Száztizenhetedik fejezet (Második töténet harmincadik fejezet)

Epilógus

A Nagy Ház, 2012 május

A kockás piknik pléden feküdtem, bámultam a tiszta kék nyári eget, a látványt mezei virágok és magas zöld fű keretezte. A délutáni nyári nap hősége melegítette a bőrömet, a csontjaimat, a hasamat, és csak pihentem, a testem ellazult. Kényelmes volt. Frászt... ez gyönyörű volt. Megízleltem a pillanatot, a béke egy pillanatát, egy tiszta és abszolút elégedettség pillanatát. Bűnösnek kellene éreznem magam emiatt az öröm érzése miatt, emiatt a teljesség miatt, de nem éreztem. Az élet itt és most jó volt, és megtanultam értékelni, és a pillanatban éltem, mint a férjem. Elmosolyodtam, az elmém elkalandozott a tegnap estéhez. Otthon, az Escalában...
Egy lovaglópálca vége húzódott végig a megduzzadt hasamon, fájó és sóvárgó tempóban.
„Elég volt már, Bella?” - suttogta Edward a fülembe.
„Ó, kérlek,” esdekeltem, meghúztam a köteleket a fejem felett, ahogy bekötött szemmel és kikötve álltam a játékszobában.
A pálca belecsípett a fenekembe.
„Kérlek mi?”
Levegőért kaptam.
„Kérlek, uram.”
Edward égető bőrömre tette a kezét és finoman megdörzsölte.
„Jól van, jól van, jól van” - szavai gyengédek voltak. Kezei lefelé simogattak, majd körbe, végül belém dugta az ujjait.
Felnyögtem.
„Mrs Cullen” - nyögte, fogaival meghúzta a fülcimpám - „annyira készen állsz.”
Ujjai ki-be siklottak, elérve azt a pontot, azt az édes, édes pontot újra. A pálca leesett a földre, Edward keze a hasamon át felsiklott a mellemre. Megfeszültem. A melleim érzékenyek voltak.
„Csendet” - suttogta Edward, megfogta az egyik mellemet és nagyujjával gyengéden megdörzsölte a mellbimbómat.
„Ah.”
Ujjai gyengédek és ingerlők voltak, élvezet áramlott a mellemből lefelé, lefelé... mélyen lefelé. Hátra döntöttem a fejemet, belenyomtam mellemet a tenyerébe, és újra felnyögtem.
„Szeretlek hallani” - suttogta Edward. Erekciója és alsónadrágja gombjai csípőmnél a húsomba nyomódtak, ujjai folytatták a könyörtelen támadást; be, ki, be, ki – ritmusosan.
„Szeretnél így elélvezni?” - kérdezte.
„Nem.„Ah. Kérlek” - könyörögtem.
„Mit akarsz, Isabella?”
„Téged. Mindig.”
Élesen beszívta a levegőt.
„Mindenedet” - tettem hozzá, kifogyva a levegőből.
Kihúzta belőlem az ujjait, szembe fordított magával és levette a szemkötőt. Felnéztem az égető zöld szemekbe. Mutatóujja az alsó ajkamon, majd mutató- és középső ujját a számba dugta, hogy érezhessem a sós ízét a izgatottságomnak.
„Szívd meg” - suttogta. Megforgattam nyelvemet az ujjai között. Hmm... az ujjain még magamnak is jó ízlettem.
Kezei felsiklottak a karjaimon a bilincsekig, hogy kiszabadítson. Majd megfordított, a fallal szemben álltam és meghúzta a copfomat, a karjaiba húzott.
Fejemet oldalra döntötte, ajkaival végigsimította a nyakamat, fel a fülemig, míg közel tartott magához.
„A szádban akarom” - hangja gyengéd és csábító volt. A testem kész volt, megfeszült legbelül. Az élvezet édes és éles volt.
