijön a szobájából. Mindenre felkészülten gyújtottam meg az egyetlen aranyszínű gyertyát a tortáján. Fültől fülig ért vigyora, ahogy felém bandukolt. Halkan énekeltem neki a ’Boldog szülinapot’. Előrehajolt, elfújta a gyertyát és behunyta szemét.
„Kívántam” – mondta miután újból kinyitotta szemeit, és ettől valamiért elpirultam.
„A máz még elég puha… remélem, ízleni fog.”
„Alig várom, hogy megkóstoljam, Isabella” – mormolta… és ez elég undokul hangzott. Mindkettőnknek vágtam egy szeletet, és egy-egy villányit bekaptunk.
„Hmmm” – nyögött az élvezettől – „pontosan ezért akarlak feleségül venni.”
Megkönnyebbülten felnevettem… ízlett neki.


„Kész vagy a családommal való találkozásra?” – állította le az R8-as motorját Edward. A szülei felhajtóján álltunk meg.
„Igen. Megmondod nekik?”
„Természetesen. Látni akarom a reakciójukat” – vigyorgott gonoszkásan, és kiszállt az autóból.
Este 7:30 volt, és bár napközben meleg volt, hűvös esti szellő fújt az öböl felől. Beburkoltam magam és kiszálltam a kocsiból. Ezüstszürke koktélruha volt rajtam, amit ma reggel találtam, amikor végigkutattam a gardróbot. Széles hozzá illő öv volt hozzá. Edward megfogta a kezem és elindultunk a bejárathoz.
Carlisle kitárta előttünk az ajtót mielőtt kopoghattunk volna.
„Edward, helló. Boldog születésnapot, fiam” – fogta meg Edward kinyújtott kezét, de röviden meg is ölelte, meglepve ezzel a fiát.
„Öhm… kösz, apa.”
„Bella, milyen jó újra látni téged” – ölelt meg engem is. Követtük a házba befelé.
Mielőtt bemehettünk volna a nappaliba, Rose száguldott lefelé felénk a lépcsőházból. Ádázul dühösnek látszott… oh, ne!
„Ti ketten! Beszélnem kell veletek” – förmedt ránk a jobb-ha-nem-baszakodtok-velem hangján. Idegesen néztem Edwardra, aki vállat vont és úgy döntött, kedvére tesz Rose-nak és követte a nappaliba, otthagyva a csodálkozó Carlisle-t a küszöbnél. Rose becsapta az ajtót és felém fordult.
„Mi a fasz ez? – sziszegte és egy darab papírt lengetett meg előttem. Teljesen elveszetten vettem el tőle a papírt és rápillantottam. A szám kiszáradt… szent szar. Az az e-mail volt, amit válaszul írtam Edwardnak, a szerződésről.

Feladó: Isabella Swan
Tárgy:  Fenntartások
Dátum: 2009.05.27. 00:20
Címzett: Edward Cullen
Kedves Mr Cullen
Itt a lista a fenntartásaimról. Állok elébe a részletes megbeszélésnek szerdán vacsora közben.
A számok a szerződés pontjaira utalnak.
2: Nem vagyok biztos benne. Hogy ez kizárólag az ÉN megelégedésemre szolgál. Példának okáért – felfedezni az ÉN érzékenységemet és határaimat. Biztos vagyok benne, hogy ehhez nekem nem kell tíz oldalas szerződés. Tehát ez a TE hasznodra szolgál.
4: Mint ahogy tudod, te vagy az egyetlen szexuális partnerem. Nem használok kábítószert és nem volt vérátömlesztésem. Valószínűleg biztonságos vagyok. És mi van veled?
8: Bármikor abbahagyathatok bármit, ha úgy érzem, nem tartod magadat a megegyezés szerinti határokhoz... oké, ez tetszik.
9: Engedelmeskedni neked minden dologban? Elfogadni hezitálás nélkül a fenyítést…? Erről beszélnünk kell.
11: Egy hónap próbaidő. Nem három.
12: Nem tudok minden hétvégét felajánlani. Van saját életem, vagy legalábbis lesz. Talán három a négyből?
15.2: Tulajdonodnak tekintesz. A szüleim kifogásolnák valószínűleg – és legális ez a Tizenharmadik cikkely fényében? Használni a testemet, ahogy jónak látod szexuálisan vagy egyéb módon… kérem definiálni a ’vagy egyéb módot’.
15.5: Az egész cikkely. Nem vagyok biztos benne, hogy szeretném, ha megvernének, megkorbácsolnának vagy bármilyen testi fenyítésben részesülnék. Biztos vagyok benne, hogy ez a 2-5 pontokkal ellentétben lenne. És még… ’bármilyen más okból’…ez azt jelenti… és azt mondtad, nem vagy szadista.
15.10: Kölcsönadni bárki másnak engem, ez soha nem lehetne lehetőség. Örülök neki, hogy ez itt áll feketén-fehéren.
15.13: Hmm – birtoklás megint…lásd mint fent.
15.14: A szabályok… erről többet később.
15.19: Megérinteni magam engedélyed nélkül…  mi a probléma ezzel? Bár tudod, hogy ezt nem teszem.
15.21: Büntetés – Kérlek, nézz vissza a 15.5 pontra, fentebb.
15.22: Nem nézhetek a szemedbe? Miért?
15.24: Miért nem érinthetlek meg?
Szabályok:
Alvás – 7 órával egyetértek.
Étel – Nem étkezek előre gyártott listák alapján. A lista megy vagy én… Szerződés vége.
Ruhák – addig, amíg a ruhákat akkor kell hordanom, amíg veled vagyok… rendben van.
Edzés – Három órában egyeztünk meg, itt még mindig négy óra szerepel.
Enyhe súlyosságú határtevékenységek
Végigmehetünk rajtuk mindegyiken?
Semmiféle nagyméretű tárgy semmilyen behelyezéséről szó sem lehet.
Mi az a függesztés?
Genitália szorítók... te most biztosan viccelsz.
Elárulnád, mik a terveid szerdára? Aznap délután ötig dolgozom.
Jó éjt,
Bella.

