Rose a nappaliban volt és a könyveit dobozolta.
„Visszaértél… hol van Edward? És te hogy vagy?” – hangja izgatott, aggódó volt, ahogy felugrott hozzám, megragadta a vállamat, áthatóan vizsgálta az arcomat, még mielőtt hellót tudtam volna mondani neki. Francba… Rose konoksága és kitartása… és én, birtokomban egy, a beszédet tiltó aláírt dokumentummal… nem egy egészséges keverék.
„Nos, milyen volt? Rengeteget gondoltam rád… miután Emmet elment, az igazat szólva” –vigyorgott pajkosan. Nem tudtam nem vigyorogni az aggodalmán, az égő kíváncsiságán, de egyben el is szégyelltem magam. Elpirultam. Ez annyira… személyes. Az egész. Látva és tudva, hogy mi az, amit Edward rejteget. De mondanom kell Rose-nak valamit, mert nem fog addig békén hagyni.
„Jó volt, Rose. Nagyon jó, úgy gondolom” – mondtam halkan, megpróbálva elrejteni zavart, mindent-eláruló-mosolyomat.
„Csak gondolod?”
„Nos, miután nincs mivel összehasonlítanom, csak gondolom.” – néztem rá bocsánatkérően, lazán megvonva a vállamat.
„El tudott juttatni a csúcsra?”
Szent szar… Rose olyan nyers tud lenni. Skarlátvörös lettem.
„Igen” – dünnyögtem bőszen.
Rose lenyomott a kanapéra és mellém ült. Megpaskolta a kezemet.
„Tényleg? Ez nagyon jó.” – Rose hitetlenül nézett rám.
„Ez az első alkalom volt számodra… Wow, Edward tényleg tudja, hogy mit csinál.”
Oh, Rose, ha tudnád…
„Az én első alkalmam szörnyű volt” – folytatta, és szomorú-vidám képpel nézett rám.
„Oh?” – ez érdekelt, ez valami olyan, amit még nem fecsegett el soha.
„Igen Royce King… középiskolában, egy fasztalan atléta…” – vonta meg a vállát.
„Egy állat volt. Nem voltam felkészülve rá, de részegek voltunk. Tudod – tipikus tinédzser bál utáni szerencsétlenkedés. Uhh – hónapokig tartott , mielőtt elhatároztam magam egy második menetre… micsoda módja a szüzesség levesztésének! Túl fiatal voltam. Igazad volt, hogy vártál.”
„Rose, ez borzasztóan hangzik.”
Rose vágyakozva nézett.
„Igen… majdnem egy évbe telt, mire az első orgazmusig eljutottam egy őrült szex során… és itt vagy te… rögtön az első alkalomnál...”
Szerényen bólintottam… benső istennőm lótuszülésben ült, derűsen nézett, eltekintve a sunyi, önelégült vigyortól az arcán.
„Nos, örülök, hogy legalább te olyannak adtad magad először, aki meg tudja különböztetni a seggét a könyökétől.” – kacsintott rám.
„És, mikor fogod újra látni?” – kérdezte.
„Szerdán. Vacsorázni megyünk.”
„És még mindig tetszik?”
„Igen… bár nem tudom… mi lesz.”
„Miért?”
„Edward nagyon bonyolult, Rose… tudod… és nagyon más világból származik, mint én” – jó kifogás… hihető… jobb, mintha azt mondanám, hogy van egy szobája, a Fájdalom vörös szobája, és hogy azt akarja, hogy a szex-szolgája legyek…
„Oh, kérlek, ne hagyd, hogy a pénz befolyásoljon, Bella. Emmet azt mondta, hogy nagyon szokatlan Edwardtól, hogy valakivel randizik.”