Felnyögtem. Szembe fordultam vele, lehúztam a fejét és keményen megcsókoltam, a nyelvem elfoglalta a száját, megízleltem őt. Felnyögött, kezét a fenekemre tette és magához húzott, de csak a terhes hasam ért hozzá. Megharaptam az állát, és végigcsókoltam a torkát, ujjaimat a farmerjáig engedtem. Hátra hajtotta a fejét, így torkának nagyobb részéhez fértem hozzá, nyelvemmel egészen a mellkasáig mentem, át a mellszőrzetén.
„Ah.”
Meghúztam ingét, a gombok csak úgy pattogtak. Edward megragadta a vállamat én pedig lesüllyedtem a térdeimre.
Felnéztem rá a szempilláimon keresztül, ő lenézett rám. Szemei sötétek voltak, ajkai szétnyíltak, és mélyen belélegzett, amikor kiszabadítottam nadrágjából és elcsábítottam a szájammal. Imádtam ezt tenni Edward-dal. Látni, ahogy szétesik, hallani, ahogy lélegzete akadozik, és a mély nyögéseket a torkából. Becsuktam a szemem és erősen szívtam, lenyomtam őt, élveztem az ízét és hallottam, ahogy levegő után kapkod.
Megragadta a fejemet, megállított, én pedig még mélyebbre nyomtam őt a számba.
„Nyisd ki a szemed és nézz rám” - parancsolta, hangja mély volt.
Ragyogó zöld szemek találkoztak az enyémmel, megfeszítette a csípőjét,betöltötte a számat egészen a torkomig, majd gyorsan visszahúzta. Majd újra belém nyomta magát és én felnyúltam hogy megfogjam.
Edward megállt, és engem is egy helyben tartott.
„Ne fogj meg, vagy megint megbilincsellek. Csak a szádat akarom” - nyögte.
Jaj nekem. Ennyi lett volna? Hátra tettem a kezeim, és ártatlanul felnéztem rá, számban péniszével.
Levigyorgott rám.
„Jó lány” - Hangja kemény volt.
Hátrahúzódott, finoman, de határozottan tartott, és újra belém nyomta magát.
„Olyan baszni-való szája van Mrs Cullen.” Becsukta a szemeit, és élvezte ahogy megszorítottam őt az ajkaimmal, nyelvemmel körözve. Egyre mélyebbre vittem, majd vissza, újra és újra és újra, a levegő sziszegett a fogai között.
„Ah! Állj” - mondta, és kihúzta magát belőlem, de én még többet akartam. Megragadta a vállamat és lábra állított. Megfogta a copfomat és erősen megcsókolt, állhatatos nyelve egyszerre volt hálás és adakozó. Hirtelen elengedett, és mielőtt észbe kaptam volna felvett, és elvitt a baldachinos ágyhoz. Finoman letett úgy, hogy csak a fenekem ért az ágy széléhez.
„Öleld át a derekamat a lábaiddal” - parancsolta. Tettem, ahogy mondta, és magamhoz húztam. Lehajolt hozzám, kezei az arcom két oldalán, még mindig állva, belém nyomta magát.
Ó, mennyire jó érzés volt. Becsuktam a szemem, és dőzsöltem az érzésben, ahogy lassan magáévá tett..
„Oké?” – suttogta rám nézve, szemeiből aggodalom sugárzott.
„Egek, Edward, igen. Igen. Kérlek.” Megszorítottam a lábaimat körülötte és hozzá nyomtam magam.
Felnyögött. Megfogtam a kezeim, ő megfeszítette a csípőjét, először lassan, be, ki...
„Edward, kérlek. Erősebben – nem fogok eltörni.”
Felnyögött és mozogni kezdett, igazán mozogni, belém nyomódva újra és újra. Oh, mennyei volt –
„Igen” - nyögtem fel, megszorítottam a fogásomat rajta, ahogy kezdtem elérkezni oda... felnyögött, belém nyomta magát megújult elhatározással... és közel voltam. Oh kérlek. Ne hagyd abba.