10 megjegyzés:

ellie írta...

Nagyon szépen köszönjük a fejezetet! Már nagyon vártam, de nagyon hálás vagyok, amiért még sem kellett annyira nagyon sokat :))
Nagyon jó volt ez a fejezet, sokat kuncogtam rajta én is ^^ fura őket így látni, hiszen nem rég, még olyan szigorúság és rettegés uralkodott kettőjük között, most pedig annyira aranyosak, boldogak együtt a problémák ellenére is :)) Egyébként sok fejezet van még a 2. könyvből? Remélem igen :D
Köszönjük mégegyszer és nagy gratuláció neked ^^

twmmy írta...

xénikee, már csak egy rész van hátra az első történetből és van még Edward szemszögéből rész. a második 26 részes lesz.
Bocs, hogy másképp tagolom a köteteket, de fogalmam nincs, hogy a könyv alak hogy tagolódik. Annyi tudok, hogy a könyvben nincs Edward szemszögéből fejezet.

ellie írta...

na az nagyon jó, szeretem Edward szemszögét :DD juj most látom, hogy milyen soká lesz még fent a következő :((( számomra soká van, már most nagyon olvasnám a következőt, de türelmes vagyok és persze ezer hála neked :)))
Nos, annyit tudok, hogy az első kötet ( a szürke ötven árnyala) akkor van vége, amikor Ana( Bella) elhagyja őt. Igen, tényleg nincs bár szerintem nagy hiba :) kell pár fejezet az ő szemszögéből, hogy jobban megértsünk dolgokat ^^

Pupi írta...

Bevallom, néhány fejezet után beleolvastam az angol nyelvűbe, de az egész csak arra volt jó mindig, hogy még jobban várjam a következő fejezetet tőled. Köszi, hogy ilyen sokat fáradozol a történettel. Igazából sokkal jobban tetszik, mint az átírt verzió.
Jó munkát a következő fejezethez, már nagyon várom.

U.i.: Csak én örülök gonosz módon annak, hogy végre valaki megtudta, hogy nem éppen hétköznapi a kapcsolatuk?

Linda írta...

Szia! Nagyon jó volt ez a fejezet :) bár a vége hú hát izgalmas lesz a következő rész :)
Amit kérdezni szeretnék az az, hogy látom, hogy elég sokára lesz a köv. fejezet, ezután kéthetente lesz majd fejezet, vagy csak most nyáron lesz ez így? Esetleg ősztől sűrűbben lesz majd fent új fejezet? Válaszodat előre is köszi
Linda

twmmy írta...

Linda,és többiek. Igazán örülök, hogy tetszik a fordításom, és nagyon várjátok a következő részt. Szeretném én is minél előbb befejezni, azonban az élet közbe beszél. Ugye dolgozni kell, ami nem lenne akadály, de anyám bevette magát hozzánk és a főzés és az ő energiaelszívó természete elég rendesen akadályoz (már megint a gép előtt ülsz! Mi vagy te függő? Kezeltesd magad szöveg kíséretében). Ez mellett mindjárt kezdődik a suli,zenesuli,edzésbeosztás,nyelviskola, ergo szeptember első hetében tuti hülye könyvkötéssel meg egyéb iskolához tartozó rohangálással telik el majd az idő. meg vitatkozással a gyerekkel, hogy hova is kellene még nem menni. Szóval, igyekszem, de valószínűbb lesz a kétheti. végül is, 2010 óta fordítom, és lassan vége :)

Erika írta...

Szia!
Köszi a fordítást, nagyon várom a következőt :)

Linda írta...

Kedves Twmmy először is köszi a válaszod. Szorgalmasan gyakorlom a türelem erényét. :) Én mint anyuka tökéletesen megértelek, ha mondhatok ilyet az én anyám is ilyen, bár nem lakik nálunk hála az égnek. Nagyon szeretem a fordításodat és már alig várom a következő fejezetet és a következő könyvet. Remélem ha már minden rendben lesz majd nálatok sűrűbben olvashatjuk majd a fordításod. Előre is köszi :)

Linda írta...

Szia! Az a baj, hogy hiába írták, írják ki, hogy nem lehet így kérni valamiért nem értik meg. Nem tudom milyen nyelven kellene odaírni még, hogy érthető legyen. Aki tőlem kéri, én annak emailben küldöm el. A többieknek meg mindig szólunk. Reméljük, minél hamarabb megértik. Úgy gondolom már kinőttünk a kisiskolás korból.

twmmy írta...

Köszi Linda, majdcsak eljut mindenki tudatáig...