„Tényleg?” – a hangom pár oktávval magasabbra siklott… ez túl nyilvánvaló Swan! Kisördögöm merően nézett rám, hosszú vékony ujjával megfenyegetett, majd átváltozott az igazság mérlegévé, csak hogy emlékeztessen, Edward tudna perelni, ha én túlságosan kitárulkoznék. Hah… mit tehetne… az összes pénzemet elvenné? Emlékeztettem magam, hogy nézzek utána Google-n a ’büntetés a titoktartási egyezség megszegéséért’ című fejezetnek, amikor a többi tudnivalónak is utána keresek. Olyan, mintha házi feladatot kaptam volna az iskolában… lehet, diplomát is kapok… és elpirultam a ma reggeli fürdőszobai teljesítményemért kapott ötös osztályzatomra emlékezve.
„Bella, mi van?”
„Oh, csak eszembe jutott valami, amit Edward mondott.”
„Valahogy másnak nézel ki” – mondta Rose szeretettel.
„Másképp is érzem magam. Sajgok” – ismertem be.
„Sajogsz?”
„Egy kicsit.” – megint ez a pirulás.
„Én is… Férfiak” – mondta Rose tettetett undorral.
„Állatok” – és mindketten nevetésben törtünk ki.
„Te sajogsz?” – kiáltottam fel..
„Igen… a túlhajtástól.”
Vihogtam.
„Mesélj nekem Emmett-ről a hajcsárról” – kértem, amikor abba tudtam hagyni a vihogást… oh, először éreztem magamat felszabadultnak, mióta a bárban sorban álltam… mielőtt az a telefonhívás elindította ezt az egészet – amikor Mr Cullent még csak messziről csodáltam. Boldog, egyszerű napok
Rose elpirult. Oh, Istenem… Rosalie Lillian Hale pont úgy csinál, mint Isabella Marie Swan. Rose párás szemmel nézett rám. Soha nem láttam még így reagálni egyetlen férfira sem. Azt hiszem, az állam a földig zuhant. Hol van aza Rose,akit én ismerek, mit tettél vele Emmett?
„Oh, Bella” – pirult tovább. „ Ő csak… olyan, minden…. és amikor mi… oh…olyan jó…” – nemigen tudott egy épkézláb mondatot összerakni.
„Azt hiszem azt próbálod elmondani nekem, hogy tetszik neked.”
Rose bólintott, és vigyorgott, mint egy holdkóros.
„És találkozunk vasárnap. Segít nekünk költözni” – tapsikolva felugrott és elpiruettezett az ablakig. Wow, gyerekként valószínűleg balettozott. Bár, nem tudok róla.
Költözés… francba – teljesen elfeledkeztem róla, pedig a csomagolás körbevett bennünket egy ideje.
„Nos, nagyon szép tőle” – mondtam elismerően. Akkor megismerhetem én is. Talán tud néhány dolgot mesélni a furcsa, nyugtalanító öccséről.
„És mit csináltatok múlt éjjel?”
Félrehajtott fejjel nézett rám, felhúzta a szemöldökét és olyan na-mit-gondolsz-te-kis-hülye tekintettel.
„Pontosan azt, amit ti…” – vigyorgott rám.
„Tényleg rendben vagy? Kissé megviseltnek látszol.” – folytatta.
„Megviselt is vagyok. Edward nagyon… intenzív.”
„Igen, azt hiszem, el tudom képzelni, milyen lehet. De jó volt hozzád?”
„Igen” – nyugtattam meg.
„Éhes vagyok… főzzek?” – próbáltam elterelni.
Rose lelkesen bólogatott és folytatta a pakolást.
„Mit akarsz tenni a tizennégyezer dolláros könyvekkel?”
„Vissza fogom neki adni.”
„Tényleg?”
„Nagyon túlzó ajándék. Nem fogadhatom el… főleg most nem” – vigyorogtam Rose-ra és ő rábólintott.
„Értem. Néhány leveled jött és Jake minden órában telefonált. Elkeseredettnek tűnt, bár nem tudom, miért.”
„Igen.. majd felhívom” - morogtam kitérően. Ha mesélek Rose-nak Jakobról, még megeszi reggelire.
Összeszedtem a leveleket az étkezőasztalról és gyorsan kinyitottam őket.
„Hé, megyek állásinterjúra! Két hét múlva, Seattle-ban… belső munkatársat keresnek.”
„Melyik kiadónál?”