„Gyerünk Bella” - nyögte összezárt fogain keresztül, és én felrobbantam körülötte, orgazmusom újra és újra elragadott. Kiáltottam a nevét, Edward megállt, hangosan felnyögött, ahogy elélvezett bennem.
„Bella” - suttogta.

Edward mellettem feküdt, keze a hasamat simogatta, hosszú ujjai szélesen kitárva.
„Hogy van a lányom?”
„Táncol” - nevettem.
„Táncol? Oh igen! Wow. Érzem őt” - vigyorgott, ahogy Pötty Kettő bukfencezett bennem.
„Szerintem már most szereti a szexet.”
Edward összehúzta a szemöldökeit.
„Igazán?” mondta szárazon. Ajkát a hasamra nyomta - „abból nem lesz semmi, amíg harminc nem leszel, kisasszony.”
Kuncogtam.
„Oh Edward, olyan képmutató vagy.”
„Nem, csak egy aggódó apuka” - nézett rám, és arca egyszeriben zord és tehetetlen lett.
„Csodálatos apa vagy, ahogy tudtam is, hogy az leszel.” Lenyúltam és megsimogattam drága arcát. Megpuszilta a hasamat.
„Ez tetszik nekem” - suttogta, megsimogatta a hasamat - „Több van belőled.”
Fintorogtam.
„Én nem szeretem hogy több van belőlem.”
„Nagyszerű, amikor elélvezel.”
„Edward!”
„És várom, hogy újra megízlelhessem az anyatejet.”
„Edward! Olyan perverz vagy” - hirtelen lecsapott rám, keményen megcsókolt, lábai az enyémen, megragadta a kezemet és a fejem fölé emelte.
„Szereted a perverz szexet” - suttogta, orrát az enyémhez dörzsölte.
Rá vigyorogtam, ragályos, gonoszkás mosolya magával ragadott.
„Igen, szeretem a perverz szexet. És szeretlek téged. Nagyon.”

Felriadtam, ahogy meghallottam fiam örömteli magas sikolyát, és bár nem láttam sem őt, sem Edward-ot, arcomat vigyorgás öntötte el. Ted felébredt a délutáni szundikálásból, és ő és Edward már a közelben játszanak. Csendesen feküdtem, még mindig csodálkozva Edward játékkedvén. Tedhez való türelme óriási – sokkal türelmesebb vele, mint velem. Felhorkantam. Ugyanakkor, ennek így kellett lennie. És a gyönyörű kisfiam, anyjának szeme fénye, nem ismert félelmet. Edward, továbbá, túl védelmező – mindkettőnkkel. Édes, kitartóan kontroll mániás Fifty-m.

„Keressük meg anyut. Itt van valahol a réten.”
Teddy mondott valamit, de nem hallottam, de Edward nevetett: szabadon, boldogan. Varázslatos hang volt, apai örömmel vegyítve. Nem bírtam ellenállni. Felkönyököltem, hogy kilessek rejtekhelyemből a magas fű fölött.
Edward körbe-körbe forgatta Teddy-t, aki erre még egyszer boldogan sikongatni kezdett. Edward megállt, feldobta a levegőbe, majd elkapta. Teddy gyermeki odaadással visított. Kisemberem, az én drága kisemberem mindig formában volt.
„Apu, újra!” - kérte. Edward engedelmeskedett, és a szívem a torkomba ugrott, amikor Edward újra a levegőbe dobta a gyereket. De el is kapta, szorosan magához szorította, és megpuszilta vöröses haját, majd az arcát. Ted próbálta kiszabadulni az ölelésből, erővel tolta el Edward mellkasát, hogy kiszabadulhasson. Edward vigyorgott, majd letette őt a földre.
„Keressük meg anyut. Itt bujkál a fűben.”
Teddy felragyogott, élvezte a játékot, és körülnézett a fűben. Megragadta Edward kezét, és valahova oda mutatott, ahol nem voltam. Nem sikerült visszatartanom a nevetést, és gyorsan visszafeküdtem.
„Ted, én hallottam anyut. Te is hallottad?”
„Anya!”
Felnevettem Ted erélyes hangján. Uram Isten – akárcsak az apja, pedig még csak két éves.
„Teddy!” - hívtam, röhejes vigyorral az arcomon az eget bámultam.
„Anyu!”
Szinte azonnal, lépéseik hangjával együtt felbukkantak,először Ted, majd Edward.
„Anyu!” - sikította Ted – mintha a Sierra Madre elveszett kincsét találta volna meg – és az ölembe mászott.
„Hé! Kicsi fiú!” - magamhoz öleltem és megpusziltam pufókás arcát. Felnevetett, és visszapuszilt, majd kimászott az ölemből.
„Hello, anyu,” - mosolygott rám Edward.
„Hello, apu,” - vigyorogtam fel rá én is. Lehajolt, felkapta Tedet, majd leült mellém, fiunkkal az ölében.
„Csak finoman anyuval” - intette Tedet. Elmosolyodtam – az irónia nem hagyott el. Edward előbányászta telefonját a zsebéből, és odaadta Tednek. Ez talán öt perc nyugalmat ad majd, maximum. Teddy tanulmányozta, kis szemeit összehúzta. Olyan komolynak tűnt, kék szemei erősen koncentráltak, pont úgy, mint az apjáé, amikor e-mailt olvasott. Edward összekócolta Ted haját, és a szívem megremegett, ahogy néztem kettőjüket. Mint két tojás: a fiam csendesen ült – legalábbis egy pár percig – a férjem ölében. A két legkedvesebb férfi az életemben.
Teddy természetesen a legszebb és legtehetségesebb gyermek volt a bolygón, de én voltam az anyja, szóval még szép, hogy így gondoltam. Edward pedig... Edward egyszerűen gyönyörű volt. Fehér pólóban és farmerben olyan dögös volt, mint mindig. Mit tettem, hogy ezt nyertem?
„Jól néz ki, Mrs Cullen.”
„Ahogy ön is, Mr Cullen.”
„Ugye milyen csinos az anyu?” - suttogta Edward Ted fülébe, de Ted elhessegette, mert apu kütyüje sokkal érdekesebb volt. Felkuncogtam.
„Nem tudsz hozzáférni.”
„Tudom” - vigyorgott és megpuszilta Ted haját - „el se hiszem, hogy holnap két éves lesz.”
Hangja reménnyel teli volt. Átnyúlt, hogy kezét a hasamra tegye.
„Legyen sok gyerekünk” - mondta.
„Legalább még egy” - mosolyogtam, ahogy megsimogatta a hasamat.
„Hogy érzi magát a lányom?”
„Jól van. Szerintem alszik.”
„Hello, Mr Cullen. Hello, Bella.”
Megfordulva megláttuk Sophie-t, Taylor 12 éves lányát, ahogy felbukkant a hosszú fűből.
„Soeee” - sikoltotta Ted, örömteli felismeréssel. Kimászott Edward öléből, eldobta a telefont.

„Hoztam jégkrémet Gail-től” - mondta Sophie - „adhatok egyet Tednek?”
„Hogyne” - mondtam. Oh segítség, ennek csupa maszat lesz a vége.
„Fagyi!” - Teddy kinyújtotta a kezét és Sophie odaadta neki a jégkrémet. Máris csöpögött.
„Hadd nézze meg anyu” – ültem fel, elvettem a jégkrémet Teddytől, gyorsan lenyaltam a már olvadó részt. Hmm... áfonya, hideg és finom.
„Enyém!” - tiltakozott Teddy, felháborodott hangon.
„Itt van” - Visszanyújtottam neki a kevésbé csöpögő jégkrémet, ami egyből a szájába került. Rám vigyorgott.
„Elmehetünk Teddyvel sétálni?” - kérdezte Sophie.
„Hogyne.”
„Ne menjetek túl messzire” - szólt közbe Edward.
„Nem megyünk, Mr Cullen.” Sophie mogyoróbarna szemei tágra nyíltak és komolyak voltak. Azt hiszem, egy kicsit félt Edward-tól. Kinyújtotta a kezét, amit Teddy örömmel fogott meg. Együtt cammogtak el a hosszú fűben.
Edward nézte őket.
„Rendben lesznek, Edward. Mi baj érhetné őket itt?”
Egy pillanatig rosszallóan nézett rám, de én az ölébe másztam.
„Egyébként is, Teddy-t teljesen lenyűgözi Sophie.”
Edward felhorkantott és összekócolta a hajamat.
„Sophie bájos gyermek.”
„Valóban. És nagyon csinos is. Egy szőke angyal.”
Edward megállt, majd a hasamra tette a kezét.
„Lányok, mi?” - suttogta, hangja enyhén megremegett. Felnyúltam és kezembe fogtam a fejét.
„Nem kell aggódnod a lányod miatt, még legalább az elkövetkező három hónapban. Biztonságban van nálam. Rendben?”
Megpuszilt a fülem mögött, majd fogaival finoman meghúzta a fülcimpámat.
„Ahogy csak gondolja, Mrs Cullen” - majd megharapott.
Felkiáltottam.
„Élveztem a tegnap estét” - mondta - „többször kellene azt tennünk.”
„Én is.”
„És meg is tehetnénk többször, ha nem dolgoznál...”
„Edward” - figyelmeztettem.
Szorosabban ölelt, és vigyorgott a nyakamba.
„Tudom, tudom, úgy hangzik mint egy elakadt lemez.”
„Van egy másik írónk a New York Times sikerírói közül – Mr Fox értékesítése meseszép, az e-könyv eladásunk az egekben, és végre olyan csapat vesz körül, amit mindig is szerettem volna.”
„És pénzt is keresel” - tette hozzá Edward, hangjában büszkeség csendült - „de... én mezítláb, terhesen szeretlek, a konyhában.”
Hátradőltem, hogy láthassam az arcát. Lenézett rám, zöld szemei ragyogtak.
„Én is szeretem azt” - motyogtam. Lehajolt és megcsókolt, keze még mindig a hasamon volt. Mivel jó hangulatban volt, úgy döntöttem felhozakodok egy kényesebb témával.
„Gondolkodtál a javaslatomon?” - kérdeztem. Edward megfeszült.
„Bella, a válaszom nem.”
„De a Beth annyira szép név.”
„Én viszont nem nevezem el a lányomat az anyám után. Nem. Vita lezárva.”
„Biztos?”
„Igen.” - ragadta meg az államat és komolyan nézett rám, sugárzott róla az elkeseredés.
„Bella, add fel. Nem akarom, hogy a lányomat kísértse a múlt.”
„Oké. Sajnálom.” Szarba... nem akartam felmérgesíteni.
„Így már jobb. Állj le a múlt rendbe hozásával.” – motyogta - „Bevallattad velem, hogy szerettem, elrángattál a sírjához. Elég volt.”
Ó, ne. Megfordultam az ölében, hogy szembe tudjak ülni vele, fejét a kezeimbe fogtam.
„Sajnálom. Tényleg. Ne haragudj rám, kérlek.” Megcsókoltam. Majd megcsókoltam a szája sarkát. Majd a másik oldalra mutatott, elmosolyodtam, és ott is megcsókoltam. Az orrára mutatott. Ott is megcsókoltam. Elvigyorodott, kezeit a hátamra tette.
„Oh Mrs Cullen – mit csináljak veled?”
„Biztos vagyok benne, hogy kitalálsz valamit” - motyogtam.
Teddy hirtelen hangosan felsírt.. Edward felállított, majd villámgyorsan lábra állt maga is. A hang irányába indult, én követtem. Titokban én nem aggódtam annyira mint Edward – nem olyan sírás volt, ami miatt kettesével szedtem volna a lépcsőfokot, hogy megtudjam mi a baj.
Edward felemelte Teddy-t. Kicsi fiunk vigasztalhatatlanul sírt, és a földre mutatott, ahol a jégkrém maradványa volt, és olvadozott a földbe.
„Elejtette,” - mondta Sophie szomorúan - „megkaphatná az enyémet, de az már elfogyott.”
„Oh Sophie drága, ne aggódj.”
„Anyu!” - üvöltött Teddy, karjait felém nyújtotta. Edward visszakozva átengedte, ahogy érte nyúltam.
„Na, na, nyugalom” - motyogtam.
„Fagyi” - szipogta.
„Tudom, kicsikém. Majd kérünk egy másikat Mrs Cope-tól.” Megpusziltam a fejét... ó, de jó illata volt. Az én kicsi fiam illata volt.
„Fagyi” - suttogta.
Megfogtam a kezét és megpusziltam ragacsos ujjait.
„Az ujjaidon is érezni lehet a fagyit.”
Teddy abbahagyta a sírást és megvizsgálta a kezét.
„Tedd az ujjaidat a szádba.”
Így is tett.
„Fagyi!”
„Igen. Jégkrém.”
Rám vigyorgott. Változékony hangulatú kisfiam, csakúgy, mint az apja. Nos, neki legalább még volt mentsége – még két éves sem volt.
„Menjünk megkeresni Mrs Cope-ot?”
Bólintott, gyönyörű babamosollyal az arcán.
„Akarod, hogy apa vigyen?” Megrázta a fejét és átkarolta a nyakamat, szorosan magához ölelt, arcát a torkomhoz nyomta.
„Szerintem apu is meg szeretné kóstolni a fagyit” - suttogtam Teddy apró fülébe.
Ted figyelmesen nézett rám, majd ránézett a kezére és kinyújtotta Edward felé. Edward mosolygott és Teddy ujjait a szájába vette.
„Hmm... finom.”
Teddy felnevetett és Edward felé nyújtózkodott, hogy átvegye. Edward rám vigyorgott és a csípőjére ültette Teddy-t.
„Sophie, hol van Gail?”
„A nagy házban volt.”
Edward-ra pillantottam. Mosolya keserédessé vált, azon filóztam, min gondolkodhatott.
„Annyira jó vagy vele” - motyogta.
„Ezzel a csöppel?” – borzoltam bele Ted hajába - „Csak azért, mert már van tapasztalatom a Cullen férfiakkal.” A férjemre vigyorogtam.
Felnevetett.
„Az egyszer biztos, Mrs Cullen.”
Teddy kisiklott Edward karjából. Most meg sétálni akart a makacs kisemberem. Megfogtam az egyik kezét, Edward pedig a másikat, és együtt lóbáltuk Teddy-t a visszaúton, Sophie előttünk ugrált.


Megálltam Teddy szobája előtt, és hallgattam, ahogy Edward olvasott neki.
Én vagyok a Lorax! A fák nevében beszélek, akiket úgy vagdosol ki, ahogy tetszik; De a barna Barbaloot-ok nevében is szólok, akik Barbaloot ruhájukban bolondoznak és játszanak, Boldogan eszik a Truffula gyümölcseit. Most, hogy lenyested a földre a fákat, Nem maradt elég Truffula gyümölcs hátra! És szegény Barbaloot-jaim mind rosszul érzik magukat Mert csak levegő van, de semmi étel nincs a hasukban.
Mikor belestem a szobába, Teddy mélyen aludt, miközben Edward folytatta az olvasást. Felpillantott ahogy kinyitottam az ajtót, becsukta a könyvet. Ujját a szája elé tette, Teddy kiságyának oldalához osont és bekapcsolta a baba-monitort. Majd megigazította a csöppség hálózsákját, megsimogatta az arcát, aztán felegyenesedett és hozzám osont, mindezt hang nélkül. Nehéz volt nem nevetni rajta.
A folyosón Edward átölelt.
„Egek, nagyon szeretem, de milyen nagyszerű, amikor elalszik” - motyogta a számba.
„Teljesen egyetértek veled.”
Gyengéd zöld szemei engem figyeltek.
„Alig tudom elhinni, hogy már két éve velünk van.”
„Tudom” - felnyúltam és megcsókoltam; és egy pillanatra visszaidéztem Teddy születését: a sürgősségi császármetszés, Edward bénító félelme, Dr Greene elképesztő nyugalma amikor a kis Pöttyöm veszélybe került. Bensőmet megremegtette az emlék.

„Mrs Cullen, már 36 órája vajúdik. Az összehúzódásai lelassultak a pitocin ellenére is. Császármetszésre van szükség – a baba veszélyben van.” Dr Greene hajthatatlan volt.
„Végre már!” - förmedt rá Edward. Dr Greene figyelmen kívül hagyta.
„Edward, csendben legyél” - szorítottam kezét. A hangom halk és gyenge volt, minden homályos volt – a falak, a gépek, a zöldbe öltözött emberek... csak aludni akartam. De előbb valami fontosat kellett megtennem... Oh igen - „Én akartam kinyomni magamból.”
„Mrs Cullen, kérem. Császármetszés.”
„Kérlek, Bella” - esdekelt Edward.
„Akkor aludhatok?”
„Igen, baby, igen.” Edward szinte szipogott, és megpuszilta a homlokomat.
„Látni akarom kicsi Pöttyöt.”
„Látni fogod.”
„Oké” - suttogtam.
„Végre” - motyogta Dr Greene.
„Nővér, csipogjon rá az altatóorvosra. Dr Nathan, készüljön fel a császármetszésre. Mrs Cullen, szeretne a tudatánál maradni, vagy nem?
„Ébren -” mondtuk szinte egyszerre Edward-dal.
A nővér egy szerkezetet rakott fel a mellkasomra... Az ajtó nyílik és csukódik, és valaki más is a szobában van. Annyira hangos volt... Olyan sokan voltak... Haza akartam menni.
„Edward,” - suttogtam, és megragadtam Edward kezét - „félek.”
„Ne, baby, ne félj. Itt vagyok. Ne félj. Én erős Bellám.” Megpuszilta a homlokomat, és a hangjából megállapítottam, hogy valami nem volt rendben.
„Mi az?”
„Mi?”
„Mi a baj?”
„Semmi baj nincs. Minden rendben van. Baby, csak kimerült vagy” - Zöld szemek égtek a félelemtől.
„Mrs Cullen, itt van az altatóorvos. Mellkastól lefelé érzésteleníteni fogja.”
„Újabb összehúzódása van.”
Minden összehúzódott, mint egy vasöv a hasam körül. Szarba! Összenyomtam Edward kezét, ahogy elöntött a fájdalom. Ez volt a fárasztó dolog – elviselni a fájdalmat. Olyan fáradt voltam... Egy éles szúrást éreztem, egy tűt, de Edward arcára figyeltem. A szemöldökei közötti rést. Feszült volt. Aggódott. Miért aggódott? James börtönben volt. Elment. Victoria börtönben volt. Elment. Évekre. Edward, ne aggódj. Már nem kaphatott el. Engem sem kaphatott el.
„Érzi ezt, Mrs Cullen?” - Dr Greene hangja a függöny mögül jött.
„Mit érzek?”
„Szóval nem érzi.”
„Nem.”
„Helyes. Dr Nathan, kezdjük.”
„Jól csinálod, Bella.”
Edward sápadt volt. Homloka izzadt volt. Ijedt volt. Ne félj, Edward. Ne félj.