„Mindkettőhöz hívtak!”
„Mondtam, hogy az eredményeid megnyitják az ajtókat előtted, Bella!”
Rose-nak, természetesen van már gyakornoki állása a Seattle Times-nál. Az apja ismer valakit, aki ismer valakit…
„Mit gondol Emmett azzal kapcsolatban, hogy elmész?”
Rose kiballagott a konyhába és az este folyamán először látszott tanácstalannak.
„Megérti… Egy részem nem akar menni… de csábít a néhány hetes napon fekvés, anyám is ott lesz, és valószínűleg ez lesz az utolsó közös családi nyaralásunk, mielőtt Jasper és én kikerülünk a világba dolgozni.”
Én még soha nem hagytam el a kontinenst… talán egy napon? Rose Barbadosra megy a szüleivel és ikertestvérével Jasperrel, teljes két hétre. Rose nélkül leszek majd az új lakásban. Furcsa lesz. Jasper is most diplomázik. Ő is a WSU-n van, de a Pullmanban, úgyhogy nem sokat láttuk. Egy pillanatra eltűnődtem, hogy fogom-e látni, mielőtt elmegy… tök jó fej.
A telefon megszólalt, kiszakított az ábrándozásból.
„Ez Jake lesz.”
Sóhajtottam. Tudtam, hogy beszélnem kell vele. Megragadtam a kagylót.
„Hi.”
„Bella, visszajöttél!” – kiáltott Jake megkönnyebbülten.
„Természetesen.”- a gúny kihallatszott a hangomból és a szemeimet forgattam a telefonra.
Jake egy pillanatig hallgatott.
„Nézd, találkozhatnánk? Sajnálom a péntek éjszakát. Részeg voltam… és te… nos, Bella – kérlek bocsáss meg.”
„Persze, hogy megbocsátok, Jake. Csak ne tedd többé. Tudod, hogy nem úgy érzek irántad.”
Nehezet sóhajtott, szomorúan.
„Tudom, Bella, csak arra gondoltam.. ha megcsókollak… megváltoztathatom az érzéseidet.”
„Jake, szeretlek, mindig is szeretni foglak, sokat jelentesz számomra. Olyan vagy… mintha a nem létező bátyám lennél. És ez soha nem fog megváltozni” – gyűlöltem ledorongolni… de ez az igazság.
„Akkor most vele vagy? – nem tudta elrejteni a gyűlöletet a hangjából.
„Jake, nem vagyok senkivel.”
„De vele voltál éjjel.”
„Jake, semmi közöd hozzá.”
„A pénze miatt?”
„Jake! Most azonnal hagyd abba, vagy soha többé nem beszélek veled.”
„Bella…” – siránkozott és kérlelt egyszerre.
Tudtam, hogy szenved. Nehéz volt ezt pillanatnyilag elviselni. Tele a hócipőm az ilyen érzésekkel.
„Talán kávézhatunk, valami hasonló, mondjuk holnap. Nézd… majd felhívlak Jake.” – próbáltam békülni. A barátom volt és tényleg szerettem. De most… csak éppen nincs szükségem erre.
„Akkor holnap. Felhívsz?” – hallottam a reményt a hangjában, ami összefacsarta a szívemet.
„Igen. Jó éjt Jake” – tettem le a telefont, nem vártam meg a válaszát.
„Mi volt ez az egész?” – tette Rose csípőre a kezét
Elhatároztam hogy az őszinteség lesz a legjobb. Még soha nem volt ilyen makacs.
„Pénteken megpróbált elkapni…”
„Jake? És Edward Cullen? Bella… a feromonjaid túltermelődtek. Mit gondolt ez a hülye bolond?” – rázta a fejét undorodva Rose és visszament pakolni. Negyvenöt perccel később szünetet tartottunk a pakolásban a ház specialitása miatt… a lasagnámért. Rose kinyitott egy üveg bort és a csomagok közé ültünk enni, nagyokat kortyoltunk az olcsó borból és néztük a hülye tévét. Ez olyan normális dolog. Olyan földhöz ragadt és kellemes az elmúlt negyvennyolc óra … őrültségéhez képest. Most volt az első nyugodt, nem akadékoskodó békés étkezésem azóta. Mi a franc van vele és az ennivalóval? Rose elmosogatott és én befejeztem a pakolást a nappaliban. Csak a kanapé, a tv és az étkezőasztal maradt a szobában. Mi másra lenne szükségünk? Csak a konyha és a két hálószoba maradt hátra a hétre. Győzelem!