„Szeretlek” - suttogtam.
„Oh Bella” – szipogta - „Én is nagyon szeretlek.”
Egy furcsa húzást éreztem legbelül. Olyat, amit eddig még soha nem éreztem. Edward felnézett a képernyőre, elfehéredett, de csak bámult, lenyűgözve.
„Mi történik?”
„Szívást! Jó...”
Hirtelen egy hangos, mérges üvöltés hangzott fel.
„Fia született, Mrs Cullen. Ellenőrizzük az Apgar értéket.”
„Az Apgar érték 9.”
„Láthatom?” - kérdeztem.
Edward egy pillanatra eltűnt, majd újra megjelent, kezében tartotta a fiamat, aki kékbe volt burkolva. Az arca rózsaszín volt, fehér massza és vér borította. Az én babám. Én Pöttyöm...
Thomas Edward Cullen.
Mikor felnéztem Edward-ra, könnyek voltak a szemében.
„Itt a fia, Mrs Cullen” - suttogta, hangja feszült és rekedt volt.
„A mi fiunk” – suttogtam - „Gyönyörű.”
„Az bizony” - mondta Edward és megpuszilta a gyönyörű kisfiunk homlokát, meglepően sötét haja alatt. Thomas Edward Cullen nem figyelt. Szemei csukva voltak, korábbi sírása már elfelejtődött, aludt. Ő volt a leggyönyörűbb látvány, amit valaha láttam. Annyira szép volt, hogy elkezdtem sírni.
„Köszönöm Bella” - suttogta Edward, és az ő arcán is könnyek folytak.

„Mi az?” - Edward felemelte az államat.
„Csak eszembe jutott Teddy születése.”
Edward elfehéredett és megfogta a hasamat.
„Azt még egyszer nem csinálom végig. Most egyből a császármetszés lesz.”
„Edward, én -”
„Nem, Bella. A legutóbb majdnem meghaltál. Nem.”
„Nem is haltam meg, majdnem sem.”
„Nem.”
Nem lehetett ellenkezni vele, de ahogy lenézett rám, pillantása megenyhült.
„Szeretem a Phoebe nevet” - suttogta, orrát az enyémhez nyomta.
„Phoebe Cullen ? Phoebe... Igen. Ez nekem is tetszik.” Vigyorogtam rá.
„Jó. Elő akarom készíteni Teddy ajándékát.” Kézen fogott és elindultunk lefelé. Éreztem az izgalmát. Edward egész nap erre a pillanatra várt.

„Szerinted tetszeni fog neki?” Zöld szemek bámultak nyugtalanul az enyémbe.
„Imádni fogja. Úgy kábé két percig. Edward, csak két éves.”
Edward befejezte a favonat építését, amit Teddy születésnapjára vett. Rávette Barney-t, hogy a két kismozdonyt átalakítsa napelemes működésűvé, olyanná, mint azt a helikoptert, amit én adtam Edward-nak pár éve. Úgy tűnt, Edward izgatottan várta, hogy felkeljen a nap... valószínűleg azért, mert ő akart játszani a vonattal. A pálya szinte elfedi az egész kinti szoba padlóját.
Felpillantottam a látványra, ahogy a nap lenyugodni készült az Olympic Peninsula mögött. Minden itt volt, amit Edward ígért, és mindig olyan örömmel néztem ezt a képet, mint legelőször. Egyszerűen lélegzetelállító volt: Alkonyat a Sound fölött. Edward a karjaiba húzott.
„Nem semmi látvány” - motyogtam.
„Az bizony” - felelte Edward, és mikor megfordultam hogy ránézzek, ő lenézett rám. Finoman megcsókolta a számat.
„Gyönyörű látvány” – motyogta - „a kedvencem.”
„Itthon vagyunk.”
Elvigyorodott és újra megcsókolt.
„Szeretlek, Mrs Cullen.”
„Én is szeretlek, Edward. Mindig.”