A telefon újra csengett. Emmett volt. Rose kacsintott és bement a hálószobájába, mint egy tizennégy éves. Tudtam, hogy a búcsúbeszédét akarta írni…de Emmett fontosabb volt. Mi van a Cullen fiúkban? Mi az, ami teljesen megvadít és teljesen felkavar minket? Még egy kortyot ittam a borból. Még rajongó lesz belőlem…
Végiglapoztam a tv csatornákon, és valahol mélyen belül tudtam, hogy csak elodázom a dolgokat. Fénylő vörös lyukat égetett a táskámon a szerződés. Van elég erőm, hogy elolvassam ma éjjel?
Fejemet a kezembe temetem. Jake, Rose, Edward… mindenki tőlem akar valamit. Rose és Jake, ővelük könnyű… de Edward… Edwardot teljesen más feladat kezelni, más megérteni . Egy részem el akart rohanni és elrejtőzni. Döntést kell hoznom. Mit tegyek? Égő zöld szemei eszembe jutottak. Intenzív igéző tekintete… a testem megfeszül a gondolattól és levegőért kaptam. Nincs is itt és én felizgultam. Ez nem csak a szex miatt lehet. Gondolok itt a reggeli közbeni kötekedésére, örömére hogy élveztem a helikopterezést, ahogy játszott a zongorán- azt az édes lélekemelő – oh-de-szomorú zenét. Csak olyan komplikált tud lenni. És most már van sejtésem arról, hogy miért. Egy fiatal ember, akit megfosztottak a kamaszkorától, szexuálisan kizsákmányolva holmi Mrs. Robinson által… nem csoda, hogy idősebbnek látszik a koránál. A szívem megtelt szomorúsággal a gondolattól, hogy min kellett keresztül mennie… Azt hiszem, túl naív vagyok ahhoz, hogy pontosan tudjam mi is volt az… de a házi feladatul kapott kutakodás meg fogja mondani. De tényleg akarom tudni? Fel akarom tényleg fedezni azt a világot, amiről semmit nem tudok? Akarok… olyan mélyre süllyedni?
Ha nem találkoztam volna vele még mindig az a kis édes boldog teremtés lennék. És a gondolataim a tegnap éjjel felé kalandoztak… és a mai reggel felé… és a felé a hihetetlen érzéki, testi szexualitás felé, amit átéltem. Búcsút akarok annak mondani? Nem! – sikított kisördögöm – és benső istennőm bólintott – zen-szerű csendes egyetértésben vele.
Rose visszatért a nappaliba, fültől- fülig vigyorogva. Talán mert szerelmes - tátva maradt a szám…Rose még soha nem viselkedett így.
„Bella, én lefekszem. Egy kissé fáradt vagyok.”
„Én is, Rose”
Megölelt.
„Örülök, hogy egészben visszajöttél. Van valami Edwardban…” – tette hozzá csendesen, bocsánatkérően.
Megbocsátóan rámosolyogtam – miközben az járt a fejemben…Honnan a fenéből tudja? Ez teszi majd nagy újságíróvá, a tévedhetetlen megérzése.
Összeszedtem a táskámat és kedvetlenül beballagtam hálószobámba. Fáradt voltam, a tegnapi szexuális gyakorlatainktól… és a teljes és végletes dilemmától, amivel szembe kellett néznem. Leültem az ágyamra, óvatosan kiszedtem a borítékot a táskámból és csak forgattam a kezeim között. Tényleg tudni akarok Edward perverzitásának mélységéről? Ez olyan megfélemlítő. Nagy levegőt vettem és torkomban a szívemmel felnyitottam a borítékot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése